25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Alien: Isolation

balays82
#58 balays82 [14276]
Ugyanaz mindkét típus, csak amikor sárga szeműek, akkor még nem ellenségesek, amikor viszont vörösek, akkor már annál inkább. A különbséget pedig a Sevastopol megzavarodott központi számítógépe, az Apollo okozza.
Egyébként szerintem is azért sokkal kevésbé emberszerűek, mert az állomáson végzett feladatokhoz nincs szükség fejlettebbekre.

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2014.10.27. 16:48
Kanduhrka
#57 Kanduhrka [9380]
"Az androidokkal kapcsolatban egyébként érdekes az is, hogy mennyire különböznek a filmbeliektől."

Szerintem itt csupán arról lehet szó, hogy Ash-t jóval több feladat elvégzésére készítették, így aztán jóval fejlettebb is volt, mint a játékban látható tesói. Nyílvánvaló, hogy a társaság már tudott vmit a jelzésről, ezért küldtek egy szinte emberi robotot a küldetésre.

horrorgeeks.blogspot.com

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2014.10.27. 16:48
szbszig
#56 szbszig [33599]
Ha már az androidokat szóba hoztad, nekem már azok is elég félelmetesek voltak. Bár én eddig csak sárga szeműeket láttam emlékeim szerint, ezek a vörös szeműek biztosan egy másik, veszélyesebb típus.

Az androidokkal kapcsolatban egyébként érdekes az is, hogy mennyire különböznek a filmbeliektől. Ezek tényleg úgy néznek ki, és úgy viselkednek, amilyeneknek egy androidot gondolná az ember. És most nemcsak a külsőre gondolok, hogy világító szem, robothang meg hasonlók, hanem teljesen gépiesek, makacsul ragaszkodnak a kapott utasításhoz, nem képesek mérlegelni vagy gondolkodni, illetve csak azt a feladatot tudják elvégezni, amire beprogramozták őket, ha más kéréssel megy oda hozzájuk Ripley, akkor megáll náluk a tudomány. Összehasonlítva ezt akár Ash-sel az Alienből, akár Daviddel a Prometheusból, amelyek teljesen emberszerűek, szerintem megdöbbentő a visszalépés. Pedig hát ugye utóbbiak évtizedekkel korábbi prototípusok voltak. Igaz, egy másik cég fejlesztette őket, és az eddig csepegtetett információmorzsákból olybá tűnik nekem, hogy ez a Seegson nem volt annyira májer vállalat, mint a Weyland-Yutani, a Sevastopol pedig egy kifejezetten csóró, lepukkant űrállomás volt.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: balays82 2014.10.27. 11:33
balays82
#55 balays82 [14276]
Egyébként szerintem ez a para faktor a játék későbbi részeiben csökken, de persze nem annyira, hogy a játékélmény rovására menjen. Egyrészt ugye egyre jobban hozzá lehet szokni az idegen jelenlétéhez, illetve valamennyire ki is lehet ismerni őt. Másrészt a lángszóró megszerzésével már van egy olyan eszköz, amivel kiiktatni ugyan nem lehet, de távol tartani igen, legalábbis amíg van hozzá üzemanyag. Ettől sokkal magabiztosabbnak érzi magát a játékos, leginkább csak arra kell figyelni, hogy ne hátulról érkezzen a meglepetés. Harmadrészt pedig talán a készítők is érezhették, hogy 20 órán keresztül sok és idegesítő lenne az idegen állandó jelenléte, ezért beiktattak olyan - néha elég hosszú - fejezeteket, amikor nem jelenik meg, ráadásul nagyon jól rá is lehet érezni, hogy melyek ezek a szakaszok. Ilyenkor a legnagyobb parát a vörös szemű androidok okozzák, de velük azért el lehet bánni. Én éppen egy ilyen részen vagyok túl, de most megint egy rázósabb szakasz előtt álok (14. fejezet), úgyhogy jó eséllyel vissza is fog ütni az elkényelmesedés. Magát a játékot egyébként továbbra is nagyszerűnek tartom, személy szerint idén ezzel szórakoztam eddig a legjobban, úgyhogy nálam nagyon "Év játéka" esélyes (hozzátéve, hogy ez az év amúgy elég gyengére sikeredett eddig).

