25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Crysis 2: warezon a játék 45 nappal a kiadás előtt? (Hírek)

_Sun_
#91 _Sun_ [827]
Azért ez nem egészen így van. A készüléknek van egy specifikációja amit tudnia kell.

Velem volt olyan, hogy Sony kazettás decket bevittem a márkaszervizbe, mert nyávogott. Pár nap múlva mentem érte, mondták semmi baja. Meghallgattam, mondom ez még nyávog, nézzék már meg nekem mérőkazettával műszeresen. Pár perc múlva jött a szervizes: Tényleg a mérések alapján kívül esik a specifikáción, de ők ezt nem hallották (nézett is, hogy lehet más meg hallja) és természetesen megnézi, javítják. Végül capstan motor csere lett, és jó is lett.

Gaming is about killing time, not killing people

Válasz erre

Előzmény: gregmerch 2011.02.15. 16:01
gregmerch
#90 gregmerch [3766]
OFF

Egyértelműen a lejátszó volt a rossz, mert egy másikat is kipróbáltunk a csere előtt, és az tükörsima képet adott ugyan azon a bemeneten. Igazad van, hogy nem tudta teljesíteni azt, amiért vettem, ezért vissza kellett vennie mindenképpen, de hidd el, hogy mivel amúgy működött (akármilyen minőségben is, de lejátszotta a filmeket), sok helyen ennyivel már elhajtottak volna a francba. Sajnos.

ON

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Válasz erre

Előzmény: Balanses 2011.02.15. 13:24
Balanses
#89 Balanses [2136]
OFF on:
"C64-et meghazudtoló pixeltenger borított mindent."

"egyébként tökéletesen működő gép"

Hát ha egy HD tv olyan képminőséget ad le, mint amit írtál, akkor ott valami egyáltalán nem működik tökéletesen. És mivel megfelelő használat esetén nem a rendeltetésének megfelelően működött ezért úgy gondolom, hogy az eladó köteles volt kicserélni az általa eladott hibás terméket. Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy ezzel inkább Eric linkelt jogszabályzatát igazoltad. Az, hogy meg elismerte azt a szabályt az meg lehet, hogy azért van, mert az eladó sem tud még róla, hogy elvan törölve. Még a suliban mi is tanultuk(az idén), úgy, hogy még érvényben van.

OFF off.

Válasz erre

Előzmény: gregmerch 2011.02.15. 10:52
Dirttwo
#88 Dirttwo [1022]
Ezek általában a 12éves vérpistikék XD Nem is érdemes velük foglalkozni

juventushungary.hu

Válasz erre

Előzmény: Gump 2011.02.15. 08:56
gregmerch
#87 gregmerch [3766]
Mennyibe fáj egy nylonozó gép?

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Válasz erre

Előzmény: Dino 2011.02.15. 11:33
gregmerch
#86 gregmerch [3766]
Ez jogos (az emberek gyakorlatilag ma már alig járnak üzletbe, hiszen minden csupán két kattintásnyira van tőlük), de eddig én azt tapasztaltam, hogy "akkor menjen máshova" című legyintéssel intézte el a bolt a dolgot.

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Válasz erre

Előzmény: _Sun_ 2011.02.15. 11:27
Dino
#85 Dino [5991]
Az OFF témához kapcsolódóan: szoftverekre (és hasonlóan pl. CD-kre) csak akkor érvényesíthető elállási jog, ha azt nem bontottad fel. Máskülönben ugye lemásolhattad és úgy adod vissza. Elektronikai termékeknél nincs ez a kikötés. (Sőt, a törvény egyre kevésbé védi a kereskedőt, de ezt most nem fejteném ki jobban.)

Válasz erre

_Sun_
#84 _Sun_ [827]
A vásárló számára kedvezőbben járhat el a kereskedő.
Szerintem ez saját érdeke is, mert így is egyre nagyobb szeletet hasít a piacból az online kereskedés. Ha pedig még a vásárlás feltételei is kedvezőbbek a neten, akkor elég egy rossz tapasztalat és már el is veszítettek egy vevőt.

