Fórum » Filmek - mozi, TV, DVD
Háborús filmek és a valóság
A cikk írója inkább a halivúdi dolgokat akarta kiemelni (az eséseket, a szanaszét lőtt seal-seket, illetve az "ezrével" hulló talibánokat): hellyel-közzel egyetértek ebben, ugyanakkor szerintem rossz végkövetkeztetést von le a teljes filmet illetően. Rosszul közelíti meg és feszegeti a heroizmus kérdését a filmben: mint ahogy már néhányszor leírtam, pont hogy a hősködés, meg az amerika-imádat - hálistennek - nem kapott akkora szerepet. (egy esetet kivéve, amikor Murphey hadnagyot lelőtték ott sziklán, az kicsit hajazott az önfeláldozó és a cikkben hivatkozott Ryan közlegény megmentése Miller századosára. De semmi több, ennyi puntktum.) Ennek ellenére a cikkíró erre "húzta rá" a film teljes mondanivalóját, vastagon kihagyva a film jórészt realisztikus voltát, azt, hogy valóban ennyi lövés után is még talpon maradhat egy jól kiképzett seal-es, aki a harc pár perces szünetében a társait bátorítja/ápolja és az "amerika-imádat" dialógusok helyett a szeretteiket emlegetik.
Nagyon erős - és téves - megítélés, hogy a film "propaganda anyagként" került ki "az amerikai álomgyár húsfeldolgozóján" és hogy az osztag (maradjunk annyiban, hogy raj) nem érdemli meg, hogy halivúd feldolgozza a történetüket. Ha szerinte ez nem emlékállítás a srácoknak, akkor mi a ....om?
A srác jó nagy okoserőlködésének egy jó nagy szar "kritika" lett a végeredménye, mert elvonatkoztat, kiemel és nem egységében nézi ezt az egészet: valódi történés-Luttrell könyv-filmbeli feldolgozás. Ő csupán a filmbeli feldolgozás részelemeit emeli ki, igen téves végkövetkeztetésekkel, propaganda, emlékállítás, amerika-imádat stb.
Vagyis csak részben.
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
Kösz a cikket. Rohadt érdekes.
Én is a sérüléseket írtam lentebb, ami nekem sok volt. Ez egyértelműen holywoodi túlzás. Bár zárójelben jegyzem meg, a Black Hawk Down is hemzseg a holywoodi túlzásoktól (pl amikor Eric Bana kiáll a humvee tornyába és halomra lövi a négereket egy száguldó kocsiból. Na az full kamu.
Szintén írtam én is a végét: a falu tuti nem vállal be ekkora kockázatot. Valószínűleg megtámadták a falut, de nem így és a falusiak sem álltak ki az utca közepére, hogy könnyen leszedegessék őket. Szóval elhiszem, hogy voltak áldozataik a falusiaknak, de nem ennyi.
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
Picit csalódtam, jobbra számítottam, úh a Sólyom végveszélyben továbbra is marad a NO1 a témában.
Kisebb apróságok, relevanciával nem bírnak, de csak szemet szúrtak:
- gyakran a helikoptereknek nem volt árnyékok, az effekt készítők azokat lehagyták.
- SEAL-ekről szólt, nem tengerészgyalogosokról (tudjuk be a szinkronnak?)
- tudtommal M14 nem volt Dientznél, de "Á, M14..."
Igazából ami nálam aláásta a lelkesedést, az két dolog (ami miatt a könyv is egyre jobban érdekel, remélem lefordítják):
- ennyi találatot így túlélni
- ekkora zuhanások után...
Talán ezekre írhatták azt más katonák (könyv alapján), hogy túlzásba esett Marcus.
Meg a végét, a megmentést sem tudtam igazán hova tenni, nekem nagyon holívúdos volt.
A vége viszont, amikor bemutatták az igazi katonákat, az nagyon tetszett, ahogy a zene is fülbemászó volt végig, meg a hangok. Nem hiába jelölték Oscarra.
A csata kezdete, amikor minden zene nélkül kezdődött és zajlott le, izgalmasra sikerült. A zene hiánya vélelmezhetően a jobb beleélést, hihetőséget próbálta visszadni, ami sikerült is. Ellenben a Zero Dark SEAl-es részével, ami baromi unalmas volt.