Válasz erre

Előzmény: szbszig 2014.10.27. 06:24
szbszig
#54 szbszig [33599]
Én nem is erőltetem. Kipróbáltam, de már az elején felmértem a képességeimet, és beláttam, hogy ez nem nekem való. Nem is azért, mintha annyira bonyolult vagy nehéz lenne, mivel tényleg tulajdonképpen eszközhasználat nélkül, puszta lopakodással végigcsinálható. Hanem azért, mert annyira fosatós. Viszont a hangulata az továbbra is nagyon tetszik, és a sztori is érdekel, úgyhogy most YouTube-on nézegetek egy sok órás, teljes végigjátszást, amikor van időm. Már az is éppen eléggé félelmetes. Pláne hogy olyan videó, amiben sikertelen próbálkozások is vannak, szóval sosem lehet tudni, mikor kapja el a dög.

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: Peace 2014.10.10. 07:52
Peace
#53 Peace [27838]
Majdnem elpusztultam szívrohamban, mikor leszakadt alattam a padló. Nem is merek belegondolni mi lett volna, ha Alient látok. Lehet nem kéne erőltetnem ezt a játékot pusztán egészségügyi megfontolásból sem.

Válasz erre

Slyder
#52 Slyder [557]
Jó játék. Bár nem nagyon szorul rá a játékos a cuccok használatára, a lopakodás elég. Az AI rendben van, ha ennél ostobább a könnyebb szinteken, akkor élvezhetetlen lehet. A befejezés rontja az összképet, egy ACM szintű szar felvezetés a folytatásnak... Egy királynő féleséget beszúrhattak volna a végére. 7/10.

Válasz erre

gregmerch
#51 gregmerch [3766]
A "hibakeresés" a mi asztalunk, majd mi megtaláljuk, ha vannak !

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Válasz erre

Előzmény: balays82 2014.10.09. 14:35
balays82
#50 balays82 [14276]
"Mind1, szerintem még így is az idei év egyik legjobb játéka"

Egyelőre én is így gondolom. Igaz, nem volt még időm átmenni hibakeresési módba (nem is szokásom), illetve az említett hibák sem jöttek eddig velem szembe.

Válasz erre

Előzmény: Kanduhrka 2014.10.09. 13:54
Raistlin666
#49 Raistlin666 [4721]
Az említett "hibák" a Crew Expendable DLC-vel szórakozva jöttek. A túlélő mód (ami ahogy nézem a sztori pályákból ollóz), már rendesen tele van szórva plafon szellőzőkkel.

Lényeg hogy azért ne temessétek az egészet mert nekem most volt időm bohóckodni vele. Lehet holnap jön egy javítás és ezt a kevés logikai bukót is kigyomlálja amit találtam...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: Kanduhrka 2014.10.09. 13:54
Kanduhrka
#48 Kanduhrka [9380]
Párszor biztos így volt, bár én nem nagyon figyeltem. Amikor igen, akkor viszont volt szellőző is. )mind megjelenésnél, mind eltűnésnél)
A készítők vszeg nem gondoltak arra, hogy valaki az alien után fog eredni

Mind1, szerintem még így is az idei év egyik legjobb játéka (a Wolfenstein mellett)!

horrorgeeks.blogspot.com

Válasz erre

Előzmény: Raistlin666 2014.10.09. 13:22
Raistlin666
#47 Raistlin666 [4721]
Nem akarok itt negatív hullámokat kelteni csak. Sztori módban (és nem direkt a határokat feszegetve) játszva tuti nagy élmény lesz (én is csak a hétvégén ásom bele magamat). Túlságosan szeretem ezt az univerzumot és ennél sokkal nagyobb balgaságok sem állítanának meg. Colonial Marines Ultimate Badass fokon abszolválva csak hogy tudjatok hova tenni hibák tolerálásában .

