OFF, de a magyar film: Szabó Győző, Csányi Sándor (ő lehet, hogy több szerepet is játszik) az a kamerahajigálós kis k...csög, most nem jut eszembe a neve ülnek a lövészárokban. Jönnek a muszkák nagyon sokan, de egyszerre mindig csak ötöt látni. Csányiék ellövik a Kisváros sorozatból maradt petárdákat, aminél a kínaipiacos Pirat is jobban szól.
Ma kb. így nézne ki, ha tényleg nem valamelyikünk rendezné és a lottó ötösünkből fizetnénk.
Ez a baj.
ON
Most nekünk, erőseknek kell elviselnünk a gyengék gyengeségét, és nem a magunk kedvére kell tenni.
Még valami eszembe jutott a BoB-ből.
Az amerikai légideszant nem gyorszáras leoldót használt az ernyőkhöz
(mint azt a Market Garden-es részben láthattuk mikor Bull segít egyik emberének azt levenni) azt a britek alkalmazták.
Jah, azt közös felvetésre indítottuk még valakivel! A tárgyaló asztal megvan, már csak a komoly elképzelések, és a komoly (2. világháborús adatokkal rendelkező) gondolkodású emberek hiányoznak!
Két alapötlet merült fel - könyv alapján (egy netes visszaemlékezést ajánlottak eddig), vagy fiktív történet egy szakaszról, esetleg több embercsoportról. Eddig úgy néz ki az állás, hogy fele-fele.
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
Én már kitaláltam a címet!... Legalábbis marha sokat gondolkodok rajta!
És ki tudja, hogy mi lesz belőlem, ha végleg nagy leszek! Habár már 22 évesen nem biztos, hogy felvesznek a szinműre, rendezni... de ki tudja!
A lényeg, hogy ezzel az egy címmel hivatkozni szeretnék a Háborúra és a Hadseregre is:
Röviden csak ennyi lenne - 2. (Második)
Lehet hülyeségnek hangzik... de szerintem sokat is mond.
Most megyek és levédetem!
Ammenyit tudok róla, bonyorult volt és viszonylag keveset gyártottak belőle. Ellenben ha egy mesterlövésznek volt G43-masa akkor az elég nagy előny volt egy Springfieldessel szemben.
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
Tudom: régi, gyengusz... stb. De Egri csillagok felemelő, hősies. Amikor megtudtam, hogy pár évvel később mégis elfoglalták a törökök, sírtam. Mi magyarok eléggé meg vagyunk lőve ezzel a XX. századi dologgal. Szóval alapból borongós, drámai, melankólikus filmeket tudunk csak csinálni, mert (egyrészt ez a mentalitásunk), másrészt sok győzelemről (legfeljebb helyi győzelemről) nem beszélhetünk. A csatavesztésekről pedig lehet hősiesen beszélni/bemutatni, de azért annak sosem lesz olyan látványos befejezése, mint a BoB-ban. Jó példa az ardennekes rész: az ott se kimondott díszmenet. Az a rész is túl drámai, túl sok monológ, nyomasztó stb.
A Stalingrad (a film) pedig pláne beszarás nyomasztó. Hiába foglalják el a gyárat, attól még nem érzed azt, hogy győztek és tatatatammmm zászlónaktisztelegj!
Egyszer nagyon régen én láttam egy hasonló témájú, az orosz fronton játszódó magyar filmet. Valamikor a 80-as években készítették, sajnos a címére nem emlékszem. Mindenesetre az megmaradt bennem, hogy az erdőben eltévedt magyar honvéd (szakasz, z.alj?) a visszavonulás során mindenféle partizán egységekkel vívta harcát és mire elérték a biztonságot jelentő saját vonalakat, nagy részük elesett. Nem igazán az akcióra épített a film, inkább drámai, sőt túl sok agyalgó monológ volt benne, ami persze rányomta a bélyegét az egész alkotásra. Idegesítő volt.
Ez alapján jutott eszembe, hogy mi, magyarok, talán nem is tudnánk igazi, "felemelő" háborús filmet készíteni, mert a magyarok egy részében a Don ismételten csak a megfutamodásra emlékeztet, akárcsak Mohács stb.
