Fórum » Beszélgetés a játékokról
Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld!
Lies of P
Hazudj még Pinokkió
Megmondom őszintén, bár az első bejelentéskor még érdeklődve néztem Lies of P-t (itt még kifejezetten Bloodborne-os volt a hangulat), de a későbbi videók hatására ez az érdeklődés óvatos távolságtartássá változott. A júniusban megjelent demo pedig végképp nem győzött meg. Már akkor azt éreztem, hogy van pár jó ötlet a játékban, de a megvalósítás nem a legjobb.
Ezt végül a (kétszeri) végigjátszás során sem sikerült megcáfolnia. Bár látom a pozitív oldalait, de a tényleges játékmenet túl sok sebből vérzik. Na de haladjunk sorban. Maga a Pinokkió történet csak nyomokban fedezhető fel. Hősünkre ugyan bábuként hivatkoznak, de erről szinte csak a mechanikus bal karunk árulkodik, mint ahogy Gepetto sem asztalosmester, hanem egy zseniális mérnök. És a hazugságoknak ugyan fontos szerepe van a játékban, de azoktól sem az orrunk fog nőni, csak az elérhető befejezést változtatják meg.
A történet Krat kitalált városában játszódik, ahol Gepetto által megtervezett, a rejtélyes ergo nevű anyag által mozgatott bábuk gondoskodtak a lakók teljes kényelméről. A bábukat kötötte a
Persze a játék kezdetén ebből nem sokat tudunk. Egy üres vasúti kocsiban ébreszt fel minket egy kék pillangó és meg is adja a feladatot: jussunk el a túlélők menedékébe, a Krat Hotelbe. Gyakorlatilag ez a tutorial szakasz, övünkre akaszthatjuk Geminit, a lámpásban lakó tücsköt (?), kiválaszthatjuk a kezdő fegyverünket, megtanuljuk a harcrendszer alapjait és az állomásról kilépve az első bonfire-nél (ami itt Stargazer) szintet is léphetünk. Sajnos miután eljutunk a hotelhez és találkozunk a pillangót küldő lánnyal ezt a funkciót elveszíti a „bonfire” és sokáig minden egyes alkalommal vissza kell mennünk szintet lépni, de ez lesz a legkisebb bajunk.
Mivel a Lies of P a soulslike címek sorát erősíti ezért az egyik legfontosabb része a harc (lenne) és pont itt vannak a legnagyobb gondok is a játékkal. A készítők úgy gondolták ők inkább a Sekiro és a Wo Long deflectre építő harcrendszerét veszik alapul. Ugyan megvan a lehetőség, hogy kitérjünk az ellenfelek támadása elől, de maga a dodge mechanika rémesen esetlennek érződik, sokszor inkább frusztráló, mint hatékony. Később fejlesztésekkel ezen lehet javítani, de ritka kivételektől eltekintve jobban megéri a játék által perfect guardnak nevezett rendszert használni. Egyrészt ha sikerül jól időzíteni a védekezést megússzuk sebződés nélkül, de még ha korábban nyomjuk a gombot akkor is csak a sebzés egy részét szenvedjük el. Ráadásul egy ideig vissza is tudjuk nyerni az elvesztett HP egy részétaz ellenfelet megsebezve (hasonlóan a Bloodborne rendszeréhez). Másrészt vannak úgynevezett fury támadások (onnan lehet felismerni, hogy az ellenfél pirosra vált), melyek elől nem is lehet kitérni, ha rangeben vagyunk mindenképpen eltalál. Kivéve, mikor nem, mert ugyan időnként tévedhetetlenül lekövet minket az ellenfél, de máskor egyszerűen mögé lehet futni, mert csak a levegőt csépeli. Plusz a (sikeres) védésektől könnyebben kerül az ellenfél „groggy” állapotba, mikor is egy feltöltött heavy támadástól össze is esik.
Utóbbival csak az a gond, hogy ilyenkor is folyamatosan tud támadni és sokukat szinte képtelenség összerogyasztani, mert minden támadás megszakít minket. Meg egyébként is, minden ellenfél kétszer üt, amíg mi egyszer felemeljük a fegyvert.
Ráadásul az említett két címmel ellentétben a Lies of P-ben staminánk is van és ezt még a tökéletes védések is csökkentik. Én sokszor jártam úgy, hogy hiába védtem ki tökéletesen a boss minden támadását, visszatámadni már nem tudtam. És ez a jobbik eset, mert ha teljesen elfogy a staminánk védekezés közben akkor megszédülünk és csak tehetetlenül várhatjuk az ellen csapását. Hasonlóan „jól” sikerült része a harcnak a fegyverek kopása. Azok ugyanis kopnak, ütéstől, hárítástól egyaránt, pluszban van egy debuff is, ami roncsolja őket (szerencsére utóbbi ritka). Nagy gond nincs (elvileg), a bal karunkban egy köszörű is helyet kapott, bármikor meg lehet javítani. Csak ez idő és vannak olyan bossharcok, amikor egy healt alig van idő elnyomni, nem még másodpercekig élezni a pengét (abba bele se menjünk, hogy a buzogányt miért kell élezni… Kell és kész).
Érdemes megemlíteni még azt is, hogy a legtöbb hasonló címmel ellentétben karakterünk semmilyen védettséget nem élvez a földön fekve, ha egy ellenfél hanyatt lök minket a földön is ugyanúgy sebezhetőek vagyunk. Velem konkrétan megtörtént, hogy a karakterem nem tudott felállni, mert mire nagy nehezen feltápászkodott volna ismét hanyattlökték. Érdekes, hogy ez az ellenfelek esetében nem mindig igaz. Volt olyan ellenfél, akit hanyatt lökve is tudtam támadni, másokat nem.
Pedig lennének jó ötletek a játékban, például a szétszedhető fegyverek képében. A normál fegyverek mindegyikét szét lehet szedni pengére és markolatra és szabadon kombinálhatjuk is őket. Ennek gyakorlati értelme is van, hiszen a lándzsamarkolatú tőr messzebbre ér el, mint a hagyományos. Ráadásul az animációkat a markolat határozza meg, ha szúrófegyvert csinálunk valamiből kisebb eséllyel akad el a falban a támadás.
A játék grafikai szinten tökéletesen rendben van, az idén is jelentek meg ennél lényegesen csúnyább, AAA-nak mondott címek. Az ellenfelek jól néznek ki, a bossok különösen és nagyon minimális ismétlődés van csak bennük, de még ott is sikerült csavarni a dolgon. Azt azért érdemes megemlíteni, hogy én rengeteg helyen észrevettem honnan
Ami viszont egyedi és szintén említést érdemel azok a zenék. Minden bossfight alatt egyedi muzsikák szólnak és egy kivételével mindegyik zseniálisan sikerült, de a pályákat járva is vannak kifejezetten hangulatos részek.
A végigjátszás nekem elsőre 44 óra volt, ezt NG+ alatt feltornásztam 69-re, ez idő alatt egyetlen bugba futottam bele, az egyik bossnál egyszer sem jelezte hova kell állni a kivégzéshez.
A játékidőhöz azért hozzátartozik, hogy én egyrészt igyekeztem mindent alaposan felderíteni, másrészt normálon minden bosst summon nélkül öltem. Egyszer megnéztem a summont kíváncsiságból, de ott pont nem sokat értem vele. Viszont videók alapján a legtöbb helyen azért tud segíteni, ha más nem a figyelmet eltereli rólunk. NG+-on már gyorsabban haladtam, nagyon sokáig stagnált a nehézség, az utolsó három boss kivételével minden 1-2 próbából lement, a végére viszont kegyetlenül bedurvult a játék.
Mindent összevetve én csak a soulslike stílus elkötelezett rajongóinak tudom ajánlani és csak akkor, ha szemet tudnak hunyni a játék átgondolatlan döntései fölött. Nekik is inkább csak gamepassen keresztül. Viszont a játékban van potenciál, én remélem, hogy az esetleges folytatásban (amire a stáblista utáni jelenet utal is) sikerül a mostani hibákat kijavítani és gördülékenyebbé tenni a játékmenetet. Azért sokat elárul, hogy minden hibája ellenére én még tervezem elővenni egyszer, egy másik builddel is
TL,DR: Egy hangulatosan kinéző soulslike játék, ami tartalmaz jó ötleteket is, de az átgondolatlan fejlesztői döntéseknek „hála” sokszor válik frusztrálóvá és nem a jó értelemben nehézzé. Kezdőknek és alkalmi souls játékosoknak semmiképpen sem ajánlanám, mert az egyik, ha nem A legnehezebb cím a zsáneren belül, de veteránok tehetnek vele egy próbát. De ők is inkább csak a gamepass keretein belül.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Nyilván kíváncsian vártam ezt a játékot, de nem volt olyan őrületesen nagy a hype számomra. Ettől függetlenül egyértelmű volt, hogy rá fogok menni, hiszen imádom az űrkalandokat!
Rögtön a legelején fogtam a fejemet, amikor bányász lézerrel megkínáltam egy jó munkás embert, aki lekuporodott a földre és kiabálta, hogy "jajj, ne csináld!". Majd mikor nem lőttem tovább, felállt szépen és visszasétált folytatni a munkát. Ugyanezt kipróbáltam a két fő NPC-vel is, azokon szimplán átment a sugár. Na mondom, akkor ez aztán RPG a javából, de legyen. Erről a szintről indulunk, ehhez kell igazodni. Csak a szokásos Bethesda szint.
Viszont a kezdeti sokkon felülemelkedve pár perc elteltével beindultak az események és egy szempillantás alatt beszippantott a gameplay! Csak egy nagyon rövid bevezetést kapunk és onnantól nagyjából szabad utat kapunk a világűrben. Nem is feltétlenül magyaráz sokat a játék, az első 2-3 órában azért böngészgettem a netet és a fórumot, hogy választ kapjak a kérdéseimre. De onnantól, hogy ezek az alapok letisztázódnak, már nem jelenthet gondot semmi az űrkalandorok számára. Én konkrétan megkaptam az első társamat és belekezdtem különböző melléktevékenységekbe. Annyira belefeledkeztem, hogy konkrétan 50+ óra után kezdtem bele a fő történeti szálba. Csak pislogtam, mert így röpke 1-2 óra elteltével megsokszorozódott a társaim száma. És vicces is egyben, mert a main quest elkezdésével Sarah rám zúdította a véleményét az előző 45 óra közös kalandjairól. Ráadásul egymás után egy párbeszéden belül.
A fejlődési rendszer is jópofa! Minden képesség úgy fejleszthető magasabb szintre, ha előtte teljesíted az adott szinthez tartozó kihívást. Ha a közelharci fegyvereket szeretnéd 2/4-es rank-re húzni, akkor előtte meg kell ölnöd X számú ellenfelet közelharci fegyverrel. Így kell elképzelni. Szerintem kimondottan jót tett a játéknak. A felfedezés és a gunplay is remek, de az űrhajóépítés és az űrharc is hatalmas királyság!!! Ráadásul bizonyos űrhajó elemek képességekhez vannak kötve. A legütősebb fegyvereket, hajtőműveket, pajzsokat és egyéb finomságokat akkor alkalmazhatjátok, ha 2-3 skill ki van maxolva 4/4-esre! De megéri, mert félelmetesen ütős gépeket lehet összepattintani! Az enyém a végére, már 3-4 ellenséges gépet is pillanatok alatt szétkapott a 4 automata ágyújával. Esélyem sem volt rakétákat kilőni rájuk.
A fő küldetés egyébként nem valami nagy szám, egy kicsit csalódást keltő. Viszont a NG+ egyedi megoldása ritka ötletes és jópofa! Állítólag meg is éri többször végigvinni, mert tartogat még meglepetést a legtapasztaltabb felfedezők számára is. Én is folytattam volna a második végigjátszást, csak megjelent a CP2077 2.0. A frakció küldetéssorozatok viszont kimondottan korrektek, összesen négy ilyen van a játékban. És a mellékküldetések között is akadnak ritka hangulatosak! A missziók és párbeszédek minősége kicsit ingadozó. Sokszor tényleg odatették magukat és rendesen kidolgozták őket, néhányat meg konkrétan mintha A.I. írt volna.
Technikai szempontból viszont már kicsit siralmasabb a kép. Olyan alapvető funkciók nem érhetőek el, mint a brightness, gamma, max FPS, FOV, HDR. Ez azért elég pofátlanság így 2023 vége felé! Ráadásul DLSS támogatás sem került bele. Az AMD utólag természetesen tagadja már, de több forrás szerint megakadályozták, hogy benne legyen megjelenésre az Nvidia technológiája. A megjelenés után ugyan beharagozták, hogy érkezni fog patch formájában, de ez számomra már késő bánat kategória. Egyébként csak néhány városban zuhant be 50 körülire az FPS, ezt leszámítva szépen hasított. De sajnos a gyengébb konfiggal rendelkezők azért anyáznak rendesen net szerte és teljes joggal teszik. Todd Howard nyilatkozata volt a legvisszataszítóbb, aki az optimalizálás hiányára irányuló kérdésre annyit felelt az interjúban, hogy fejlesszetek gépet. Ez gyomorforgatóan gusztustalan hozzáállás szerintem.
Összegezve a fő kampány nem emészt fel sok időt, én pillanatok alatt a végére értem. 50 óra után estem neki és 62 környékén már végeztem is. Még kalandoztam kicsit, de ott nekem kifulladt már 104 teljesített küldetéssel, így átmentem new game+ módba. Viszont akik maximalisták és szeretnének minden bolygót 100%-ra megcsinálni, helyőrségeket építeni és nyersanyag szállítós küldikkel is foglalkozni, azok szerintem röhögve eltölthetnek 3-400 órát is akár, mert hatalmas a bebarangolható szeglete a világegyetemnek.
Ha egy casual űrkalandra vágysz némi RPG elemmel megspékelve, ami hatalmas szabadságot nyújt a játékos számára, akkor simán érdemes adni neki egy esélyt! Game Pass előfizetéssel "ingyen" végképp! Ha teljes áron nem is, de mondjuk egy 50%-os leárazásban érdemes lehet behúzni. Kiegészítőt is ígérnek hozzá, szóval bővülni is fog még a jövőben. Messze nem 9/10 vagy 10/10-es játék, amikkel a fizetett oldalak teleaggatták. Főleg nem egy Baldur's Gate 3 végigjátszás után! Egy kicsit más szint a kettő. Akadnak mókás és kicsit idegesítő tipikus Bethesda bugok, a teljesítménnyel is gondok lehetnek gyengébb PC-ken. De mindezek ellenére egy addiktív és ritka szórakoztató kis játék a sci-fi műfaj szerelmesei számára!
Tegnap a végére értem a Story módnak, amivel kapcsolatban elég vegyesek az érzéseim.
Maga a játék, a mechanika, az animációk, a hangok... néhány apró kivételtől eltekintve* minden tök fasza lett és szerintem előrelépés az MK 11-hez képest.
A sztoriban tök jól működött a kameo-sdi, a versus meccsek alatt nekem személy szerint még szoknom kell; ott nekem kicsit 'muszáj' érzetet kelt csak ahelyett, hogy pluszt kapnék tőle.
Összességében nem bántam meg ezt a vásárlást sem, ahogy a korábbi epizódok is mind megvannak, bár itt nem érzem feltétlenül a kimaxolt ár-érték arányt... Szerintem drágább lett, mint jó.
* Nitara mo-cap-je és szinkronja egyaránt minősíthetetlen lett! És ezt nem azért írom, mert mindenhol máshol is ezt írják, hanem éppen ezért írja ezt minden érintő orgánum ezt, mert sajnos igaz: Megan Fox itt nagyon mellé ment!
Remnant II
Shooter Souls Pt. 2
A Remnant from the Ashes nagy kedvencem volt, szóval a bejelentés óta vártam a második rész megjelenését. Már az előrendelőknek járó korai hozzáférés alatt belekezdtem és bár elég nehezen indult be, illetve fogott meg a játék, de azóta többször is sikerült a végére érnem. Még mindig vannak megszerzésre váró lootok és rejtett titkok, plusz a legnehezebb fokozat is vár rám, de egyelőre megvárom a DLC-ket.
A lassan kibontakozó történet (nem meglepő módon) az előző rész után játszódik, egy poszt-apokaliptikus világban. Főhősünk a misztikus
Viszont hogy ez a kaland milyen lesz és mennyire haladunk könnyen az nemcsak a játéktudásunkon múlik, hanem a szerencsén is. Már az első rész is procedurálisan generált térképekkel operált, de ott legalább a helyszínek fixen követték egymást. Ezúttal viszont a kampányban bejárható 5 világból csak a második és az utolsó fix (ezeknél a térkép is állandó), a három központi terület sorrendje teljesen véletlenszerű. Ahogy az ott megtalálható lootok, bossok és feladatok is véletlenszerűen kerülnek kisorsolásra.
Ez egyfelől jó dolog, mert alaposan megnöveli az újrajátszhatóságot, még sokadik alkalommal is bele lehet futni addig ismeretlen dolgokba. Aztán a neten rákeresve kiderül, hogy még egy csomó mindent nem is látott az ember fia/lánya. Viszont cserébe a nehézség is legalább ennyire véletlenszerű. Én elsőre veterán nehézségen kezdtem (ez a közepes fokozat, nem számolva a NG+-on megnyíló Apocalypse nehézséget), a nekem sorsolt első világ nagy része igazi szenvedés volt, párszor még az újrakezdést is fontolgattam. Aztán a területen túljutva sokkal könnyebbé vált a játék. Nem csak azért, mert a karakterem is erősödött, de a következő biomokat sokkal könnyebbnek éreztem.
Különösen már az újrajátszásoknál tűnt fel, hogy míg az egyik világ kettő boss kivételével sétagalopp Nightmare fokozaton is addig egy másikon egy nagyobb mob packtól is fűbe (homokba) tud harapni a karakterem már Veteránon is. 4-5 újrajátszás után már szembeötlő az is, hogy hiába az elméletileg procedurálisan generált pályák, de hamar ki lehet ismerni a térképet. Legfeljebb annyi a különbség, hogy más loot van ott vagy más mellékes dungeont találunk egy ajtó mögött. Újrajátszáskor egyébként nem muszáj az egész kampányt az elejéről kezdenünk, a Ward13-ban lehetőségünk van Adventure módra váltva egy-egy, már befejezett világot újrasorsoltatni. Van pár dolog, amit így nem lehet megszerezni, de lootokat vadászni egyszerűbb így.
