27 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Sorozatok

Juraviel.Ihuan.Bedvin
#10847 Juraviel.Ihuan.Bedvin [5170]
Ortodox herbertariánus vagyok, vagyis csak az eredeti hat könyv létezik a számomra. Minden más, amit a fia és írótársa írt, fan fiction, max. szórakoztató ponyva szerintem/számomra (máig nem tudom nekik "megbocsátani", hogy a minden jegyzetes hivatkozásuk ellenére inkább a saját szájuk íze szerint zárták le a könyvsorozatot; nincs ezzel feltélen baj, csak a helyén kell kezelni).

Éppen ezért a sorozatot sem nézem ennél fogva (maximum, ha nagyon unalmasabb időszak köszönt be majd egyszer).

Ugyanakkor a sorozat a Sisterhood of Dune kötet alapján inspirálódott (Great Schools of Dune-trilógia első kötete, egyébként most adja ki a GABO), ez pedig a női Bene Gesserit rend megalapításáról szól.

Ők pedig a külső szemlélő számára emberfeletti képességekkel rendelkeznek. A hat eredeti kötet alapján, abból is csak ez elejéről (így rakom, ha valaki olvasná a könyveket is):

SPOILER
- Ahhoz valaki magasabb szintű beavatott legyen, Tisztelendő Anya, át kell esnie egy próbán, ahol a szervezetében uralmat szerez a teljes biológiai rendszere felett, így a mérgeket és betegségeket is eliminálni tudja (sőt, a gyermeke nemét is meg tudja határozni); ha ez sikerül, hozzáfér a női genetikai ősei emlékeihez az adott őst követő ős fogantatásának pillanatáig (ha jól emlékszem).
- Ezután a Tisztelendő Anyák áttudják adni ezeket az ún. Más Emlékeket más Tisztelendő Anyáknak (így részben igaz csak, hogy csak a saját genetikai őseikhez férnek hozzá). Mire több ezer év eltelik, elképesztő tudáshalmazzal rendelkeznek (ezen az ideán alapul az Assassin's Creed is). -> Ezért a céljuk több ezer év alatt kitenyészteni az "ultraembert/férfit", aki képes a női és férfi genetikai ősit múltját is újra élni, abból ismeretet meríteni, plusz a jövőbe lát.
- A testük összes idegrendszere és izma felett totális uralmuk van, vagyis képzett harcosok a különböző harcművészetekben; gyorsak, kíméletlenek, ha kell. Ugyanez igaz a szexuális képességeikre, az agresszív hímeket szex útján megtudják zabolázni.
- Az ún. Hang képességgel, ami során a személyhez szabott hangszínnel, hangsúllyal képesek a gyenge akaratú embereket rávenni arra, hogy megtegyék, amit akarnak.
- Emellett vérbeli politikai machinátorok is.


Látatlanban ezt tudnám elképzelni.

Mivel ez a Great Schools of Dune trilógia egyfajta adaptációja, itt fognak megszületni a Mentátok (emberi számítógépek, elképesztő kalkulációval és előrevetítéssel, nem tényleges jövőbelátás, hanem adatok alapján köveztetés) rendje és a navigátorok (akik minimális jövőbe látással, de megtalálják a biztonságos utakat, hogy az űrhajók célba érjenek).

Az alap Dűne, aminek ez a sorozat egyfajta előzménye több ezer évvel korábban, maximum ezeket tudom elképzelni superpower alatt, de nem tudom, BH-KJA milyen f@szságokat talált ki a könyveiben, szóval bármi lehet.

A későbbi, eredeti Dűne kötetekben lesznek még más, hajmeresztő genetikai alapú képességek is, de ezek most nem lényegesek.

+ van a Bene Tleilax, de ezt a Dűne messiása tervezett mozifilm miatt nem spoilerezném el.

Válasz erre

Előzmény: gothmog 2024.11.26. 19:58
gothmog
#10846 gothmog [5118]
Én nem nézem a sorozatot, így fogalmam sincs, miről van szó (noha Herbert 6 könyvét többször is olvastam), de J.I.B. hátha betéved ide, mint fő Dűne szakértő (Ő tényleg komolyan keni-vágja...)

Endure. In enduring, grow strong.