Gaming is about killing time, not killing people

Válasz erre

Előzmény: gregmerch 2011.02.15. 10:52
gregmerch
#83 gregmerch [3766]
OFF
Akkor ezek szerint velem "kegyet gyakoroltak" a Cor@ jóságos eladói? Az volt konkrétan, hogy vettem anyámnak egy HDMI csatlakozós DVD lejátszót, ami kétszer annyiba került, mint a HDMI nélküli modell ugyan abból a gyártmányból (meg akármelyikből). Hazavittem, és mondtam neki, hogy "na ezt skubizd, ilyen szép képet még nem láttál!" (első HD TV-je). Betettünk 3-4-5-6 filmet, és a C64-et meghazudtoló pixeltenger borított mindent. Ilyen szar képet még nem láttam! Ekkor mondta a haverom az "elállás jogát". Visszavittem az egyébként tökéletesen működő gépet, és gond nélkül cserélték. Máshol simán azt mondták volna, hogy "működik, nem?!?", azt joccakát. Meg is kérdeztem, hogy ha jól tudom van ez a szabály, és be is ismerték (de mondjuk kiplakátolva azért nincsen). Akkor most mi van? (Én nem vagyok jogász, csak egyszerű fogyasztó, akinek egyébként 99%-ban nagyon rossz tapasztaltai vannak a hazai hozzáállásról a fizetés utáni jogaival kapcsolatban.)

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Válasz erre

Előzmény: _Sun_ 2011.02.15. 10:41
_Sun_
#82 _Sun_ [827]
Én már mindent szinte neten foglalok le előre, akkor is, ha személyesen bemegyek érte. Ekkor már van köze.

Gaming is about killing time, not killing people

Válasz erre

Előzmény: balays82 2011.02.15. 10:25
balays82
#81 balays82 [14276]
Ahogyan a rendelet címéből is kiderül, a távollevők között kötött szerződésekre vonatkozik. Vagyis semmi köze a boltban vásárolt termékekhez, ahol a jótállási és a szavatossági szabályok alapján lehet igényt érvényesíteni.

Válasz erre

Előzmény: _Sun_ 2011.02.14. 21:52
Gump
#80 Gump [5425]
Na ez viszont a pofátlanság teteje. Az egy dolog, hogy az ember valami miatt leszedi a játékot torrenten, de hogy warez verziónál sír javításért és crackelt játék hibája miatt szidja a fejlesztőt... na ehhez pofa kell.

Válasz erre

Előzmény: Barthezz 2011.02.15. 08:49
_Sun_
#79 _Sun_ [827]
Aki nem fizet érte hanem letölti annak nálam a véleménye = 0. Aki patchért követelőzik, meg sír, hogy a kalóz ilyen olyan bugos, befejezetlen stb. az nem tudom mit képzel magáról.

Gaming is about killing time, not killing people

Válasz erre

Előzmény: Barthezz 2011.02.15. 08:49
Barthezz
#78 Barthezz [53961]
Erősen úgy tűnik, a nemrég itt a Dome-on bemutatott Trapped Dead is hasonlóan járt. Az angol nyelvű változat hivatalos megjelenési dátuma a honlap szerint továbbra is február 25., miközben torrentről már szedhető a játék. Azonban a kommentek alapján úgy tűnik, egy félkész bughalmaz az egész, a kampányt végig se lehet tolni a bugok miatt, az emberek meg sírnak a patchekért, mentésekért, fixekért, ahelyett, hogy azt a hátralévő 10 napot kivárnák... Mondjuk a gond az, hogy sehol nincs is feltüntetve, hogy pre-release és sokan úgy szedik le, hogy azt hiszik, a teljes játékkal van dolguk... Nekem is beletelt egy időbe kibogozni, hogy miről is lehet szó.

Vagy ha a filmek terére evezünk, a The Next Three Days-nek hetek óta kering torrenten egy olyan változata, ahol hiányzik a befejezés és rengetegen szedik mégis le, aztán meg sírnak, hogy megnézték és hirtelen megszakadt a film...

Szomorú, hogy sokan ilyen változatokkal is beérik, s sajnos amíg erre van igény ("mindegy hogy szar, félkész, csak legyen már feltöltve, mert nem bírok tovább várni" mentalitás), addig az itt tárgyalt esetek is elő fognak fordulni folyamatosan.

Válasz erre

_Sun_
#77 _Sun_ [827]
Az elállás joga. Érvényben lévő Korm rendelet.