Rajongóknak nem kérdés a vétel (ha nem zavarnak a korábban emlegetett furcsaságok), mert az első film hangulata zseniálisan jelen van!
És az sem, hogy egy AC+Batman+LOTR zagyvaság mellett már-már kínos a vételen lamentálni...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: McCl@ne 2014.10.09. 13:28
McCl@ne
#46 McCl@ne [13400]
FC4-et már előrendeltem, AC meg annyira nem érdekel, de mondjuk annyiból igazad van, hogy a kritikákat érdemes lenne megvárni. Meglátjuk, nézek még gameplayt ebből a Shadow of Mordorból... De nagyon fáj a szívem az Alien miatt, viszont ilyen kamu formában nekem nem felel meg, úgyhogy volt értelme a negatív észrevételeidnek, nagyot csalódtam volna.

Respect is not given. It's taken.

Válasz erre

Előzmény: Raistlin666 2014.10.09. 13:38
Raistlin666
#45 Raistlin666 [4721]
Hát lehet inkább félre tehetnéd a pénzedet Far Cry4-re meg az új AC-ra...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: McCl@ne 2014.10.09. 13:28
Raistlin666
#44 Raistlin666 [4721]
ÉS a bónusz siralmam (ígérem befejeztem ezzel):

Egy hasonló lángszórós zavarkeltés után fogtam magamat és próbáltam követni őkelmét. Természetesen az eredmény az lett, hogy egy ajtón befordulva 1 ezred másodperc alatt köddé vált egy olyan szobában, ahol nem volt menekvés.

Ez persze érthető mert az egész arra van kihegyezve, hogy te rettegjél csak tovább a sarokban. Viszont ez is "csak" egy játék és a logikát nem nagyon használták. Lehetne sokkal több látható szellőző és járat ami sokkal hihetőbbé tenné a dolgokat. Így csak színház van, de nem szabad a színpad mögé menni...persze más játékban is ez van, de itt a zárt folyosókon azért jobban figyelhettek volna erre!

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: Raistlin666 2014.10.09. 13:22
McCl@ne
#43 McCl@ne [13400]
Húha, az első komment, ami Mordor felé tereli a "Melyiket vegyem meg?" kérdést, amin a mai napon rágódok egy ideje. Az ilyesmi azért nagy butaság, odabasz keményen az életszerűségnek

Respect is not given. It's taken.

Válasz erre

Előzmény: Raistlin666 2014.10.09. 13:22
Raistlin666
#42 Raistlin666 [4721]
Survival módban már térképed sincsen alapból. Na persze nem sokat számít, mert a sok térkép nézegetés sem segít rajtad...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: balays82 2014.10.09. 11:40
Raistlin666
#41 Raistlin666 [4721]
+1 szemétség:

Rám ront egy ajtóban a kedves főszereplő. Reflexből bele pumpálok 150 egységnyi lángszóró cuccot (ami amúgy vagy 2 másodpercet jelent) és erre egy nyikorgó hang kíséretében a semmibe felugrik/elteleportál. Sehol egy szellőző vagy feltépett panel a falon. Szimplán csak köddé válik. És persze kb. 10 másodperc múlva mögöttem ugrik le és kicsinál. A hangok arra utalnak, hogy a szellőzőkben közelekedik, csak nincs szellőző ott ahol megjelenik. A hab a tortán, hogy egy szobában voltam egy másik szereplővel aki a nagy semmivel reagált erre a kis jelenetre...na az ilyet már vehetitek kritikának...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: balays82 2014.10.09. 11:40
balays82
#40 balays82 [14276]
Akkor ez is alátámasztja, amit írnak róla, meg azt is, hogy nem nekem való a hard fokozat. Gondolom, ezek a DLC-k, a Crew Expendable és a Last Survivor. Én legalábbis ezt a kettőt kaptam, de még nem aktiváltam őket. Mellesleg, ahogy hallottam, a Survival Mode még az alapjátéknál is szivatósabb.

Válasz erre

Előzmény: Raistlin666 2014.10.09. 11:18
Raistlin666
#39 Raistlin666 [4721]
Hard fokozaton egyenlőre csak pár próbálkozásom volt a DLC pályákon.
Azt kell mondjam, hogy egy szemétség amit így művel a játék.

Igazából nem is a célokat figyeltem, hanem a kis aranyos próbáltam kiismerni. Mire hogyan reagál, egyszóval milyenre lőtték be a viselkedését.
Lényegében egy kis neszre is rád tapad. Sőt olyan is előfordult, hogy egy szellőző egyik oldalán megjelent (megláthatta ahogy bezáródik) és amint a túloldalon (másik szoba és folyosó is volt közöttünk) szisszent a nyitó mechanika azonnal átrohant és kirángatott.