Válasz erre

Előzmény: jawsika 2024.11.25. 22:17
Peace
#10845 Peace [28665]
És most olvasom, hogy a börtönös jelenet hosszabb és bevállalósabb lett volna. Mi a megvágottat láthattuk.

Válasz erre

Előzmény: Peace 2024.11.26. 14:35
Peace
#10844 Peace [28665]
Egészen más volt a két évad. Nyilván hiányzott nagyon Silco, de érdekes irányba vitték el és volt rengeteg megható pillanata ennek a szezonnak is. Nekem adta. Elvileg kapunk még LoL tartalmakat. Reméljük, hogy készülhetnek még ilyen minőségű sorik vagy filmek!

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2024.11.26. 14:19
davkar9
#10843 davkar9 [11449]
Előtte úgy voltam vele, hogy de jó lenne ezt még megélni, a stáblistához érve az első gondolatom viszont az volt hogy ezért kár volt életen maradni...

Mármint nyilván jó volt, magasan a legjobb animációs cucc, de az első évad után egy kissé "csalódás". Nem hazudtak, ott van a sorozat nevében, de a varázslat számomra eléggé félrevitte. Silco hiánya is érezhető volt, kb. ő cipelte a hátán az első évadot.

Válasz erre

Előzmény: Peace 2024.11.23. 11:39
Peace
#10842 Peace [28665]
Csak vezeték nélküli pirító.

Válasz erre

Előzmény: jawsika 2024.11.25. 22:17
jawsika
#10841 jawsika [4090]
Van Dűne-szakértőnk, aki kábé tudja, mi a fene ez a superpower?

Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.

Válasz erre

Peace
#10840 Peace [28665]
Arcane S02:

Hála az égnek mégis meg tudtam nézni ma!!! Tartottam tőle, hogy kapkodós lesz, de szerencsére nagyon szépen le tudták zárni a sorozatot. Igazi érzelmi hullámvasút volt a mai három rész is, szipogtam rendesen. Az biztos, hogy az egyik legzseniálisabb tartalom, ami valaha a Netflixre készült. Iszonyatosan fog hiányozni, de pár napja szerencsére a Riot games társalapítója belengette további LoL sztorik lehetőséget. Várjuk őket szeretettel, ezért pedig hatalmas pacsi nekik mégegyszer!

Válasz erre

Peace
#10839 Peace [28665]
Én remekül szórakoztam. Kivéve a nyomorult balfasz Tyson vonalat és a kocsi robbantást. Az nagyon felba**ott.

Egyébként meg semmit nem jelent, hogy egy olyan sorit élvezek, ami Neked nem jött át. Ettől még a másik kettőt nem kell elengedni.

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2024.11.19. 08:34
MattMatthew
#10838 MattMatthew [11853]
Mind a Lioness-el, mind a Landman-el szemezek már egy ideje, bár most elbizonytalanított az, hogy mindkettőt egy hsz-ben dicséred mint azt az ipari hulladékot ami Tulsa King második évadaként futott. Tudom, írósztrájk meg minden volt, de Sly agysejtjei is sztrájkoltak (gondolom a botox miatt) amikor a második évadot írta. Az első évad is inkább az olyan gagyi, hogy jó guilty pleasure vonalon evezett el, de a második az tragédia...

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Peace 2024.11.19. 08:25
Peace
#10837 Peace [28665]
Nem nagyon szoktam már itt filmekről és sorikról értekezni, de azért másolok a vasárnapi FB-os Sheriden éltető bejegyzésemből.

Lioness:

Mindig ezzel indul a vasárnap reggelem, egyszerűen nem tudok betelni vele. Eddig isten a második évad, az akciójelenetek mozifilmeket megszégyenítőek, a sztori pattanásik feszült, a karaktereket meg imádom. Zoë Saldana karaktere pedig végre az a badass protagonista, aki nem egy női ruhába bújtatott férfi. Tökéletesen tudja kivel hogy kell bánnia és bizony néha felül kerekednek az érzelmei is. Próbál helytállni a munkájában, feleségként és anyukaként egyaránt. És egészen jó munkát végez, nagyon megszerettem. De nem csak Ő, a mellékszereplők is jól lettek megírva. Épp elégszer promóztam már itt, remélem nézitek!

Tulsa King:

A mai napon véget ért a 2. évad és talán egy fél fokkal még erősebbre sikeredett, mint az első. Ez a szerep konkrétan Slyra lett írva és hihetetlenül jól hozza Dwightot. Még több akció még nagyobb tétek. És ezek után már piszkosul kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat számunkra a következő szezon.