Gaming is about killing time, not killing people

Válasz erre

Előzmény: Eric 2011.02.14. 18:01
Eric
#76 Eric [20761]
Ez a bizonyos szabályozás 13 éve nincs hatályban.
Íme egy ezzel kapcsolatos tájékoztatás a fogyasztóvédelmi hatóság honlapjáról.
Összefoglalva: a 72 órán belüli szabály, csak a garanciális eredetű meghibásodások esetén kötelezi az értékesítőt a cserére.
Ha valaki "csak úgy" meggondolja magát, nem kérheti a termék cseréjét.
Ettől persze a forgalmazó eltérhet úgy, hogy ha az a vásárló számára kedvezőbb, vagyis ennek ellenére dönthet úgy, hogy kicseréli a terméket.

"Dilisek ezek a rómaiak...!"

Válasz erre

Előzmény: gregmerch 2011.02.14. 17:34
gregmerch
#75 gregmerch [3766]
"Szalámi": elméletileg létezik egy olyan fogyasztóvédelmi törvény, ami kimondja, hogy 3 munkanapon belül az eladó köteles a hibátlanul és hiánytalanul, számlával, garanciával és ép csomagolással visszavitt terméket visszavenni a vásárlótól, akinek a "nem vagyok vele megelégedve" címűn kívül semmi egyéb indoklást nem kell hozzáfűzni a szándékához. Csak ugye ezt nemigen szokták az üzletekben reklámozni. Nemrég én ilyen indokkal vittem vissza egy a szarnál is szarabb minőségű DVD lejátszót, ami a HDMI csatlakozás ellenére cm*cm-es pixeleket prezentált. Nem mondom, hogy örültek nekem, de visszavették. Ennek a játékra is igaz kellene legyen (gondolom élelmiszerre is, de az már nehezebb ügy - mármint a "hiánytalan" visszaszolgáltatás). Az más kérdés, hogy akár pár perc alatt is le lehet másolni egy szoftvert, zenét, filmet, egyebet, ami miatt a boltban ügyködő tizen-huszonéves srácokat elég nehéz meggyőzni. (No meg demo, bétateszt, cikkek, stb. miatt is.)

Pc: Azt hallottam (bár Ti nálam gondolom sokkal inkább képben vagytok), hogy a tervek szerint jövőre érkező Windows 8 egyik fő célja az lenne, hogy "visszacsalogassa" a fejlesztőket és a játékosokat a Pc platformjára. (Mielőtt valaki megkérdezi, a srác mesélte, aki a gépeimet építi már tizensok éve.)

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Válasz erre

balays82
#74 balays82 [14276]
Rájuk férne. Meg ránk is.

Válasz erre

Előzmény: Sityi 2011.02.14. 16:37
Sityi
#73 Sityi [1615]
Nemrég egy Inteles emberke került a PCGA élére, tőle várják, hogy gatyába rázza a szövetséget, és végre érdemi munka is történjék.

Válasz erre

Előzmény: balays82 2011.02.14. 16:32
balays82
#72 balays82 [14276]
Azért a szintén tagok között szereplő Epic Games tevékenysége is megérne néhány szót, a Gears of War és a PC esetéből kiindulva. Ettől függetlenül ezt a "Microsoft tudatosan rombolja a PC közösséget" elméletet én is túlzásnak érzem, bár tény, hogy a doboz szekerét ezerszer látványosabban tolják.

Válasz erre

Előzmény: Sityi 2011.02.14. 16:22
Kanduhrka
#71 Kanduhrka [9380]
Ja, rossz példa volt.

horrorgeeks.blogspot.com

Válasz erre

Előzmény: balays82 2011.02.14. 16:24
balays82
#70 balays82 [14276]
Te melyik piacon veszed a szalámit? Én olyat még nem hallottam, hogy valamit azért visszavesznek, mert nem tetszik az íze. Ha romlott, akkor igen, na de a játékot is kicserélik, ha darabokra van törve a lemez. A szavatosság itt is, ott is ugyanúgy létezik. Azt pedig megnézném, hogy akár a játék, akár a filmipar meddig működne, ha bevezetnék, hogy vásárlás és kipróbálás (esetleg végigjátszás/végignézés) után mindent vissza lehete vinni a boltba azzal a jelszóval, hogy nem tetszik. Körültekintően kell vásárolni, aminek egyik, de azért nem kizárólagos eszköze a warez.