Marcus Luttrell szerepeltetése meg jópofa volt. Sok könyv, történet van még hasonló témában, így remélem lesznek még legalább ilyen színvonalú filmek. Ha meg jobbak is, az csak még jobb lesz
Bár azt hozzáteszem, lehet a mozisélmény is rontott az élményen, hiszen a mellettem ülő pacáknak iszonyat büdös illata volt (kb egy üveg parfüm miatt), meg 10 percenként a kabátját basztatta. Ja és egy pár a film közepén kiment. ezek meg vajon úgy ültek be, hogy fingjuk sem volt az egészről? Amúgy rétegfilm é a téma iránt érdeklődők fogják igazán értékelni. Igaz, anno a SV-t is második nézésre kedveltem meg
szerk:
1, a látottak alapján lehet igazam van és a valós videón Dietz holtteste látszik.
2, a kezdőképsorok a korábban linkelt BUD/S 234 dokumentumfilmből valóak voltak.
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
Nem is tudtam, hogy ilyen hírhedt alakulatnál szolgáltam
Unsere mütter unsere väter-t láttátok? Három részes minisorozat. Jók a jelmezek, elég hangulatos, szerintem nézhető.
.http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
A tortenet igy szol: van egy fiatal srac, aki epp a bevonulas elott all, viszont nagyon szerelmes es nem tudja eldonteni, hogy mitevo legyen, hisz, (ha jol emlekszem) az apja valami tabornok/ezredes es ez igazan megneheziti a dolgat, hisz nem hozhat szegyent a csaladra, az apjara. Vegul megiscsak bejelenti, h nem vonul be, ez nyilvan felhaborodast valt ki az apja reszerol es a tarsai is ugy erzik, h cserben hagyta oket. A szeretett nonek mikor mindezt orommel kozli, h megsem megy es igy elveheti ot, az valaszul egy feher tollat ad neki, ami gyavasagot jelent.
Haborus filmeket gyujtok de van neheny olyan film, melynek nem emlekszem a cimere barmennyire is erolkodom
ha van tippetek, szivesen fogadom, Koszonom

Jol irtatok ti is: Into the White
Meg1x Koszonom, hogy ilyen gyorsan reagaltatok!
Udv
Man literally too angry to die
Keresek egy filmet, amit nehany evvel ezelott lattam de a cimere nem emlekszem, remelem tud valaki segiteni kozuletek.
A tortenet az kb. ugy szol, hogy: ket ellenseges repulo lelovi egymast Norvegia legtereben (ha jol emlekszem) a hegyekben. Lezuhan mindket gep de tulelik a katonak az incidenst. Nemet es brit katonakrol van szo. Ugy emlekszem, hogy a nemet katonak a havas hegyvideken menedeket keresve egy elhagyatott kis fahazat talalnak, aztan lassan berendezkednek, az elelem az keves es tuzifat is biztositani kell, mert anelkul megfagynak. Valamivel kesobb a brit katonak is megtalaljak ugyanezt a fahazat es beternek... Az elejen ez feszultseget okoz koztuk, mivel ellensegek de a vegen osszebaratkoznak...
Ismeros ez valakinek?
Koszonom a segitseget elore is!
Udv
Azért az a terepasztal beszarás, ahol azt a hegyet csinálták meg makettben, ahol a srácok harcoltak: még ilyen kis apró kis cetliket is raktak rá, hogy hol volt "ambush", hol zuhantak, miközben Marcus magyaráz nekik... Iszonyat profi a háttérmunka!
Mert én annyit hámoztam ki belőle, mintha Lutrell a közvetlen harci élményeit ecsetelné!Sőt nem értettem azt sem, hogy a tűzpárbajban miért csak egyszer vagy kétszer használták a puskagránátot...
SPOILER
Most néztem meg negyedjére...