Landman:

A mai napon két epizóddal elstartolt és erősen kezdett!!! Billy Bob Thornton valami fergeteges, imádom a karakterét! Ha tudja tartani ezt a szintet, akkor nagyon fincsi lesz ez. Az biztos, hogy plusz egy érv, hogy várjam a vasárnapokat. A zenei betétek és vágóképek is abszolút megteremtik a hamisítatlan Sheridan féle atmoszférát.

Mayor of Kingstown-t is nagyon csípem, Yellowstone-t meg most már kicsit kevésbé várom hétről-hétre. Bár a vasárnapi rész már egészen adta. S05E09-nél értelem szerűen depis voltam, de hát sejtettük, hogy ez lesz. 1883-at és 1923-at meg nagyon remélem, hogy mindenki látta, hiszen kötelezőek!

Válasz erre

MattMatthew
#10836 MattMatthew [11853]
The Day of the Jackal
Egész jó, bár az első részre valami IED trigger warningot rakhattak volna, majdnem hagytam a fenébe. Szerencsére csalóka volt, és elég jól beindul.
Az a vonal, hogy a fő nyomozó és a fő gyilkos egy érme két oldala talán már kicsit elcsépelt, de ezt leszámítva izgalmas és jól megcsinált.
Illetve Budapesten is Münchenben érezhetjük magunkat, mert itt forgatták ami ott van...

Man literally too angry to die

Válasz erre

Peace
#10835 Peace [28665]
Rettentő kevés lesz ez a 3 epizód sajnos. És ráadásul nem vagyok tv közelben hétvégén, szóval csak hétfőn este láthatom majd legkorábban. De legalább annál később ér véget számomra ez a csodálatos kaland.

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2024.11.18. 14:20
davkar9
#10834 davkar9 [11449]
2. adag
Egyfelől jó, hogy nem kell újabb 3 évet várni a befejezésre, ugyanakkor kicsit gyorsnak érzem a tempót. 2-3 plusz epizód elférne még. Túl sok minden történik, nem mindenkire jut elég idő. Érthető minden, amikor sírni kell sírunk, de szívesen elidőztem volna egy-két helyen pár extra jelenettel.

Hétvégén kiderül összeáll-e az egész, de az első évad valahogy jobban egyben volt.

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2024.11.10. 22:41
davkar9
#10833 davkar9 [11449]
Arcane s2 start

Nem rossz, de. Zenés betéteket kicsit túltolták. Hangulatilag még passzoltak is volna az idegesítő dalolászás nélkül, a másfél percnyi videóklippek a kezdéseknél pedig kiválthatták volna a rendes intrót (miért az imaginary dragonst kellett újra...).
Első évadhoz hasonlóan ez a kezdő 3 is inkább csak prológus volt, másik két adaggal együtt majd jobb lesz. A koszos, steampunk érzés mellé most már jóval nagyobb mértékben jelen van a varázslat is, ez a váltás egy kissé "gyengébb". Karaktereket is még csak felpakolták az új starthelyükre a táblán.

Hosszú két hét lesz.

Válasz erre

Peace
#10832 Peace [28665]
Halálos iramban 9 írójától érkezik a Mass effect sori az Amazon égisze alatt. Nem sok jóra számítok....

Válasz erre

MattMatthew
#10831 MattMatthew [11853]
Andor: Not A Star Wars Story
Csak végére értem. Színvonalas sorozat, csak kicsit sem SW a remek látványvilágtól eltekintve. Tudom, nem mindenki Snyder, hogy Huszoneggyel és prostikkal csináljon saját Star Warst, szóval ez maradt SW logoval. Igazából jött már ki ennél rosszabb és kevésbé SW is így, szóval ezerszer inkább ez.
Csak kár, hogy ez hangulatában nem pontos, Filoniék a forgatókönyvben gyengék, a többi meg említésre sem érdemes... egyszer lehetne már egy együttállása a dolgoknak.

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Aribeth 2024.11.04. 22:38
Aribeth
#10830 Aribeth [2696]
Hogy a Jedi visszatérből idézzek:
"Many Bothans died to bring us this information."