Válasz erre

Előzmény: Kanduhrka 2011.02.14. 16:08
Sityi
#69 Sityi [1615]
"A fő oka annak, h több játék jön ki pedig az, h a Microsoft az évek óta tartó lejáratókampányával szétbassza a PC-s társadalmat, mert nekik több a pénz a konzoleladásokból, ennyi.

Erre szeretnék még reagálni: Van egy szervezet, a PC Gaming Alliance. Az, hogy eddig mit csinált, most ne feszegessük, de érdemes megnézni, kik is vannak a promóterek közt. Akkor most milyen szétba...ltázásról, lejáratókampányról beszélünk?

Válasz erre

Előzmény: Corvus5 2011.02.14. 14:23
Kanduhrka
#68 Kanduhrka [9380]
Azért azt ne felejtsük el, hogy anno a PC mekkora reklámot kapott a gameshow-kon. Évente rendezték a több millió dollárba kerülő rendezvényeket, ahol bemutatták a Tomb Raider 2-őt etc... Félmeztelen csajok mindeütt, cool játékok és mindenki rá volt kattanva. Ehhez képest ma mivan?

horrorgeeks.blogspot.com

Válasz erre

Előzmény: Peace 2011.02.14. 10:45
Kanduhrka
#67 Kanduhrka [9380]
A szalámis eset: ha veszek a piacon szalámit és annak szar otthon az íze, akkor visszaviszem, és addig basztatom a hentes vagy akárkit, amíg vissza nem adja a pénzem, vagy ad helyette mást. Játékszoftver esetén viszont olyat még nem hallottam, hogy azért vesznek vissza valamit, mert az nem tetszett az illetőnek. Szóval én leszarom ki mit mondd, még a Diablo 3-mat is le fogom csekkolni, mielőtt tizenX ezer forintot kiadok érte.

horrorgeeks.blogspot.com

Válasz erre

Előzmény: gregmerch 2011.02.14. 10:37
rootshaper
#66 rootshaper [1614]
a forráskódot végül megcáfolták, az editor viszont tényleg benne van, ellenben instabilabb mint egy atombomba, ha azzal valaki valami érdemlegeset tud kezdeni, annak tényleg valami jutalomban kéne részesülnie.

OFF: ismét +1, csak még annyit hozzátéve, hogy egy jól összerakott PC kitart melletted elég sokáig a bővíthetőség és egyéb moddolási lehetőségeknek köszönhetően, a konzolt meg egybe kapod, aztán most már eléggé kezdenek elavulni a PC-hez képest, lassan generáció váltás következik ott is, a fene tudja, van-e értelme egy konzolt venni most a jobbfajta gamer PC helyett, ha nem sokáig bírja már tartani a tempót. kinect meg múv ide vagy oda, azok is jönnek pécére.

Válasz erre

Előzmény: Sityi 2011.02.14. 15:35
balays82
#65 balays82 [14276]
A forráskódot azóta már cáfolták, az talán nincs benne. Kíváncsi vagyok, kiderül-e valaha a teljes igazság ezzel az üggyel kapcsolatban.

Válasz erre

Előzmény: Sityi 2011.02.14. 15:35
Sityi
#64 Sityi [1615]
OFF: Hagyjuk már ezt a konzol-PC árvitát. Ha rendesen ki akarod használni a konzolt, ahhoz egy nagyképernyős HD tévé is kell, és azt is hozzászámolva az alapgép árához már nem is olyan olcsó. Plusz a konzolhoz sem árt egy nagy merevlemez és egy WiFi vezérlő... Maradjunk annyiban, hogy a PC egy univerzális eszköz, a konzol meg egy célgép. Az ár/érték mutatója kb. egál (hiszen a konzol mellé úgyis kell legalább egy irodai konfig / belépőszintű laptop, hogy netezni meg cikkeket-hozzászólásokat lehessen írni... ). Pont ezért nem török pálcát egyik felett sem.
ON: Nem vagyok benne biztos, hogy újságírói hiba miatt került ki, ugyanis más források azt is írták, hogy a forráskód és az editor is benne van ebben a változatban, azt pedig nem küldik ki a sajtónak tudtommal...

Válasz erre

gregmerch
#63 gregmerch [3766]
OFF
Persze, meg akinek konzolja (is) van, az eleve egy elvetemült fráter. 20-25 éve ugyan ez ment, csak akkor C64 vs Amiga vs Pc volt a dolog neve.