Bár ha milliárdos lennék, én biztos készítenék egy filmet a 2. m. kir. pc. hadosztály itteni, Szfvár melletti harcairól. Igaz, 45 márciusára teljesen felmorzsolódtak, de három hónapig a saját frontszakaszukon sikeresen állították meg a ruszkikat. Hősiesen küzdöttek...
Samu lejebb már leírta a lényeget: nem az a baj, hogy a jenkik ilyen filmeket csinálnak, hanem az, hogy mi (vagy mások) nem csinálunk ilyet.
Amúgy szerintem ha mi csinálnánk filmet a 2. Magyar Hadseregről, akkor abban biztos nem lenne olyan, hogy ül az 5 magyar baka a lövészárokban, szalad szembe (vagy elfele) 50ezer muszka és a magyar bakák meg hősiesen lepuffogtatják őket egyenként.
"Amerika egy elbaszott, hely, úgy nőnek fel, hogy erősek, övék a világ, minden film haza film, minen zene hazai zene.... "
Jelenleg - amíg Kína nem kezd jobban mocorogni - tényleg övék a világ. Az pedig megkérdőjelezhetetlen, hogy a legerősebbek.
Az pedig, hogy a hazai filmeket, zenéket, fegyvereket, kajákat... részesítik előnyben, nem bűn, hanem erény. Az a mi bűnünk, hogy mi nem így teszünk nap mint nap.
Jó, így jobban elgondolva egy totális baromság amit leírtam!
Pls, egy ilyen statisztikai témájú linket, vagy könyvcímet esetleg tunál mondani?
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
@Csirke:
Nem "kötekedésképpen", hanem érdekességképpen: Nézegess világháborús statisztikákat. Gondolok itt lőtávokra, ellőtt lőszerekre, halottakra, leadott lövésekre...
Nagyon furcsa dolog fog kijönni.
Az fog kijönni, hogy az átlag baka, legyen akár amerikai, akár német, akár orosz, akár magyar - akárki, nagy százalékban a háború folyamán célzott lövést SEM adott le, nemhogy embert nem ölt (az igazsághoz hozzátartozik, hogy ebben a statisztikában a komplett hadigépezet szerepel emlékeim szerint, és még jó, hogy a kukták nem húzzák az elsütőt, de az eredmények így is megdöbbentőek. Közelítő értéket sem írok, mert nem emlékszem rá, de nagyon durva volt.) Végképp nem "uralta" az átlag baka 800 méteren nyílt irányzékkal Mauserrel a terepet, amikor erre a távra már az optikára kiképzést kapott mesterlövészek is csak húzódozva lőttek védekezésnél, szabad vadászatnál is. Átlagosan 400-600 méterre lőttek optikával. Ha nem hiszed el, csak kérj meg valakit, hogy lépjen el kilencszáz/ezer lépésre tőled, és nézd meg, milyen messze lesz. Cseszheted a jó fegyvert, ha a sziluett (pláne, hogy sűrűn nem álló célra kellett lövést leadni) szinte kisebb, mint maga a fegyver irányzéktüskéje.
És ha meghallgatod öregapádat, vagy hozzátartozódat, aki ott volt, vagy "csak" elolvasol egy frontnaplót, ott is körülbelül azt fogod találni, hogy iszonyatos golyószórás, de ha van is találat, sűrűn véletlen. Statisztikailag a legnagyobb élőerő-veszteséget a harcoló állományban az aknatűz okozta, például.
Ezt a "harcoltak olyan jól" meg "jobban" dolgot meg én nagyon nem erőltetném. Két ekkora hadsereget tekintve már értelmetlen sztereotipizálni, a harcértékeket max. alegységekre lebontva becsülheted meg, de még akkor is csak akkor maradsz objektív, ha millió mást is figyelembe veszel, például az ellátmányt, életkort, általános morált, hátországot, képzettséget, és a többi, és a többi...
Speirs:
"Én nem tudom, hogy honnan veszitek, hogy kiment az útra Nuenen-nél? Nem arra az útra ment ki!!! Nézzétek meg alaposabban!"
Szerintem nem állította senki, hogy akármelyik panzer kiment volna az útra, hiszen bentmaradtak a falucskában.
Csirke:
"Persze, hogy jól nézett ki, de ennyi erővel Pz IV-kel is lehetet volna ezt a jelenetet csinálni: relisztikusabb, hihetőbb, történelmileg pontosabb..."