A győzelemnek mindig volt egy rossz szájízt okozó ára, akkor is, ha azt rózsaszín "ó, csak hősiesen feláldozták magukat, természetesen egytől egyig önként, egyik sem tiltakozott, egyiket sem dobtuk oda a farkasoknak" körítéssel adták elő a szereplők.
Persze igaz, hogy annyira hangsúlyosan nem volt bemutatva az a bizonyos ár, mint az Andorban vagy a RO-ban.

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2024.11.04. 21:54
MattMatthew
#10829 MattMatthew [11853]
Elsősorban Luke-hoz kapcsolódva tartom ezt rossznak! Persze, már árnyalva lett, meg a Jedi Rend is megszűnt a Jót képviselni, de az az állítás zavaró, amit nem a világról tesz, nem a szerencsétlen sorsú rohamosztagosokról, hanem az eredeti, Luke-i győzelemről. Az, hogy gonosszá vált emberek hátán jutott oda, hogy a jóval győzött.
Két sorral kijjebb és pár évezreddel arrébb oké, vagy egy másik, sárosabb univerzumban szintén oké. Vagy mondjuk úgy sem feltétlenül találnám zavarónak, ha nem hemperegne ebben a szerepben. Luthen monológ nem illik ide ha a "jó" és "Luke lázadását segítő" oldalon hangzik el. Lehet nem monologizálni és úgy bemutatni az árnyoldalakat.

GRR sosem fogja befejezni! Bár már mondta, hogy amúgy is a lezárás olyan lesz mint a sírok közt fújó téli szél és citromos sütemény. Szóval nem hiszem, hogy az eredeti tervben optimista lezárás lett volna...

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Aribeth 2024.11.04. 21:38
Aribeth
#10828 Aribeth [2696]
Szépen haladsz.

No és akkor:
Általában támogatom, ha egy egyszerűbb, idealizáltabb világba behoznak szürke, toposzokat felforgató elemeket. Ha már folytatnak valamit, akkor óhatatlanul úgyis az lesz a vége, hogy árnyalni kell az adott világot és annak karaktereit, szerintem ez teljesen természetes.

[Közbevetés:
Ezt pedig Lucas kezdte, amikor a prequel trilógiába behozta a hangsúlyos és alapvetően korrekten megírt politikai szálat, a Jedi rend problémáit és a szürke zónás döntéseket (pl. a klónsereg alkalmazása), és végig fullra jelen volt a kapcsolódó SW termékekben is, mint pl. az Old Republicos művek. Egy teljesen logikus lépés volt mindezt a Rogue One és az Andor irányába elvinni.

Hasonló "soha semmi nem fekete-fehér" moralizálásokat a Mando is előadott, hányszor merült fel, hogy a Birodalomnak is emberek dolgoztak, és hogy az összeomlása egy kaotikus, rossz hatalmi vákuumot eredményezett, amiben többen visszasírták az eggyel korábbi diktatúrát.

Szóval messze túl vagyunk már az 1977-1983 korszakban felvázolt mese keretein.]

És itt jön a nagy feltéve:
Jöhet a gondolatébresztő dekonstrukció, feltéve, ha nem ragad bele az egész egy nihilista posványba - mivel Martin baszik megírni az ASOIAF befejezését, nem tudhatjuk, hogy nála mi lenne a végjáték, de ott is az lenne a legjobb, ha a kicsinyes marakodó, erőszakban, vérben, összetett lelkekben és testekben tobzódó világában megcsillantaná a jóságot, összefogott, fejlődést, hősiességet, és végül egy alapvetően pozitív hangnemben zárná. Ha csak az emberi faj sötét oldalát képes bemutatni minden előremutató, konstruktív, katartikus üzenet nélkül, akkor jobb is, ha be sem fejezi.

Az SW esetében pedig tudjuk, mi lesz a vége, és biztos vagyok abban, hogy az Andor befejező második évada is meg fog pengetni ehhez hasonló optimista hangokat.