Avval pedig rohadtul nem értek egyet, hogy az erős játékos-Pc olcsóbb lenne (és itt NEM a játékok árára, hanem a hardware-ére gondolok) a konzolnál. Warezolni meg flashelni úgyis mind a kettőre lehet.
ON

Nem biztos, hogy annak van igaza, aki a leghangosabban bizonygatja a magáét!

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Válasz erre

Előzmény: Corvus5 2011.02.14. 14:23
rootshaper
#62 rootshaper [1614]
hatalmas +1 és szomorúfej, mert nagy igazságot mondtál :/

Válasz erre

Előzmény: Corvus5 2011.02.14. 14:23
Corvus5
#61 Corvus5 [2011]
Felejtsétek már el ezt a témát. Kurva nagy baromság az egész és unalmas is. Semmivel sem drágább a PC, mint a konzol, sőt, olcsóbb, csak a többségnek egyszerűbb benyelni azt a sok szart, amivel tömik az emberek fejét, mint utána számolni. A fő oka annak, h több játék jön ki pedig az, h a Microsoft az évek óta tartó lejáratókampányával szétbassza a PC-s társadalmat, mert nekik több a pénz a konzoleladásokból, ennyi.

Válasz erre

Előzmény: gregmerch 2011.02.14. 10:49
gregmerch
#60 gregmerch [3766]
Egyetértek, de azért azt se felejtsük el, hogy mennyivel elterjedtebb ma játék céljára a konzol, amit nem kell folyton ápgrédelni méregdrágán, csak hogy megfelelően fusson rajta a játék. Ez is az oka annak, hogy ma már több cím jön ki konzolra, mint Pc-re.

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Válasz erre

Előzmény: Peace 2011.02.14. 10:45
balays82
#59 balays82 [14276]
Így van, nagyon jól összefoglaltad a lényeget. Magunk alatt vágjuk csak a fát.

Válasz erre

Előzmény: gregmerch 2011.02.14. 10:37
Peace
#58 Peace [27863]
PC-sek már jó ideje szívunk, és nagyrészt magunknak köszönhetően.

Válasz erre

Előzmény: gregmerch 2011.02.14. 10:37
gregmerch
#57 gregmerch [3766]
Tudjátok az a helyzet, hogy van aki játékot tölt le, van aki filmet, van aki zenét, és van olyan is, aki meg szalámit lop, mert éhes. A különbség csak az, hogy az utóbbi azonnal kiderül, és meg lesz a szankciója, no meg az országos visszhangja.

Nem hiszem, hogy itt bárkinek bárki felett ítélkeznie kellene, és azt sem, hogy aki leírja, hogy ő bizony meg fogja venni a játékot, az a mellét verné emiatt, vagy a kimagaslóan krőzusi anyagi helyzetével kérkedne.

Az egésznek annyi a lényege, hogy ismét "véletlenül" kikerült egy nagyon várt übercím alfa változata, ami persze szintén óriási médiafigyelmet kapott. Akár reklámfogás, akár egyszerű lopás áll a háttérben, ez ismét egy ok a fejlesztőknek a kevésbé ellenőrizhető Pc mellőzésére, vagy a szuperszivatós DRM tovább erőltetésére. Végül is mi, játékosok szívunk miatta hosszú távon.

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Válasz erre

balays82
#56 balays82 [14276]
Majd igyekszem, köszi a tanácsot. Egyébként meg tényleg nem vagyunk, ebben egyetértek veled.

Válasz erre

Előzmény: razak 2011.02.14. 10:08
razak
#55 razak [2205]
Mellesleg, magam sem szedtem le, ha már itt tartunk.Tanulj meg a sorok mögé is belelátni picit, ha ebből azt vetted ki, hogy álszent dolog játékot vásárolni.Nagyon nem, egy hullámhosszon vagyunk ezek szerint.