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
SPOILER
Ugyanakkor fekvő helyzetben, egyes lövésnél kurva pontos, ha jól be van lőve (ugye innen jön, hogy 200 m-re levő mell- vagy állóalak, alsószéle közepe, oda kell célozni!). Szóval a filmben eléggé "vetítős" volt az, amikor fentről, álló helyzetben, sorozatra(!) állítva hol egy vállat, hogy egy lábfejet, hogy egy felkart találtak el. Nyilván a nagy számok törvénye alapján lehetséges, hiszen iszonyatos tűzerőt nyomtak a fiúkra!Erre a blogra adok. Ha a zenét Jablonsky szerezte, akkor az is odabaszós lesz.
Nekem még 21 nap
.http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
)!
#GustyX! Szerintem ez fake, de ennek ellenére akkor is döbbenetes a látvány... Szerintem egy ilyen szörnyű végtagsérülésnél az artériát ért trauma miatt jóval nagyobb vérveszteségnek kell(ene) lennie, ebből következve nagyobb vértócsát látnánk szegény fószer alatt...
A másik a sokk: nem hinném, hogy egy ilyen sebesüléskor nyugodtan belenézve a kamerába, ülve és cigizve majdhogynem vigyorog a katona! Egyébként ha jól látom a jobb oldali csapatkarjelzőjén a jó öreg "1 Old Ironside", azaz a 1st Armored Div. jelképe van? Sajnos a baloldali karjelzőn meg nem nagyon kivehető, hogy a hadosztályon belül, melyik ezred katonája! Fake or real?
Egy ilyen sérüls után nem tartom valószínűnek, hogy
a, így tudjon ülni az ember
b, így nézzen ki a lába
c, cigizzen
d, ilyen pózban ÉLŐ ember legyen.
Mert ha valami kötés lenne rajta még talán, de ez kissé...
Amúgy döntöttem, mozi lesz a filmből, igaz az még 1:20 perc utazást is jelent, meg vissza
De ezt muszáj vagyok ott megnézni, ha már 1, ennyire jó kritikát kapott 2, ennyire bele vagyok buzulva a témába

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
(És mivel szinte egy az egyben ugyanezt a sormintát követi, megemlíthető, hogy a "mezei" tengerészgyalogságnak is megvan házon belül a saját különleges ereje, amelyeket a MARSOC (United States Marine Corps Forces Special Operations Command) fog össze - köztük a teljesség igénye nélkül: különleges felderítők (FORECON), terrorelhárítók stb.)
Szóval az biztos, hogy lehetne egy darabig bogozni a szálakat, most akkor ki is számít "igazi" különlegesnek, és ki nem... mondjuk én ettől függetlenül egyik bagázzsal sem szívesen húznék ujjat...

"But I, being poor, have only my dreams; I have spread my dreams under your feet; Tread softly because you tread on my dreams."
Szóval tényleg lehet, hogy ezért ugrottak.
Bár a C130-as részben lehet valami.
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
És hát abban sem vagyok biztos, hogy egy anyahajóra ne tudna leszállni egy C130-as.
Még egy mentségük lehet: őket egyből bevetették volna (ezért ugrottak a vízbe) csak pont volt valami gebasz, ami miatt inkább kivonták őket a hajóra.
Nekem az is fura volt, hogy a SEAL átveszi a hadihajó parancsnokságát. Ez is elég hülyén hangzott.
A USMC-nél a felderítők az elit, de nem úgy, mint a SEAL a Navynél. Olyan elit nincs náluk. Az az egész haderőnem egy izomtibor: odamenni-lagyakni. Nem szarakodnak preciziós akciókkal.
Ha már te is szóba hoztad a MoH-t, neked nem volt tökre olyan érzésed a Lone Survivorrel, hogy az afgános MoH-ot látod? Ott volt ilyen szakadékba ugrás és a chinook-os jelenet is nagyon hasonló volt.
Armyhoz tartoznak a rangerek, "green berets" meg a Delta is, légierő 160SOR meg a mentősök (pararescue?), navy SEAL és marineshoz...talán a felderítők lennének ott a különleges rendeltetésű alakulatok. A Delta és a DEVGRU összhaderőnemi különleges műveleti parancsnokság alá tartozik (ha hirtelen jól rémlik
). DEVGRU meg ugye a SEAL-nek az elitje.
A Phillips kapitány esetében viszont marhára nem értettem, hogy mi a szarért kell az operátorokat a tengerbe dobni, ahol úszkálnak egy keveset és várják, hogy felvegye egy hajó, amiről átszállnak majd a követő hajóra...
picit LOL érzés, bár még nem vettem részt ilyenben
.
Ez az akció amúgy megjelenik a MoH Warfighterben is. Egy lövés a küldetés
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
Pl a BHD-ben is a Rangerek voltak a biztosítók (tehát valamilyen szempontból alább rendelt feladatot kaptak) a Delta Force-é volt a főszerep, a behatolás és a foglyok biztosítása. Nem hiszem, hogy a Rangerek különlegesebbek lennének, mint mondjuk a sima ernyősök.
Plusz: tegnap megnéztem a Captain Phillip-et és bár nem háborús film, ott is megfigyelhetők a SEAL-ek munka közben. Ráadásul az az ő terepük volt: tenger.
Érdekes amúgy ez, hogy kiknek mi a terepük, mert például a tengerészgyalogosk terepe a partraszállás, manapság azonban nem szokás hajókból partraszállni - odaviszik őket helikopterekkel és kész. Ennek ellenére a járműveik és a kiképzésük is kétéltű. Hasonlóan a SEAL-eket is arra képzik ki, hogy a tengerészet különlkeges ereje legyen (a filmben is sokszor elhangzik büszkén, hogy "búvár vagyok") ennek ellenére egy olyan országban harcoltak, aminek tengerpartja sincs!!!
), hogy a Ranger = ranger iskolát végzett ÉS a 75. Ranger ezred katonája.
A kettő pedig nem ugyanaz. Meg ott zöldsapkásokat említettek, nem rangereket, ami megint más.
Amúgy a SEAL és ranger kiképzés teljesen más jellegű a látottak alapján. Előbbinél a teljes felszerelésben leúszod a maratont, utóbbinál teljes felszerelésben akkor is "lefutod" a marathon hegyen-völgyön-dombon át.
Meg ahogy én értelmeztem, a 75. rangerek a szárazföldi haderőnem(?) különleges egysége, ahogy a haditengerészetnél ezt a szerepet a SEAL tölti be.
Meg szervezeti szempontból vannak különbségek. Itt lehet keresgélni.
Nem keveset jártam már ennek utána, de még mindig nem sikerült feldolgoznom, hogy most hogy is van ez az egész, olyan kusza dolog
A lényeg, a legjobbak a DEVGRU és Chuck Norris
Amúgy az általad említett "SEAL vagyok öcsém!" érzés Wasdin könyvében jelen volt. Nem is kicsit és be is szólt a rangereknek egy-két részen. Ajánlom azt is!
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Le kell szögezni: a "ranger" az nem egy fegyvernem, hanem az egy kiképzési minősítés, amely minősítést bárki megkaphat (bármelyik fegyvernemtől érkező), ha az ottani szopatást végigcsinálja! Az tény, hogy vannak Ranger zászlóaljak a US Armyban, de ezek mind könnyű-lövész egységek, tehát betagozzák őket a gyalogsági rohamezredekbe/dandárokba! Nem lehet tőlük elvitatni, bizonyára ők is kemény katonák, még kényszerből sem mondanám egyikük szemébe sem, hogy menjenek a halál f'szára...
A SEAL azonban - a haditengerészeten belül - különálló és önálló fegyvernem! Így aki ide bekerül, SEAL-es lesz, max. még elküldik Fort Bragg-be meg ide-oda ilyen-olyan minősítésű kiképzésekre, mint például a ranger! (Ami szerintem egy fokkal sem gyengébb, mint a SEAL-sé vagy talán egy kicsivel!) Szóval ott is gyakorlatot szereznek és az egyenruhájukra felvarrásra kerül a trapéz felvarró, mint ranger-végzett szakikra! De ettől ő még SEAL-es! (Egyébként én még nem láttam SEAL egyenruha felvarrót, amelyen ranger trapéz vigyorgott volna
)
Tehát a ranger srác megnyilatkozása némi fegyvernemi sovinizmust föltételez, kissé irigykedve a SEAL-re, ráadásul mindezt úgy, hogy ilyen mint ranger, ez nem fegyvernem: ők mezei bokorugrók, amellett, hogy nagyszerű katonák!
Egyik volt katonai középiskolás/főiskolás barátommal épp ma este értekeztünk ezekről a kérdésekről is (ő megjárta Irakot/Afganisztánt, az itthoni szolnoki 88-as gyorsreagálású zászlóaljnál volt alkalma együtt dolgozni amerikai speciális altisztekkel!) és ő is megerősített abban, hogy az ilyen - tényleg - speciális küldetésekre soha nem küldik ki a rangereket: csakis a SEAL az, ami szóba jöhet! Persze a rangereket is alkalmazzák nagyobb, kevesebb felderítést igénylő feladatoknál, ahol a nyíltabb (tűz)erő a nyerő!
Én nem tudom mi az igazság, de azért a "savanyú a szőlő"-effektust érzem ki a ranger (lövész) katona megnyilatkozásából ott a könyvben! Nyilván ők is máshogy oldották volna meg az adott szituációt és azt sem mondom, hogy kevesebb sikerrel, de azért a lóláb kilóg. A SEAL-s az ami, de nem hiszem a ranger jobban oldotta volna meg a dolgokat! Bár ki tudja...?
Ez meg állítólag...
Jó, nyilván erre sem cáfolat sem bizonyíték nincs, de a 2:00-tól mutatott személy akár Dietz is lehet.
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
SPOILER
1. Murphey hadnagy rossz döntése ott az erdőben (ez továbbra is meggyőződésem); 2. A hadműveleti protokoll rossz alkalmazása az elsőbbségi sorrendeket illetően (de nyilván ezt nem tudhatjuk miért?).
Még eszembe jutott, hogy ha Kristensen őrnagy nem adja ki - a film szerint - elhamarkodott döntését, hogy akkor menjünk ki Apachok nélkül! Akkor valószínűleg a Csinok 8 fős SEAL + fedélzeti állomány életben marad! De hogy jó parancsnokként nyugosztaljam - mint hogy bizonyára az is volt! - bizonyos, hogy a négy legjobb emberét akarta megmenteni, ha így, ha úgy! Megint úgy érzékelem: a nagy elöljáróság cserbenhagyta a "mezei/végrehajtó" parancsnokát, ő azonban nem akarta cserbenhagyni a fiait...
Kár, hogy a taktikai hadművelet részleteit, hátterét, az igazi történéseket nem ismerjük - hiszen szerte a neten elég formálisan írják le az esetet -, de nyilván titkosították a jelentéseket, biztonsági szempontból. Hogy a saját seggüket védjék a "nagy csillagosok" és a politikusok...
Marcus utolsó mondatai elgondolkodtatóak:
"Nézzenek például rám, itt, ebben a történetben. Magatehetetlenül, megkínozva, lőtt sebekkel ülök itt, a bajtársaim odavesztek, és mindez csak azért, mert nem mertük megtenni, ami saját életünk megóvása érdekében szükséges lett volna. Mert féltünk az amerikai ügyvédektől. De egy tanácsot hadd adjak: ha nem akarsz olyan háborút vívni, ahol valami balul sül el, ahol néha ártatlanok is meghalnak, akkor bele se kezdj."
...mert nem mertük megtenni, ami saját életünk megóvása érdekében szükséges lett volna. (És itt remélem idegondolja a Csinokban odaveszett bajtársak személyét is!).
Marcust talán ma is gyötri a lelkiismeret, hogy nem tették meg... hogy nem gyilkoltak le "ártatlan" kecskepásztorokat (akik tarsolyában ott figyelt a rádió), helyettük odaveszett egy csomó bajtárs. Talán ha ezt a szörnyű döntést kivitelezik ott és akkor, talán minden másképp alakul. A kecskepásztorok pedig attól a pillanattól kezdve, hogy rádiót rejtegettek, onnantól kezdve ellenséggé váltak, hiszen lepaktáltak a talibánnak, hogy leadják a drótot. Szabadulásuk után is megtették.
Axel jól látta az elején a dolgokat. Egyébként az ő halálát éltem meg a legnehezebben a filmben. Nagyszerű katona/bajtárs lehetett...
(Na majd még folytatom az agymenést, csak a nejem kitúrni készül a gép elől...
)
Még egyszer köszi a linkeket!
Ez meg könyv kritika.
Talán a harmincszoros túlerő még kevés is?
Ez pedig OFF, de no comment-GIGAMEGALOL kategória




.http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
...kiderült...
Ugyanakkor "opcióként" elhangzott, hogy ha kivégzik az ellenséget (a "kecskepásztorokat"), akkor ott az erdőben elrejtve, felfalják őket a vadállatok. Akkor meg sem találják őket! Akkor nincs média sem.
Én megtettem volna. Igaz később a lelkiismeretemmel lehet nagyon nehezen számoltam volna el, a hazatérés után, de nem halok meg, két bajtársammal együtt, és nem vész oda a támogató erő Csinokostól, mindenestől! De parancsot kaptam a feladatra, amelyet ha így, ha úgy, de végre kell hajtanom! Ezt az álláspontot egyedül Axelson képviselte, és tetszik, nem tetszik, vele értettem egyet! A fő cél Shah volt: ám az ő "levadászásában" akadályt jelentettek a pásztorok, akikről egyértelműen talibánok voltak. Ellenségek.
Huhh, most mindenki lehet anyázni fog, hogy milyen szívtelen, kegyetlen állat vagyok, pedig nem!
A taktikai cél megvalósítása pragmatikus eszközökkel, az ellenség ilyen-olyan ártalmatlanítása (lelövöm vagy megkötözöm vagy elviszem stb.) De nem elengedem. Butaság volt. Az egyik jelenet - ahogy elnézem - hasonló az Andy McNab által a Bravo 02-ben Irakban történtek leírásához, amikor egy öreg kecskepásztorral dumáltak el kedélyesen egy darabig.
Ott is felmerült a megölni/nem megölni. Az alábbiakhoz én hozzátenném az érme másik oldalát, ami eszembe jutott.
Most a "humán" részét hagyjuk, pusztán gyakorlatias szempontból én azért azt is figyelembe venném, hogy ha bizonyíthatóan a csapatom hagyna hátra két civil, vagy legalábbis a kameráknak feltétlenül civilnek kinéző hullát, akkor ahhoz az otthoni/itteni sajtó/propaganda mit szólna, de méginkább érdekelne, hogy ha a csapat néhány tagját, urambocsá' engem elfognak, akkor mennyire pöccenti be őket a tény, hogy a lakosságukat (is) ölöm.
Így első hallásra ez nem tűnik egy jó biznisznek.
Egyébként ja: ha odáig elvisz a csúzlija Lutrell-nek, akkor a fél fülű Shah fűbe harap és mindenki hazatér...

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
SPOILER
Igen, a kecskepásztoros részre értettem a a rossz parancsnoki döntést: én a hadnagy helyében azonnal likvidáltam volna őket, de úgy érzem, hogy "megesett" a szíve azon az öreg fószeren, de közben nem mérte fel, hogy a fiatal gyerek személyében (aki ott erősködött nekik) nem egyszerű állattenyésztőről, hanem a talibánnak dolgozó felderítőről van szó! Ha nem is kellett volna őket kinyírni - bár én hidegvérrel megtettem volna - akkor úgy kellett volna ártalmatlanítani őket, hogy leütöm mindegyiket és azon a baszom nagy erdős területen kikötözöm őket: igaz, hogy egy idő után keresték volna a "pásztorokat", de az időnyerés is a rendelkezésükre áll, hogy lejussanak a faluba, megsemmisítve Ahmad Shah tálib vezért! (Persze innen a karosszékből könnyű ugatnom, hogy mi játszódott le bennük akkor rövid idő alatt, de én ezzel sem adtam volna lehetőséget a talibánnak, hogy utánunk jöjjenek! Tanúk/értesítők eltüntetve, mi továbbra is láthatatlanok vagyunk, irány tovább az akció érdekében! Mert ha úgy vesszük, a hadnagy ezzel a rossz döntésével nemcsak az akciót, hanem a saját beosztott bajtársait is veszélybe sodorta, akik közül ketten meghaltak! De ez szerintem a film halivúdi aspektusa: a "kegyelmező és irgalmas" navy soldierek!)
A másik problémám továbbra is a kis létszám: azt láthattuk, hogy Ahmad Shah faluja eléggé teli volt tálibokkal, ezért én inkább egy nyolc fős rajt küldtem volna harcba, légi úton történő támogatás ide vagy oda. Ilyen kis létszámmal esélyük sem volt az üldözőkkel szemben, de ha lejutnak a faluba, szerintem ott sem! A másik gázos dolog a kommunikációs összeköttetés hiánya: igaz az eligazításon elmondták, hogy kb. két waypoint-on nem lesz adás, ehhez képest szinte egyáltalán nem volt ÖK, már csak akkor, amikor a baj megtörtént! Rossz akció tervezési és szervezési problémának tartom ezt azok részéről, akik ezt az egész hadműveletet kigondolták. Ilyen veszélyes helyzetben nem lehet, hogy akár tíz percekre is elveszítem az összeköttetést az amúgy is kis létszámú és veszélynek kitett állománnyal! Rossz volt a tervezés, amelyben szerintem kicsit közrejátszott a túlzott önhittség!
Egyébként Marcus Luttrell-ről (a túlélőről) van egy csomó videó, meg fénykép a neten, jutubon, nézd őket meg! 1999-ben vonult be a SEAL-hez, megcsinálta a basic training-et, utána elment a mélytengeri robbantási tanfolyamra. Utána Fort Bragg-ben kötött ki, ahol az első osztályú "medic corpsman" tanfolyamon végzett, tehát ebbéli minőségében "felcser" volt!
A wikin azt írják - kissé ellentmondásosan - hogy járt Irakban is, de számomra nem volt egyértelmű, hogy ezen akció előtt vagy után, majd nézd meg, Te jobb vagy angolból, mint én! Mindenesetre 2007-ben leszerelt, azóta alapítványokat működtet, megírta a könyvét erről az akcióról, közben megnősült és 2012-ben gyereke született! Egy jó nagy benga állat, a karjai "szétvarrva", tök röhögtem azokon a fotókon, amelyek a filmbemutatón készültek és az őt alakító Mark Walhberg-el összeállnak: hát Mark-nál majd egy fejjel magasabb!!!
Mindenesetre ezt nem von le semmit Mark és a többi színész teljesítményből, mert tényleg szerintem is jól alakítottak! Jó film, hosszú idő végre kaptunk egyet!Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Már csak szűk két hétig érhető el a S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl, aztán el kell köszönnünk tőle
- 2. Painkiller teszt – Megérte erre várni?
- 3. Syberia Remastered teszt – Sokal mester alkotása teljes 3D-ben tért vissza
- 4. Hét évvel a premierje után a Red Dead Redemption 2 a videojátékok nagyon-nagyon szűk illusztris csoportjába került
- 5. Berúgta az ajtót az ARC Raiders, pár nap alatt máris százezrek játszanak vele és szinte mindenki imádja
Legfrissebb fórumtémák
- 14:27
- Ki mivel játszik mostanában? [8118]
- 17:23
- Filmsarok - mit láttál mostanában? [43422]
- 09:23
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1544]
- 12:14
- Mégse játszhatunk tavasszal a Grand Theft Auto VI-tal [hozzászólások] [13]
- 00:04
- Syberia Remastered teszt – Sokal mester alkotása teljes 3D-ben tért vissza [hozzászólások] [4]
- 13:55
- Dinónak [4266]
- 23:56
- Fórumtalálkozó 2.0 [7547]
- 06:50
- Új gép és bővítés - tippek és tanácsok [15121]
- 17:26
- A Last Train Home fejlesztői ezúttal a középkorba kalauzolnak a készülő The Guild – Europa 1410-ben [hozzászólások] [1]
- 18:22
- The Witcher (Netflix sorozat) [529]