A fáklya eldobása is kb. olyan hatással van rá mintha megőrülne. Azonnal oda trappol nekem általában és jó sokáig méregeti. Ez történik akkor is ha lángszóróval elzavarom és se híre se hamva. Egy fákja és mintha mézre jönne a méhecske.

A mozgása rettenetesen gyors. A filmben főleg lopakodott és a meglepetés erejét vetette be. Itt nem szarozik ám! Akkurátusan járőrözik a folyosókon és mindent precízen átvizsgál.

Félreértéseket elkerülendő ez nem negatív kritika akar lenni, csak érdekességek...

„Mindig első a kávé, aztán jöhet a radar!”

Válasz erre

Előzmény: balays82 2014.10.09. 08:51
balays82
#38 balays82 [14276]
Miután több teszt is kiemelte, hogy hard fokozaton igazi kínszenvedés a játék, én medium nehézségi szinten kezdtem neki. Az easy-t soha nem szoktam választani, még itt sem. Bízom benne, hogy a későbbiekben sem kényszerülök rá.

Válasz erre

Előzmény: PrOHax 2014.10.09. 09:56
PrOHax
#37 PrOHax [1324]
Na ezt nem tudtam, de nem megtapasztalni sem fogom, mivel.....khm....easy-n nyomom

You tell me exactly what you want, and I will very carefully explain to you why it cannot be!

Válasz erre

Előzmény: balays82 2014.10.09. 08:51
balays82
#36 balays82 [14276]
Úgy tudom, a hard fokozat már így is elég kemény, ott az idegen már szinte állandóan Amanda körül ólálkodik, tehát trappolni sem nagyon kell neki.

Válasz erre

Előzmény: PrOHax 2014.10.08. 23:25
Kanduhrka
#35 Kanduhrka [9380]
Mondasz valamit

horrorgeeks.blogspot.com

Válasz erre

Előzmény: PrOHax 2014.10.08. 23:25
PrOHax
#34 PrOHax [1324]
Ezt a trappolás dolgot mondjuk egy hard fokozatban akkor kikapcsolhatták volna és kész

You tell me exactly what you want, and I will very carefully explain to you why it cannot be!

Válasz erre

Előzmény: Kanduhrka 2014.10.08. 22:25
Kanduhrka
#33 Kanduhrka [9380]
Igen, én is erre gyanakszom, hogy ha ennyire mindenre figyeltek, akkor nyilván az alien mozgásának hangja az tudatos tervezői döntés volt, a játékélmény szempontjából. De ha nagyon belemagyarázunk, akkor köré lehet építeni, hogy ez a lény most kicsit agresszívabb, mint a régiek,vagy ahogy az embereknél is van akinek rosszabb a látása, vagy a hallása, neki a mozgása nem az igazi

horrorgeeks.blogspot.com

Válasz erre

Előzmény: balays82 2014.10.08. 21:21
balays82
#32 balays82 [14276]
Ezt a dübörgést kifogásolják a legtöbb fórumon, pont azért, amit te is írsz. Ugyanakkor ez szerintem tudatos fejlesztői döntés volt, mert valószínűleg teljesen esélytelen lenne a túlélés, ha még csendben is közlekedne, az már tényleg a játékélmény rovására menne.

Az inventory meg a 70-es évek stílusát idézi, nyilván az sem véletlenül.

Válasz erre

Előzmény: Kanduhrka 2014.10.08. 20:55
Kanduhrka
#31 Kanduhrka [9380]
Hát ez a játék kikúrt jó lett. Kellemesen nehéz (jó, néha idegőrlően...), és brutálisan jó hangulata van! A grafika szép - mindent csutkára húzva se szaggat - , a zene fasza, szóval jól össze lett rakva. Talán az inventory rész lett kicsit fapados, mind megjelenésben, mind használhatóságban, illetve ami még fura volt, hogy az alien néha úgy dübörgött végig a folyosón, mint egy elefánt Azért ez kicsit illúzióromboló, hisz emlékeim szerint, az idegenek néma csendben közlekednek.