Válasz erre

Előzmény: balays82 2011.02.14. 10:03
balays82
#54 balays82 [14276]
"de szerintem rootshapernek is valószínűleg az nem szimpatikus, hogy ezt hangoztatja több hozzászólásában és feljebb emeli magát ezzel mint amennyit az egész sztori ér és várja a vállon veregetést"

Te most rólam beszélsz? Egyszer, azaz 1-szer, azaz 1X írtam le, hogy én biztosan nem tölteném le. Erre rögtön jött az ironikus megjegyzés, hogy büszke rám. Bocsánat, nem tudtam, hogy csak az írhat ide, aki leszedte, amit úgy látszik sokan teljesen természetesnek vesznek, mintha az EA által hivatalosan kiadott béta lenne, csak, hogy mindenki tesztelhesse a gépét. Persze mindenki szigorúan csak 5 percre néz bele, és már törli is. Az a helyzet, hogy ez ugyanolyan illegális letöltés, mintha a kész játékot szedné le valaki, de nyugtassátok csak magatokat, "ezzel a saját felelősségre kipróbálom szöveggel", ha úgy jobb nektek. Nem emelem én sehova magam, nem várok senkitől semmit. Azt meg nem tudtam, hogy álszent dolog, játékot venni, meg demóra várni, de kösz, hogy szóltál, meg azt is, hogy ettől még tisztelsz.

Válasz erre

Előzmény: razak 2011.02.14. 09:43
razak
#53 razak [2205]
Egyetértek nem kellett volna, ezt túllihegni, de túl van.
Gondolom itt soha életében senki nem töltött le semmit, nem nézett filmet illegálisan és mi/én vagyunk az egyetlenek.
No mindegy, további kellemes eszmecserét a továbbiakban is.

Válasz erre

Előzmény: Gump 2011.02.14. 09:58
Gump
#52 Gump [5425]
Kedvem volt beírni azt amit és beírtam, sokat nem kell mögé képzelni, ha van bővebb mondanivalóm, akkor leírom. Most van.
Nem várt itt senki vállon veregetést, mert nem szed le minden szar verziót. De ha ő leírja, hogy szerinte miért nem gáz letölteni (azzal az iszonyatosan tenyérbemászó stílusával, amit itt előad mindenfelé - ennek szólt igazából a kétszavas válaszom), akkor a másik miért ne írhatná le, hogy ő nem tenné, mert... és itt szépen leírja, hogy miért. Eszmecsere folyik, vélemények különböznek, szerinte A dolog teljesen rendben van, mások szerint meg nem. Nem kell ezt túllihegni.

Válasz erre

Előzmény: razak 2011.02.14. 09:43
razak
#51 razak [2205]
Beszólok illetve bele mert itt senki nem látja lassan a fától az erdőt.

Mégis mit ember?Egy hozzászólást sem láttam még jelen esetben, hogy valaki arra veri a mellét, ő már letöltötte a "szemetet" és mekkora király ezért.Akkor, miért zavar az a tény, hogy valaki leszedi és telerakja a gépét hulladékkal kvázi igénytelen a szemetekben, amihez jogotok van, mert félig-meddig annak is lehet tekinteni valóban.
.Engem k.rvára nem érdekel, ugyanis ebből indult az egész hajcihő.
Ellenben olyat nem is egyet aki álszent vagy számára szentnek hitt módon kinyilatkoztatja, hogy bezzeg ő megveszi vagy vár egy demora.
Tiszteletem az ilyen játékosoknak és meg kell becsülni(neki is, hogy van rá keret minden vagy több olyan címet beszerezni, mert futja rá), de szerintem rootshapernek is valószínűleg az nem szimpatikus, hogy ezt hangoztatja több hozzászólásában és feljebb emeli magát ezzel mint amennyit az egész sztori ér és várja a vállon veregetést.Legalább annyira unszimpatikus viselkedés sokak számára, mint aki kérkedik azzal, hogy ő lop és nem csendben "settenkedik"(aktuális..).Ennyi a történet.

Válasz erre

Előzmény: Gump 2011.02.14. 09:03
Gump
#50 Gump [5425]
Pedig de.

Válasz erre

Előzmény: rootshaper 2011.02.13. 22:48
Playbahnosh
#49 Playbahnosh [482]
Kicsivel régebben írtam erről egy velősebb blogbejegyzést, ami még ma is ugyanúgy megállja a helyét, csak a játékok neveit kell kicserélni frissebbekre. Aki úgy gondolja, és még nem olvasta, megteheti itt:

http://www.pcdome.hu/blog/playbahnosh/1576/mert_megerdrmlem

Válasz erre

gregmerch
#48 gregmerch [3766]
"bezzeg anno az Imperium Galactica 2-nek vagy 100 oldalas kézikönyve volt, arra még nem is szégyellem magam ha azt mondom, hogy kéziKÖNYV, de egy 20 oldalas füzet, amiben 8 nyelven van leírva 2 oldalnyi "kinemtudta" marhaság, az azért na... több, mint felesleges. nembeszélve a tutorial pályákról, ami minden játék szerves része."