A balance hiánya az archetípusoknál is megvan, én egy kivételével mindet kimaxoltam és érezhető mekkora különbség van közöttük. Az archetípus ugyanis nincs kőbe vésve, ha megvásároljuk (vagy bizonyos esetben megtaláljuk) a feloldáshoz szükséges itemet akkor onnantól kezdve bármikor lecserélhetjük, plusz beállíthatunk egy másodlagost is. Mindegyikhez tartozik négy passzív és egy aktív képesség, valamint egy egyedi trait is. Utóbbi csak addig van a classhoz kötve, amíg el nem érjük a tizedik szintet, onnantól szabadon használhatjuk más archetípusokkal is.
A játék alatt ugyan Unreal Engine 5 fut, de néhány kivételtől eltekintve ez úgysem fog feltűnni. Én bizonyos részeken még azt sem mondtam volna meg, hogy nem az előző résszel játszom. És persze ebben benne van, hogy az emlékek megszépülnek idővel, de azért Nerud világát nem mondanám szemet gyönyörködtetőnek semmi esetre sem.
Cserébe a world bossok igazán látványosak lettek, még ha a harc hevében csak ritkán van lehetőség rácsodálkozni egy-egy részletre. A hangok terén sincs gond, a szinkron nem kiemelkedő, de nem is borzalmas, a fegyverhangoknál is hallottam már rosszabbat és egy jó fülhallgatóval vagy 5.1es rendszerrel játszva könnyen be tudjuk tájolni az ellenfeleket.
Viszont az End Credits zenéjét mindenképpen megosztanám.
Komolyabb bugokba nem futottam bele, kétszer esett bele az ellenfél a textúrába, de szerencsére az AOE sebzés ki tudta szedni, illetve az achievementek egy része is bugos volt, de azóta az összeset javították. A játék hossza egy érdekes kérdés. Szerencsétől és tudástól, meg persze a választott nehézségi szinttől függően egy-egy világ teljes kipucolása 1-2 óra között van, a teljes kampány 7-8 körül. Viszont ha az ember mindent fel akar fedezni és össze akar szedni akkor ennek a többszörösét is beleteheti a játékba. Nekem jelenleg 86 órám van benne, 1 archetípus nincs maximális szinten, illetve egy világ van, ahol még várnak rám összeszedésre váró lootok.
Annyit még érdemes megemlíteni, hogy a történet eléggé befejezetlen maradt a játék végére is, ezen remélhetőleg az érkező DLC-k tudnak javítani. Viszont arról se feledkezzünk meg, hogy nem is teljes árú játék, az ultimate edition kerül annyiba, mint egy-egy frissen megjelenő AAA cím és az újrajátszhatósága kifejezetten magas. Főleg, ha a coopot is ki tudja használni valaki, de én erről nem tudok nyilatkozni.
TL,DR: A Remnant from the Ashes méltó folytatása, aminek ugyan vannak hibái, de ezek elhanyagolhatóak az összképet tekintve. Én csak ajánlani tudom, az első rész rajongóinak ugyanúgy, mint azoknak, akiknek ahhoz nem volt szerencséjük. Akár teljes áron is.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
SPOILER
Adjál kölcsön generátort holnapig!
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Köszi Aryx-nak az ajánlást, különben nem hallottam volna róla. Egy remek cinematic-platformer / puzzle-platformer pixel-art indie játék, ami játékmenetében a nagy elődöket (Another World, Heart of Darkness) idézi, hangulatában pedig van benne egy kis Lost in Space (az onnan ismerős "Danger Will Robinson" kinézetű robotok igázzák le a földet) és Stranger Things is (ez pedig leginkább a sorozatot és a 80-as éveket megidéző zseniális szintipop zenében jelenik meg), de visszatérve a játékokhoz, az Inside-ból is visszaköszön számos elem (tudatmódosító kötelek és sisakok, illetve a legutolsó helyszín az Inside hangrobbanásos szakaszát idézi). A főszereplő egy kamaszfiú, akivel meg kell menteni az emberiséget a robotoktól. Fegyverünk nincs, így menekülés, rejtőzködés, platforming és puzzle részek váltakozása jellemzi a feladatainkat. A puzzle rész behoz egy új játékelemet, amelyben pici laptopunk segítségével kell beprogramozni különféle eszközöket és a segítségünket képező robotunkat, majd lefuttatva a parancssort sokszor a segítőnkkel szinkronban kell mozognunk. A végefelé leginkább ezekkel a részekkel időztem el, jópár esetben nem volt egyszerű rájönni a megfelelő műveletre. A játékidő nagyjából másfél - 2 óra, beleértve a 12 acsit is. Ezek nagy részére magunktól is könnyen rájöhetünk, de néhányhoz szükségem volt guide-ra.
Aki a fent említett játékokat / sorozatokat és magát a cinematic / puzzle platformer stílust kedveli, az nyugodtan tegyen vele egy próbát, időt sem igényel sokat, mert tényleg hamar végig lehet játszani.
Adjál kölcsön generátort holnapig!
Későn érő típus vagyok, sokáig nem vonzott az RPG műfaj. Aztán végül sok év elteltével a legnagyobb kedvencemmé vált. A Fallout 1-2 valamiért kivételt képezett, azokat olyan szinten imádtam, hogy a mai napig a dobogó legfelső fokán állnak a zseniális hangulatuk miatt! Viszont a Baldur's Gate, Icewind Dale, Neverwinter Nights és a többi klasszikus nekem mind kimaradtak, nem érdekeltek. KOTOR, The Witcher 1, Dragon Age 1. Talán ezekkel kezdődött a kacsintgatás, aztán végül már nem volt megállás.
De ha már egyszer Larian, a Divinity: Original Sin első részét nem volt képes bevenni a gyomrom. Nekiugrottam 2-3 alkalommal, de mindig rövid úton uninstall lett a vége. Viszont a második résszel jött a teljes szerelem! Olyan szinten rákattantam, hogy kétszer végig is játszottam. Amikor jött a BG3 bejelentés és kiderült, hogy lényegében egy DOS3, csak más néven, akkor már tudtam, hogy NEKEM EZ AZONNAL KELLENI FOG! Nem tudtam semmit az előző két rész történetéről, de annyira nem is zavart. És mivel nyilatkozták is, hogy ezen információk hiányában is tökéletesen élvezhető, onnantól már végképp nem aggódtam emiatt. Nem játszottam vele a korai hozzáférés időszakában és nagyon sikeresen el is kerültem minden spoilert a 2,5 esztendő alatt, így abszolút újdonságként éltem meg minden egyes részletét. A sztori bombasztikusan indul és pislogtam rendesen, hogy itt aztán mi epic shit lezajlik pár perc leforgása alatt! És végül a bődületes bevezetés után megindulhatunk a hatalmas első fejezet területén, hogy összeszedjük a kis csapatunkat és válaszokat találjunk. Akik játszottak a DOS részekkel, azok számára már abszolút ismerős lesz minden. A jól bevált receptet követték, csak mindenen picit finomítottak és beadtak némi szteroidot is. Leginkább a kontrolleres irányítás lett hatalmas előrelépés a DOS2-höz képest. Minden sokkal egyszerűbb és sokkal jobban kézre áll, minden funkció elérhető maximum két gomblenyomással. Teljesen személyre szabható tárcsák ugranak fel, amiket kedvünk szerint alakíthatunk. Tárcsákat is hozzáadhatunk, de le is vehetünk. Hihetetlenül kézre áll, élvezet volt kanapéról végigtolni! A grafika nagyon pofás, a teljesítmény is abszolút rendben volt. Ugyan én lekorlátoztam 120-ról 60-ra, mert egy ilyen játékban szerintem abszolút felesleges ennél több, de max grafikán gyönyörűen és tükörsimán futott.
És akkor beszéljünk kicsit a problémákról is, mert bizony akadtak. Harc közben néha támadás után megállt az élet és csak 6-7 sec elteltével jött a találat. Ez valamikor 2 héttel a megjelenés után kezdődött, lehet valami apróbb patch okozta. Nem tragédia, de néha forgattam a szememet. 3-4 küldetésem bugos volt. Volt amelyik csak hangyányit, volt ami kimondottan. Hiányzó átvezető videó vagy éppen nem triggerelődött. Az NPC nem ott volt és nem olyan állapotban, ahogy kellett volna. Ez a temérdek mennyiségű küldi elenyésző százalékát teszi ki és azonnal lehet rá megoldást találni a neten, de nem mehetünk el mellette szó nélkül. Az ACT1 szinte teljesen kifogástalan, ACT2-ben kezdődnek picit a gondok és érezhetően az ACT3-ra jutott a legkevesebb tesztelési idő. Ráadásul állítólag egy teljes városrészt és rengeteg tartalmat kivágtak végül az utolsó felvonásból. Ha jól tudom, akkor az egyik társunk küldetése így nem is zárható le kellőképpen, de mintha ezt pont most javították volna a tegnapi méretes tapasszal. De mindezek mellett tökéletesen végigjátszható és abszolút élvezhető a teljes kampány.
De az biztos, hogy a Larian ezúttal is valami félelmetesen kitett magáért! Már önmagában csak az, hogy nincs két egyforma NPC és nincs két egyforma válasz. Sok 100 teljesen egyedi kinézetű lény népesíti be a játék világát és mindegyiknek van valami saját mondanivalója. A világ él és lélegzik, a zenék frenetikusak, a sztori lehengerlő és fordulatokkal teli, a társak személyisége és küldetéseik lebilincselőek és kellően mélyen kidolgozottak, a harc pedig tömör gyönyör! Döntéseinknek súlya van, méghozzá nem kicsi! És nem egyszer kell fajsúlyos döntést meghoznunk, ami komolyan befolyásolhatja a világ és egyesek sorsát. Nekem egy viszonylag korrekt befejezést sikerült összehoznom, ami közel áll a szívemhez. Bár néhányszor magamat is megleptem, mert nem hittem volna, hogy bevállalok egyes lépéseket. Az biztos, hogy még 2-3 végigjátszás simán benne van és nagyon érdekel, hogy milyen másfajta végkifejleteket lehet összehozni. Vagy például egy igazán gonosz Dark Urge végigjátszás is fun lehet, bár az nagyon nem én vagyok. Az viszont abszolút biztos, hogy én valami hihetetlen mód élveztem ezt a nem egész 126 órát, amit a játékban töltöttem!!! Ha valaki egy majdnem tökéletesre csiszolt játékélményre vágyik, annak azt javaslom, hogy várja meg a Definitive Edition megjelenését. A többieknek viszont hajrá, mert én úgy gondolom, hogy ez a cím jelenleg a cRPG műfaj csúcsa.
Hát, egy újabb régebbi cím, ami csak most ki lett pipálva. A ki mivel játszik topicban már írtam róla, és nem sokat változott a véleményem, így most rövid leszek, de legalább önismétlő; van pár erős rész, de a történet összességében egy kliséhalmaz, ami sokszor szirupos, túlromantizált és a valósággal csak felszínes kapcsolatot ápoló.
SPOILER
Hát ezt most nem eresztettem bő lére, BOCS.
TL, DR: Nagyon szerettem volna szeretni, de nem sikerült, nem fogott meg a sztori, öregnek éreztem magam hozzá. Egyszerűen túl sokszor láttam már ugyanezeket a jeleneteket máshol, más előadásban. Az irányításra sem éreztem rá egész játék alatt; talán a lopakodós, taktikai részek tetszettek a legjobban. Ugyanakkor másnak a végigjátszását sokkal jobban élveztem anno nézni, mint most saját kézbe venni az irányítást. Elismerem a helyét és jelentőségét a játékiparban, de az azonosulás hiánya miatt ezt most inkább nem értékelném.
Azért nem ábrándultam ki teljesen, a Quantic Dream játékai közül a Heavy Rain-nel tervezek még tenni egy próbát (bár nem mostanában); azon a játékon még érzem azt, amit itt hiányoltam. Az egy felnőttesebb, komolyabban vehető sztorinak tűnik még abból az érából, amikor nem akartak mindenkinek eladható játékot készíteni.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Szegény ember Forspokenje (?)
Az alcím nem véletlen, nekem valamiért már az első előzetesek alapján az említett játék jutott eszembe és menet közben ez csak erősödött. Itt is van egy folyamatosan szövegelő karperec, aki kéretlenül ontja a hülyeségeit és a futást itt is siklás helyettesíti. Szerencsére vannak különbségek is, bár ez sem minden esetben előny. Na de szépen sorban...
A lassacskán kibontakozó történet szerint Atlas sivatagos világa fölött a napisten, Thelos uralkodik vaskézzel, az égen lebegő Watcher segítségével, az ő
Ám évekkel ezelőtt lázadás tört ki, lovagok csoportja egy nagy hatalmú mágikus kesztyűben bízva fellázadt Thelos ellen. Azonban a kritikus pillanatban a fegyver csődöt mondott és darabjaira robbant, a lovagokat pedig (látszólag) kiirtották Thelos szolgái.
Erről kezdetben mi semmit nem tudunk, a (testre szabható) karakterünk ugyanis egy egyszerű rabszolga, úgynevezett Névtelen, aki a múlt bizonyos részleteit vele együtt fogjuk felderíteni. A történet elején rátalálunk a kesztyű egy darabjára, ami ráadásul beszél is hozzánk, de egyelőre nem sok mindenre emlékszik... Kezdetben még a nevére sem. Itt beindulnak az események, melyeknek hála kikerülünk a világba és megkezdhetjük a kalandunkat. Nagy meglepetésekre nem kell számítani, van ugyan 1-2 csavar, de ezeket jó előre ki lehet találni.
A játéktér több térképre van bontva, ezeken belül kvázi szabadon közlekedhetünk és a mentési pontként szolgáló Anvilok között még a gyorsutazás is lehetséges. Kezdetben persze nem érhető el minden lehetőség, előbb újra kell kovácsolni a kesztyűnket, így szerezve újabb képességeket. Ezeknek hála oszlopokat és összetört hidakat emelhetünk ki a homok alól, többször is dash-elhetünk a levegőben vagy egyébként láthatatlan, az égben lebegő platformokat jeleníthetünk meg.
Út közben pedig rengeteget harcolhatunk (ez a legjobb rész), lerombolhatjuk Thelos szobrait, keresgélhetünk ládákat, megfejthetünk kincsestérképeket (melyek ládákhoz vezetnek) vagy gyorsasági feladatként totemeket emelünk ki egymás után, időre a homokból (amelynek végén szintén egy ládát kapunk). A ládákban többnyire eladható
Ezek a kövek különböző aktív képességek vagy passzív bónuszok, amik harc közben segítenek minket. Már ha eléggé fel van töltve a hozzá tartozó csík.
És akkor jöjjön a játék legjobb része, a harcrendszer... Alul látjuk a momentum mércét, ami harcban folyamatosan töltődik fel, ahogy osztjuk ki a sebzést. Ezzel együtt a támadásaink egyre erősebbek, fegyvereink pedig egyre nagyobbak lesznek. Viszont közben az általunk bekapott sebzés is növekszik, szóval a momentum kétélű fegyver. Dönthetünk úgyis, hogy nem kockáztatunk, hanem egy speciális, nagy erejű támadással nullázzuk a mércét.
Viszont ott vannak az említett essence stone-ok, amik pozitív hatásai csak akkor érvényesülnek, ha eléri őket a csík. A kesztyűbe (már ha nem sajnáljuk rá az essence dustot) maximum három aktív és kilenc passzív követ rakhatunk, de ezek még külön tierekre is vannak bontva. Ráadásul még fejleszteni is tudjuk őket, szóval mindenki találhat kedvére való összeállítást. Viszont a fejlesztéssel csak óvatosan, mert essence dustból rengeteg kell.
A kesztyűbe a további helyeket ebből lehet feloldani, a köveket ebből fejlesztjük, de még a páncélok szintezéséhez is erre van szükség. A páncélokat pedig fejleszteni kell, nemcsak a nagyobb védelem érdekében, hanem a perk pontok miatt is. Ugyanis nem konkrétan a hősünk fejlődik az XP-t gyűjtögetve, hanem a páncélt fejlesztve kapunk perk pontot, amit aztán hasznos vagy kevésbé hasznos képességekre költhetünk.
A harcban segít még minket a parry helyi megfelelője is. A megfelelő gombot lenyomva egy pillanatra a karakter megkristályosodik és ha ezt a megfelelő pillanatban csináljuk a támadó ellenfél megtántorodik, egy idő után pedig (kisebb ellenfelek azonnal, a nagyobbak három parry után) meg is fagy, mi pedig szabadon ütlegelhetjük.
Ez így leírva kicsit bonyolultnak tűnhet, de menet közben meglepően könnyen bele lehet tanulni és jól kézre esik a rendszer. Mellé pedig piszok látványos is, ahogy a háznyi ellenfeleket a harcok végén szilánkokra törjük. Problémám csak a néha megbolonduló target lockkal volt, amikor az istennek sem akarta azt a célpontot kiválasztani, amit én szerettem volna.
Illetve jó ötlet, hogy be lehet állítani különböző fegyver és essence stone kombinációkat, különböző helyzetekre, amik között gombnyomással válthatunk, de ezt csak harcon kívül lehet megtenni, akkor meg úgyis mindegy.
A grafika hozza a kötelezőt, a sivatagi környezetből kihozták amit lehet, a lidércekkel való harc látványos, főleg amikor a legnagyobb példányokkal kell küzdenünk. Néhány karaktermodell furcsa egy kicsit, arcmimikát pedig ne várjunk és akkor nem fogunk csalódni, de ez a legkevesebb. A hangok terén már kevésbé pozitív az összkép, a szinkronhangok nagyobb része az elfogadható és a borzalmas között egyensúlyozik. Ritkán szoktam átléptetni beszélgetéseket játékokban, de itt sokszor csak olvastam és pörgettem tovább. ÉS nem azért, mert siettem a játékkal.