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2024.11.04. 21:08
MattMatthew
#10827 MattMatthew [11853]
Uhhh... ez erős volt és... nem Star Wars?
Luthen monológja erős de... nem tudom. Talán itt azért elfogadható a star wars fantasy részének ignorálása mert nincs kiemelt szerepe az Erőnek? Értem, hogy kicsit földhözragadtabb, grimdarkosabb (wink) hangulatot akartak hullajelöltek sokaságával, de a milliós áldozattal járó terrorcselekményektől eltekintve a Csillagok Háborújának és Luke útjának volt egy vonulata, hogy nem gonosszal tudod legyőzni a gonoszt. A Jó és a Rossz harca.
Ennek szerintem egy nagyon cinikus és ellenszenves újragondolása az, hogy amúgy Luke azért tudott idealizált hős lenni mert csomóan feladták az emberségüket, hogy ő eljuthasson ide. Még nem értem a végére de Rogue One-t után gondolva (előgondolva?) gondolom Luthen & Co teszi lehetővé a Jyn Erso kalandját ami meg ugye Új remény...
Itt a minőség és a történetvezetésből adódóan gondolom nem az volt mint az Akolitánál, hogy ostobák és gonoszak voltak ahhoz, hogy megértsék a Star Warst és azért szürke geci mindenki. Egyszerűen csak ignorálták, és besározták a, talán mondhatom, hogy GRRM vonalon, a toposzokat kiforgatva.
Ütős meg minden, illetve értem, hogy üzletileg ha az SW brand alatt érte meg eladni ezt a stílust, ugyanakkor vannak olyan világok ahol nem kell a sáros, koszos, köpönyeges tőrös moralizáláshoz felülírni az addigi működést. (Ha már grimdark...)

Betegszabi előnyei, hogy van időm filmezni (illetve máshoz meg nincs erőm), de a záró két rész holnapra marad.

Man literally too angry to die

Válasz erre

Aribeth
#10826 Aribeth [2696]
Rebelses! Sneaky little rebelses!

Ha már a linkelt Lommys videó - van a sorozatban egy Lonni nevű karakter.

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2024.11.04. 14:26
MattMatthew
#10825 MattMatthew [11853]
"He killed Kino Loy!"
"What the fuck's a Kino Loy?"

(Gondolom ő lesz a drágaszág?)

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Aribeth 2024.11.04. 12:11
Aribeth
#10824 Aribeth [2696]
Jake Peraltát idézve: Chills. Literal chills.

2024.11.04. 09:48: "de már sokszor előadtam itt az Andor simp üzemmódot, nem kezdem elölről"
Narrátor: de, elkezdte elölről.

Válasz erre

Előzmény: subject17 2024.11.04. 14:06
subject17
#10823 subject17 [6940]
Never more than twelve.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: Aribeth 2024.11.04. 12:11
Aribeth
#10822 Aribeth [2696]
Várom, hogy eljuss a Narkina 5 szálig és Kino Loyig.
(Most muszáj volt belepörgetnem a kedvenc jelenetekbe.)

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2024.11.04. 11:01
MattMatthew
#10821 MattMatthew [11853]
Okés, a 6os rész ütött.
Yennefer nagyon lassan esett le.

Man literally too angry to die

Válasz erre

subject17
#10820 subject17 [6940]
Első három részt kb. "kötelező" egyben nézni, mert 1-2 tényleg a leggyengébb pontja a sorozatnak, de a subplot zárása azért dob az összképen. Többi összetartó szálat is érdemes egyébként egyben/nem nagy kihagyásokkal. (1-2-3 Ferrix, 4-5-6 Aldhani, 7 különálló "aftermath" epizód, 8-9-10 Narkina 5, 11-12 évadzárás)

A "nem azért nézel Star Warst" rész miatt viszont nem tudom, hogy el fog-e kapni, végig sajátos a hangulata. Egyébként elképesztőnek tartom, hogy ez létrejöhetett a Disney szemét közepén.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2024.11.04. 09:35
Aribeth
#10819 Aribeth [2696]
Fel fog pörögni, most indul és fokozatosan építkezik az Aldhani heist vonal (4-6. részek), plusz végre megjelent az ISB (benne Yenneferrel), és ez sokakat behúzott.

Valóban nem a megszokott SW hangulatot és stílust hozta, hanem a komolyabb HBO sorozatok és kémfilmek szintjére lőttek, ami eleinte karakteridegennek érződik ebben a világban, viszont szépen össze fog állni az egész, illeszkedni fog az SW üzenetéhez.

Számomra a top kedvenc sorozatok közé került, de már sokszor előadtam itt az Andor simp üzemmódot, nem kezdem elölről.