Ez így van, csak kérdés, hogy ma van-e a jenkiknek mozgóképes Panzer IV H-juk?!
És hogy nagyon szenya legyek a filmhez, pedig nagyon szeretem: amikor a páncéloson ülve Webster megemlíti, hogy itt született V.Van Gogh, ebben tévedett. Felnőtt korában - 1883-85ig - élt Nuenenben, de nem ott született. Bár lehet, hogy ez a szinkron bénasága vagy így akarták ábrázolni a "műveltségével vagánykodó" Webstert.
Ami kimaradt: Ami nálluk nem ebaszott propaganda az nem érdekli őket, ha csinálnának egyet, az IMDB-n max 2 csillagot kapna...
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
Igen jó lenne, de tudod miért nem lesz? Mert ki nézné meg odaát? Amerika egy elbaszott, hely, úgy nőnek fel, hogy erősek, övék a világ, minden film haza film, minen zene hazai zene....
Ha lenne keretem hozzá én csont nélkül csinálnék egy Elit Alakulatot a Fallschirmjagerekből. Bemutatni, hogy nem futottak a mocsárba, és nem adtak minden várost olyan könnyen. A németek is harcoltak olyan jól mint az Amerikaiak, kockáztatok jobban. A félautomata amerikai puskákkal volt a baj igazából, mert amire nekik egy lövésvolt, az amcsiknak 8. De ha volt egy jól képzett lövész Mauserral, az 800m-en uralta a terepet.
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
Én nem tudom, hogy honnan veszitek, hogy kiment az útra Nuenen-nél? Nem arra az útra ment ki!!! Nézzétek meg alaposabban!
Amúgy, az sem tűnt fel, hogy olyan komótosan szállnának fel! Igaz, a harckocsik mögött volt a csapatszállíó autó, és közben fezdezték egymást, míg visszavonultak! Valszeg ezért nem jöttek a németek!
Mellesleg, a filmet a könyv alapján készítették, amit hangsúlyozok... nem a németek dicsőségét akarta bemutatni, hanem a 101-es egy századának eseményeit!
Ha mi filmet forgatnánk az egész 2. hadseregről, valszeg nem az egész orosz hadjárat dicsőségéről forgatnánk! Vagy tévedek?
És mint mondottam, a Shermantankok száma Normandiában teljesen lényegtelen, hisz eredetileg egy egész páncélos zászlóalj ment arra... Ők meg nem 5-en voltak! Csak a filmbe nem raknak bele 200 tankot, csak poénból! Na jó, max 20-at, de akkor sincs akkora keret rá! Így is az HBO legdrágább sorozata lett!
Mellesleg hiányolom a németektől ugyanezt a felállást! Kéne nekik is egy 10 részes sorozat a Wermachtról, vagy a Waffen SS-ről, felőlem akármelyikről! Ahogy nekünk is kéne ilyen! Már csak az emlékezés miatt!!!!!!!!!
Persze, hogy jól nézett ki, de ennyi erővel Pz IV-kel is lehetet volna ezt a jelenetet csinálni: relisztikusabb, hihetőbb, történelmileg pontosabb...
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
Ez az egész Carentanos-Jagdpantheres-Shermanos történet a filmben már ott hibá(d)zik, hogy a Normandiában tartózkodó egyetlen (!) Pz.Jagd Abteilung-ot
július 28-án vetették be először a jenkik ellen, a Bluecot hadműveletben, Avranches-nál. A tényleges csata július 30-án bontakozott ki. Ez a német páncél-vadász zászlóalj a d-day-t és az azt követő napokat egy Párizs környéki gyakorlótéren töltötték. (A többi jagdpanther z.alj mind a keleti fronton szívott.) Így bizony nem lehettek ott Carentannál....
Technikailag kicsit eltévedtek a rendezők, annak ellenére, hogy a filmben jól mutatott ez a páncélos, különösen, amikor a ködgránátot szórva elkezdett hátramenekülni.
Nah és persze a Hollandiában kapott verést is jól tussolja el a film, inkább itt is a hősi momentumokat emelik ki, mint Bull nagy szökését, vagy az MG42-es lerobbantását puskagránátta.