horrorgeeks.blogspot.com

Válasz erre

gregmerch
#30 gregmerch [3766]
Tegnap én is beszereztem DLC-stől és Season Pass-ostól egy "occsó" online boltból. (A rendes üzletben, ahova járok nem ritkán, és nem keveset hagyok ott, valamiért nekem nem jutott a szűkös készletből, így maradt az online vásárlás, de jobban is jártam vele.) Még nem tudtam belenézni, mint ahogy a Shadow of Mordorba, vagy a Sherlock Holmes: Crimes and Punishmentbe sem - az új tesztalanyomról nem is beszélve. Remélem ma este lesz egy kis időm belelesni valamennyibe, kicsit sok volt mostanában a konzol ...

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

Válasz erre

VodevilX
#29 VodevilX [11345]
Amúgy pont ezért a játék a legjobb közeg a horrorra. Ott megfelelő körülmények között ami amúgy is a minimum, ha már erre vállalkozik az ember, bármi másnál jobban beszippant a játék. Mert félsz, és nem úgy mint egy filmben, ahol félhetsz, bár legtöbbször inkább csak megijedsz, de mégis automatikusan megy a dolog, itt viszont pont neked kell megtenned minden egyes lépést!... ha mered Azt mondjuk sosem értem, mikor ilyen székből kiugrós, sikongatós videókat pakolnak fel játék hypeolása címszóval...
De pont erről beszélt Shinji Mikami az elmúlt Evil Withines beszélgetős videókban, hogy egy jó horror játék minden visz, a filmekből ha eleget látsz hozzászoksz, de egy játékban sokkal nagyobb a beleélési faktor. Itt pláne rátesz, hogy űrben vagyunk ugye,meg is fejeli az egészet, itt érvényes igazán a szlogen, hogy az űrben senki sem hallja a sikolyod. Ezt már megtanultam a System Shock 2ben
Engem ez amúgy továbbra sem vonz, demot lehet nézek majd, de max valamikor nagyon akciósan érdekel csak, a másik játékot viszont nagyon várom (remélem nem fogok csalódni)
Amúgy is valamivel igazán le kell tesztelni a HyperX fülest, mert meseszépen szól persze, de pont itt számít igazán, minden kis zaj

“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”

Válasz erre

PrOHax
#28 PrOHax [1324]
Mert szeretem magát az univerzumot és ahogy Dead Space-be úgy ebben is elkapott az a "csak éljük túl, meneküljünk el valahogy érzés" + néha kell egy kis szorongás ami hosszútávon persze nem jó, de ezért nem is játszom vele egyhuzamban sokat, szépen beosztom

You tell me exactly what you want, and I will very carefully explain to you why it cannot be!

Válasz erre

Előzmény: GustyX 2014.10.08. 11:18
balays82
#27 balays82 [14276]
Erre nagyon egyszerű a válasz. Éppen ezért. Nekem például itt sokkal nagyobb sikerélményt jelent egy feladat teljesítése, mint egy CoD szerű FPS-ben ledarálni 25 ezer felém rohanó ellenséget. Horrorfilmet amúgy miért néz az ember? Mert szeretünk félni (persze nem mindenki), meg felülemelkedni a félelmen. Másrészt azért nyilván mindenki tisztában van vele, hogy ez egy játék, befosni senki nem fog tőle.

munszu:

Szerintem bárhol elő lehet venni a fáklyát, ha éppen van belőle. Csak ki kell választani az eszközök közül, utána folyamatosan Amanda kezében van.

Válasz erre

Előzmény: GustyX 2014.10.08. 11:18
PrOHax
#26 PrOHax [1324]
Én is ugyan így leszek, sok idő lesz mire a végére érek

A fáklyát sztem tudod használni bármikor, ha van persze Lesz egy rész azt hiszem nem sokkal az eleje után, amikortól lesz elemlámpánk, habár ahhoz meg kell elem

Sötét a játék...hát az űr meg egy sérüléseket szenvedett teherhajó már csak ilyen Azt hiszem a filmben sem vakította az embereket a sok fény.

You tell me exactly what you want, and I will very carefully explain to you why it cannot be!