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2024.11.04. 09:35
MattMatthew
#10818 MattMatthew [11853]
Andor 1-2 ... 3-4
Még jó régen néztem meg az első két részt, nem húzott be. Most a következő kettőt néztem, talán már beindul a dolog, de nagyon felemás.
Nekem a lassúsága nem illik a Star Wars hangulathoz, de ugyanakkor meg nagyon jól mutatja máshogy a világot. A koncepció tök jól kivitelezett, csak nem az esetem.
Mando&Co is néha lassú volt, de ott nem a jelenetek voltak lassúak, hanem a történetben az előrehaladás. Itt mindkettő. Aztán persze lehet majd felpörög, csak alapvetően nem azért nézek Star Warst, hogy hosszú perceken keresztül nézzek mid-life crisist biztonsági őrök konyhájában...

Még a látványhoz annyit, hogy az ilyen nyomor-pornós sci-fi szerűségek gyakran operálnak azzal, hogy egy-két fura tárgy van a háttérben ami egzotikus, a többi meg épp ami volt abban a kanadai elhagyatott gyártelepen amit kibéreltek. Itt nem nagyon lógott ki a lóláb ilyen szempontból, vizuálisan egységesen SW, ami tetszik.

Man literally too angry to die

Válasz erre

Peace
#10817 Peace [28665]
Na az egy pusztulat szenny.

Válasz erre

Előzmény: Gobiakos 2024.10.24. 18:00
Gobiakos
#10816 Gobiakos [13309]
Sajnos kb ugyanez van a Tomb Raider sorozattal is. Bár az talán kevésbé tragikus, de a behúzó ereje annak sem volt elég nagy, hogy végignézzem. Talán majd egyszer befejezem.

Válasz erre

Peace
#10815 Peace [28665]
Sajnálom, hogy nem tetszett. Szerencsére az össz megítélése jó és nagy siker lett. Én bízom a folytatásban!

Válasz erre

Előzmény: Gobiakos 2024.10.23. 21:58
Gobiakos
#10814 Gobiakos [13309]
Jesszus, dehogy jó! Én személy szerint 3 epizódot bírtam megnézni belőle összesen. Ennyi idő viszont tökéletesen elegendő volt, hogy rájöjjek, hogy soha nem akarom folytatni/befejezni.

Válasz erre

Előzmény: Peace 2024.09.02. 08:44
davkar9
#10813 davkar9 [11449]
Arcane season 2

Iszonyat várós! Nemrég újranéztem az első évadot mert tartottam tőle, hogy esetleg csak az emlékek szépítették meg, de nem, bizony még mindig nagyon adja. Egy-két zenés betéten kívül nincs fogás rajta.

Válasz erre

Peace
#10812 Peace [28665]
Voltak homlokráncolós pillanatai, főleg az általad is említett kezdés, de végül egy ritka jó kis sori kerekedett belőle!

Válasz erre

Előzmény: Raistlin666 2024.09.02. 06:54
Raistlin666
#10811 Raistlin666 [4848]
Megnéztem az első 3-4 percét ennek a Terminátor sorozatnak:

Ehhez én már öreg vagyok bocsánat!

Ott elvesztettek, hogy egy folyosón 5 méteren nem képes valakit minigun sorozattal leszedni a halálosztó! Aztán meg tipikus blőd lengedezés közben se található el a célpontja? Ha ember a célpont, ha az is valami gép cucc akkor is gáz jelenet!

Hogy lehet így a fenyegetését a címszereplőknek komolyan venni könyörgöm???

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

MattMatthew
#10810 MattMatthew [11853]
Alapvetően jónak tűnik, de nem biztos, hogy mindenkinek bejön a stílusa.
Az első évad cliffhangeres? Vagy azért úgy ahogy kerek a pár folytatásra okot adó szálon kívül?

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Peace 2024.08.28. 06:18
Peace
#10809 Peace [28665]
Az egy nagyon jó kis sori, iszonyat jól áll Sly-nak a szerep!!! Hamarosan érkezik a folytatás!

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2024.08.27. 22:04
MattMatthew
#10808 MattMatthew [11853]
Euphoriában nincs pozitív karakter. Se férfi, se nő, se transz, se fehér, se fekete.
HotD második évadával az a baj, hogy ennek az egésznek egy e-mailnek kellett volna lennie. Ott még egész koherens az egész, hogy a másik kontinensről származó dinasztia egyike fekete bőrű. Amúgy meg az író sztrájk megölte az egészet, mert az első évad is a "most jön a nagy csata" felkiáltással ért véget, és a második évad is...