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
Hollandia: A Sherman-okat elég szépen elvitte a Tigris és a Jagdpanther, ráadásul a Jagd kiment az útra és onnan lőtt, így nem értem, hogy az a 2 kicsi Cromwell miért nem robbant ripityára. Légi támogatás szerintem nem volt, bár ezt a németek bőven nem tudhatták.
Carentan: 5 Sherman jött, de a kilött StuG III-ason kívül még volt egy StuG és a Jagdpanther. Nem értem miért vonult vissza a Jagd, hiszen ferde páncélzata volt, a sherman 75-öse nemigen viszi át, neki viszont ott volt a 88-as ami a Shermant kiszaggatja.
Carentannál elég hype-os szerintem. 6-odik Fallshirmjagerek mocsárba tunkolása eléggé szűrreális volt, hiszen azért nem holmi jöttmentek voltak. Valamint az ellentámadás visszavonulásánál is jó nagy darálás lett, és az a Blithe gyerek is valami hatalmas célzási képességek birtokosa lett egy röpke másodperc alatt.
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
Igen, igazad van. Nem számoltam a szövetséges légifölénnyel.
Illetve sokszor abba a hibába esem, hogy azért mert egy ralisztikus (értsd pontos adatok alapján sérülő harckocsik) játékban, mint a Combat Mission, ezt a szitut simán "megoldanám" azzal két német harcjárművel, attól még nem biztos, hogy egy végtelen "játéktérben" is kimennék utánnuk:
- mert jöhet helyettük 1000db másik
- csak a minimumot akarom teljesíteni a parancs szerint, az életbenmaradás maximalizált esélyével.
- szarok a hadnagyra, meg a főhadnagyra és a führerre is.
Csak el ne felejtsd, hogy fényes nappal volt. A városban álzácva volt a járgány, de ha kidugja az orrát kiteszi magát a (bármikor odatévedő) vadászbombázóknak. + ha az volt a parancs hogy tartsák a falut, akkor nem csoda nem jönnek elő.
Bár az tényleg fura miért olyan nyugodtan szállnak a teherautókra (hisz tudják mi van a közelükben).
Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
Azt én értem, hogy védték a falut, a Cromwell-ek meg nem mentek be, de azt nem hiszem el, hogy az a 2-3 Cromwell a város határában (ahol bent van egy Tiger és egy Jagdpanther) ekkora nyugit csinál, hogy simán sétafikálnak a teherautókra.
Én azért kitoltam volna a csövemet egy ház mögül annyira, hogy odapörköljek nekik.
Srácok... párszor láttam a BoB-ot, meg is van kazin is magyarul, meg dvd-n is! Egy biztos, a Hollandiás résznél, a két Cronwell nem támadt vissza, csak fedezett, ahogy a német tankok sem mentek előrébb! ÉN nem láttam olyan jelenetet, ahol azok támadtak volna kifele a városból, csupán azokat a tankokat szedte széjjel, amik bementek! de azokat szét is lőtte!
Carentannál pedig jónéhány német páncélos szerepel a filmben! Egyet ki is lőnek a filmben az amcsik, mert alulról lőnek rá, talán az be is tett neki!
Volt ott még egy oldalpáncélos valamilyen tank, és még egy Jadg, vagy Stug, de feltételezem, hogy ezen kívül volt még pár félhernyó is!
És a Shermanok nem sok tankot lőttek ki! És hogy négy sherman jött föl az úton, az nem igazán jelenti azt, hogy ennyi is volt! Minden esetre, a BoB könyv és elbeszélések alapján készült! És őket egy páncélos ezred mentette meg a végső haláltól! Talán a németek jobbnak gondolták azt, hogy inkább visszavonuljanak, mintsem, öngyilkos rohamot indítsanak!
Amúgy, az előző hozzászólás Petyónak ment! És aláírom, hogy hiányoltam, a visszalövést! De aztán már lőttek, rendesen! De végülis nem róluk szólt a film, hanem az amcsikról, nem őket kellett volna mutogatni!
Nah, ha az benne van akkor az fertelem! A Tigris simán kibírja a Cromwell 2 fontosának a lövéseit, amíg az ő 88-asuk ripityára szaggatja a kis Cromwellt, akár frontból is.
Nem véletlenül volt Michael Wittmann és a Villers-Bocage-i incidens...