Válasz erre

Előzmény: munszu 2014.10.08. 11:14
GustyX
#25 GustyX [7048]
Engem csupán az érdekelne, ha szartok tőle, kiver a víz, akkor minek toljátok?
Ez miért jó?

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

munszu
#24 munszu [574]
Csatlakozom én is elkezdtem, de már akkor alig mertem menni akármerre is, amikor még se alient, se túlélőket nem találtam.
Nagyon hangulatos lett, sok helyen olvastam hogy hú sötét a játék?
Milyen legyen kérdem én?

Amúgy maga az Alien hangulat nagyon a helyén van, de ahogy elnéztem az én tempómmal lesz ez 30 óra játék idő is, a be ígért 20, 20x helyett.
Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Kérdés szerintem semmi spoiler nincs benne: Fáklyát akármikor használhatok, vagy meg van szabva mikor vehetem elő?

Mert volt rész amikor tök sötét volt, elő akartam venni de valamiért nem igazán akarta... :\

Válasz erre

balays82
#23 balays82 [14276]
Igen, igen, azt el is felejtettem leírni, hogy a hangulat a Dead Space első részét idézi, ott is sokszor kétszer meggondoltam, hogy beforduljak-e egy sarkon, ott is elsősorban a mindenfelől érkező hátborzongató hangok miatt. Csak ez ugye tényleg annyival rosszabb, hogy még ölni sem nagyon van mivel, meg amúgy sem lehet. Egyébként az én idegrendszerem sincs acélból, úgyhogy biztosan nem fogok fél napokat egyhuzamban a játék előtt ülni, így valószínűleg eltart egy jó darabig, mire a végére érek majd. De megküzdök vele, és mindenki mást is biztatok az elkezdésére, mert ez végre tényleg egy olyan Alien játék lett, amire régóta vártunk már.

Válasz erre

Előzmény: PrOHax 2014.10.08. 08:41
PrOHax
#22 PrOHax [1324]
Én is elkezdtem tegnap előtt este, tegnap nem volt kedvem játszani mert jól akartam aludni

Nos a játék nekem tetszik, nem vagyok horror rajongó, de egyedül a Dead Space-nél (első rész) éreztem ugyanazt mint itt. Rohadt nagy, szinte kihalt űrhajó, ismeretlen okok, egy a cél: húzzunk el a francba minél gyorsabban.

Mivel nem túl erős az idegzetem a DS-el kb. maximum 1 órát játszottam egyhuzamban anno, de mivel az Alien-ben csigafa**nyi arzenálunk van, így ez még kevesebb

A grafika ahogy előttem is írták nagyon pofás, az űrhajó egyes részeit egy az egyben fel lehet ismerni az Alien első részéből, ugyanis ahol a story játszódik az szintén egy "M" osztályú teherhajó akárcsak anno a Nostromo. A hangok szintén ott vannak, nem találkozol a döggel, viszont mindig ott van a para, hogy most fog rád ugrani, mert a sikolyát és a lépteit hallani, nem beszélve a hajó által kibocsátott zörejekről. Erre még ad egy lapáttal a filmből jól felismerhető zene és hangeffektek.

Én szeretem az Alien univerzumot, végig is néztem előtte mind a 4 rész rendezői változatát, amik így az első résztől számítva 30 év után is tartogattak meglepetést és olyan részeket amiket még nem láttam. Mivel nem bírtam ki a játék megjelenéséig, előtte játszottam a Colonial Marines-el (igen, csak rávettem magam) amiről annyi szart olvasni. Sajnos tényleg az, viszont eljátszottam a gondolattal (miközben Amanda Ripley-vel osontam a folyosókon), hogy milyen is lehetett volna a CM-ha egy ilyen látványvilággal és zenei aláfestéssel ötvözik... (mert úgy olvastam, hogy a story egyébként nem lett volna rossz, de minden mást elcsesztek).

Egy szó mint száz, így pár óra játék után azt mondom, hogy én az Isolation-tól azt kaptam amit vártam és ha gyomorgörccsel, 120-as pulzussal vagy ágytállal a valagam alatt is, de megpróbálom végigjátszani, ahogy anno a Dead Space-el is tettem.