A végigjátszás mindent kimaxolva kicsivel 30 óra alatt állt meg, ebben már a nem kötelező collectible itemek és szinte minden essence kő összeszedése is benne van. Aki csak a főszálon szalad végig az fele ennyi idő alatt is végezhet. Ez alatt kétszer sikerült belefutnom fagyásba, mind a kétszer egy játékbeli event alatt, de ezt egy azóta érkező hotfix elvileg javította is. Plusz legnehezebb fokozaton játszottam, de ez a második térkép után különösebb nehézséget nem jelentett.
Inkább csak apróságokat tudnék felhozni a játékkal szemben, amik nem igazán hibák, csak kényelmetlenségek. Ilyen például, hogy ha nincs homok a talpunk alatt akkor csak kocogni tud a karakterünk. Értem miért, de attól még bosszantó. Néhány perknek semmi értelme, ahogy a már említett, külön lementhető felszerelés összeállításnak sem. Az viszont már bosszantóbb, hogy Nyall beállítástól függetlenül is ontja a felesleges tippeket, amiknek sokszor értelme sincs. Átlag 20 percenként elmondta, hogy fejlesszem a páncélomat, miközben maximumra volt fejlesztve. De legalább próbálkozott.
Viszont ezek tényleg csak kényelmetlenségek és ezektől függetlenül a játék szórakoztató, én egyáltalán nem bántam meg, hogy az előzetes véleményemmel szemben adtam neki egy esélyt.
TL,DR: Egy élvezetes akciójáték, ami (engem) ugyan sok mindenben emlékeztet a Forspokenre, de összességében szórakoztató alkotás. A küzdelmek látványosak és a harcrendszer kifejezetten összetett. Vannak hiányosságai, főleg a történet terén, de ezzel maga is tisztában van és nem is a AAA-s árkategóriában indul. Szerintem megéri neki adni egy esélyt, akár még teljes áron is, de akcióban mindenképpen.
És most már tényleg hozom a Remnant II-t is lassan
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Ratchet & Clank: Rift Apart (PC)
Egy jól sikerült port
Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy bár azzal tisztában voltam, hogy ez a sokadik része a sorozatnak, de megrögzött PC-s játékosként az első amihez nekem szerencsém volt. Viszont direkt nem olvastam utána a történetnek, mert érdekelt mennyire érthető a játék az előzmények ismerete nélkül. A jó hír: teljesen A szükséges háttérinfót megkapjuk a menet közbeni beszélgetésekből és a bejegyzésekből.
Szóval az alaptörténet szerint főhősünk (Ratchet), az utolsó lombax, az univerzum ünnepelt hőse, minden gonosztevő rémálma, satöbbi éppen egy tiszteletére rendezett ünnepségre készül, ahol elvileg a másik címszereplő Clank egy ajándékot is adna neki. Ez lenne a Dimenzionátor névre hallgató eszköz, amivel (milyen meglepő) dimenziók között lehet ugrálni és a segítségével hősünk megtalálhatná a fajának többi tagját. Persze semmi sem ilyen egyszerű, megjelenik egy régi ellenfél (a robot Dr. Nefarious), megszerzi az említett eszközt, közben alaposan összekutyulja a dolgokat és a dimenziókat, végül egy olyan síkra juttatja magát és hőseinket, ahol ő (vagyis az alternatív mása) az Uralkodó. A küldetés adott, meg kell állítani (mindkét) Nefarioust és a dimenziók összeomlását, lehetőleg minél előbb.
Ebben segítségünkre lesz Ratchet helyi változata, Rivet, aki ennek a dimenziónak az utolsó lombaxa, kis túlzással Ratchet női alteregója, rengeteg fura NPC és annál is több agyament fegyver. Utóbbit szó szerint kell érteni, néhány csak külsőleg fura, de egyébként megfelel a standard fegyvereknek (sörétes puska, gránát, mesterlövészpuska), viszont van a repertoárban ellenfeleket sövényszoborrá változtató "gránát" féleség, agresszív harcigomba vagy megidézhető robotkutyák is. Ráadásul a fegyvereket még fejleszteni is lehet. Ehhez egyrészt raritániumra van szükség, amiket a pályán elszórva találunk, de komolyabb ellenfelek is dobhatják, másrészt használni is kell az adott fegyvert, hogy szintet lépjen. Utóbbi miatt nem kell külön "farmolni", a szimpatikus fegyvereket úgyis eleget fogjuk használni, hogy a játék végére elérjék a maximális szintet, szóval legfeljebb a nyersanyag lehet probléma, ha valaki nem jár nyitott szemmel, esetleg hozzám hasonlóan minden fegyvert ki akar maxolni
Az egymást követő pályák mind egy külön bolygót jelképeznek és a történettől függ, hogy éppen melyik hőst irányítjuk a küldetés során, de lényegi különbség a külsejükön kívül nincs köztük. A kioldott fejlesztések vagy megvásárolt fegyverek is elérhetőek lesznek mindkét karakternél, szóval ez csak színesítő elem, a játékmechanikára nincs kihatással. A már meglátogatott bolygókra később is visszatérhetünk, ha valami gyűjtögetni valót otthagytunk volna, illetve van, ahová a küldetés miatt is többször kell mennünk. Szóval nem kell aggódni, ha valamit nem találunk meg elsőre. A játék egyébként ilyen téren segítőkész, pontosan mutatja, hogy van-e még elérhető collectible a területen.
Egyetlen kivételt a plüssmackók jelentik, amik ráadásul achievementhez is kellenek. Könnyítés, hogy minden bolygón egy darab van, szóval trófeavadászoknak érdemes feljegyezni melyik bolygón találták meg.
A játék grafikailag teljesen rendben van, olyan az egész, mint egy megelevenedett Pixar mozi. Maximális felbontáson ráadásul hihetetlenül részletes, a közeli képeken kis túlzással tényleg meg lehetne számolni az összes szőrszálat a lombaxokon, a robotok fémesen csillognak, aminek tükröződni kell az (most már) tükröződik. A leglátványosabb viszont a portálok használata. Ezek közül van, ami csak kisebb zsebdimenziókba vezet, ahol egy-egy páncélelemet találhatunk, de van amikor a harcok közben ténylegesen más területekre dobál minket a játék. A csúcs pedig a blizon kristály, amire rácsapva egy szempillantás alatt találjuk magunkat egy másik dimenzióban, így kerülhetünk el zárt ajtókat vagy leomlott hidakat.
Komolyabb technikai gondokba én nem futottam bele, a legelső indításnál az intro után szó nélkül kilépett a program, viszont ez többször nem fordult elő. Illetve kétszer a játékból történő kilépést egy összeomlással honorálta a játék, de tekintve, hogy úgyis ki akartam lépni ez nem sok gondot okozott. Megjelenés után a víz és bizonyos tükröző felületek csak egy bizonyos grafikai beállításnál voltak hajlandóak nem ocsmányan villózni, de ezt egy pár nap után érkező patch javította is.
Annyit még megemlítenék, hogy a játék az SSD-t is meg tudja hajtani. Indítás után 1-2 perccel már simán 7-8 fokot tudott melegedni, sem előtte, sem azóta nem melegítette még játék ennyire a gépet
Nekem mindent felderítve és összeszedve, begyűjtve minden achievementet 17 óra volt a végigjátszás. Ebben már benne van bő egy óra NG+ is, ahol még lenne tennivaló, mert minden fegyver kapott további öt szintet, amit lehetne fejleszteni, de ezt meghagyom máskorra. A főszálon végigszaladva, csak minimális gyűjtögetéssel érzésre 10-12 óra alatt a történet végére lehet érni. Hogy ez megéri-e a 60 eurós teljes árat azt mindenki döntse el magának.
A játék egyébként nem nehéz, én a harmadik nehézségi fokozaton kezdtem el és egy korai arénaküldetést leszámítva csak pár alkalommal kellett csak visszatöltenem állást.
TL,DR: Nekem a legjobban várt (volt) PS exkluzív címek között szerepelt a Ratchet&Clank és szerencsére ezúttal jól sikerült a portolás is. Az előző részek ismerete nélkül is teljesen élvezhető. A játék maga egy megelevenedett animációs film benyomását kelti, ahhoz illő humorral és szerethető karakterekkel, változatos és látványos helyszínekkel, szórakoztató játékmenettel. Az egyetlen hibája a rövidsége ellenére magasnak mondható árcédulája, de egy akcióban én mindenképpen ajánlom. Akinek az nem probléma annak akció nélkül is.
Ráadásul van benne magyar felirat*, szóval a fiatalabb korosztály is tudja élvezni
(Én erre másfél óra után jöttem rá )
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Ha majd' háromszor annyi időbe tellett is, mint az átlagnak, de a végére értem. Régen fektettem ennyi időt és energiát játékba, de a Jagged Alliance egy olyan cím, amire két évtizeddel a második rész után is felkapom a fejem, amióta egy újságmelléklet CD-ről feltelepítettem (és most csak még erősebb lett a kísértés, hogy GOG-on ugyanezt a részt bezsákoljam; egyelőre sikerült ellenállni, de csak idő kérdése az elgyengülés).
Az előző részekhez hasonlóan, zsoldosainkat ezúttal is az A. I. M. weboldalán keresztül bérelhetjük fel. Ezen a felületen 36 zsoldos közül választhatnánk, de a kezdeti büdzsénk eleinte csak az olcsóbbak felfogadására lesz elég. Újításként megjelentek a perkök (szintlépésenként jár egy mindenkinek), amikből minden zsoldosnak van pluszban egy egyedi tulajdonsága is. Livewire szinte bármit meg tud hackelni, Thor gyógynövényekből gyárt gyógyszereket. Fidel kettesével dobálja a gránátokat, Scope pedig (jó anyukaként) süteményeket süt. Bár elsősorban a tulajdonságaik alapján fogjuk összeválogatni őket, mindenki külön, önálló egyéniség, és lesz köztük olyan, aki a szívünkhöz fog nőni. A legfontosabb azonban, hogy egymással is jól kijöjjenek vagy hogy egyáltalán, hajlandóak legyenek egy csapatban dolgozni. Más stratégiákkal ellentétben itt egy pillanatra sem érezzük majd azt, hogy robotokat irányítanánk. Ha kell, kíméletlenül odamondják egymásnak vagy akár nekünk is a nemtetszésüket (Fidel egyszer berágott rám, és onnantól nem volt elérhető, míg Blood azért kért fizuemelést, mert gyilkolni akart, én meg napokig egy helyben állomásoztam). Ez volt már az elődök legnagyobb erőssége is: az, hogy a világ minden pontjáról összeverbuvált hőseink folyamatosan reflektálnak egymásra és a körülményekre, olyan szintű hétmérföldes lökést ad a hangulatnak, ami már szinte önmagában elviszi a játékot a hátán. Ráadásul nemcsak az egymással, de az NPC-kkel való beszélgetések is attól függően alakulnak, kik vannak éppen a csapatban. Mivel lehet közöttük akciófilmes macsó és tündérmesékben élő leányzó is, el lehet képzelni, milyen az, amikor egy komolynak szánt dialógus közepén érkeznek a kevésbé intelligens hozzászólások; nem egyszer dobtam hátast a párbeszédek során. Van pár NPC a játékban, aki irányítható karakterként csatlakozhat hozzánk (ez sosem lesz egyértelmű, meg kell dolgozni értük, de van olyan, akiért érdemes), míg egy rendkívül magasröptű pszichológiai teszt kitöltésével egy fő saját karaktert is indíthatunk.
A grafika egész rendben van a maga kategóriájában, és a botrányos optimalizálatlanságot néhány patch után rendbe tették – bár az immáron 3 éves laptopom (i7, GTX 1650, 16 GB DDR5) sajnos később is csak medium grafikán tudta a 60 fps-t tartani, de legalább már nem forrósodott fel annyira. Sajnos azonban más gondok is akadnak, az AI nem mindig áll a helyzet magaslatán; néha felrobbantja magát, máskor eltéved, ha harcok során túl távol van az eseményektől. A kezelhetőség és a UI nehézkes, nincs automata inventory-rendezés. A játék nem fogja a kezünket, ami abban is megmutatkozik, hogy tutorial helyett 1-2 mondatos tooltip szövegeket kapunk. Így hiába tudjuk meg pl. az overwatch parancs kapcsán, mit csinál, azt már nekünk kell kitapasztalnunk, hogy miért is jó nekünk.
Azért is értetlenkedek, mert miközben pont alap funkciókban találunk bosszantó hiányosságokat, addig megannyi olyan aspektusa és részlete van a játéknak, amire a készítők nem sajnálták az energiát. A trópusi környezet hálás terep a dinamikus időjárás prezentálására, záporok, zivatarok mellett felélénkült homokviharokra is számíthatunk. A napszakváltásokhoz hasonlóan ezek nem csupán grafikai látványosságok, hanem komolyan befolyásolják a látóteret, így a találati esélyeket, de esőben még a lőfegyverek is gyorsabban amortizálódnak, beragadnak vagy tönkremennek. A fizikai motor tud meglepetéseket okozni, zárt terekben vigyáznunk kell, hogy a gellert kapó, vagy a szűkebb falon (vagy egy ellenfél testén) átjutó golyó ne a saját zsoldosunkat találja el. A rombolható környezet könnyen megfordíthatja a harcokat, nincs olyan építmény, amit tetőcserepenként ne lehetne szétlőni vagy szétrobbantani, így mi sem lövöldözhetünk a végtelenségig ugyanabból az ablakból.
Az újítások a taktikai részt is érintették; az új parancsok közül a leggyakrabban használt a már említett overwatch lesz. Ennek során zsoldosunk nem lövi meg rögtön az ellenfelet; ehelyett előbb kijelöltetünk vele egy területet, és csak azután lő, ha erre a területre beleszalad az ellenfél a saját körében. A játék szinte megköveteli, hogy erre építsük a taktikánkat, de kifizetődő, mivel így fejenként akár 2-3-4 lövést is leadhatnak zsoldosaink az ellenfél köre alatt. Kissé felemás véleménnyel vagyok erről, mert egyrészt nagyon szórakoztató így tervezni, másrészt huzamosabb idő után ugyanilyen könnyű vele telítődni is. Teszem hozzá, a célzott lövések továbbra is a leghatékonyabbak (és sokakkal ellentétben egyáltalán nem éreztem a kamu találati százalékpontok hiányát, szerintem ez pont, hogy izgalmasabbá tette a harcokat).
Ami viszont elejétől a végéig jól működik, az maga Grand Chien, egy francia gyarmat valahol Afrikában, ahova ezúttal ellátogatunk. A játék két részre oszlik: a műholdas nézetben tudunk a térképen haladni, az ellenfeleink és a gyémántcsempészek nyomvonalát követni, és a menedzselős részeket intézni (fegyverjavítások, városi milíciák kiképzése, de bárokba is ezen a felületen tudjuk elküldeni lazítani embereinket). Ez a térkép szektorokra van osztva, és mindhez tartozik taktikai (avagy “háromdés”) nézet, ahol szintén valós időben közlekedünk addig, amíg harcba nem keveredünk. A jó hír az, hogy nincsenek filler szektorok, a legtöbb helyen találunk valami érdekességet, rengeteg érdekes figurával, millió popkulturális utalással és mellékküldetésekkel. Már azért is jár a taps, mert a mellékküldetések akár a main quest-be is beleillenének, véletlenül sem arról van szó, hogy menj és találj meg öt tyúkot.
És ha már ennyi szó esett karakterekről és párbeszédekről, az nem kicsit meglepett, hogy a játékon belül MINDEN dialógust leszinkronizáltak. Azt gondolnánk, hogy egy alacsonyabb költségvetésű, fél-indie játék esetén a szinkron mennyiségén és minőségén lehet jókat spórolni, de itt erről szó sincs. És ha ez nem lenne elég, a zenei részt sem alibizték el; a JA2 zenei stílusát elképesztően jól sikerült ötvözni az afrikai motívumokkal, George Strezov nevét pedig remélem, most többen is megjegyezték.
TL;DR: habár a hibái (és az előd kiadása óta jelentősen megnövekedett ingerküszöb) miatt nem fogunk rá úgy emlékezni 24 év múlva, mint a klasszikus második részre, a fejlesztőknek abszolút méltó folytatást sikerült összehozniuk, ami végre megérdemli, hogy számozott rész legyen. Maximális lelkesedéssel készült fanmade projekt, amivel leginkább a régi részek rajongóinak akartak kedveskedni. Ők minden bizonnyal imádni fogják, az új játékosoknak viszont talán nehezebb lesz befogadniuk a régivágású játékmenetet és kezelhetőséget. Aki mégis felülemelkedik rajta, az egy puskaporral és robbanásokkal hevített trópusi viharban találja majd magát, viszályok, szerelmek és intrikák hálójában.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
A témában csak a legelső Gears of Warral játszottam, mivel az volt PC-re. Game Passban kipróbáltam az újabb fps Gears-eket, de nagyon nem volt ugyanaz, mint anno.
Ez a körökre osztott verzió viszont nagyon bejött. Olyan apróságokkal tökéletesítették a műfajt teremtő XCOM-ot és társait, mint, hogy nem kell a csapattársad seggében lenni a gyógyításhoz, közelharc, megfigyeléskor (overwatch) ki kell jelölni a területet, amit figyelsz. Ez egyúttal nehezítés, nem úgy van, hogy bárhonnan jön az ellen, akkor reagál a katona.
Nem kell annyit mikromenedzselni a katonákat, se bázist építgetni, ami lehet jó is, rossz is, én megvoltam nélküle. A találati százalék valós, van, hogy 80-90%-kal is mellélő a barom.
A játék szerves része a közelharc, amivel extra akciópontokat vagy egyéb segítséget lehet kapni, illetve a kivégzések. Ezek is nagyon jól működnek.