Igen, ez sajnos ma már siralmas képet mutat. Annak idején egyszerűen öröm volt akár csak kézbe venni egy játékot, és a dokumentációt. Az Impressions kiváló City Building játékaihoz (Caesar III, Pharaoh, Zeus, Emperor) közel 200 oldalas könyvet adtak, ami kitért minden apróságra. Olyan kedvet kaptál tőle a játékhoz, hogy az leírhatatlan! A Civilization is jó példa erre, és a régi szerepjátékok is (Icewind Dale, Baldur's Gate, stb. - mármint az eredeti kiadások, nem a maiak avval az egy szál gyorsindítási papírral). Én személy szerint nagyon sajnálom, hogy ez megváltozott, és nagyon igazad van abban, hogy a "kéziKÖNYV" fogalma a mai fiatalok számára talán már érthetetlen.

Azért akad egy-két pozitívum is a váltásban, például a nagy dobozok egy idő után rengeteg helyet foglalnak (kidobni ugye nincs szíve az embernek), meg hasonlók .

A Collector's Edition-ökkel én azért csínnyán bánok. A Gothic 3 ilyen kiadása például baromi nagy átverés volt a gagyi "nyaklánccal", az inci-finci és olvashatatlan szövet térképpel, a rövidke zenei CD-vel, és főleg a werkfilmmel, amin egy faszi ül és pofázik minden egyéb komolyabb illusztráció vagy bejátszás nélkül mellkastól fölfelé 2 órán keresztül. A ma olyan divatos "plusz egy fegyver", "plusz két jármű", "plusz 3 egység", "plusz dizájnos páncél", stb. típusú Special Editionök sem villanyoznak általában fel. Ellenpéldának tudom mondani a közelmúltból (igaz konzolon) a Halo Reach, és a Fable III gyűjtői kiadása, vagy az Assassin's Creed Brotherhood Codex Editionja. Na azok megérik az árukat, ellentétben a gyenge minőségű éjjellátóval meg távirányítós kémautóval felszerelt CoD überkiadásokkal. (Ez utóbbiakból a komolyabb darabok nem férnek bele egy 40eFT-os bundleba.)

Egyszóval: nem vagyok warezpárti, sosem voltam igazán, és nem is leszek, de az említett okból elismerem, hogy van egy kevés (ha nem is sok) létjogosultsága. A mai silány kiadások pedig tény, hogy csak halvány árnyékai a régi minőségnek, de még mindig ezerszer inkább az, mint a lopott.

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Válasz erre

Előzmény: rootshaper 2011.02.13. 22:46
balays82
#47 balays82 [14276]
Arról, hogy mennyire visszataszító dolgot követtél el, kérdezd meg inkább a Yerli tesókat. Engem nem zavar, ha valaki letölti, nem az én szellemi termékemről van szó. Viszont te voltál az, aki ironikus megjegyzést tett, amiért leírtam, hogy engem nem érdekel olyan szinten, hogy letöltsem (nézegetem persze a képeket, meg olvasgatok véleményeket róla, de itt ki is merül a dolog). Bevallom tehát férfiasan, nem néztem meg. Ez lenne inkább elképesztő?

Válasz erre

Előzmény: rootshaper 2011.02.13. 22:48
rootshaper
#46 rootshaper [1614]
de ha ez a béta fut, ami még nincs optimalizálva, meg vannak hibái rendesen ( újra kiemelném, NEM azért szedik le az emberek mert végig akarják játszani mostazonnal ) akkor van esély arra, hogy a végleges is fog, vagy talán még jobban. én ezt megállapítottam, bevallom férfiasan. megnéztem, megy, örülök, delete. és? most olyan nagyon visszataszítóan elképesztő dolgot követtem el? nem hiszem...

Válasz erre

Előzmény: balays82 2011.02.13. 22:41
rootshaper
#45 rootshaper [1614]
voltak idők, mikor így működött nálam is. saját kereset híján a félretett ebédpénzeket meg innen-onnan szerzett maszekolós javakat nem akartam zsákbamacskára kidobálni, hogy aztán játszok vele 2 órát és rájövök, hogy szar. így jártam anno a Divine Divinity-vel, hogy az hú majd milyen jó lesz, és nem lett. kidobott pénz.

"Joggal vetődik persze fel a kérdés, hogy aki végigtolt egy lopott, de működőképes cuccot, az ugyan miért venné utána meg drágáért, de Ti is tudjátok, hogy nagyon nem ugyan az egy ilyen játék, mint a kézikönyves-dobozos-színes-szagos eredeti példány"

- hát ezaz. nem ugyan az. viszont kézikönyv? az mondjuk Neked, vagy nekem miért lenne fontos? én személy szerint bele sem nézek, mert azon kívül, hogy a WASD-vel lehet mozogni, meg kattintani kell a lövéshez, semmi mást nem írnak le benne. bezzeg anno az Imperium Galactica 2-nek vagy 100 oldalas kézikönyve volt, arra még nem is szégyellem magam ha azt mondom, hogy kéziKÖNYV, de egy 20 oldalas füzet, amiben 8 nyelven van leírva 2 oldalnyi "kinemtudta" marhaság, az azért na... több, mint felesleges. nembeszélve a tutorial pályákról, ami minden játék szerves része.

nyilván nem a kézikönyv miatt vesz az ember eredeti játékot, csak mondom, hogy azt emlegetni az originál gém mellett necces. arról nem is beszélve, hogy a kiadók mostmár ócska DVD tokba rakják a játékokat, nem is dobozba. szóval még csak nem is dobozos játékról beszélünk, hanem tokos izéről, amibe nem ritka, hogy belegyömöszölnek több lemezt is. amit anno megkaptál rendes dobozos játékként, nagy dobozban, sok tartalmat, azt ma úgy hívják, hogy limited meg collectors edition. persze dupla annyiért mint a mezei kiadás, amiben örülsz, ha a DVD benne van... egyre kevesebbet adnak egyre többért, csak azt akarom mondani. szóval szar ez, nem kicsit...

Válasz erre

Előzmény: gregmerch 2011.02.13. 22:33
balays82
#44 balays82 [14276]
Igen, ez elég gyakran elhangzó érv, hivatalosan mindenki csak kipróbálásra tölt le, után meg megveszi a játékot. Az meg, hogy mi az igazság, egy másik kérdés. Viszont ebben a konkrét esetben egy állítólag hibáktól hemzsegő, félkész, a végleges játék minőségét nem tükröző bétáról van szó, ami így még csak a "minőség ellenőrzésére" sem jó, szóval még ez az amúgy elég gyenge lábakon álló érv is könnyedén megdől. Viszont valószínűleg menő dolog, ha valaki már most a Crysis 2-t tolja, sokan pedig nem akarnak lemaradni.

Válasz erre

Előzmény: gregmerch 2011.02.13. 22:33
gregmerch
#43 gregmerch [3766]
Összesen egy értelmét látom a letöltésnek. Mivel kis hazánkban nemigen akad játékkölcsönző, így ez lehet az egyetlen módja annak, hogy meggyőződjön az egyszeri gémer arról, hogy érdemes-e megvásárolni egy-egy programot nem kevés pénzért, avagy sem. Akármilyen nagy cím is valami előfordulhat, hogy nem tetszik valakinek, vagy nem elég erős hozzá a rendelkezésre álló vas. Ehhez viszont kétségtelenül méregdrága a tanulópénz előzetes kipróbálás hiányában. Jó, tudom, ott a demó, de az sokszor semmitmondó, vagy félrevezető lehet. Én mindenképpen a teljesértékű, kész termék alapján ítélek, és nem egy-két pálya alapján. Joggal vetődik persze fel a kérdés, hogy aki végigtolt egy lopott, de működőképes cuccot, az ugyan miért venné utána meg drágáért, de Ti is tudjátok, hogy nagyon nem ugyan az egy ilyen játék, mint a kézikönyves-dobozos-színes-szagos eredeti példány, vagy akár a nem kevésbé frankó, exkluzív extrákkal megspékelt letölthető változat. És van, akinek ez számít igazán!

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Válasz erre

Razor03
#42 Razor03 [14703]
Iróniát nem kértünk.

Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!

Válasz erre

Előzmény: rootshaper 2011.02.13. 21:24

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.