Aliens vs. Predator 2 (2002)
(kis élménybeszámoló egy lassan retro-címről)
Fél év jegelés után frissen kitolva, így az élmény is még megvan. Mit ne mondjak, nem véletlen máig ezt a részt tartja mindenki a legjobbnak alienes/predatoros témában.
Akinek ez a cím kimaradt és érdekli a téma, vagy csak szeretne vmi jó kis fps-sel nyomulni, ami nem modern hadviselés meg hív a kötelesség (bocs
), na az mindenképp pótolja. Maga a sztori három fejezetre oszlik, marine, predator és alien, mind3an 7-7-7 pályát kaptak, és az ő szerepükben kell jótékonykodnunk.
A történet szerint a Weyland-Yutani már megint baszaxik, hogy kevesebbet kelljen adózniuk és olcsóbb legyen a tej, és ha ez még nem lenne elég, az alienek és predatorok ugyanolyan szar szomszédai egymásnak, mint Berényiék voltak Kertészéknek. Többet nem szeretnék elszpojlerezni, mert amúgy nagyon sok ebben a mesében a meglepi. Hogy a történet egy kerek egészet alkosson, néha-néha visszatérünk egy másik faj szemszögéből az előző kampány egy korábbi pályájára; ez nem önismétlés, csupán perspektívaváltás, és amúgy sincs sok a csomópontokból (de az a kevés is feldobja a történetet elég fless olyan karakterrel összefutni, akit a köv. fejezetben mi irányítunk, csak akkor még nem tudunk erről).
A marine mindenkinek kedvence, hogy miért, azt nem tudom, szerintem az ő kampánya csak egy kicsit különb, mint vmi doom 3-as borzalom. A legnagyobb különbség talán az, hogy ezúttal nem fogsz a felénél elaludni, izgis, egyik szemedet a dögsötét folyosókon tartod, a másikat a mozgásdetektoron, ami valszeg szériahibás, hajlamos a bekattanásra (pittyeg, mint állat és látod, ahogy hirtelen a semmiből 6 villogó pont kezd közeledni feléd... majd egyszer csak minden eltűnik a radaron).
A predator már sokkal szórakoztatóbb volt a trófeagyűjtögetésével, és a fák tetejéről intézett kacsa(/ember)vadászataival. A felénk visszatérő diszkosz hatalmas poén, talán az egyik legjobb fps-fegyver. Az emberek mindvégig sirógörcsös áldozatok maradtak, de a kiborgok, alienek és predalienek már komolyabb ellenfelek voltak, nagy fun volt velük küzdeni (már csak azért is, mert előlük nem létezett álca a predik élete sem csak hent és mese).
A legdurvább kampányt talán az alien kapta, se páncél, se fegyver, minek neki. Eközben egy shotgun-találattól megmurdel. Aranyos, hogy eleinte arcmászóként kezdünk el élni, majd ha megtaláltuk az ideális gazdatestet, teljesen interaktívan rághatjuk ki magunkat páciensünk mellkasából. Aztán persze már indulhat is a lopakodás, osonás, fejleharapás. Az alien fegyvere igazából pont ebben, a plafonon ill. szellőzőjáratokban való mászkálásban rejlik, és mivel az ember/kiborg ritkán néz fel a plafonra (kiv. ha nagyon hangoskodunk), így brutális mészárlásokat tudunk vele rendezni. Az alien kampány talán azért is volt interest, me amíg a marine-nal menekültél, a predatorral vadásztál, addig az alien esetében remekül eltalálták, hogy szép lassan üldözöttből üldözővé váljunk, és megmutathassuk ezeknek a kis embergeciknek, hogy az anyukánkat (királynőnket) senki sem molesztálhatja büntetlenül.
Sokan írták még anno, hogy a játék rövid ez tény és való... medium fokozaton.
A kihívás/szívatás hard fokozatnál kezdődik (a végjáték után viccből bekértem még egy nehéz pályát medium fokozaton, sajna ég és föld a különbség a 2 nehézségi szint között főleg, ami az életerőket illeti). Hardon/hardcore-on ugyan rövid marad továbbra is a játék, de a loadsave-szindróma megmenti a dolgot.
Az összkép tényleg nagyon morbid, vidám és heavy, a szkriptek jól ki lettek találva, hogy még inkább filmszerű legyen az élmény. Ha valami nagyon durva negatívumot kéne mondanom, azok a boss-harcok lennének, amikből mind3 kampány végére jut egy. Talán csak a predator kapott méltó ellenfelet (mármint addig, amíg nem tanuljuk be pár perc alatt a koreográfiát, onnantól kezdve lőni, lőni, lőni), a marine esetében nevetséges, hogy a vállán rakétavetővel és 6 másik fegyverrel is gyorsabban fut hátrafelé Dö Queen-nél (őt is csak lőni, lőni), de az alien-nél már kiakadtam: nála még lőni sem kell, elég fejjel ráugrani az áldozatra. Akkor esett le, hogy egy boss-t intéztem el tökelsőre, mikor lepörgött az ilyenkor szokásos outro, melyben a főgonosz szenvedését és a mi dicsőségünket szemlélhetjük meg. Kár, hogy a gratulációk csak ennyiből állnak, és már dob is vissza a főmenübe, de ezeket a hibákat leszámítva egy all time besztof classic stb.-hez volt szerencsém, aminek szinte minden perce újabb adag enjoy volt. Vagy idegeskedés. De hogy egy percig sem unatkoztam, az nagyon tény.
Pro:
- hangulat (az van);
- jól összedobott pályák + szkriptek;
- kihívás;
- hang és zene;
- alien és predator.
Kontra:
- átgondolatlan boss-fightok;
- néhol a kevésbé tisztességes megoldásokat választjuk (speedrun-módban való keresztülrohanás az ellenfeleken, predator-bug kihasználása stb.), csak hogy túlessünk már végre egy-egy kib&#@@## nagy szívatáson.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Valami olyan karakter kéne ami hell szörnyek ellen is nagyon adja.
Imádtam! A Flame of Vengeance-t még nem játszottam végig, de eddig ez is jó! Gyönyörű grafika, nagyon tuti felszerelések, klasz páncélok, fegyverek, varázslatok. Szerintem a sztori is megállja a helyét. És imádtam, hogy sárkánnyá tudok változni!!!