Az utolsó főellenséget kicsit túltolták, gyakorlatilag ott derül ki, hogy az egyes kasztok négyféle fejlődési lehetőségéből igazából csak 1-1 a jó. Erre érdemes tartogatni az időnként bónuszként kapott respec zsetonokat. Ezt leszámítva elég jól el van találva a nehézség, van, hogy újra kell kezdeni a pályát más kasztú katonákkal, ha nagyon nem a pályának megfelelőeket vittél, vagy a főellenség pályákon az elején leamortizáltad őket.
Először a sima verziót játszottam ki 2. nehézségen, de már elkezdtem a bővített verziót a 3. nehézségi szinten. A bővített verzióban a különbség, hogy van egy segítő robotod, illetve jöhetnek deviáns (felturbózott) ellenségek.
Szóval, akinek eddig kimaradt, és bejön az XCOM / malacos XCOM, nem fog csalódni. Én Steamen vettem akciósan €14-ért, most megint €40. Annyit mondjuk nem adnék érte, de biztos lesz akcióban.
Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN | Canyon Endurace 7
Aztán persze időnként szenvedek, hogy mivel játsszak (most például a Ragnarök kifutott, az Elden Ringhez egyelőre nincs kedvem, a Hogwarts Legacynél kíváncsi vagyok, hogy lesz-e valaha DLC, CP2077 terén a Phantom Libertyre várok), de olyat nem veszek meg, ami már a youtube videók alapján sem az én világom. Csináltam több ilyet, de igen hamar abbahagytam ezeket a játékokat.
Azért most próbálom kicsit visszafogni magam, idén már nem akarok 1200 fölé menni.
Szerencsére egyre kevesebb is az olyan játék, ami érdekel és még nincs meg. Többnyire az idei megjelenések közül vannak azok is.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Most különösen el vagyok havazva, megy a Remnant II, elő van rendelve a PC-s Ratchet (ha ötig megjön a kód lehet már este kezdem is), közben rákaptam a BG3-ra EA alapján, de muszáj voltam félretenni. Viszont ha kijön a teljes akkor biztos élre ugrik. Szegény JA3 csak a telepítésig jutott és be kellene fejeznem az Aliens-t is...
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Lelki beteg szuperhősök GYÜLEKEZŐ!
Még megjelenéskor kezdtem bele a játékba, de az achievement rendszerben lévő anomáliák és az én maximalista hozzáállásom találkozásának hála csak mostanra, egy újrakezdést követően sikerült a végére érnem. Cserébe így legalább a DLC-ket is végig tudtam játszani.
A történet szerint a Hydra feltámasztja/felébreszti minden démonok öreganyját, Lilith-et, ezzel pedig beteljesülni látszik egy ősi prófécia, mely szerint visszatér a Földre az elűzött Ősi Isten, Chthon és elpusztít minden életet. Ezt persze nem kellene hagyni, de a hadiszerencse nem kedvez a Bosszúállóknak, a tutorialban Lilith konkrétan megostromolja Dr. Strange szentélyét és csak a Skarlát Boszorkánynak hála tudnak kitartani. Mese nincs, fel kell támasztani hősünket/hősnőnket (akinek neve nincs, mindenki csak Hunternek hívja), aki háromszáz évvel korábban már saját élete árán legyőzte Lilith-et… Aki egyébként nemcsak a Démonok anyja, de a miénk is
Szóval irány az Abbey-t rejtő zsebdimenzió, ahol megismerkedhetünk a Midnight Suns csapat ismert és kevésbé ismert tagjaival (Penge, Nico Minoru, Magik és egy rémes, új Szellemlovas), majd a rituálé során megalkothatjuk a testre szabható karakterünket éééés... folytathatjuk a tutorialt. Ez kissé el lett nyújtva, de cserébe a játék alaposan elmagyaráz mindent, legyen szó harcról vagy a harcon kívüli tevékenységekről. Ugyanis két küldetés között is van bőven tennivaló, fejleszthetjük az Abbey-t, bejárhatjuk a fokozatosan megnyíló környező területeket, titkokat vadászhatunk és ápolhatjuk a csapattársak lelkét.
A harc maga körökre osztott, viszont annyit csavartak a megszokott XCOM formulán, hogy a különböző képességeket kártyákként használhatjuk. Kártyákból háromféle van, sima támadólap, képességkártya és hősi támadás. Viszont az utóbbi változó mennyiségű Heroic Pointba kerül, ezt az előző két laptípus generálja. A rendszer legjobb része, hogy az XCOM részekkel ellentétben itt nincs olyan, hogy 95%-nál hősünk melléüt a karddal vagy Iron Man mellélő. Ha becélzunk valakit egy kártyával azt el is találjuk (kivétel Nico néhány képessége, ami véletlenszerűen választ célpontot).
Alapesetben minden kör elején annyit húzunk, hogy hat lap legyen a kezünkben, ebből hármat lehet kijátszani az adott körben, de ha nem kedvez nekünk a szerencse, akkor két lapot újra is húzhatunk. Plusz vannak felhasználható tereptárgyak is a pályán, amit felhasználhatunk a magunk előnyére, viszont utóbbiak is Heroic Pointba kerülnek. Illetve körönként egyszer mozoghatunk is, ezt egy későbbi fejlesztéssel felhasználhatjuk egy ellenfél hátralökésére is.
Persze van rengeteg dolog, ami ezt tovább bonyolítja, bizonyos lapok nem csökkentik a körönkénti három lehetőséget, mások csak akkor, ha meghal a célpont, extra lapokat húzhatunk vagy a következő körre adhatunk magunknak plusz lépést. Taktikázásra szükség is van, mert a csapatunk mennyiséget tekintve mindig hátrányban lesz. Szóval a harcrendszer kifejezetten összetett és szórakoztató, érdekes kombinációkat ki lehet belőle hozni És meglepő módon egész jól sikerült kiegyensúlyozni a hősöket, én személy szerint egyedül a Szellemlovast éreztem gyengébbnek a többieknél. De őt viszont nagyon.
Ellenfelekből három típus van:
- A sima közkatona, akinek még egy HP csík sem jutott, ők azok akikre a csapat bármelyik tagja rátüsszent és összeesik. Mondhatni ők jelképezik, hogy mégiscsak szuperhősöket irányítunk, nem egy rakás zöldfülő bakát.
- Az elitek: ők már kaptak HP-csíkot, némelyikük pajzsot is és különböző képességeket is használhat. Van pár, aki csak felturbózott közkatona, de ez a ritkább.
- A Lilith által megrontott vagy csak felbérelt szuper gonosztevők, illetve nagyhatalmú démonok. Nekik több „életük” van és az elején komoly kihívást jelentenek. Fokozatosan jelennek meg a történet során és legyőzni is csak sztoriküldetésben tudjuk őket, egyébként mindig csak visszavonulnak, ha elfogy a HP-juk.
Szóval a harcrendszer tényleg összetett és jól sikerült, de nézzük mi az, ami nem.
Első körben ott vannak az Abbey körüli tevékenységek. A terület felfedezése szórakoztató, nem is túl bonyolult és 90%-ban opcionális a dolog, a fejlesztések és egyéb apróságok pedig felfoghatók az XCOM-féle bázismenedzselésnek is.
Viszont a csapattársakkal barátkozni is
Ezzel csak az a gond, hogy ez rengeteg beszélgetéssel jár, ahol azért figyelni kell, hogy mit mondunk, nehogy megbántsuk csapattársaink érzékeny lelkét. És még ennyi lelki beteg, kisebbségi konfliktustól szenvedő meg nyafogó szuperhőst egy rakáson én még nem láttam. Az egyik a kisöccse miatt nyafog, a másik besértődik, mert meglepetésbulit rendeztek neki a születésnapára, Tony Stark meg kétnaponta elmondja, hogy ő fél a kísértetektől…
A másik dolog a grafika… Szóval nem mondanám, hogy a játék csúnya, mert harc közben például kifejezetten látványosak a nagyobb képességek vagy a kombó támadások animációi. Viszont közelről nézve (például a párbeszédek vagy átvezetők alatt) már látható, hogy a karaktermodellek már kevésbé kidolgozottak, rengetegszer van, hogy a szereplők ruhája, keze, haja átlóg egymáson. Az arc animációk pedig időnként egészen borzalmasak. Hunter néhány párbeszédben olyan bárgyú fejet vágva mosolygott nálam, mint akin épp akkor hajtottak végre lobotómiát.
És akkor ott vannak a teljesítmény problémák is. Bár semmi nem indokolja, de a játék néha hajlamos mikrolagokra és fura akadásokra. Az utolsó küldetés pedig egész egyszerűen élvezhetetlen volt, egy ponton túl csak nyomokban közelítette meg a 15 fps-t. Utóbbi egyébként megjelenés óta ismert hiba és egy mentés-visszatöltés megoldja a dolgot… Egy időre… Viszont érdekes, hogy ha kiiktatjuk az automatikusan induló 2k launchert a játék sokkal stabilabbá válik.
A játékhoz kijött 4 DLC is, ezek mindegyike behoz egy új karaktert a csapatba. A négy karakter története nagy vonalakban összefügg és a végén egy nagy fináléban csúcsosodik ki az egész. Persze a fő kampányban is használhatóak lesznek ezek a hősök, ráadásul ők is hoztak egyéni fejlesztéseket az Abbey-hoz, szóval megéri felfogadni őket. Nekem Morbius lett az egyik kedvenc karakterem a végére, Pengével remekül kiegészítik egymást.
Összességében szórakoztató a játék, nekem csak a(z újrakezdett) kampány és a DLC-k végigjátszása közel 100 óra játékot biztosított, de még biztosan fogok kalandozni a játékban, mert nyíltak meg új, nehezebb küldetések és ott van egy New Game+ opció is. Ráadásul mind a DLC-k, mind a fő szál története úgy zárult le, hogy a folytatás lehetősége is benne van.
TL,DR: Egy hibái ellenére is szórakoztató játék, meglepően összetett, kártyaalapú harcrendszerrel. A mellékes tevékenységek sajnos kevésbé sikerültek jól, de én ennek ellenére csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti a körökre osztott harcrendszert és a Marvel hőseitől (figyelem, NEM MCU) sem kap hidegrázást. Egy akcióban mindenképpen, viszont a DLC-k miatt egy Season Pass-sal megbolondított Legendary Editont javasolnék.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
A soulslike játékok pótlásának keretében végre ez a cím is sorra került. A souls játékokat szeretem, az animét szeretem, mi mehet itt félre? Sajnos elég sok minden, de haladjunk szépen sorban.
A játék alaptörténete szerint a csak Queen néven emlegetett vámpírúrnő az emberiség bukására tört, de szerencsére sikerült megállítani. Ám ehhez az kellett, hogy az emberek nagy többségét is vámpírrá "változtassák" (akik itt Revenant névre hallgatnak), ráadásul a győzelem sem volt teljes, mert a játéknak otthont adó várost és környékét a Királynő alkotta vörös köd zárja gyűrűbe, miközben az utcákat is ellepi a miasma, ami elveszi a Revenantok eszét Lost-tá változtatva őket. Ugyanez történik akkor is, ha a vámpír nem jut elég vérhez. Ezt kombinálva azzal, hogy nem sok ember maradt a városban el lehet képzelni milyen barátságos a játék világa. Alternatív táplálékként vannak ugyan vérgyöngy-öket termő fák, de ezek már nagyrészt kiszáradtak. Viszont a tutorialt követő képsorokból megtudjuk, hogy amnéziás főhősünk valami módon képes ezeket a fákat újra életre kelteni, mi több, a miasmát is el tudja tüntetni.
Idővel persze ez a történet bonyolódik, van benne több csavar is, melyek egy része persze előre látható, de kezdetnek elég ennyi
A lényeg úgyis a játékmenet, ami itt sajnos elég felemás. Az alapok adottak, van stamina, dodge, parry, backstab, utóbbi kettőhöz jár külön animáció is, ami először buli, de sokadjára már nem bántam volna, ha nincs. Fegyverekből ötféle típus van, egy és kétkezes kardok, alabárdok, kétkezes kalapácsok és a lőfegyverként is használható bajonettek. A típusokon belül is vannak különböző fegyverek, változó movesettekkel, kinézettel, ez a rész rendben van.
A képességek érdekesen vannak megoldva, elméletileg minden Revenant egyféle vérkóddal rendelkezik, ami meghatározza a kasztját és a használható aktív és passzív skilleket. Ám a mi kódunk sérült, ennek hála szabadon változtathatjuk a kódunkat, illetve szerezhetünk újakat is. Ráadásul ha egy skillt mester szintre fejlesztünk (ehhez használni sem kell, elég csak betenni a karakterlapon) akkor az kap egy csillagot és a továbbiakban már bármelyik kaszttal használhatjuk. Már ha megvan hozzá a megfelelő alaptulajdonságunk, amit szintén a vérkód határoz meg.
Elsőre bonyolultnak hangzik a rendszer, de meglepően jól használható és szerintem a játék legszórakoztatóbb része. Kicsit muszáj az embernek kísérletezni. Ha pedig mégsem válik be valami akkor menet közben is lehet cserélgetni a kódokat, még a bonfire-höz sem kell leülni.
Ezzel szemben a játék fejlődésrendszere alaposan le van egyszerűsítve. A kapott XP-t vagy szintlépésre költjük vagy további képességeket veszünk, ahogy újabb és újabb vérkódokat és hozzájuk tartozó emlékeket találunk (erről később). A szintlépés teljesen automatikus, nekünk semmire nem kell pontot tenni, mindent megold a játék.
A grafika hozza a kötelezőt, az animés köntös azért behatárolja a lehetőségeket. Nekem néhol kicsit kopottas volt, illetve sokszor már indokolatlanul túlhangsúlyozottnak éreztem a rengeteg női mellet. Amire a játék rá is játszik sokszor, a legtöbb női karakternél pontosan oda mutat a kamera mikor először találkozunk vele. Ráadásul az ellenfelek között is van pár nőnemű, akiből a legszembetűnőbb az átlagon felüli "tüdőkapacitás". Igen, ez egy boss és igen, rúdtáncol is
És akkor a komolyabb gondok. Egyfelől a játék nehézsége rémesen hullámzó. A játék elején egy rövid szakasztól eltekintve folyamatosan van mellettünk egy társ. Aki egyébként a hasonló játékokkal ellentétben kifejezetten hasznos, ha bajba kerülünk feltámaszt, eltereli az ellenfél figyelmét, buffot pakol. Ha valakit ez zavar el is küldheti, az átlagos ellenfelek szinte egészét meg lehet oldani szólóban is. Az egyetlen nehézséget az jelenti, hogy sokszor az ellen is 2-3 fős csapatokban támad, de kiismerhetőek, ráadásul könnyen a hátukba is lehet kerülni.
Ezzel szemben a bossok egy része kifejezetten nehézre sikerült. Hatalmasakat sebeznek, gyorsak és agresszívak, ráadásul érezhetően nem szólózásra vannak tervezve. Én a játék kb. negyedéig játszottam a magányos farkast, de aztán elengedtem a dolgot. Annyira nem szórakoztató a játék, hogy ennyire megnehezítsem a dolgom.
A másrészt a történet egy részét emléktöredékeket helyreállítva ismerhetjük meg (már ha valaki érdekel). Ez leírva jól hangzik, de valójában annyiból áll, hogy végig kell sétálni egy folyosón és végighallgatni néhány beszélgetést szobrok között. Az első 3-4 alkalom után inkább már unalmas, de "szerencsére" annál jóval több van. Akkor már jobb lett volna egy sima átvezető, de még egy állóképes, rajzolt megoldás is.
A játékban egyébként is rengeteg felesleges mászkálás van. Az egyes területeket ugyanis sokszor hosszú, kihalt folyosók vagy lépcsőházak kötik össze. Ezeknek különösebb szerepe nincs, cserébe lehet feleslegesen rohangálni. A bonfire-ök elrendezése is érdekes. Nem egy esetben a bosshoz vezető úton még csak ellenfél sincs, de akkor is egy bő percre van az éledési pont az arénától. Jó esetben. És a legtöbb boss nem első próbálkozásra lesz meg, még segítővel sem.
A pályák kialakítása is felemás. Külsőre változatosak és szerencsére térkép is segíti a tájékozódást, de sokszor teljesen következetlen a felépítése, értelmetlen lépcsők, falba vezető utak és hasonlók nehezítik a tájékozódást.
Az ellenfelekből is kevés típus van, legtöbbször ugyanazt a pár típust kapjuk, csak más színben. Viszont azt meg kell hagyni, hogy a bossok legalább ötletesek.
Nekem 30 óra volt a végigjátszás, de én indokolatlanul sokat bóklásztam a térképeken, mert igyekeztem minden összeszedni, illetve minden képességet mesterszintre fejleszteni. Plusz az is növelte a játékidőt, hogy az elején nem használtam társat Aki kevésbé alapos az érzésre akár 20 óra alatt is kényelmesen a végére érhet. Viszont legalább bugokba nem futottam bele. Viszont az összes achievement megszerzéséhez még vár rám 2 végigjátszás és rengeteg farmolás is.
Nekem összességében csalódás volt a játék, időnként indokolatlanul nehéz a játék (nem csak szólóban), cserébe máskor csak monoton darálás, minimális kihívással. Mellé sem a történet, sem a világ nem annyira érdekes, hogy tiszta szívvel ajánlanám. Az egyetlen pozitívum a vérkódok és képességek rendszere volt. Talán ha nem erőltetik a soulslike stílust és akciójátékot csinálnak belőle akkor jobban sikerült volna.
TL,DR: Egy nem túl jól sikerült soulslike, ezúttal anime köntösben. Legfeljebb azoknak tudnám ajánlani, akik mindkét stílust szeretik és nekik is csak akcióban. Jellemzően már 10 EUR alatt hozzá lehet jutni, annyit éppen megérhet. Viszont túl magas elvárásokat akkor sem szabad támasztani a játékkal szemben.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Dark Slow
Az ősszel érkező második rész/reboot apropóján gondoltam ideje bepótolni az első részt. Még anno demóként belenéztem, de akkor nem igazán voltam nagy barátja a souls játékoknak és hamar félbe is hagytam. Pedig jó kis játék ez, még a hibái ellenére is.
A történet szerint az emberiség egyszer a múltban már legyőzte saját istenét, ily módon kezébe véve a saját sorsát. Persze egy istent nem ilyen egyszerű megölni, szóval valahogy csak újrakezdődik a háború az emberek és az istent szolgáló démonok között, akik itt Rhogar névre hallgatnak. És elvileg nem is olyan egyszerű legyőzni őket, különösen az inváziót vezető Lordokat. Erre egy személy képes, az általunk irányított "hős", név szerint Harkyn (nem, nincs szabad karakteralkotás), akit nemrég engedtek ki a börtönből és arcát a bűneit felsoroló tetoválások díszítik. És bár nem derül ki mit is követett el, de ezek a bűnök még a démonok gonoszságára is immunissá tették.
A játék egyébként jó (?) soulslike szokás szerint ennél jóval kevesebbet mesél el a történetből, néhány párbeszédből és a pályán elszórt tekercsekből kell összeraknunk a történetet. Utóbbiak nem kell elolvasni, mindegyiket felolvassa nekünk a játék (kivéve mikor nem). A harcrendszer a megszokott souls mechanikákra épül, de kicsit bolondítottak rajta, nem mindenhol előnyére.
Egyrészt ugyanúgy staminából csapkodunk, de nem elég, hogy egy ütés rengeteget vesz le a csíkból, de ha minket megütnek akkor is csökken. Rosszabb esetben és ha könnyebb páncél van rajtunk meg is szakítanak ütés közben. Mi meg ott állunk nulla staminával, mint az a bizonyos szerv a lakodalomban és várjuk, hogy az ellenfél megengedje, hogy megüssük miközben próbálunk hátrálni. Az meg teljesen esetleges mi számít könnyű páncélnak. A játék szerinti heavy armorban is simán ellökdöstek ellenfelek.
Másrészt itt nem fix az ellenfelek után kapott XP mennyiség. Ahogy egyre több ellenfelet ölünk meg úgy nő az XP szorzója is. Viszont ha "leülünk" egy kristályhoz, ami a bonfire helyi megfelelője akkor a szorzó nullázódik, cserébe feltöltődik az életünk, visszakapunk néhány gyógyflaskát és az ellenfelek is újrateremnek. Van lehetőség a kristályt anélkül is aktiválni, hogy nullázza a szorzót, akkor nem kapunk semmit, de onnan fogjuk újrakezdeni, ha esetleg meghalunk. Nem rossz rendszer és tekintve, hogy ha leülünk is csak maximum három flaskát töltünk vissza megéri kockáztatni.
A nálunk lévő XP-t halálunk esetén jó souls szokás szerint a halálunk helyén hagyjuk, viszont annyival meg van bolondítva a rendszer, hogy idővel elkezd csökkenni a mennyiség, amit vissza tudunk szerezni, ha pedig sokat vacakolunk akkor az egészet bukjuk. Utóbbi mechanika a Surge-ből ismerős lehet (ugyanaz a fejlesztő ). Ahogy az is, hogy az XP-t lehet bankolni is, ha nincs meg a szintlépéshez szükséges mennyiség is bele lehet tölteni a kristályba és így nem tudjuk elveszíteni azt.
A játéknak egy erős pontja a grafikája, én meg merem kockáztatni, hogy bizonyos részeken jobban néz ki a két évvel későbbi Dark Souls 3-nál is. Az animációk terén mindenképpen, a harcokban sokkal folyamatosabbnak érződnek a mozdulatok, szépen meg vannak csinálva a harcok. Az ellenfelek is jól meg lettek csinálva, még ha nincs is belőlük sokféle, de náluk is folyamatos az animáció. Például a számszeríjász felhúzza a fegyvert, előveszi a nyilat és csak úgy lő. Apróság, de sokat hozzátesz az élményhez. Mint ahogy az is, hogy ez azon kevés souls játékok között van, ahol a fegyvereknek tényleg "súlya" van. Amikor a főhős elkezd pörgetni egy kétkezes baltát ott tényleg érződik, hogy nem egy tőrrel hadonászunk.
Viszont a környezet sokszor eléggé egysíkú, nekem többször is sikerült vészesen eltévednem, még a harmadik végigjátszás során is. Pedig a Lords of the Fallen sokkal inkább csőjáték, mint akár az első Dark Souls volt.
A hangok is rendben voltak, rémesen kiugró szinkronhanggal itt sem találkoztam. A párbeszédek minősége már érdekesebb kérdés, de ezt hajlandó vagyok megbocsájtani. Nem irodalmi minőségű párbeszédek, de a célnak megfelelnek.
Zene csak a bossharcok alatt van, ott viszont többnyire jól sikerültek. Illetve az utolsó pályán kapunk még háttérzenét, ott egy pillanatra meg is álltam, hogy vajon ez most egyedi dolog vagy csak idáig fel sem tűnt, hogy van.
És akkor a feketeleves... Egyrészt nem egyszer sikerült különböző bugokba belefutnom. Ez lehetett sima összeomlás*, elakadás a semmiben, de bizonyos ellenfeleket (konkrétan a pókokat) rendszeresen keresztülütöttem a textúrán. A legjobb a NG+ végigjátszás endboss harca volt, ahol nevezett fázisváltás helyett beleszaladt a falba, majd visszateleportált a kezdőhelyre és onnantól kezdve mozdulatlanul tűrte,hogy agyonverjem
Másrészt a harcrendszer iszonyatosan lassú. Mármint végletesen és rémesen lassú. Ennek egyik fele a korábban említett staminarendszer, még NG+ végén, alaposan felfejlesztett karakterrel is 4 ütés volt a maximum. És ehhez kell egy kellően nagy fegyver, mert a tőr papíron gyorsabb, de ott vissza tud ütni az ellenfél és az több staminát vesz le.
Érdemes még megemlíteni, hogy a játék nem is túl hosszú. Nekem az első végigjátszás ugyan közel 20 óra lett, de ebben benne volt, hogy igyekeztem mindent felderíteni és összeszedni guide nélkül (csak a missable achievementekhez néztem tippet), plusz többször is eltévedtem és a DLC-t is megcsináltam. Az NG+ ezzel szemben úgy volt bő 5 óra, hogy a mellékküldetések és opcionális dolgok nagy részét megcsináltam ott is. Most a harmadik végigjátszásban 4 óránál járok (achik miatt kell a három), összeszedek mindent és túl vagyok a játék kétharmadán+DLC. Első végigjátszásra ha valaki nem túl alapos és nem néz guide-ot én olyan 10 órát saccolnék.
Összességében én tudom ajánlani a műfaj iránt kicsit is érdeklődőknek, mert alapvetően egy könnyebb soulslike címről van szó, ami a hibái ellenére is szórakoztató tud lenni. Mellé rendszeresen kap komolyabb akciókat is, szó szerint egy mozijegy többe kerül manapság és hiába maholnap 10 éves cím, de grafikailag is teljesen megállja a helyét. Főleg, ha az ember meglát mellette egy Gollum-ot
TL,DR: A leglassabb soulsjáték, amihez eddig szerencsém volt, de ennek ellenére is meglepően élvezetes. Aki szereti a stílust az mindenképpen szerezze be egy akció során, mert bár vannak hibái, de egyáltalán nem rossz játék. És nemsokára jön a "folytatása" is
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Régi elmaradást pótoltam be a hétvégén. Pár éve már belekezdtem a játékba, akkor valami miatt félbemaradt, talán valami friss megjelenés lehetett az oka, aztán mindig tologattam. Most viszont a stúdió friss játékát látva eszembe jutott, hogy ideje lenne befejezni. Aztán inkább elölről kezdtem, mert csak homályosan emlékeztem a történésekre.
A történet szerint megtörtént a világégés, ezúttal egy járványnak és az azt követő nukleáris háborúnak köszönhetően. Aki életben maradt is eszét vesztette a sugárzástól, esetleg felszedett mellé néhány mutációt is. Mi pedig a civilizáció utolsó bástyájának számító Ark két tagját irányítjuk (kezdetben, később többen leszünk), akik bár szintén mutánsok, de egészen más módon, mint ellenfeleink. Ugyanis egy beszélő kacsáról és egy malacról beszélünk (utóbbi narrálja az igényesen megrajzolt átvezetőket), akikhez később csatlakozik egy róka is, a DLC-ben pedig egy jávorszarvast is kapunk Rajtuk kívül még két csapattag van, de ők ennyire már nem izgalmasak Viszont az aktív csapatunk maximum három fős lehet.
A feladatunk kezdetben csak némi hulladék keresése, ami ahhoz kell, hogy az Ark gépeit működtetni lehessen. Aztán visszaérve kiderül, hogy az egyetlen mérnököt egy küldetés során elfogták a ghoulok és őt kell kiszabadítanunk. Persze a történet csak tovább bonyolódik, a végére pedig hőseink eredetéről is kapunk némi információt. Egyébként minden kiszámíthatósága dacára is szórakoztató a sztori.
A térképeken szabadon mászkálhatunk, harcba lépve pedig az XCom-okból ismerős körökre osztott rendszert kapunk. Egy körben két akciópontunk van, ebből lehet mozogni, újratölteni, képességet használni, stb. Viszont ha lövünk akkor vége a körnek (bizonyos képességeket használva szintén), utána már nem mozoghatunk. Viszont az XCom-okkal ellentétben ott nincs fél méterről mellélövő karakter, 25-50-75-100%-os esélyek vannak, amik többnyire stimmelnek is. Többnyire, mert az egyik képesség nekem 75%-os eséllyel is rendre mellément, de ezt betudom a saját balszerencsémnek. De a legjobb biztosra menni és az elkószáló, magányos ellenfeleket rajtaütésből, csendes fegyverekkel eliminálni. Ész nélkül berohanni az ellenfelek közé még legkönnyebb fokozaton is biztos visszatöltést tud eredményezni.
Amit még érdemes figyelembe venni: a képességek "lehűlése" nem körhöz, hanem öléshez van kötve. Legalacsonyabb nehézségi szint fölött ez a harcok között is igaz, minél erősebb egy képesség annál több áldozat kell hozzá, hogy ismét használhassuk. Szóval meglepően összetett rendszer, idő kell mire kiismeri az ember és megtalálja a számára legjobb taktikát (de lehet alkalmazni a mentés-visszatöltés képességet is).
A harcokon kívül gyűjthetünk scrap-et, amiből különböző fegyvereket, gránátokat és más hasznosságot vásárolhatunk az Ark-ba visszatérve, weapon part-okat, amikből a fegyvereket fejleszthetjük (tipp: a silenced fegyvereket éri meg legelőször maxolni) és Artifactokat, amikből permanens buffokat vehetünk. Utóbbiaknál megéri figyelni a karakterek közötti párbeszédeket is, viccesek.
A játék grafikája mai szemmel is megállja a helyét, amin persze segít az izometrikus nézet is. Viszont így is ott vannak a szembetűnő kis apróságok, amik sokat dobnak a hangulaton. Legyenek ezek felreppenő madarak vagy a karakterek által megmozgatott növényzet. És a karaktereken látni is a rájuk aggatott felszerelést, ami kis apróság, de mégis sokat dob az élményen. És a cilinderes kacsa számszeríjjal nem mindennapi látvány
A szinkronhangok jól el vannak találva, nekem a két főszereplő kettőse tetszett különösen, de egyébként sem tudnék olyan szereplőt mondani, aki kizökkentett.
A játék teljes végigjátszása 22 óra volt, közepes fokozaton. Ehhez hozzátartozik, hogy minden területet alaposan bejártam és igyekeztem mindent összegyűjteni. Az achievementek miatt még mentem egy kört a DLC-ben Iron Mutant szinten (nincs manuális mentés, csak autosave), de legkönnyebb nehézségen, az magában bő négy óra volt, de ott már tudtam mire kell számítani és csak a főszálon szaladtam végig.
Legkönnyebb fokozaton, csak a főszálra koncentrálva olyan 12-13 óra körül lehet a végigjátszás, itt azért nehezebb megbecsülni. Én csak ajánlani tudom és remélem a fejlesztők idővel készítenek egy második részt, mert szívesen visszatérnék ebbe a világba.
TL,DR: Körökre osztott taktikai szerepjáték az XCom nyomdokain, ami nem túl hosszú, de annál szórakoztatóbb. Én mindenkinek ajánlom, akit érdekel a stílus, akár teljes áron is, mert ez a játék megérdemli. De akcióban mindenképp tanácsos lecsapni rá
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Nos, Kis adagokban volt időm játszani vele, de végeztem. A secret endinghez hiányzik egy fragment, a 6-os biomeból, de egész egyszerűen nem hajlandó beadni, pedig már 3-4x próbáltam, és azt hiszem, hogy most leteszem inkább. Egyszerűen olyan szinten felkúr a 6-os bimoe, hogy már rég kimentem a fun-részből. Olyan (tudom, hogy ez az én fejemben van csak így), mintha a 6os biome az valahogy megerősödött volna a game befejezése óta. Egyszerűen bead két ilyen piros malfunction-nyíl dobáló szart meg mellé pajzsos seeker-köpködőket, és kész. Ha meg épp nem azok, akkor valahogy összehozok egy combatban 3 fall-t és az öl le. Ja és az ultimate pylon-webes Electropylon Drivert meg aztán főleg nem adja oda. Amikor meg kapok egy malfunctiont, az meg olyan, hogy gyakorlatilag abban a pillanatban kinyírja a runomat. Combat-ress itemet mutatóban sem láttam. És mindezt úgy, hogy az első 5 fragment meglett azonnal. Az a rohadt két acsi húz csak, mert kifarmolni a többit aligha fogom.
Mindegy, ennyi a rant, kicsit beszélek a játékról is. Imádtam. Soulslike-jellege van abban, hogy a világból ki tud frusztrálni, de mikor megvan, akkor imádod. Őszintén szólva ennyire gitgud játékkal még sosem toltam. Amennyire szenvedtem korábban egy résszel, mostanra röhögve átmegyek rajta (kivéve a 6-os).
1-es biome: A leghangulatosabb talán, iszonyat erős Edge of Tomorrow utánérzéssel. Jók az ellenfelek, jó bemelegítés a későbbiekre. Legidegesítőbb enemy: Mycomorp.h Teleportál (ez még lesz), seeker lövedékei vannak és lassít.
Boss: Phrike. Nem bonyolult, mostanra a kezdőpisztollyal is simán leölöm akár hit nélkül is, de heal nélkül biztosan, de elsőre hatalmas fegyvertény volt a kill rajta. 4. try-ra lett meg, de igazából 2., mert előszöt beugrottam 1 HP-n, mert nem tudtam, mi jön, másodszor meg tudtam, de teljesen lenullázva értem oda. Első killem.
2-es biome: Nem igazán tetszett, az első része könnyű, a második iszonyat nehéz. Megjelenik a legrosszabb enemy ever, a biome hányadék enemyje, a Severed. Teleportál, hatalmas melee damage, nyilván sosincs egyedül és durva HP poolja van. Boss: Ixion. 3. tryból meglett, kellett két halál, hogy megértsem az egyik attackot. Igazából azóta nem voltam nála, semmi extra. Első killem.
3-as biome: Nagyon tetszett. Az ellenfelek, a képi világ, a grappling hook. Bár nehéz volt. Legdurvább enemy: Automaton. Ugyan ő nem teleportál, de rádugrik és oda is húz, ha épp nincs dodged. Boss: Nemesis. Tetszett. Monumentális, hangulatos. Meglett elsőre, egy jól tápolt rakétalauncherrel leszedtem. Azóta egyszer öltem, az is sima volt. Első killem.
4-es biome: A nehézség röhejes, gyakorlatilag nem lehet meghalni, az ember az egészen úgy fut végig, hogy közben azt sem érti, hogy lehet ez itt ennyire későn a játékban. Legutáltabb enemy: Proto-Titanops. Valamit írni kellett, azért lett ő, de ő is egy vicc. Boss: Hyperion. Na ő volt messze a kedvencem. A zene, a látvány, az egész mechanikája. Meglett elsőre, és mivel a gamet akartam kivinni és semmi nincs ott, ami miatt visszamennék, azóta nem voltam ott. Phriket is azért öltem sokat, mert mögötte van a Datacube Processor, meg 5 free ether. Első killem.
5-ös biome: Na ez volt az első komoly difficulty spike. Nem haltam sokat, 3-4x, de ekkorra már nem voltam olyan könnyelmű, mint az elején. Amúgy különösen nem tetszett, semmi randomság nincs benne. Leggyűlöltebb enemy: Frost Severed. Mindent tud, amit a kistesója, de mindent jobban. Fuh, de gyűlölöm... Boss: nincs. Csodálkoztam is, bár annyira nem bántam.
6-os biome: Nem az én világom, nekem ez a tengeralatti világ nem jön be. Elsőre meghaltam egy durva szobában, de utána laza volt. Legrosszabb enemy: Typhonops. Nem lenne vele nagy baj, ha egyedül lenne, meg nem tudna rohadt nagy melee dmg mellé még seeker malfunction-feltevő gyökérségeket is. Boss: Ophion. A game szerint elsőre lett meg, pedig szerintem egyszer mintha meghaltam volna rajta, nem tudom. Azt tudom, hogy messze a legkönnyebb boss volt, furcsa is egy endbosstól. Persze egyrészt az ember mostanra sokkal jobb lett, másrészt meg összeállt minden, és rá tudtam menni egy felpumpált pylon-webes Electropylon Driverrel. Világát nem tudta, szétszedtem vele, mint a szart. Első killem.
Fegyverekről annyit, hogy a Hollowseekert meg a Tachyomatic Carbinet próbálgattam sokat, szerettem őket, meg fel is vettem mindig, azonkívül egy kevés shotizás a Spitmaw Blasterrel, meg rakétázgatás a Thermogenic Launcherrel volt terítéken, de a hands down best weapon tornymagasan az Electopylon Driver. Kell rá egy pylon web, az igaz, de ha az van, az a fegyver 15-ösön jobb, mint akármilyen 25-ös fegyver. Irgalmatlan nagy dmg, rohadt hosszú dot, kreatív használhatóság, és nem kell lőni, anélkül is tolja a dimidzset. Befutsz egy folyosóra, a két falára fellövöd, összeáll a web és nem jön át semmi kisenemy. A nagyokat meg behálózod és nézed, ahogy elolvadnak. Az utolsó bosst úgy szedtem le vele, hogy nem akartam elhinni, hogy megy le a HP-ja.
Na, kiírtam magamból amit akartam, ha ki is szedem valamikor az utolsó fragmentet, meg lenyomom mégegyszer a secre endingért (láttam már YT-on), az csak az acsikért lesz, mert elfáradtam bele. De nagyon ajánlom, iszonyat fun volt. Tökéletes PS5 kaland. Statom a játék végén.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Necromunda: Hired Gun
A játékról sok rosszat és kevés jót hallottam, de a humble-nek hála mégis a könyvtáram része volt és most adtam neki egy esélyt. Előzetesen: látom én mi a játékkal a baj, de nem feltétlenül érdekel. Ha ugyanis a játékról lekaparjuk a felesleges sallangokat akkor egy pörgős retro lövöldét kapunk, ami cserébe még néz is ki valahogy. De lássuk miről is van szó.
A nem túl összetett történet szerint egy fejvadászt alakítunk Necromunda hírhedt bolygóján, amely bolygó gyakorlatilag egy hatalmas ipari terület, ahol emberek milliárdjai élnek a Kaptárvárosokban. A Guildek irányítják a kaptárak alsó szintjeit, vezetőik a helyi kiskirályok, akik fenntartják a rendet. Viszont valaki megöli egyiküket, a mi feladatunk pedig megtalálni a gyilkost, felszedni a vérdíjat és örülni. Persze semmi nem működik a terv szerint. Az első küldetés kudarcba fullad, mi kapunk pár implantot és azt sem ártana kideríteni mi is történt.
Ennyit elég is tudni a történetről, nem az a játék legerősebb része.
A játékban helyet kapott egy központi hub, itt fejleszthetjük a fegyvereinket, képességeinket és a kutyánkat (igen, az is van), illetve innen indulhatunk küldetésekre. Plusz a főküldetések között néha
A végére már nem is volt szükségem a küldetésekért kapott creditre, sem a lootra, de pusztán a harc miatt mentem az újabb köröket. Itt ugyanis nem taktikus fedezékharc van, hanem pörgős akció. Lehet ugyan nálunk pár elsősegélycsomag, de alapvetően a kiosztott sebzés alapján gyógyulunk. Minél közelebb van az ellenfél annál többet. Szóval a taktika kimerül annyiban, hogy rárohanunk az ellenfélre vagy még inkább odacsáklyázzuk magunkat és közvetlen közelről megsorozzuk valami jóféle purgálóval. Esetleg egy mérsékelten látványos, ellenben néha nevetséges animáció során kivégezzük. Közben pedig hűséges kutyánk is kapdossa el az ellenfeleket. Esetleg néha elsüthetünk egy-egy képességet is, ha el nem feledkezünk róla. Van itt időlassítás, autoaim vagy a kedvencem, a strength booster, amit aktiválva közelharcos módba vált a főhős.
Ezt az egészet a kampányküldetések alatt még a zene is megkoronázza, ha csak fele ilyen jó lenne a játék többi része tiszta szívből tudnám ajánlani.
De sajnos a harcon kívül minden más csak erős közepes. A legszembetűnőbb a szinkron, a főhőst szabályosan rossz volt hallgatni. Ha gonosz akarok lenni akkor azt mondanám a fejlesztők adhatták a szinkront és az kapta a "lehetőséget" aki a rövidebbet húzta. A grafika hozza a kötelezőt, nem mondanám kifejezetten szépnek, de a hangulata megvan. Néha azért bele lehet futni elnagyolt textúrákba és bizonyos modellek súrolják a nevetségesség határát. Ráadásul nem egyszer futottam bele bugokba is. Ez legtöbbször a csáklyának köszönhető, az "ügyes" használatával nem egyszer sikerült beleragadnom a tereptárgyakba, szerencsére ugyanúgy ki is tudtam jönni legtöbbször. Máskor viszont vissza kellett tölteni az állást. Pár alkalommal pedig egyszerűen megkerültem így a pálya egy részét, mert áthúztam magam a falon. Illetve háromszor össze is omlott a játék, igaz ebből egyszer a kilépés gombra kattintva, de akkor is... A töltési idő is érdekes, minden pálya után van két töltőképernyő, ami érezhető időt vesz el, pedig SSD-n van a játék.
A másik nagy bajom, hogy a játék semmit nem kezdett a világgal. Vannak utalások, de azokat csak az fogja tudni, aki ismeri a világot, belekerültek a génorzók is, akikkel aztán nem kezdtek semmit (és egyébként is mikor megláttam őket nem tudtam sírjak vagy nevessek). Nincsenek igazán olyan részei, amire azt mondanám, hogy igen, ez W40K. Egy-két elnevezést leszámítva hívhatnák akár Random Scifi Shooternek is.
A játék teljes, 100%-os végigjátszása 19 óra volt, hard fokozaton, de mint írtam is, én élveztem a mellékküldetéseket és a harcokat. Aki csak végigszalad a főszálon az 8-9 óra alatt is végezhet vele. Néhány mellékküldetést azért akkor is ajánlott megcsinálni a fejlesztések miatt. Nekem a modern köntös ellenére is végig volt egy retro FPS érzésem és egyébként nem bántam meg, hogy adtam neki egy esélyt.
TL,DR: Egy érzésre teljesen retro FPS, ami azért vállalhatóan is néz ki. Aki erre vágyik annak esetleg tudom ajánlani, de szigorúan csak egy komoly akcióban vagy bundleben.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Egy újabb cím, ami nekem valamiért teljesen elkerülte a figyelmemet megjelenéskor, szerencsére sikerült belefutnom egy streambe és a hétvégén a végére is értem.
A játék nyomokban tartalmaz soulslike elemeket is, de itt legalább kapott a dolog egy magyarázatot és még csavartak is egyet a megszokott formulán.
A történet szerint (minimális spoiler következik) főhősünk egy magányos, magának való kincsvadász, aki a legendákat követve eljut Acrea misztikus völgyébe és óvatlanságának hála egy mágikus kristály fúródik a testébe látszólag megölve őt, de közben megadja neki a halhatatlanság áldását (?) is. Csakhogy vannak hátulütői is, ahogy azt a történet során hozzánk szegődő, furcsa lénytől, név szerint Bojitól megtudjuk. Egyrészt a testünkbe ágyazódott kristály a völgyhöz köt minket, ha megpróbálnánk elhagyni az az életünkbe kerülne. Másrészt a halhatatlanságunk csak félig köszönhető neki, a másik fele pedig társunknak, aki minden elhalálozás után visszacipel minket a legutolsó oltárhoz, amit aktiváltunk és ott újraéleszt bennünket. Ami az első pár alkalommal még vicces, de azért legnehezebb fokozaton játszva kifejezetten bosszantó minden alkalommal végignézni az átugorhatatlan animációt.
Szerencsére a társunk tud megoldást a gondunkra. Mindössze fel kell keresnünk a mesterét, de ehhez előbb le kell győznünk három nagy hatalmú hadurat. Innentől pedig a feladat adott, három különálló régión kell végigverekednünk magunkat, miközben nyersanyagokat gyűjtünk és fejlődünk.
A játék annyiban tartalmaz soulslike elemeket, hogy halálunk esetén ugyan újratermelődnek a már legyőzött ellenfelek, de lehetőség van egy területet teljesen kitisztítani is. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy újraéledés esetén nem lesznek ott ellenfelek. Előfordulhat, hogy egy táborban az általunk kiirtott katonák hullái mellett vadállatokat találunk vagy esetleg egy másik frakció harcosait. Vagy pont fordítva, az általunk legyőzött bestia teteme körül húznak fel egy tábort a katonák. Persze ez is véletlenszerű, vannak olyan területek, ahol folyton visszaspawnolnak az ellenfelek, máshol elég 1-2 alkalommal kiirtani mindenkit és onnantól nyugodt utunk lesz.
A játék másik érdekessége a fejlődési rendszer. Az ellenfeleket legyőzve szintet lépünk, a szintlépésből skillpontokat kapunk, abból skilleket veszünk magunknak. Idáig semmi extra. Viszont a csavar az, hogy néhány alap skilltől eltekintve minden fejlesztés fegyverekhez van kötve: ahhoz, hogy megtanulhassuk előbb az adott fegyver mesterévé kell válnunk. Ami ugyan csak annyiból áll, hogy meghatározott számú ellenfelet leölünk az adott fegyverrel, de azért ad egy kis változatosságot, mert nem tudunk leragadni egyetlen fegyvernél, muszáj mindet használnunk legalább egy kis ideig, legalábbis ha fejlődni is szeretnénk. Annyi hátrányát azért látom a rendszernek, hogy mivel minden fegyvert használnunk kell a fejlődéshez és ezek fokozatosan nyílnak meg, nem érhető el minden a kezdetektől az újrajátszhatóságot nincs, ami motiválja.
Összesen 30 fegyver kapott helyet a játékban és bár vannak köztük hasonlóak, de a változatosságra nem lehet panasz. Főleg a nyolc speciális fegyvert tekintve, de ezt mindenki fedezze fel magának
Korlátozott mértékben társunkat is fejleszthetjük, de nála teljesen másképp működik a dolog. Van néhány képessége, ami a történetben előrehaladva nyílik be, de a fegyverbe illeszthető rúnákat előbb meg kell találnunk. A fejlesztés pedig lore pontokból történik, amit többnyire kőtáblákat elolvasva kapunk, amik egyébként... nos lore-t is tartalmaznak. Így ismerhetjük meg a völgy történelmét is, illetve Bojival történő beszélgetések során. Utóbbiak során szerezhetünk infót a főhősünkről is. Nagy meglepetésekre nem kell számítani, én már az első területen sejtettem a játék egy későbbi nagy csavarját, de láttam már rosszabbat is.
Acrea völgye négy régióra oszlik, ezek között van erdős, havas és sivatagos rész is, plusz a központi terület ami az utóbbira hajaz, de az egészet uralja Boji mesterének mágikus tornya. A területek változatosságával nincs baj, az ellenfelekkel már inkább. Van néhány állat, az egyszerűtől a kifejezetten bosszantóig, illetve három frakció katonái. Akik szinte csak színben különböznek és a használt fegyverekben. Az első 1-2 találkozás alkalmával még az újdonság erejével hatnak, de mivel minden katona ugyanazt a 2-3 támadást ismételgeti hamar kiismerhetővé válik minden változat.
A játék harcrendszere főleg a dodge és a parry ügyes használatára alapoz, ugyanis harcban minden cselekvés fogyasztja a staminát, de ha a megfelelő pillanatban térünk ki vagy jókor hárítunk akkor viszont visszatölti. Gyengébb ellenfelek ellen elég csak a támadást spammelni, de erősebb ellenfeleknél hamarabb fogunk kifogyni a staminából, plusz magasabb nehézségen akár két ütésből is meg tudnak ölni minket.
A harcrendszert tekintve pont volt egy változtatás a végigjátszás alatt, ugyanis kezdetben a hárítható támadásoknál kék színben villant fel az ellenfél, amiket viszont nem lehetett hárítani ott pirosan. Ez az 1.7es patch alatt (egyelőre csak béta) ez annyiban változott, hogy már csak a nem hárítható támadásoknál villan fel az ellenfél. Elsőre nehéz volt megszokni a változtatást, de összességében szerintem jobb így.
A játék grafikája kicsit rajzfilmes, de hangulatos. Többnyire az animációk is rendben voltak, bár néhány kivégzésnél azért megmosolyogtam, mikor a pengét markolva vágta bele hősünk a kardot a gaz ellenbe (szándékosan volt ilyen, de azért vicces). Illetve néha magasságkülönbséget nem tudta lekezelni és hősünk 45 fokos szögben megdőlve, a puszta levegőt végezte ki, de ezek elhanyagolható apróságok. Az optimalizáció már kevésbé. A játék ugyanis beállításoktól függetlenül is hajlamos az akadásokra, ami nálam aztán végképp nem indokolt. Szóljon mentségére, hogy mégiscsak egy indie címról van szó, ami az árazásában is látszik és folyamatosan kapja a javításokat is.
Nekem a 100%-os végigjátszás közel 31 órába telt, ebbe belejátszott az is, hogy 1-2 collectible-t indokolatlanul sokáig kerestem. És itt nem a játék volt a hibás, csak én voltam vak. Ez idő alatt az említett akadásoktól eltekintve nem találkoztam más buggal vagy fagyással. Viszont ha valaki hozzám hasonlóan szereti összeszedni az achievementeket az mindenképpen tegye fel a béta patchet vagy várja meg az 1.7 tényleges megjelenését, mert azok között vannak bugos darabok.
Én csak ajánlani tudom a játékot, érdekes ötletek vannak benne és nekem összességében tetszett.
TL,DR: Egy szórakoztató indie játék, ami ugyan tartalmaz soulslike elemeket, de csak mértékkel és az egészet megfűszerezi néhány egyedi ötlettel is. Számomra kellemes meglepetés volt, csak ajánlani tudom. Akár teljes áron is, de egy közepes akcióban mindenképpen.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
A "Ki mivel játszik mostanában?" topicban már leírtam a játék lényegét, így itt ezt nem részletezem. Pontosan 4 hónapja kezdtem el játszani és az imént megcsináltam az utolsó nem-demon hivatalos pályát, a Fingerdash-t. Így ha a 3 main-demont egyfajta bónusznak tekintjük (coinokért feloldható extrém nehéz szintek), akkor kivittem a játékot. (A linken kedvcsinálóként az összes hivatalos pálya megnézhető egyben.) Ráadásul minden level-en meglett mindhárom coin, egyedül pont itt a Fingerdash-en hiányzik még az utolsó, de majd még próbálkozom vele, ahogy a 3 main demon-nal is, de azokhoz még mindig rengeteget kell fejlődnöm. Mindenesetre a fő pályákat kivittem, ahogy a 3 kiegészítő játék (Meldtdown, World, SubZero) pályáit is már befejeztem korábban. Ezek az alapjátéknál jóval könnyebbek mind, egyedül a SubZero volt nehezebb, de az alapjáték néhány pályája mesze túlmutat rajta is nehézségben, ezért a main game-mel végeztem utoljára.
Persze még van teendőm bőven, mert ott vannak a Map Pack-ek (65-ből eddig 20-at teljesítettem) és a Gauntlet-ek (12-ből 1 van meg, bár az az egyik legnehezebb épp, a Chaos Gauntlet, de kellett az a blue key nagyon, amit jutalmul adott), ezekből is megpróbálok minél többet teljesíteni még. Aztán meg ott vannak az egyéb user level-ek (több millió van belőlük jelenleg), köztük a szinte végtelen számú demon level. 21 demon-nál tartok jelenleg, ezt a számot is jó lenne mondjuk 30-ra feltornázni, hogy igazi demon slayer lehessek, még ha csak jelenleg az easy demon-ok egy részével boldogulok.
Summa summarum, most büszke vagyok magamra, mert a világ egyik legnehezebb mobilos játékának, meg úgy ánblokk a világ egyik legnehezebb platform-játékának tartják. Eddig a Cuphead volt számomra nehézségben a csúcstartó, amit kivittem DLC-stűl, de a Geometry Dash nagyságrendeket ver a Cuphead nehézségére is.
Adjál kölcsön generátort holnapig!
Nem sok jóra számítottam ettől a játéktól, visszaemlékezve a megjelenés körüli kritikákra és az első benyomások alapján úgy tűnt, hogy még így is alulmúlja a várakozásaimat. Aztán egy ponton csak sikerült beszippantania a játéknak és a végére kifejezetten örültem, hogy adtam neki egy esélyt.
A történet szerint az emberiség sikeresen elpusztította a Földet, ám a vége előtt elkezdtek építeni két menekülőhajót, ami a kiválasztott keveseket eljuttatja egy elvileg élhető, új bolygóra. A két hajóból végül csak egynek sikerült elindulni és 83 évvel később meg is érkezik az Enoch-nak keresztelt planétához, fedélzetén az emberiség megmaradt, nagyrészt hibernált maradékával. Itt kezdődik a prológus, melynek során kiderül, hogy a bolygó közel sem a várt paradicsom és a végén az általunk irányított karakter visszakerül a hibernációba, újabb 31 évre.
Mikor legközelebb felébredünk az új világ romokban hever, a megmaradt emberiség több táborra szakadva öli egymást a kevéske nyersanyagért, miközben természetfölöttinek tűnő viharok és mutáns szörnyek is nehezítik az életét. Minket a vihar valami miatt megkímél, pluszban pedig természetfölötti képességekre teszünk szert és a classunk kiválasztása után kezdődik is a tényleges játék. A történetről legyen elég ennyi, egy ponton túl engem kifejezetten elkezdett érdekelni és bár a vége kiszámítható, azért sikerült pár érdekes csavart beletenni. Ajánlott a különböző jegyzeteket is elolvasni, melyek egy része a Föld utolsó napjaiba nyújt betekintést, mások pedig az elmúlt 31 év történéseit vázolják fel, megmutatva mi is vezetett a jelenkori helyzethez.
A játékmenetét tekintve az Outriders egy looter-shooter, megyünk előre a többnyire lineáris pályákon, amiket időről-időre arénaharcok szakítanak meg. A megfelelő mennyiségű ellenfél lemészárlása és a loot felszedése után pedig mehetünk tovább. Néha vannak elágazások, amik egy-egy mellékküldetéshez visznek minket, de a lényeg ennyi. Ami az egészet (egy idő után) elviszi a hátán azok a fokozatosan megnyíló képességek és az azokat is befolyásoló lootok. Választott classunktól függően az ellenfél mögé teleportálhatunk, felgyújthatjuk vagy éppen megfagyaszthatjuk a ránk rontó rossz arcúakat. Vagy csak löveget idézünk le a védelmünkre. A felszedett lootok pedig bizonyos ritkaság felett még módosítani is tudják ezeket a képességeket vagy önmagukban is hasznos extrák vannak rajtuk.
A történet egy viszonylag korai pontján (felfedezős, kényelmes tempóban 3-4 óra) megnyílik a craftolás lehetősége, innentől szabadon erősíthetjük a felszerelésünket (már ha van hozzá nyersanyagunk) és a modokat is lecserélhetjük rajtuk (ha több mod van egy felszerelésen akkor csak az egyiket), ha előzőleg szétszedtünk egy olyan tárgyat, amin nekünk jobban tetsző vagy hasznosabb extra van.
A játék grafikailag kicsit kopottas, nekem sokszor volt olyan érzésem, hogy egy 10+ éves játékkal játszom. A pályák egy-egy szétlőhető fedezéket leszámítva teljesen statikusak és néha láthatatlan falakba is bele lehet akadni. Ez különösen akkor bosszantó, mikor menekülés közben nem akar leugrani valahonnan a karakter, mert szerinte az már túl magas, pedig máskor kétszer olyan magasból gond nélkül leveti magát. A karakterek animációja azért többnyire rendben van, bár néha sikerült belefutnom érdekes dolgokba, illetve a saját karakterem véletlenszerűen változtatta a hajszínét minden átvezetőben. Néha elég volt egy kameraváltás, hogy pillanatok alatt megőszüljön.
Az audio rész már érdekesebb kérdés. A szinkron többnyire rendben van, a fontosabb karakterek közül csak egy volt, akinek irritált a hangja (neki viszont nagyon), de ez egyéni ízlés kérdése is. Viszont a fegyverhangok között vannak igazán rémesek. Ritkán szokott ez feltűnni, de itt néhányesetbenl azt éreztem, hogy ez nem veszélyes lőfegyver, hanem valami műanyag gyerekpuska. Az egyik gépfegyver hangja pedig egy ventilátor lapátja által csapkodott kartonlapra hasonlít.
A játékban jelen pillanatban 55 órám van, ez magában foglalja a teljes sztori végigjátszást, a DLC-vel együtt, illetve rengeteg grindolást az achievementek miatt. Magát a sztorit végig lehet vinni farmolás nélkül, még ha fokozatosan emeljük is a nehézségi fokozatot. A lezáró bossharc is meglett harmadik nekifutásra. Viszont az endgame tartalomnál érezni lehet, hogy nem solo játékra van tervezve. Nekem szerencsém volt, sikerült találnom egy aránylag jó fegyvert és tippet is a farmolásra, de egy idő után elég unalmas. Ezt ráadásul nehezíti, hogy a játék hajlamos random kidobni az asztalra, mindenféle hibaüzenet nélkül. A probléma nem egyedi, de legalább teljesen véletlenszerű mikor jön elő. Volt, hogy 4-5 órát játszottam folyamatosan gond nélkül, máskor minden második expedíciónál kidobott. Meg lehet próbálni keresni random csapattárs(ak)at, de a beépített matchmaking engem többszöri próbálkozásra is csak egyszer sorsolt össze egy másik játékossal. Aki aztán a második expedíció közepén kifagyott
Azért próbálkozok, mert szeretném kimaxolni és az egyik achievementhez muszáj csapattársat találni
Én összességében nem bántam meg a játék kipróbálását, a sztori minden kiszámíthatósága ellenére szórakoztató volt, ahogy a játékmenet nagyobb része is. Azt pedig kifejezetten sajnálom, hogy a játék a megjelenéskor bukás lett, mert rengeteg homályos folt maradt a végére is. Különösen a DLC zárása miatt érdekelne egy folytatás. Az alapváltozat tudtommal a Gamepassban is benne van, de elég jó akciók is szoktak lenni rá, szerintem a hibái ellenére is megéri az árát.
TL,DR: A hibái ellenére is egy kifejezetten szórakoztató looter-shooter, érdekes (bár többnyire kiszámítható) történettel. Akit érdekel a stílus az szerintem adhat neki egy esélyt. Én többnyire élveztem a vele töltött időt, még a technikai gondok ellenére is.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Ezt a játékot még gothmog ajánlotta anno, pár hete kezdtem bele és a héten értem a végére. Legalábbis sikerült befejeznem minden questet és megkapni a true endinget (és az achievementeket is begyűjtöttem), de maradt még felfedezni való
A játék alapvetően egy rogue-lite pakliépítős hibrid, de kapott egy meglehetősen érdekes történetet és egy elég komor, dark fantasy környezetet. Utóbbi hasonló a tavaly megjelent King Arthur: Knight's Tale világához, ami nem meglepő, mert szintén az Arthur mondakörre épít.
A történet szerint az Avalon szigetére érkezők az Arthur által ígért biztonságos kikötő helyett egy zátonyokkal körbevett, barátságtalan helyet találtak. A partra kijutó kevés túlélőnek pedig rá kellett jönnie, hogy a szigetet elborítja egy Wyrdnessnek nevezett sötét erő. Kezdetben egy ősi szobor még menedéket nyújtott a Wyrdness ellen, de később kevésnek bizonyult az ereje és a falu elnéptelenedett. Itt tér magához hősünk, egy kecskeszerű lény társaságában. Ő felvázolja a helyzetet, mely szerint mindenki meghalt a településen, beleértve minket is, a valóság pedig elkezdett darabokra hullani, de van egy kis esélyünk helyrehozni a dolgokat. Szóval egy rövid oktatást követően elzavar bennünket, menjünk és öljük meg a négy Őrzőt és az majd helyreteszi a dolgokat. Persze ez közel sem ilyen egyszerű, elsőre jó eséllyel már az első Őrző is meg fog akasztani minket, ha egyáltalán eljutunk addig. És ott még tovább is fog bonyolódni a történet, de azt már mindenki fel magának
Az egymást követő runok alatt találkozhatunk különböző NPC-kel, akik közül néhányan csatlakoznak is a településünkhöz, különböző permanens vagy csak egy-egy menetre vonatkozó bónuszokat biztosítva. Másoktól küldetéseket vagy fejlesztéseket kapunk, vagy csak később jutnak szerephez a történet folyamán. Ugyanez vonatkozik a különböző helyszínekre is, amikbe belefuthatunk a kalandozásunk során.
A beköltöző NPC-k között van kovács, akinél rúnaköveket és azzal kapcsolatos fejlesztéseket vásárolhatunk, "varrónő" aki a karakterünk statisztikáit fejleszti (magasabb maximális életerő, több XP a harcok után és hasonlók), de fontos megemlíteni a gyertyakészítőt is. Nála vásárolhatjuk meg és fejleszthetjük a wyrd-gyertyákat, amik fontos szerepet töltenek be a játékban.
Ugyanis a falun kívül szinte mindent belep a wyrdness. Ez egyrészt lecsökkenti a látótávolságot, sokszor nem fogjuk tisztán látni milyen ellenfelek várnak ránk a következő harc során vagy hogy éppen mit őriznek. Esetleg belefuthatunk olyan random eseménybe a térképen, amit égő gyertyával elkerülhetnénk. És ami a legfontosabb: a tényleges harcokra is kihatással van, ugyanis ezek során véletlenszerűen extra kártyákat is kapunk és minél alacsonyabb a fény annál kellemetlenebb a hatásuk.
A harcok maguk körökre osztott rendszerben zajlanak, minden kör elején felhúzunk bizonyos számú lapot a paklinkból és ha van energiánk akkor kijátsszuk őket, ha pedig kifogytunk az energiából akkor jöhet az ellenfél. A kör végén a fel nem használt lapokat eldobjuk, szóval tartogatni nem lehet, ahogy a fel nem használt energia is elveszik. Viszont taktikázni attól még lehet: vannak lapok, amik bónusz energiát vagy laphúzást biztosítanak vagy éppen fordítva, egy erősebb hatás kedvéért a következő körben kevesebb lesz valamelyikből. Aki játszott már hasonló pakliépítős játékkal annak ismerős lesz a rendszer. Annyi extra van, hogy minden class rendelkezik valamilyen egyedi ultimate képességgel és mechanikával.
Classokból egyébként kilenc van, három nagyobb csoportra bontva. Hogy kinek melyik jön be jobban az egyedi ízlés kérdése. Én mindegyikkel mentem pár kört, de a legjobban a kezdő Wyrdhunter és a Summoner estek kézre. Ellenben gothmog a Sentinelt ajánlotta, neki az vált be.
A játék grafikája tökéletesen illik a történethez. Alapból van egy nyomasztó hangulata az elmosódott világnak körülöttünk, amikor a wyrdnessben, fény nélkül kalandozunk, de egy gyertyát meggyújtva sem válik vidám hellyé Avalon ezen változata. A harcok során pedig az ellenfelek megvalósítása is megfelelő, bizonyos esetekben szinte groteszk.
Egy-egy futam egy-másfél óráig tart, függ a szerencsénktől, a választott classunktól és attól is, hogy mennyire alaposan takarítjuk ki az egyes területeket. Én többnyire minden ellenféllel megküzdöttem, mert sosem lehet tudni mikor kap az ember valami igazán hasznos lootot a harc végén, szóval nekem a másfél óra volt a gyakoribb, de achievement miatt mentem rövidebb kört is. A történet teljes végigjátszása és a true ending elérése 48 óra volt, de még vannak kioldható dolgok minden classnál, ráadásul a nehézséget is csak ötös szintig vittem fel, kíváncsi vagyok meddig tudok eljutni. Bugba ennyi idő alatt nem futottam bele. Én mindenképpen csak ajánlani tudom, teljes áron sem drága, de sokszor kap akciót is. Ráadásul ha jól tudom még a Game Passben is benne van.
TL,DR: Pakliépítős rogue-lite, meglepően összetett történettel és egy nyomasztó dark fantasy világgal. A stílusa miatt kissé rétegjáték, de szerintem megéri adni neki egy esélyt, mert kifejezetten szórakoztató darab. Teljes áron is akár
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Meglepően élvezetes és centire pontos.
Itt egy példa a mai menetemről, Combat Mission Sztálingrádi pálya
https://pixeldrain.com/u/fWuQ3guP
montanosz
Bár én könnyen beszélek, én rá tudom szánni a játékokra az időt* és engedni, hogy megmutassák az értékeiket. Akinek meg kevesebb ideje van azt rögtön le kell nyűgözni, mert nem akarja azt pazarolni.
A fene tudja melyik a jobb.
* Aktuális steam statisztika: 144.9 óra az elmúlt 2 hétben
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Kifejezetten sokat vártam ettől a játéktól, amiről csak annyit tudtam előzetesen, hogy a Team Ninja készítette és a Final Fantasy világában játszódik. Illetve azt, hogy elég sok volt a negatív vélemény, már a megjelenés előtt is, de én mindig jó érzékkel kerülöm a spoilereket. Plusz a Final Fantasy sorozattal is csak érintőleges a viszonyom: bár elég sok része megvan, de csak a XIII és a XV amivel játszottam egy keveset. Szóval úgy ültem le elé, hogy kapok egy FF-be oltott soulslike-ot, ahol a hangsúly számomra az utóbbin lesz. Nos, az FF Origins abszolút nem ezt adta, viszont egy remek akciójátékot kaptam cserébe (mínusz a DLC-k, arról majd külön bekezdésben emlékezek meg).
Kezdjük a legfontosabbal: ez a cím nem soulslike. Nagyon megengedően esetleg lehet egy souls lightnak hívni, de ez csak annyiban igaz, hogy vannak cube-ok, amik bonfire-ként működnek és halál/pihenés esetén az ellenfelek újratermelődnek, de ezen kívül szinte semmit nem veszítünk. Ettől eltekintve viszont egy akciójátékot kapunk, amihez társul egy Diablo gameket idéző lootorgia. A főküldetések a Nioh részekhez hasonlóan különálló térképeken játszódnak, a mellékküldetések pedig ezekre a térképekre visznek vissza minket. Egy-egy hosszabb küldetés alatt túlzás nélkül 100-200 darab közötti felszerelés esik. Szerencsére (?) a játék nagy részében nem kell különösebb figyelmet fordítanunk a lootokra, elég időnként megnyomni az optimalizáció gombját a karakterlapon és minden karakter magára kapja a számára elérhető legmagasabb szintű felszerelést. Ezen felül csak annyi dolgunk van, hogy minden pálya után ellátogassunk a kovácshoz, ahol minden felesleges dolgot betörünk nyersanyagnak. Utóbbit lehet automatizálni is, akkor minden pálya után magától elvégzi a feladatot, az általunk megadott paraméterek (tárgy szintje, ritkasága, stb.) alapján.
Ennél több energiát felesleges ráfordítani a rendszerre, egyrészt, mert az elején ritka az a fegyver vagy páncél, ami két küldetésnél hosszabb ideig rajtunk marad, másrészt a játék még Hard fokozaton sem kifejezetten nehéz. A bossharcok között van 1-2 nehezebb, de igazán csak az endboss jelentett kihívást. Az is inkább amiatt, mert addigra túlságosan hozzászoktam a csapattársak jelenlétéhez, valamint talán itt a legnagyobb a különbség a harc két fázisa között.
Ami érdekes az a classok (itt job névre hallgat) és a képességek rendszere. Az általunk irányított karakternek két classt tudunk beállítani, ezek között harc alatt gombnyomással válthatunk és nem lehet panasz a változatosságra. Különböző mágusok, két tőrrel felszerelt assassin, pusztakezes boxoló, pallossal küzdő harcos vagy az áldást messziről osztó lövész, csak rajtunk áll. Minden jobhoz külön képességfa is tartozik, ezeket aránylag könnyen ki lehet maxolni (az alapjátékban 30 a maximális szint) és így tudjuk variálni a képességeket. Maga a harcrendszer ugyanis bizonyos fokig a kombókra (is) épül. Van a sima alaptámadás, amivel MP-t (magic point, de nevezzük egyszerűen manának) kapunk vissza és vannak a képességek, amiket ebből a manából tudunk használni. Viszont a képességek nagy részét csak kombóba fűzve használhatjuk és ezeket már testre lehet szabni. Például mágussal két sima ütés után használt speciális támadás villámot idéz, de ha három simát ütünk előtte akkor tornádót, ha pedig négyet akkor tűzörvényt. De ha olyan ellenféllel harcolunk aki a tűzre különösen érzékeny akkor mindhárom helyre betehetjük a tüzes zárást.
A lényeg, hogy legyen elég MP hozzá. Ezt egyrészt a sima támadásokból kapunk, másrészt ha kivégezzük az ellenfeleket, harmadrészt ha a speciális Soul Shield képességet használva blokkolunk egy támadást. Így leírva bonyolultnak hangzik (pedig rengeteg mindenre nem is tértem ki), de játszva kifejezetten kényelmes a rendszer és csábítja a játékost a kísérletezésre. Persze vannak gyengébb és erősebb class-ok, de tekintve, hogy harcon kívül csak pár kattintás lecserélni az aktív job-ot másikra nem kell aggódni.
Direkt nem a történettel kezdtem a bemutatást, ennek két oka is van. Egyrészt a játéknak nem ez a legerősebb része. Van benne pár érdekes, bár többnyire kiszámítható csavar, de egyetlen résztől eltekintve hazudnék, ha azt mondanám bárhol is meg tudott lepni. Viszont attól függetlenül mégis érdekelt hová fog kifutni a történet. Erre még rátesz a főhősünk személye is, nem véletlenül születtek mémek az első trailer után róla. Én mondjuk nem vagyok meggyőződve róla, hogy nem szándékosan lett ilyen és azért kifejezett változatosság, hogy végre nem egy krónikus szófo***ban szenvedő karaktert kell irányítani. Ha nem veszi komolyan az ember akkor pedig még vicces is.
Másrészt az Origin nem véletlenül szerepel a játék címében. A játék ugyanis nagyban kapcsolódik az első (!!!) Final Fantasy történetéhez. Én direkt csak a befejezés után olvastam utána ennek a kapcsolatnak és szerintem aki nem ismeri az első részt az szintén tegyen így. A történet így is érthető lesz, mindössze néhány dolog válik egy kicsit tisztábbá az összképet tekintve.
A végére még a maga módján szimpatikussá is válik a karakter és ha az ember végiggondolja a dolgokat akkor még érthetővé is válik, hogy miért lett ilyen
Röviden annyi az alap történet, hogy Cornelia királyságát (meg az egész világot is) fenyegeti a Chaos. Ide érkezik meg szűkszavú és amnéziás főhősünk, aki annyit tud, hogy az ő célja elpusztítani a Chaos-t. Találkozik két későbbi társával, akiknek hasonló céljuk van (és mindhármuknál van egy fekete kristály is). Aztán egy rövid átvezetőt követően, a király jóváhagyását megszerezve elindulnak a Shrine of Chaos-hoz, hogy együttes erővel legyőzzék a Chaos-t. Aztán kiderül, hogy itt csak a Chaos egy szolgája van, viszont a csapat négy fősre bővül, így már megfelelnek a Fény harcosairól szóló próféciának is (félig legalábbis), akik legyőzhetik a (most figyelj!) Chaos-t. És így kezdődik a történet. Igen, ebben a leírásban rengetegszer szerepel a Chaos, de a játékban ennél is többször, néha szinte már komikus mennyiségben
A játék grafikailag hozza a kötelezőt, néha talán túlságosan is élénkek a színek az alap beállításokat meghagyva, de én direkt nem nyúltam hozzá. Azt nem tudom megmondani az optimalizáció milyen, nálam mindent maxra húzva a legnagyobb effektorgia közepette is stabil maradt, de én nem vagyok mérvadó. A pályák változatosak, van itt romos alagút, havas terület, élettel teli erdő és futurisztikus erőd egyaránt. Az ellenfelekre ez már kevésbé igaz, sokszor csak reskint kapunk, esetleg kapnak a mobok plusz képességeket, de alapvetően ugyanaz a csontváz van az utolsó pályán is, csak akkor már Chaos Skeletonnak hívják. Viszont legalább a bossok változatosak, ráadásul szinte mindegyik bossfight két fázisra osztható és néha a fázisok teljesen más taktikát igényelnek.
Én szokásomhoz híven japán szinkronnal játszottam, az rendben volt. Belenéztem pár angol nyelvű videóba is, az angol szinkron szerintem azért gyengébb lett, de nem ez az első eset, hogy jobb az eredeti nyelvnél maradni és nem is kell ezzel Japánig menni. Elég felidézni a Witcher első részét a halottizékkel A zenék terén változatos a felhozatal, vannak kifejezetten jól sikerült részek, de 1-2 olyan is, ahol inkább lehalkítottam, mert bántotta a fülem.
A játékban buggal nem találkoztam, ez gondolom köszönhető az egy év epices bétatesztnek is Maga az alapjáték 32 óra volt, ebben benne van az is, hogy a legnehezebb fokozaton játszottam, megcsináltam minden mellékküldetés és igyekeztem felderíteni mindent. Utóbbi azért fontos, mert bizonyos mellékküldetések csak akkor nyílnak meg, ha a fő küldetés során megtalálunk egy hozzájuk kapcsolódó emléket. Ezekből szinte minden pályán van elszórva egy-egy, de nem mindegyik ad küldetést. Én pedig direkt csak utólag néztem guide-ot, de emiatt csak egy pályát kellett újrajátszanom.
A befejezés után megnyílik egy új nehézség, ami (ki nem találnátok, de) Chaos névre hallgat. Ezen a nehézségen minden küldetésnél külön-külön kell feloldani a nehézséget, ami megszabja, hogy milyen erős ellenfelekkel találkozunk, viszont az is attól függ, hogy milyen loot eshet (a maximális szint 300). Valamint ezen a szinten megnyílik a lehetőség, hogy a különböző job-ok maximális szintjét is megnöveljük, a megfelelő küldetés megfelelő szintjét teljesítve. Aggódni azért nem kell, ha rögtön maximális szinten csinálunk meg egy küldetést az alacsonyabb szintű jutalmakat is megkapjuk. És a rengeteg lootnak köszönhetően mire elérünk a pálya végi bosshoz lesz is olyan felszerelésünk, hogy (legrosszabb esetben némi gyakorlás után) rögtön legnehezebb szinten is le tudjuk győzni.
És akkor a DLC-k... ezek sorban nyílnak meg, a főszál befejezése után és mindegyikhez tartozik egy saját nehézségi szint is. A legelső esetében ez még éppen csak, de az emészthető kategórián belül van. Persze lehet még pluszban aktiválni benne extra nehezítéseket is, cserébe extra jutalomért, amit egy extra shopban költhetünk el felszerelésre és a maximális job szint további növelésére, de ezzel csak óvatosan, mert vannak kifejezetten kellemetlen nehezítések is. Vagy lehet használni az itt megjelenő, mondhatni legális cheat, vagy hivatalos nevén extra módot. Ezt használva rögtön nem kell foglalkoznunk a mana problémájával és megfelelő képességeket használva halhatatlanok leszünk. Én sokáig próbáltam ezt kerülni, de amikor az alapjáték öt bossát kellett zsinórban legyőzni ott már én is bekapcsoltam (kezdetben csak halhatatlanság nélkül).
Ahogy a második DLC által hozzáadott labirintusban is egy idő után. Ez a "kedves" hely fokozatosan nehezedő szintekkel kényeztet minket, valamint azzal, hogy a bekapott sebzések a maximális életünket is csökkentik (ezt egy csak itt használható gyógyitallal ki lehet kúrálni, de az drága és limitált mennyi lehet nálunk belőle). Ráadásul ha egynél (?) többször bukunk el riftet a labirintusban azt kockáztatjuk, hogy az egész előrehaladásunk nullázódik. A beépített cheat móddal azért könnyen végig lehet rajta szaladni, de ha valaki az achievementeket is szeretné annak ajánlott az óvatosság. A 21es szintet követően ugyanis már nem elérhető az extra mód, onnantól marad a hagyományos megoldás. A legjobb megoldás a neten keresni egy használható buildet és az extra mód mellett kifarmolni a hozzá való geart (igen, itt már figyelni kell a lootra). Azért nem mindegy, hogy egy boss életét 2-3ezres falatokban kell lecsipkedni vagy két ütésből elfogy. Más kérdés, hogy ez a farmolás a legkisebb mértékben sem szórakoztató.
A harmadik DLC is behoz egy újabb nehézséget és a történethez még hozzá is tesz egy keveset, de addigra már olyan szintet elegem volt a játékból, hogy csak extra módban végigszaladtam rajta. Ezt egyébként sajnálom, mert nagyon szépen lezárhatta volna az egészet, de ez a lélektelen farmolás megölte az egészet. A 100%-os teljesítés így 79,5 óra volt, de én tiszta szívvel csak az alapjátékot tudom ajánlani, azt viszont akár teljes áron is. A DLC-tartalmak annyi pluszt nem adnak hozzá, hogy megérjék a plusz idegeskedést és lélekölő grindot, az extra módot használva viszont a játék lényege veszik oda.
TL,DR: (tudom ám, hogy mindenki ezt várta) Egy nagyon jól sikerült akciójáték, nagyon jól sikerült harcrendszerrel, ahol az utóbbi képes feledtetni a játék hiányosságait is. Nyomokban még Final Fantasyt is tartalmat, de nem a történet a játék erőssége. Én azonban csak ajánlani tudom, akár teljes áron is, de szigorúan csak az alap játékot.
A season pass-t maximum harmadáron és csak azoknak, akiket nem zavar a lélektelen grind.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Kifejezetten korrekt kis soulslike, mely a francia forradalom időszakába, egy alternatív valóságba kalauzol minket. A történet szerint XVI. Lajos az automaták megszállottja lett és egész udvartartását ezekkel a gépekkel pakolta tele. Közben egy rejtélyes figura, bizonyos Cagliostro gróf is feltűnt a francia királyi udvarban, aki pedig alkímiát (sötét mágiát?) alkalmazva fáradhatatlanná tette ezeket az automatákat. Az általunk is ismert forradalom kitört 1789 júliusában, de a játék alternatív világában ezt a forradalmat a király automata-serege néhány nap alatt mindenestül leverte. Mikor a játék elkezdődik, Párizsban már alig maradt élő ember; ellenben annál több az ellenséges gépszörnyeteg. Mi magunk is egy automatát irányítunk, aki viszont egyfajta öntudattal és beszédkészséggel is bír. Mária Antónia megbízásából indulunk útnak, hogy fényt derítsünk először is az automaták fáradhatatlanságának titkára, majd Cagliostro személyére és módszerére is, végül arra is, hogy miért maradt olyan kevés élő ember Párizsban. Őszintén szólva a történettől nem vártam sokat, ám ahhoz képest kifejezetten kellemes meglepetés volt és kellő drámát, tragédiát csempészett bele a fejlesztő Spiders csapata. A játékmenetre túl sok szót nem pazarolnék, tipikus soulsike, annyi különbséggel, hogy nálam nagyjából a játék egyhatodától átment a túl könnyű kategóriába. Az összes boss-fight elsőre megvolt, így még a moveset-jüket sem sikerült megismernem. Fegyverből megszámlálhatatlanul sok van; karakterünk pedig 6 alapvető attribútummal bír, melyek mindegyike persze más-más egyéb készséget, képességet befolyásol. Ezen attribútumok mindegyike alapjáraton maximum 20-as szintre emelhető, így az első végigjátszásban elérhető maximum szint 120. Ez úgy kábé teljesíthetetlen még sokórányi grind-dal is. De nincs is szükség rá, mert mint írtam, egy idő után nagyon könnyű lesz a játék. Ráadásul a fegyverek is fejleszthetőek, ami még tovább növeli Aegis (az általunk irányított automata) halálosságát. Ha valakinek még a könnyűsége ellenére sem menne a játék, annak ott vannak a beépített, elérhető könnyítések. Pld: az összegyűjtött tapasztalati pont nem vész el halálunkkor, az ellenfelek kevesebbet sebeznek rajtunk, stb. Ezeket személy szerint feleslegesnek tartom, de biztos van, akinek szüksége lesz ezekre. Van a játékban New Game+ is, ami 4 új fegyvert tartogat nekünk, új ellenfél típusokat, az összes ellenfél sokkal többet sebez rajtunk (cserébe több XP-t is ér a megölésük), az attribútumaink itt már 30-as szintet is elérhetik (azaz a max. szint kitolódik 180-ra) és a fegyverek max. szintje is 5-ről 9-re ugrik. És itt már végre adnak némi kihívást is a játék boss fight-jai. Bár nem túl sokat, de azért adnak. Az egyedüli tényleges kihívás a legutolsó boss fight New Game+-on. Na ott végre ténylegesen kezdtem kiismerni a moveset-jét. És ott valóban apait-anyait bele kell adni az ellenfél legyőzésébe.
Ami a grafikát illeti, szerintem kellőképp szép a játék, gyönyörűen mutatja meg a francia forradalom Párizsát egy alternatív, némi steampunk-os beütésű környezetbe illesztve. Van itt vidéki kastély (Saint-Cloud és Versailles), külvárosi környezet, erdő, park és persze Párizs olyan ikonikus, mára eltűnt helyszínei, mint a Bastilles, Montmartre kőfejtői, vagy épp még ma is meglévő lokációk, mint a Louvre, a Tuileriák kertje, a Luxembourg-kert, vagy az Invalidusok háza. Viszont sajnos az optimalizatlanság miatt a játékot ért kritikák jogosak. Ugyan nálam végig bőven játszható maradt a játék, de folyamatosan érezhetőek voltak a micro-lagok. Plusz időnként előfordultak csúnyán elnagyolt textúrák is.
A zenét és a szinkront illetően tipikus B-kategóriát mutat a Steelrising. Nem rossz, de semmi kiemelkedő. A szinkronnál néhány helyen némileg nagyobb beleélés elfért volna a színészektől, de ez legyen a legnagyobb gond.
Ami a szavatosságot illeti, az van bőven a játékban. Nekem 60 órába telt az első végigjátszás, de ebben az összes mellékküldetés benne volt, plusz a Cagliostro’s Secrets nevű DLC is, meg azért grind-oltam is rendesen. Amit a howlongtobeat.com-on írnak, hogy a completionist végigjátszás 25 óra, az egy totális kamu. A második végigjátszásom, ahol egyáltalán nem foglalkoztam a mellék-, csak a főküldetésekkel, na csak az volt 20 óra. Bár az már New Game+-on ment, ami mint említettem, nehezebb. Befejezésből egyébként 3-féle van, de csak kettőre kapunk achievement-et. A harmadik, úgymond titkos befejezéshez kifejezetten spéci feltételeket kell teljesíteni. Érdekes, hogy pont erre nem jár achi.
A játék ára az említett DLC-vel együtt 60 EUR. Én 50%-os leértékeléssel 30 EUR-ért jutottam hozzá. Nemhogy ennyit, de ettől többet is megér ilyen mennyiségű játékórát kínálva. Aki szereti a soulslike-okat (és nem bánja, ha könnyű; esetleg pont hogy egy könnyű soulslike-ra vágyik!), vagy érdeklődik a francia forradalom időszaka iránt, vagy épp a steampunk-ot kedveli; netalántán a fentiek összessége, annak nagyon erősen ajánlott vétel.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Bajban vagyok ezzel a játékkal. Nagyon jól szórakoztam vele, végtelenül megnyugtató és békés, nem is túl nehéz, de én magam sem tudom miért fogott meg. Kezdve azzal, hogy ha pont nem futok bele véletlenül egy streambe az életben nem jut eszembe kipróbálni, mert ránézésre sem tud semmi különöset.
Az alap "történet" szerint az emberiség jó szokása szerint tönkretette a bolygót, a mi feladatunk pedig az lesz, hogy négy különböző régióban a procedurálisan generált térképeket újra benépesítsük élettel.
Ehhez először meg kell tisztítanunk a felszínt (és később a vizeket) a szennyeződéstől és aztán a megtisztított földeket bevethetjük fűmaggal. Ha sikerül elérni egy megfelelő méretű tiszta területet akkor jöhet a második lépés, a különböző növények. Itt már kicsit trükkösebb a dolog, mert bizonyos növényeknek nem elég letenni egy épületet. Ahhoz például, hogy erdőt ültethessünk előbb fel kell égetni a növényzetet és az ily módon feldúsított talajon már a fák is gyökeret eresztenek. Amikor pedig minden elvárt növényből elég rendelkezésre áll még ellenőriznünk kell visszatértek-e az állatok. Ez első alkalommal kicsit bosszantó, mert minden állatnak egyedi igényei vannak lakóhely tekintetében, viszont ezt nem tudjuk amíg el nem kezdjük scannelni a térképet. Lehet csak a végén derül ki, hogy neki pont nincs megfelelő élőhely. Ilyenkor marad az újrakezdés vagy az újrajátszás, mert szerencsére a hatból elég három fajt megtalálni. Már ha nem vagyunk maximalisták.
Korlátozottan az időjárást is tudjuk befolyásolni, először még csak a páratartalmat növelhetjük, de később a csökkentésére is módot kapunk, de növelhetjük és csökkenthetjük a hőmérsékletet is. Ez két dolog miatt fontos, egyrészt bizonyos növények csak bizonyos hőmérsékleti viszonyok mellett hajlandóak nőni. Ami egyszer gyökeret eresztett az nem zavartatja magát, ha nincsenek meg az ideális körülmények, de újat nem ültethetünk. Másrészt minden pályán vannak kvázi kihívások, amik teljesülése különböző hatásokkal jár. Például ha kellően magas a páratartalom elkezd esni az eső vagy a jeges pályán a hőfokot növelve elolvad a hó. Erre is igaz az, ami a növényekre, ha egyszer teljesül a feltétel akkor az úgy is marad.
Amikor egy régiót benépesítettünk akkor marad a takarítás magunk után, a pályák teljesítéséhez még össze is kell szednünk a lepakolt épületeket. Ez többnyire nem egy nagy ördöngösség, de néha azért bosszantó tud lenni, mert cirka 85%-ig nem mutatja mit kell felszedni és az erdőben el tud rejtőzni egy-egy épület.
A grafika a maga módján hangulatos és egyébként látványos mikor egy kihívást teljesítve visszatérnek a madarak vagy elkezdenek virágok nyílni a mezőkön. Semmi eget rengető, kis túlzással régen a böngészőből futtatható játékok is hozták ezt a szintet, de nem is kell több.
Viszont a játék hossza már más kérdés. A kvázi kampány négy régió négy területéből áll, ezt teljesítve megnyílik régiónként egy-egy újabb, nagyobb kihívást jelentő térkép is. Nekem úgy, hogy játszottam újra területet a 100% miatt is szűk nyolc óra volt a játék. A procedurálisan generált térkép pedig hiába hangzik jól, de a feladatok úgyis adottak, szóval valójában nincs különösebb újrajátszthatósága. Még pár achievement hiányzik, de az nagyon maximum egy óra lehet. Tekintve, hogy a játék teljes áron 25 euró mindenki döntse el, hogy neki ér-e ennyit az élmény.
TL,DR: Egyszerű, mégis magával ragadó és végtelenül megnyugtató játék. Talán kicsit túlárazott, de akit ez nem riaszt vissza annak mindenképpen csak ajánlani tudom.
Hamarosan érkezik egy igazán hosszú FF Origins vélemény is
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
De pl. itt úgy tűnik gépről keresve, hogy igen.
I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Feleségem nagy horror rajongó. Neki akartam kedveskedni, és ennek okán vettem meg a játékot. Teszem hozzá, kénytelen voltam lemezes formában megtenni ezt, mert a Store-ban már nem elérhető.
A game-ről alig tudtam valamicskét, így szinte minden ponton tudott ütni és óriási WOW-kat kiváltani. Már az alap felütés is tetszett mindkettőnknek, de ahogyan haladtunk előre a történetben, egyre inkább magával ragadott. A döntéshozatali rész kifejezetten tetszetős volt, pláne, hogy ez -értelemszerűen- a végkifejletet is befolyásolta.
A nem túl hosszú játékidő ellenére egy nagyon kellemes élményben volt részünk, már ha egy horror játékra lehet ezt a jelzőt használni.
-Bővíti a lore-t.
-Megválaszol pár nyitva maradt kérdést a sztorival kapcsolatban.
-Új játékelemeket hoz be.
Itt hoztak be két újítást is. Az egyik, hogy itt van először vegyes fight, ahol infectedek és emberek is vannak, illetve itt jött be az a szupr feature, hogy a karakter nyugtázza az encounter végét valami kis dumával. Ez nagyon bosszantott az alapjátékban, mert folyton a társamat kellett lesni, hogy kijött-e a combat-modeból. És ezt is olyan jól oldották meg, hogy Ellie olyan kis vagány dumákat tol le. Imádnivaló.
Hol hagytad abba?
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Megjelent a Dragon Age: The Veilguard, mit mutatnak a pontok?
- 2. Próbáld ki a Death Omen demóját!
- 3. Nem lett világmegváltó a Life is Strange: Double Exposure
- 4. Még egy tengeri stratégia a Microprose-tól: jön a Harpoon Classic ’97
- 5. Super Mario Party Jamboree teszt - Élvezetes és tartalmas
Legfrissebb fórumtémák
- 16:27
- Helyzetjelentés [157254]
- 15:37
- Ki mivel játszik mostanában? [7898]
- 14:59
- Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on [43915]
- 11:40
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43368]
- 11:08
- Dragon Age: The Veilguard [149]
- 22:38
- Sorozatok [10830]
- 22:27
- Baldur's Gate III [1371]
- 14:17
- Call of Duty: Black Ops 6 teszt – Most a sztori és a zombik viszik a zászlót [hozzászólások] [1]
- 11:02
- Film készül az Outlastból [hozzászólások] [1]
- 10:30
- Moderátoroknak [17345]