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
40-80 mm, tuladonképpen panther G alapvázra építették. Igaz döntött páncélzata volt, de meglátásom szerint gyengébb volt mint a Tiger B. (tűzerő, páncélzat, torony)
Igen, de aztán a falu határában jött pár Cromwell és "feltartotta" a Tigert és a JagdP-t. Ez alatt az ernyősöknek volt idejük sírni, meg beszélgetni, tök nyugiban felszállni a teherautókra, mert a Cromwellek "fedezték" őket.
Ez szerintem kicsit nevetséges volt. A házak fedezéke mögül elsőnek a harckocsikat lőtte volna ki a két német hk, aztán pedig a teherautókat. És nem csak Nix sisakját találta volna el egy eltéved golyó...
"Ám a filmben jött 2-3 Cromwell és visszaszorították a németeket..."
Hát ez nem így volt Lacko! Egy shermant ripityre lőttek, amely majdnem letarolta azt a nagydarab ernyős gyereket, majd utána kapott még egyet a sherman mögötti cromwell. Végülis a kameradok szorították ki a jenkiket a kis falucskából.
Mindkét BoB részben pontosan a Shermanok felé néz az a cucc, amit nevezhetünk akár JagdPanthernek is (akármi is). Szóval nem nagyon kell forognia.
Vastagságot nem tudok (talán vékonyabb, mint a Tiger), de a frontpáncélja nagyon dőlt. Ezért szemből gyakorlatilag kilőhetetlen. Az ilyeneket (mondom kevés volt) fentről Typhoon-nal szedték ki. Földröl Shermannal lehetetlen volt. Még T-34-essel sem.
Azért a Jagdpanther jobb, mint a Tiger. Sokkal többet kibír Sherman-ból. (döntött páncél). CM-ben (ami azért elég reális) 8 T-34-es és két ISZ-2-est pihenni küldtem 1db JagdPantherrel.
De ha a filmben tényleg Jagdpanther van (jó lenne egy képet látni), akkor a film készítői voltak irreálisak, mert azért ennyi JagdP nem rohangált a frontokon. (A Replacements c. részben a holland városka ostromakor 1 Jagdpanther és egy Tiger volt a németek oldalán - a filmben legalábbis - ami 10-15 Shermant simán eltakarított volna. Ám a filmben jött 2-3 Cromwell és visszaszorították a németeket...
Tényleg már kicsit fikázó stílusba megy át az értékelés.
Pedig Foy falut valóban frontálból nyomták meg az ernyősök, hullottak is rendesen, az már megint más kérdés, hogy ebből csak egy része jött le a filmből. Vagy ilyen oroszos tömegjeleneteket vártunk volna a filmtől? Honnan tudhatjuk, hogy milyen taktikával és milyen hullámban támadták a falut?
"4 Sherman vs 1 Jagdpanther. Amennyit az ismereteimből tudok, a Jagdpanther egy Shermannal elég simán végezhetett volna."
De ott csak egy Stug volt (a gyalogság ellen) és egy jagd, így ha ezutóbbi egyet ki is csinál, a többi 3 sherman simán kilőhette volna. (Ha abból a "statisztikai" adatból indulok ki, hogy sherman-tiger 5:1 arány, akkor lehetséges...)
Az Jagdpanther volt. A StuG III-mat a tökös amcsik kilőtték.
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
Egy StuG III G volt, ha jól emlékszem.
A BoB-hoz hozzászólva, számomra az a rész volt a leg irreálisabb, amikor a 7. részben azt a falut visszafoglalják egy gyalogosrohammal, amit a németek mesterlövészekkel, géppuskafészekkel a toronyban, Tigerrel, FlaK-kal és StuG rohamlöveggel védenek.
Nekem a Carentanos ellentámadós Shermanos résznél az erőviszonyokkal volt bajom.
4 Sherman vs 1 Jagdpanther. Amennyit az ismereteimből tudok, a Jagdpanther egy Shermannal elég simán végezhetett volna.
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
De, arra gondolok. Többek között...
Ez az ágyús dolog jó példa, eszembe se jutott, az tényleg f@szság.
A másik ökörség, amikor jönnek a Sherman-ek és jól elfuttatják a németeket. Itt csak a jelenet kivitelezésével volt bajom, kicsit rts-es hangulata volt.
Na jó nem fikázok tovább...
Most nekünk, erőseknek kell elviselnünk a gyengék gyengeségét, és nem a magunk kedvére kell tenni.