You tell me exactly what you want, and I will very carefully explain to you why it cannot be!

Válasz erre

szbszig
#21 szbszig [33599]
Inkább be se szereztem hasonló okokból...

Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

Válasz erre

Előzmény: Peace 2014.10.08. 00:01
Peace
#20 Peace [27838]
Nem mertem megnyomni a "new game"-et. A szívem miatt.......

Válasz erre

Előzmény: balays82 2014.10.07. 21:45
ufodani
#19 ufodani [17694]
Rendes mennyiséget bont ki.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: balays82 2014.10.07. 21:45
warcat
#18 warcat [2035]
Én sajnáltam rá a pénzt,majd akcióban,illetve ha nagyon sok amd kupont szórnak majd ki.

Válasz erre

Előzmény: balays82 2014.10.07. 21:45
balays82
#17 balays82 [14276]
Senki nem vágott még bele? Én igen, kb. 2-3 óra alapján véleményem szerint a hangulat remek, a grafika nem kevésbé, eddig nagyon tetszik. A Xenomorph még csak egyszer jelent meg, de az ő hiányában is megvan a feszültség, a nyomasztó hangok és effektek folyamatosan gondoskodnak erről. Tipikusan az a játék, ami akkor készít ki legjobban, amikor nem is történik semmi. Remélhetőleg a rövidnek nem mondható játékidő egészében sikerül majd tartani ezt a színvonalat.

Válasz erre

SwitcX88
#16 SwitcX88 [621]
Már van előtöltésre lehetőség. 14.6 giga, szerencsére nem vészes.

Válasz erre

neumark
#15 neumark [2860]
BBC Click legújabb adásában szenteltek pár percet a játéknak. Nagyrészt Sigourney Weavert kérdezték benne a gondolatairól, de mutattak néhány új gameplay képkockát is, amik a beígért kiegészítőkből származtak.

Click (14-től 19-ig van benne szó róla)

Válasz erre

davkar9
#14 davkar9 [11280]
Vagy normális videót linkelni/hírrel együtt ahol általában be is van ágyazva. De a feltöltő/(yt cenzorok?) igazán elárulhatnák, hogy mi minősül kifogásolható tartalomnak, mert ebben a trailerben (sem) semmi ilyesmivel nem találkoztam.

Gameplay

A random emberkék játéka elég vicces. Nagyon bejön ez a játék, elképesztő atmoszférája van, de nem fogok játszani vele. Nem bírnák az idegeim.

Válasz erre

Előzmény: GustyX 2014.06.10. 18:01
GustyX
#13 GustyX [7048]
Trailer.

Ideje lenne csinálni nemtúlmeerőltetőythoz@gmail.com címet és bejelentkezve kell maradni.

http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról

Válasz erre

balays82
#12 balays82 [14276]
Megjelenés: október 7.

Válasz erre

Peace
#11 Peace [27838]
New Details Explain Amanda Ripley in Alien: Isolation

"The game is set fifteen years after the events of Alien, and Amanda has grown up, always wondering what has happened to her mother. She's currently working for Weyland-Yutani and is approached by an employee of the company, Samuels, to say that they‘ve found the black box flight recorder, ejected from the Nostromo in the moments before its destruction."

Nee stated: "It's on a station called Sevastopol and Samuels offers Amanda the chance to go with them and to unlock the secret of what happened to her mother."

Válasz erre

SwitcX88
#10 SwitcX88 [621]
Bebújsz a sötétbe és nem "lát"?

Válasz erre

Razor03
#9 Razor03 [14703]
Új képek! Azért van itt egy-két dolog ami elsőre nem tűnt fel, és a későbbiek során zavaró lehet. Csak én látom úgy, hogy az Alien mozgása kicsit esetlennek tűnik? Szegény eléggé be van lassulva.

Nem utolsó sorban épp núgy néz ki, mint az első film Alien-je! Ugyanez elmondható bizonyos részekről is. Én elhiszem, hogy film-hű játékot szeretnének alkotni, de miért kell pont annak "megfelelni"? Vessünk egy pillantást az AVSP2-re... független a filmektől, mégis mindenki tudja miről van szó, és a "függetlenség" nem megy a játékélmény rovására.

Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!

Válasz erre

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.