Szóval azért a Tulsa King akkor lehet érdemes lesz. De még közben vagyok, szóval még elronthatják...

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Aryx 2024.08.27. 22:23
Aryx
#10807 Aryx [3877]
Azzal nincs bajom, ha egy sorozat okosan "woke-oskodik", 6 ft underben is már most látom, hogy tök jól el fog férni a meleg-szál, mert része a sztorinak. Ugyanakkor azt is tudom, hogy most rohadtul nem lett volna kedvem egy újabb House of the Dragons évadhoz, amiben mindenki vagy meleg, vagy néger, vagy szül. Meg végigszenvedtem a (szintén régóta backlogos) Eufória pilot epizódját, amiben szegény, drogos tinilányokra a legnagyobb veszélyt a drogos, piás, ősemberként őrjöngő fehér férfiak jelentik, akik mind egy szálig szexuális ragadozók. Az egyetlen pozitív férfi karakter, aki nem iszik, nem kábszizik, védi a nőket és választékosan fejezi ki magát, meg pont a néger srác. Jaj hagyjuk már ezeket, én csak szórakozni szeretnék, nem népnevelésben részt venni, de mintha egyre nehezebb dolgom lenne.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2024.08.27. 22:04
MattMatthew
#10806 MattMatthew [11853]
Épp most kezdtem a Tulsa King-et, azon kívül, hogy 90-es (80as?) évek power fantasy egész jónak tűnt, de mire a második rész végére értem már volt néger aki (tévesen) cultural appropriation miatt panaszkodik és gay bank teller is, szóval a woke-mentességen nem biztos, hogy átmenne...

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Aryx 2024.08.27. 17:24
Aryx
#10805 Aryx [3877]
Köszi ismét, végül a 6ft under nyert. Teljesen megfeledkeztem erről a sorozatról, de most el leszek vele egy darabig. Eddig király, és eleve bírtam mindent, amihez Alan Ball-nak köze volt.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Válasz erre

subject17
#10804 subject17 [6940]
Barry amúgy nekem a második évad után totál mellé. Valahol dicséretes, hogy ezt így megcsinálták, de számomra viszont onnantól semmit nem adott a sorozat abból, ami miatt eredetileg szerettem.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: dzsud 2024.08.26. 21:23
Aryx
#10803 Aryx [3877]
Ó, értem. Köszi! (Barry is backlogon volt.)

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Válasz erre

Előzmény: dzsud 2024.08.26. 21:23
dzsud
#10802 dzsud [1422]
The Bear. Csúcskirály szerintem. És rövid is (ellenben tömény). Csak ahogy nézem, nincs fent Maxon.

Még egy: Barry. Jó ötlet, jó kivitelezés, befejezett történet, rövid. Egy próbát megér, bár a színjátszó szakkörös szál nekem kicsit irritáló volt már néhol.

Válasz erre

Előzmény: Aryx 2024.08.26. 20:58
Aryx
#10801 Aryx [3877]
Hogy mi van a medvével?

Köszi (Germinek is) az ajánlást, a 6 ft underről meg is feledkeztem, holott anno meg akartam nézni, ez a WOTC is érdekes. Jöhetnek még. Igen, az előny, ha rövid, a melóban most uborkaszezon van, és sajnos addig muszáj vagyok valamivel elütni a munkaidőt.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Válasz erre

Előzmény: dzsud 2024.08.26. 18:26
Germinator
#10800 Germinator [29891]


We Own This City

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.

Válasz erre

Előzmény: Aryx 2024.08.26. 16:39
dzsud
#10799 dzsud [1422]
Nincs fent a Maci? Most fejből meg nem mondom... ugyanakkor a főszereplőről jut eszembe az amcsi Shameless, elég jó volt. Nem rövid habár.

Vagy nézd meg egy régi kedvencemet, a Six Feet Undert elég magas minőség.

Válasz erre

Előzmény: Aryx 2024.08.26. 16:39
Aryx
#10798 Aryx [3877]
Hali, maxon tudtok valami woke-mentes, nem túl hosszú, viszonylag földközelibb sorozatot ajánlani?

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Válasz erre

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat