Kapcsolódó tartalom: Túl rövid a The Order 1886? A neten felbukkant egy végigjátszás, ami alig hat óra alatt letudta a játékot. A fejlesztők nem kívánják kommentálni.
Kódexek nincsenek, csak újságcikkek, de azok értelemszerűen az aktuális eseményeket tartalmazzák.
A karmolásokat én is észrevettem Isabeau nyakán, ami furcsa is volt, mert a Blackwater minden sebet begyógyít, így elvileg nem kellene ott lennie. De persze előfordulhat, hogy még a felavatása előtt szerezte, ami persze akkor felvet néhány kérdést. Elképzelhető, hogy a te elméleted a helyes, az biztos, hogy mindig nyomon volt, meg túlságosan dühös is a végén, amit én a Galahad iránti csalódottságának tudtam be inkább, főleg azért, mert köztük azért volt valami nagyon visszafogott románc féleség is.
Galahad pedig szerintem azért Lucant vitte magával Lafayette helyett, mert valami befolyásos személyt akart meggyőzni az igazáról, erre pedig egy Knight Commander nyilván alkalmas, főleg akkor, ha az illető a Lord Chancellor fia. Na meg persze így volt a leghatásosabb a jelent, amikor kiderült az igazság.
Szegény hasfelmetsző már minden volt! Most épp vámpír!
Bár talán a kódexekből (van ilyen?) kiderül, hogy mégis hogy terjednek a half-breedek, de talán harapással, szóval ezért merült fel bennem, hogy Isi megfertőződhetett. Plussz egy gyanús karmolás van a nyakán ami mintha a vérfarkasos harc után került volna oda. Aztán a bordélyban is illetve a végén a viskóban is hallhatóan kiszagolja, hogy hol van Galahad cucca, a boostos szaglás meg általában az ilyen félállatok sajátja szokott lenni. Plussz a végén már mérgében majdnem át is változik, csak aztán vágás van. Szóval a játék alatt vált azzá szerintem, és az apja valóban nem tudta, sem Alistair.
Közvetett dolgok ezek és lehet, hogy tévedek, de gyanús.
Batman hasonlat tényleg jó. Az a baj, hogy ma már minden hasonlít valamire.
Lucan valóban gyanús volt az elejétől fogva, bár már pont ezért szoktak történetekbe berakni direkt gyanús alakokat akik aztán jók lesznek a végén mégis! Galahad helyében a franciát vittem volna, vagy Isi-t. Bár utóbbit megértem, hogy féltette és azért nem vitte, de a Marquis-t vihette volna.
Igen, ez igaz, tulajdonképpen a tesztek többsége is megemlíti ezt kritikaként, sok az elvarratlan szál, lezárva pedig csak egy van, nem is a legfontosabb, ráadásul az is csak félig-meddig. Ezzel nem vitatkozom. Szerintem elvileg be vannak tervezve DLC-k is, ha elkészülnek azok még változtathatnak a dolgon. Hozzáteszem, abszolút nem vagyok híve ennek a megoldásnak.
A lezárás egyébként nekem nagyon a
SPOILER
Batmant idézte, ahogyan Galahad, kitaszított egykori (sötét) lovag áll a háztetőn, lenézve az éjszakai Londonra (=Gotham), Tesla pedig rádión beszél hozzá.
Azzal is egyetértek, hogy a Lady Igraine nagyon hirtelen tűnik el a történetből( Lafayette úgyszintén), én azt gondoltam, a végső konfliktusnál lesz szerepe, de mégse. Az, hogy ő is vérfarkas lenne, számomra nem egyértelmű, de lehet, hogy csak nem figyeltem eléggé. Az világos, hogy ő is adoptált, ahogyan Sir Lucan, de az már nem, hogy ők vér szerinti testvérek-e. Ha jól értettem, Lord Chancellor azt mondja a végén Galahad-nek, hogy nem árulhat el semmit Isabeau-nek a történtekről, tehát ebből nekem inkább az jön le, hogy ő nem tudja a testvére titkát.
Ami viszont kifejezetten tetszett, az a Hasfelmetsző Jack gyilkosságok megoldása, az, hogy Lord Hastings áll az egész mögött. Aztán persze az is igaz, hogy az a szál is elvarratlan lett végül.
Most, hogy mondod ez a Lucan=Lycan dolog tényleg egyértelmű, szinte már pofátlanság is a RaD részéről, hogy ennyire az orrunk elé tolják a megoldást, de talán pont ezért nehéz észrevenni. Mondjuk nekem az első megjelenésétől kezdve nagyon gyanús volt, azt sejtettem, hogy nincs rendben vele valami.
Szerintem elég szemtelenül készültek a folytatásra. Pontosabban nem fejezték be ezt a játékot! Sok fontos elvarratlan szál maradt, miközben szerintem lényeges vonalon max egyet illene nyitva hagyni.
SPOILER
Lord Hasting elkapása? Isabeau likantrópiája? Merlin/Arthur és Percival? Így csak bedobták a játékost egy világba amiben épphogy kibontakoztak a dolgok. De persze, ha Neked tetszett akkor rendben van, én úgyis csak TeCsős ingyenélő vagyok, szóval ha azoknak bejön akik fizetnek is érte akkor talán oda fog jutni a dolog, hogy folytatják.
Azért a Ser Lucan/Lycan dologra rájöhettem volna hamarabb is.
Az lehet, hogy nézni nem mókás, de játék közben nem zavaró. Én pár perc után már nem is látom a fekete csíkot. Azt nem állítom, hogy bármiben is hasznos ez a megoldás, de túl lehet élni. A játékot ma fejeztem be, szerintem legalább 12 óra alatt. Bár állítólag a rövidsége, az unalmassága, az egysíkú játékmenete és gyenge története, valamit a béna játékmenete mellett még újrajátszhatósági értéke sincs, én azért szerintem hamarosan nekifutok még egyszer. Az meg nem gond, hogy rágyúrtak a folytatásra, csak készüljön is el. Az Angliából befutott eladási adatok egyelőre biztatóak (az élen nyitott), ami még nem sokat jelent, de azért valami, az óriási lejárató kampány után.
Ja, játék közben arra gondoltam, hogy szegény Digic Pictures pár év múlva bezárhatja a boltot, ha ez lesz a trend grafika terén, amit a The Order nyújt. A játék motorjával készült átvezetők CGI minőségűek, a tényleges játékba való átmenet meg olyan sima, hogy sokszor csak onnan vettem észre, hogy Galahad nem mozog.
Ha már átvezető a játék nagyrésze() gondoltam megnézek egy kb. három órás verziót. Végig nagyon jó volt! Érdekes történet és nagyszerű hangulat... mármint nem úgy nagyszerű a hangulat, hogy pezsgő meg minden, de értitek.
Az néha látszott, hogy szélesvásznon nézni a fedezéket annyira nem mókás. A filmszerűség pont a lényeget vágja le ilyenkor a képernyőről.
Talán jobb is lehetett volna, ha nem gyúrnak ennyire az Order: 1887-re.
Úgy vagyok ezzel is, mint a Beyond esetében, nem tudom hová tenni a játékra adott 4-5-6 pontokat. De még a 7-et is kevésnek érzem, nálam alsó hangon is egy erős 8-as eddig. És nem csak azért, mert a grafika kenterbe ver mindent, amit eddig láttam, és csak olyan dolgok rontják némileg az összképet, mint a néha túl statikus környezet, vagy az, hogy nincs tükörképe a karaktereknek, meg persze a fekete csíkok hiányát is el tudnám viselni. Ezektől függetlenül viszont valóban pazar a látvány, a karakterek kidolgozása, a fény-árnyék és részecske effektek, minden.
De mondom, nem a grafika az Order egyetlen erőssége, egyetértek azokkal, amiket te is leírtál. Érdekes a sztori, pörgős és gördülékeny a játékmenet, az AI sem annyira süket, ahogyan azt egyesek írták. És az sem igaz, hogy csak mozizni kell végig, ha pedig mégis, akkor az sem unalmas, és még QTE szekvenciákkal sincs tele a játék. Ami pedig az 5 órás játékidőt illeti, arról csak annyit, hogy reggel 8 órától délután 1-ig játszottam, ami alatt a ötödik fejezetig sikerült eljutni. Hard fokozaton, többször elhalálozva, néha megállva a környezetet csodálva.
Nem mondom azt, hogy forradalmat hoz bármiben is a játék, de csalódást sem okoz semmilyen téren. Továbbra is feltételezem, hogy a túlpörgetett marketinghadjárat, és az ezzel talán összefüggő, a megjelenés előtti hetekben a játékra zúdított - több szempontból is alaptalannak bizonyuló - negatív kampány együttesen eredményezte, hogy sokan alulpontozták. Én bízom benne, hogy akik tehetik, azok közül minél többen ki is fogják próbálni, akkor pedig szerintem nem marad el az anyagi siker, mi pedig megkapjuk a valószínűleg betervezett folytatásokat is. Én nagyon csalódott lennék, ha egyetlen rész után el is kellene búcsúzni ettől a világtól.
Nekem már megvan a játék szerda óta, és azt kell mondjam nem lett ez olyan rossz, mint amennyire lehúzták.
A qte-k szerintem nem lettek rosszak, sokszor több választás is van mit szeretnél azok közben csinálni. A grafika pazar, a sztorival semmi bajom, nekem eddig tetszik. Az meg hogy sok az átvezető, hát embere válogatja, heavy rainben is volt ennyi, és azt is imádtam. Az akció pörgős, én nem éreztem unalomba fulladónak, jó ki ereszteni a fáradt gőzt,és cafatokra szedni pár embert, vagy vérfarkast.
És mivel több lehetőség is van formálni a sztorit, biztos neki kezdek másodjára is.
Na egy szó mint száz, szerintem kritikák és lehúzás miatt. (mert nagy része ezek miatt van amiket írtam, nem kell le írni a játékot)
Mindenki próbálja ki aki tudja, és döntse el maga milyen lett. Én személy szerint inkább játszok egy 10 órás játékkal, mint egy Sandbox őrülettel, amikben a legtöbb mellék küldetés ugyan az, és ismétlődik. Itt nem kell meg lincselni, mert én is szeretem őket, csak rendszerint hamar bele unok, és akkor pihentetnem kell, és később újra elő veszem és befejezem.
Ja és itt meg jegyezném, hogy végre nem vámpírok,és zombik vannak benne, erre voltam ki éhezve már ezer éve!
Nos ez az én véleményem, most megyek is játszom vele tovább, majd le írom meddig tartott kíváncsiságból mérem.
Az inFamous: Second Son és First Light megéri az árát, ahogyan szerintem a DriveClub is. De tény, hogy az első igazán ütős exkluzív továbbra is várat magára, és igazából jó esély van rá, hogy csak az Uncharted 4 lesz az. Vagy az sem, én már bármit el tudok képzelni. Ott van még persze a Bloodborne is, de az valószínűleg most sem lesz egy populáris, mindenkinek szóló játék.
Azt már láttam PS3-on. Olyat mondj ami csak PS4-re készült(És nem, a The Last of Us Remastered oké, hogy csak PS4, de azt a fél világ már látta előtte PS3-on).
A látottak alapján picivel rosszabbat vártam, de ezek a pontszámok sem túl hízelgőek... Újabb levesbe ment exkluzív a Sonytól... Most komolyan az Uncharted 4 lesz az első exkluzív ami meg is fogja érni majd az árát PS4-en megjelenéskor? Ezt azért nem gondoltam volna...
Nem igazán lepett meg, de nem túl szépek a játékról megjelent első kritikák pontszámai:
IGN: 6.5
Game Informer: 7.75
Videogamer: 6
GameTraliers: 8.2
Kotaku: No
Eurogamer: nem is pontozta
God is a Geek: 7.5
Everyeye.it: 8
jeuxvideo.com: 7.5
Polygon: 5.5
Destructoid: 6 (ez mondjuk tőlük hízelgő)
DualShockers: 8.5
Gamesport: 5
Shack News: 8
Ettől függetlenül én is teszek majd egy próbát ezzel a játékkal, csak nem most. Veszek majd egy PS4-et Uncharted 4-el, és akkor az is meglesz, aztán szépen beszerzem rá az Infamous Second Son-t, meg kölcsönbe elkérem PSfan haveromtól ezt. Egy kört talán megér.
Nem vettem támadásnak. Mondjuk, ez olyan dolog, hogy akinek X1-e van, annak valószínűleg az X1 exkluzív címei jönnek be jobban, akinek meg PS4-e, annak a PS4-é. Akinek meg mindkettő van, esetleg objektívebb módon meg is tudja ítélni ez. Neked a a DriveClub felejtős, én meg rég játszottam annál jobb játékkal a stílusban. Neked a Halo MCC érv az X1 mellett, nekem ugyanannyira nem az, mint amennyire a The Last of Us sem a PS4 mellett. De abban igazad van, hogy ez egyíni ízlés kérdése. Éppen annyira, mint az Order megítélése is.
MattMatthew:
Azzal egyetértek, hogy a kelleténél talán agresszívabb a reklámkampány, ami egy új cím esetén nem ritka, de adott esetben fordított hatást is el lehet érni vele. El tudom képzelni, hogy itt is ez történt, mellé meg még fogást is találtak a kritizálók a játékon.
A játékidő pedig mérhető adat, de amikor valaki 6 órát mér, más meg 9-et, megint más pedig 14-et, én azért nem venném egyiket sem szentírásnak, főleg nem a legrövidebbet.
Nem értünk egyet. Szerintem a QTE nem egyenlő látványos akcióval, ami időre menő döntés eredménye. vagy nem is tudom, hogy definiáljam. Az ilyen egyszerűbb cuccok, mint a kar meghúzása is ebbe a "családba" tartozik. S ezzel nem vagyok egyedül:
Ready at Dawn’s Marc Turndorf was asked how frequent QTEs are in the game.
I don’t have a specific answer to that, but once every 3-4 minutes?…No! As much as necessary…There are many kinds of QTEs. There are really compelling ones at the end of a boss battle or just a melee encounter which makes it more gratifying and gives it some branches which are really fun.
Turndorf then explains that while there are indeed many QTEs in the third-person shooter, the studio didn’t go “crazy” and added it every couple of minutes.
Then there are some little things like opening a door and things like that. There are plenty in the game, as many as necessary but we don’t go crazy like “Oh! It’s been 4 minutes, we don’t have a QTE we need a QTE ahh! What are we gonna do?!” It’s not like that. We tried to place them in compelling manners that users can really enjoy.
A good few minutes of our first proper look at The Order, the PlayStation 4's high-profile, big-budget exclusive, pass before we see anything resembling traditional gameplay. Even then it's brief - a short, staged shoot-out in a crowded Whitechapel alleyway where third-person cover-based gunplay gives way to a fist fight before our hero Galahad crashes through a weak timber roof. Except it's one of those fist-fights, as Galahad's actions are brought to life via on-screen prompts that, when pressed in the correct order, see him reaching for a knife before plunging it into a rebel's neck.
This isn't a QTE, though - or, rather, that's not what developer Ready at Dawn is calling it. In their parlance it's "branching melee", whereby failure at any stage in the process simply sends you down another path. The knife isn't the only option open to Galahad, and the fight can be concluded in many more ways. All of which sounds very much like a QTE, albeit a very generous one. It seems it's not just in The Order's twisted take on Victorian history that there's been some slight revisionism and a little bending of the rules.
Szerintem ez marhára nem QTE, csak egy egyszerű billentyűparancs. Ahogy korábban is írtam, akkor minden játékban a "to open the door, press E" is QTE? Dehogy. A QTE lényege, hogy megfelelő időben a megfelelő billentyűt lenyomjuk, különben szerencsétlen hősünk úgy jár, mint Lara ezen a videón. Ha pedig jól csinálod, akkor valami hasonló (szerintem) látványos jelenet a vége. De igazából tök mind1, nem hiszem, hogy azért lenne a The Order 1886 rossz játék, mert meg kell benne nyomni párszor egy billentyűt, hogy meghúzzunk egy kart. Más kérdés, hogy a QTE-t is lehet rosszul használni.
Persze! Ha igazad van azt mégsem ismerhetjük el, egyetérteni is ciki lenne, szóval inkább kiforgatjuk a szavaidat és csúfolunk a miatt amit nem is mondtál. (avagy szalmabáb érvelés)
Talán azért van ez a nagy véleményezés mert nem csak itt a dome-on figyelnek minket bajuszos emberek a hozzászólások írása közben, hanem elég általános jelenség az, hogy így nyomatják. Nem tudom, hogy így van-e, de itt már egy ideje megy a reklám. Arról meg ugye a készítő/forgalmazó tehet.
Játékidőn azért van nagy fennakadás mert ez az egyetlen többé-kevésbé mérhető adat. Ezt tényleg be lehet lőni gyors/gyűjtögető végletekkel. A replay value meg nagyon gagyin hangzik. Ettől még lehet igaz (TR2013-at is már harmadszorra vagy negyedszerre tolom, pedig nem vagyok az a nagy újrajátszós).
Október végén kaptunk egy Sunset Ovetdrive-ot(jómagam nem próbáltam, de úgy hallottam, hogy elég jól sikerült darab), de akkor az ősz folyamán kaptunk még egy Forza Horizon 2-t aminek még mindig nem sikerült a végére érnem(Driveclub-ot szerintem felejtsük is el, volt hozzá szerencsém, nem ájultam el tőle, a grafikája tényleg szép, ezt aláírom), annyira dugig van tartalommal és versenyekkel, és véleményem szerint látványilag is pazar. Novemberben meg még jött a Halo MCC ami azért is jó nekem, mert egyedül a 2. részével játszottam és az nem fogott meg, de most, hogy belekezdtem a kampányba a multin kívül(haverok nagy Halo függők, és rá kellett jönnöm, hogy tényleg élvezetes, főleg a béta volt Isten), 60$-ért brutális mennyiségű tartalmat kaptam(USA store-ról vettem még anno), 4 teljes értékű részt, ahol a 2. részből elég sokat hoztak ki, ajándékba kaptam 1 hónap goldot a kellemetlenségekért(Sajnos multi ügyileg vannak gubancok, de a sok elmaradásomat pótolva sokat nem tapasztalok ebből, de ettől vannak gondok vele), a jövőben megfogom kapni a Halo ODST Anniversary kiadását ami jelenleg fejlesztés alatt áll(utólag írtak üzenetet erről a Bungie-tól mindenkinek aki megvette a játékot egy bizonyos időpont előtt), és akkor ott volt még a 3-4 hetes Halo 5 béta ami eszméletlenül király volt. Bár ebből a 3 játékból csak 2 van a birtokomban, de azok olyan szinten fullosak tartalom szempontjából, hogy jelenleg nem is bánom, hogy nem jön új cím, mert nem tudnám hova besorolni időbeosztásomat tekintve. A következő ünnepi szezon folyamán meg olyan játékok várhatóak mint a Quantum Break, Phantom Dust, Scalebound, Halo 5 meg fogalmam sincs még mi, és állítólag annyi cím várható exkluzív ügyileg, hogy lesz is ami el lesz tolva következő évre. Nyilván vannak köztük rétegjátékok, ahogy a korábban felsorolt játékok sem szólnak minden rétegnek, de ezekkel tökéletesen elleszek, és bőven több mint amit eddig a PS4 nyújtani tudott(Knack és Killzone a szánalmasan szar viccek táborát erősítik, egyedüli említésre méltó játék az Infamous second son továbbra is).
Viszont nem akarok sem offolni, sem flame-elni, szóval ha lehet, ezt ne vedd támadásnak. Az egyéni ízlésem és véleményem található fentebb betűkbe öntve. A PS4 életútja meg az Uncharted 4 megjelenéssel válik majd csak érdekessé szerintem.
Ha mondanád én meg azt mondanám, hogy "lám kibújt a fanboy a zsákból", de nem mondom, mert Te sem tetted. (mint ahogy a limitált PS4-es poént is elengedtem a fülem mellett Szerintem minden platformra vannak jó játékok, nem ezen múlik.
GeryG: Attól még az egy QTE (csak nem látványos) és sajnos van pár ilyen fölös darab a játékban. Ez a gond.
Nem, nem erre. De ezt nem is tartom QTE-nek. Amit mutattál, kb. ugyanaz, mintha azt mondanád, hogy egy FPS-ben felesleges megnyomni az E vagy F billentyűt, hogy kinyissunk egy ajtót vagy felkapcsoljunk egy kapcsolót. De értem a célzást. A QTE alatt a Quantic Dream játékaira jellemző tényleg látványos megoldásokat értem vagy épp a legutóbbi Tomb Raidert, amiben megint nagyon jól eltalálták a használatát. És nem mondhatja senki, hogy nem látványos, ami közben a képernyőn zajlik.
Most erre olyan egyszerű lenne azt mondani, hogy ez pont 6 órával több szórakozás lesz, mint amit az Xbox One-ra mostanában megjelenő értékelhető exkluzív címek fognak nyújtani, de ez már szerintem is olcsó poén lenne.
Ha ez a játék sikeres lesz, az max csak azért lesz, mert a PS4 tábor ki van már veszettül éhezve valami értékelhető exkluzív címre. A hírt tekintve újabb pofára esés van előkészülőben, mert azért a 6 óra tulajdonképpen semmi. A játékmenet meg nem kiemelkedő az eddig látottak alapján, egyedüli dicséret a grafikát illeti, de a filmhatású fekete sávok a rossz vicc kategóriát erősítik...
GeryG: A látványos QTE alatt remélem nem a 10. percnél található jelenetre gondolsz ennél a videónál, mert az éppenséggel kurva fölösleges
Becsülendő, hogy a szokásos 1-2 soros fikázás helyett most ennyire megerőltetted magad, mondom én, hogy ez a játék mindenkiből kihozza a véleménynyilvánítási kényszert. Mondjuk a "tálcára teszed a játékot és netezel" rész egy kicsit erős volt, de mindegy.
Nem akarlak elkeseríteni, de ez az 5 óra úgy jön össze a YT-os végigjátszásnál, hogy többször is meghal és nem találja merre kell menni (írtam is korábban). Szóval nem speedrun. Természetesen egyéni, ki mennyit hoz ki belőle, Unchartedeket én is 15-20 óráig is játszottam, mert szaroztam mindenfélével, de attól még az átlag hossza nem változik a játéknak.
Oké, lehet nem ez volt a legmegfelelőbb, hogy Neked címeztem a mozis hossz példát, de Nálad jött elő. Azt is vágom, hogy a 60 órát extrém példaként hoztad és nem is a Te véleményed, de erre kellett reagálnom, hogy nem jó példa.
Természetesen én sem tudom állítani, hogy aki 10-12 órát ír, az hazudik, de gyanús annak fényében amit láttam, és ami azóta több más helyről is meg lett erősítve. Élek a gyanúperrel, hogy "fizetett", Sony közeli emberkékről lehet szó.
Artyom: Pont nem jó példa, más stílusú játék. Unchartedhez, Tomb Raiderhez kell. 12 óra vs 5 (igazából 3) óra. Multit direkt nem is keverem a képbe.
Ru Weerasuriya: Amikor összeálltunk a Sonyval, hogy elkészítsük az Ordert, mi filmnek fogtuk fel, mert egy zseniálisan kinéző filmet akartunk készíteni. De sajnos mondták nekünk, hogy egy videojátékot várnak tőlünk, mert videojáték fejlesztő cég vagyunk. De tudjátok mit? Fáj mikor az emberek videojáték fejlesztőnek hívnak minket.
Mert ez egy alantas megnevezés és nincs közünk hozzá.
Ru Weerasuriya: Az Orderben, a történet és a grafika sokkal fontosabb mint a játékmenet. Néha olyan messzire is megyünk, hogy nem tervezünk semmilyen játékmenet funkciót. Sokkal örömtelibb történeteket írni, amik a csodásan kidolgozott környezettel keverednek. Mi filmekkel kelünk és fekszünk.
Igen. Ez vitathatatlan.
Ru Weerasuriya: Nem fogunk abba a hibába esni, hogy érdekes játékmechanikai megoldásokat készítsünk, miközben azt az időt karakter animációkra is fordíthattunk volna.
Játékmenet egy videojátékban? Az meg mi a fasz? Filmet csinálunk, vagy nem? Bassza
meg... QTE-ket gyorsan!!!
Ru Weerasuriya: Megakaruk mutatni a PS4 erejét, és hogy hogyan tud hihető karatereket létrehozni. Inkább néz ki úgy, mintha filmet csinálnák, annyi kamera van itt. De még egyszer mondom. Tudom, hogy videojátékot készítünk, de csupán néhány lépésnyire vagyunk attól, hogy filmet készítsünk. Nem is lehetnék boldogabb, csak akkor ha tényleg filmet csinálnánk.
De azért nem jegy árat kérünk. Nem baj, ugye?
Ru Weerasuriya: A csapat elhivatott, hogy olyan videojátékot készítsen, ami kitolja a filmezés hátarait. Viccesnek találtam, ahogyan Dana megpróbálta a játék rendező címét, egyszerű rendezővé átíratni, mert nem akarta, hogy az emberek játék rendezőnek véljék.
Dana nem tudja mit jelent a munka, vagy a vásárlók iránti alázat. Olyan mint mi.
A játék pedig több lesz mint 5 óra. Ha elkezdesz értelemtelen szarokat gyűjtögetni, ha lassan mozogsz, eszel egy szenyát, vagy tálcára teszed a játékot és netezel, akkor gond nélkül 8 óra. De garantáltam mozi élményben lesz részed, konzoljáték áron.
Mondjuk meg is hal néha, mert nem easy fokozaton játszik, megpróbálja megszerezni a nehezebb trófeákat, ilyesmi. De nem vitatkozom erről többet látatlanban.
Már nem először fordul elő egyébként, hogy elbizonytalanodom azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán érthetően írok-e. Én azt gondolom, igen, de amikor azzal szembesülök, hogy olyan állításokat tulajdonítanak nekem, amit én nem is mondtam, illetve nem veszik észre, amit viszont igen, akkor vannak kétségeim. Most is ez van. Nem írtam olyat, hogy miért vár valaki 60 órát, leírtam viszont, hogy a 6 óra szerintem is kevés, de többek állítása szerint is megvan a 10-12 óra nehezebb fokozaton.
El nem bírom képzelni, hogy aki 14 órát tölt el vele, mit tud annyi ideg csinálni (annak fényében, hogy "végigjátszottam" Youtube-on
A játékidővel meg ne sarkítsunk, senki nem vár 60 órát, hanem a "szokásos", "elvárt" 10-12 órát. Ne mondd nekem, ha elmész moziba és 45-60 perces filmet kapsz, akármilyen jó is, nem jegyeznéd meg, hogy ez aztán rövid volt. Erről van itt szó.
"Kicsit mintha máshonnan hoznád ide a rossz hangulatot, nem?"
Abszolút így van, de azt hittem, ez nyilvánvaló. Nem a Dome fórumozói ellen beszéltem, itt nem folyik ellenkampány (esetleg, ha lehetne nyerni vele egy limitált PS4-et, akkor folyna ), viszont globálisan nézve nagyon sok helyen az megy. Ez volt a hírben, ezért magyarázkodott a fejlesztő, én csak erre reagáltam.
Azt sem mondtam, hogy nem mondhat bárki véleményt, vagy hogy bárkié is értékesebb lenne másoknál. Annyit mondtam, hogy nem értem, miért foglalkozik mindenki ezzel, még olyanok is, akiknek lehetőségük sincs játszani a játékkal PS4 hiányában. Érthetetlenül nagy indulatokat gerjeszt a játék pro és kontra is, ilyen ezért nem gyakran fordul elő egy exkluzív esetében. Sok dolog lehet e mögött, többek között akár még az irigység is.
Ami pedig a kampány hosszát illeti, túlságosan erre van kihegyezve az egész dolog, mintha egy játék egyedüli értékmérője annak hossza lenne. A 6 órás játék rossz, a 60 órás játék jó. Az meg, hogy ki mennyi pénzt adna ki ennyi játékidőért, megint érdekes dolog, mert jelenleg ugyanannyit fizetünk egy 10 órás játékért is, mint egy olyanért, amibe akár több száz órát is bele lehet ölni. Mégis csak az Order esetében olvasni mindenhol azt, hogy nem ér meg 18 ezer forintot. Oké nem, de akkor egy 15 órás sem, amikor lehet venni 300 órásat is. Ez azonban soha nem volt vételárat befolyásoló tényező. Szerintem egyébként magyar viszonyok között durván túl vannak árazva a konzolos játékok, tehát ilyen értelemben egyik sem éri meg. De akinek konzolja van, muszáj ezt lenyelnie, maximum szelektál a címek között.
Félreértés ne essék, a 6 óra játékidő szerintem is kevés, de én több helyen olvasok 10-12-14 óráról is, szóval engem még nem győztek meg, hogy mindenképpen 5-6 óra alatt végezni fogok vele.
A precedenst nem úgy gondoltam, hogy klónozni fogják, hanem hogy bármelyik fejlesztő mondhatja, hogy ott az Order, milyen sikeres (ha az lesz) és mégis remek játék (ha az lesz és annál is úgy van hogy....
Ergo amit egyszer meg lehetett kajáltatni a néppel, azt másodjára, harmadjára, sokkal könnyebb letolni a torkokon.
"Amiért mégis megteszem, hogy úgy érzem, precedens értéke lehet. Ha sikeres lesz az Order (szerintem nem lesz, vagy nem olyan mértékben, mint várják), akkor szépen jönnek majd a hasonló cuccok a jövőben (kevés gameplay, szélesvászon, no színek) és én ezt nem szeretném."
Én nem így gondolom. Ha sikeres lesz a játék, azért lesz, mert jó, mert a játékosok egy jelentős részének arra van igénye, amit az Order nyújt. Az előrendelésekkel önmagában nem fog tudni elég bevételt termelni a játék, azért ez nem egy GTA rész, nem bejáratott IP, ráadásul szűkebb célközönséggel rendelkező (jelenleg kb. 20 milliós) exkluzív. Ha a megjelenés után kiderül, hogy tényleg vacak, akkor pedig úgyis drasztikusan csökkenni fognak az eladások, bukta lesz. Azt sem gondolom, hogy egy exkluzív játék jelentős mértékben befolyásolni tudná a piacot. Ha így lenne, sorra jönnének az Uncharted, Heavy Rain, God of War stílusú játékok, valamiért mégsem jönnek. Nyilván azért is, mert egy külsős fejlesztőnek nehéz ugyanolyan minőségben kivitelezni egy multiplatform játékot, mint a mindenben támogatott belsősnek az exkluzívat.
Ha valamilyen csoda folytán mégis anyagi siker lesz az Order, miközben egyébként gyengén sikerült, még akkor is ott van a kritikai bukás, a csalódott játékosok felháborodása, ami azért még ma is meg tudja ijeszteni a kiadókat és fejlesztőket. Ami egyszer véletlenül bejött, nem biztos, hogy másodszorra is be fog. Azt meg azért végképp nem gondolnám, hogy bárki is a játék fakó színvilágának (ami szerintem tökéletesen illik ehhez a világhoz) tulajdonítana egy esetleges sikert, ezért elkezdené másolni, a szélesvászon pedig már eddig is kiverte a biztosítékot a nagy többségnél, szóval abból sem hinném, hogy tendencia lesz.
"azok a legaktívabbak, akik amúgy nem is fognak játszani vele"
Lehetséges, hogy azért mert nem tetszik nekik? Mivel még nem jelent meg ezért aki nem tervezi megvenni a játékot, esetleg PS4 sincs a birtokában az is ugyan olyan joggal mondhat véleményt a játékról, illetve az is ugyan annyit fog érni, mint akinek van.
Egyébként nem hiszem, hogy túl rövid a 6 órás kampány... Illetve, figyelembevéve, hogy 18k-ba kerül, na annyiért tényleg rövidnek tűnik.
Másnál nem számoltam utána, de ennél, ha már említették, hogy filmes hatás meg minden, akkor figyelembevéve azt, hogy 18k-ért 10-11-szer moziba megy az ember, az 2 órás filmekkel számolva kicsit több mint 6 óra. Nyilván más országban mások az arányok, és nálunk amúgyis drágák a játékok.
Kicsit mintha máshonnan hoznád ide a rossz hangulatot, nem? Lehetséges persze, hogy csak én vagyok figyelmetlen, de itt a dome-on nem láttam negatív kampányt. Hír van, az negatív, vélemény is van többféle, de nem kampány! Szóval nem itt kell a negatív kampány ellen beszélni, mert olyan így mintha az itteni fórumozókat céloznád ezzel.
(Ha rosszul látom és itt is mindenki negatív, vagy csak én vettem túl ellenes-ellenesnek a valójában nem is olyan írásaidat akkor természetesen elnézést kérek.)
balays82: Oké, máshogy írom akkor: mint játék iránt fogékony, érdeklődő. Idézőkelesen értettem a rajongót. Úgy látom azért foglalkozik vele mindenki valóban, mert ez a Sony nagy ütőkártyája mostanság. Mindenkinek lesz véleménye. Magam szempontjából annyit tudok mondani, hogy nem vagyok elkötelezett semelyik irányba, van PS4-em, és szeretem az ilyen játék stílust (leszámítva a settinget).
GeryG: A filmszerűséggel nincs baj. Inkább azzal, hogy a fejlesztők már most össze-vissza beszélnek (leginkább mellé) ha pl. a játék hossza, meg a mozi/gameplay aránya szóba kerül. Ha már ilyet csináltak, miért nem vállalják fel? Ha valaki elkezdi játszani úgyis kiderül feketén-fehéren (jelen esetben szó szerint . A QTE-ket meg lehet szeretni vagy sem, de az említett játékoknál bevallottan arra épült fel a gameplay, itt meg megy a ködösítés megint csak, hogy jajj, hát nincs is olyan sok, nézzétek mennyi fegyver van, meg replay value.
VodevilX: A hossznak én (jelen esetben) kifejezetten örültem, mert hamar letudtam a YT nézést. Viszont egy olyan cuccnál, ami érdekel és leköt, zavart volna, hogy rövid. Van egy elvárt, eddig megszokott szint. Ráadásul az Order nem hogy ennek fele, hanem még ebből is csak a fele a játék maga. De legyünk nagyvonalúak, az order gameplay szempontból egy átlag hasonló játék idejének harmada. Ez kevés.
Összegezve gondolataimat, engem nem csak a hossz zavar, de a megvalósítás egyéb elemei is (képernyő harmada van kihasználva, színek hiánya). Lehet mondani, ha nem érdekel, ne foglalkozzak vele. Amiért mégis megteszem, hogy úgy érzem, precedens értéke lehet. Ha sikeres lesz az Order (szerintem nem lesz, vagy nem olyan mértékben, mint várják), akkor szépen jönnek majd a hasonló cuccok a jövőben (kevés gameplay, szélesvászon, no színek) és én ezt nem szeretném. Pláne egy olyan fejlesztőtől, aki sokkal többre hivatott.
Érdekes egyébként a kérdés, hogy ideálisan milyen hosszú legyen egy SP játék. Totál ember és játék függő.
Sokszor én is azon veszem észre magam, hogy szeretném minél hamarabb letudni, főleg ha lineáris játék és ezért inkább csak nyomom, haladok.
Persze a másik oldalam, meg szeret mindig mindent felszedni megtalálni kb így így azért a rövid játékok is a kutatással mindig 1-2 órával hosszabbak.
Ha tényleg jó, akkor persze az a baj, hogy miért nem elég hosszú, ha meg nem tökéletes, akkor rosszabbik esetben már úgyis siratod a pénzed.
Ahogy nem jó, ha tényleg csak alibizéssel érik el a játék hosszát, azért az sem, ha egy tökre SP játék tényleg csak inkább az 5 órához közelít 10 helyett. És ez főleg a dlc függő játék ipar betegsége miatt nem szabad, hogy így legyen. Egy ilyen konzol exkluzív címnél meg pláne kényes kérdés, hisz ez nem sűrűn lesz -50 vagy -75%os, 1-2 év múlva mint egy PC játék.
“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”
Nem egészen értem, miért baj a filmszerűség. Nézzük meg a Quantic Dream játékait: mindegyiket nevezhetjük interaktív mozinak és mindegyik úgy zseniális, ahogy van. Engem a QTE sem zavar, kifejezetten kedvelem ezt a technológiát, hiszen nagyon látványos jeleneteket lehet vele összehozni. Szóval eddig minden olyan hiszti, ami körülveszi ezt a játékot, pont meghozza hozzá a kedvem.
Azt hiszem, egyszer már volt erről szó, akkor is azt mondtam, hogy nem vagyok rajongó, hiszen egy percet sem játszottam még a játékkal. De érdekel az alapkoncepció, izgalmasnak tűnik a kitalált világ és a karakterek is, a látvány pedig elsőrangú a videók alapján. Azt, hogy sok lesz az átvezető, már régóta tudni lehetett, a fejlesztők mindig is hangsúlyozták a filmszerűséget. Én megértem, ha valakinek nem jön be a játék, ez természetes, csak az a furcsa, hogy ezeknek az embereknek egy jelentős része nem lép egyszerűen tovább, hanem minden fórumon igyekszik hangoztatni a véleményét, szinte már idiótának nézve azokat, akik esetleg bíznak abban, hogy jó lesz. De gyanítom, hogy ennek részben a játék exkluzivitása és a PS4 szinte már érthetetlenül nagy sikere (már ami az eladási mutatókat illeti) az oka. Én azt gondolom, hogy aki megveszi a játékot, majd jól pofára esik, az csak magára vethet, a saját pénzét szórja el, ezzel másnak teljesen fölösleges foglalkoznia.
Viszont a fejlesztők szerintem még meg fogják bánni a névválasztásukat, már most is több helyen belefutottam a "starting at midnight, ready at dawn" poénba az Order kapcsán.
Távol álljon tőlem, hogy flame-et szítsak, de sajnos számomra(!) nem hozott minőségi élményt az 5 óra, volt benne sok lötyögés és a fele kb. valóban mozi és QTE (főleg a játék elején van sok). Mondjuk engem nem fogott meg a világ és a setting (meg a grafika nem megfelelő irányba tolása - szándékosan nem lebutítást írok). Éppen ezért leszek kíváncsi, hogy akinek alapjában véve bejön, mit mond majd.
Én egyetértek a fejlesztőkkel: nem kell nekem 35 órás játékidő, amiből 30 azzal megy el, hogy A-ból B-be kocogok egy tökéletesen kihalt és érdektelen "díszlet-környezetben". 5 óra alatt teljesíthető lesz a játék? Ha az az 5 óra tényleg minőségi szórakozást nyújt mind történeti, mind játékmeneti szempontból, akkor én maximálisan elégedett leszek. Persze én nem néztem meg ezt a bizonyos végigjátszást, pontosan a spoiler miatt, így nem tudom, hogy ebből mennyi valósul meg, de a múltkori demo pl. a játékmenettel kapcsolatban pozitív élményeket hagyott bennem. Szóval én bizakodó vagyok.
SolidSnakeGH: Azért nem fair az összehasonlítás, mert ez egy AAA nagygépes cucc, ráadásul a Sony legújabb platformján system sellernek, jelenlegi etalonnak szánt cucc. A "bántásokat" is valószínű emiatt a (hálátlan) szerep miatt kapja.
Kíváncsi leszek, Neked mint rajongónak, mi lesz a véleményed végigjátszás után.
Én végignéztem a YT végigjátszást és tényleg rövid a cucc, pedig nem szaladt a srác és többször nem is tudtam merre kell menni. Cutscene-ből meg elég sok van, van olyan Chapter, ami gyakorlatilag egy 6-7 perces film. De nem akarom senkinek kedvét szegni, nekem azt hozta, amire számítottam: nem jött be.
De unalmas már ez a téma. Igazából nem értem ezt a játék ellen indított negatív kampányt, amiben furcsa módon azok a legaktívabbak, akik amúgy nem is fognak játszani vele. De mostanában valamiért minden exkluzív PS4-es címnél megy a hiszti valami miatt, hol jogosan, hol kevésbé. Az Order meg különösen sokat kap. Túlságosan filmszerű, túl sok a QTE és az átvezető videó, zavaró a szélesvásznú kép, unalmas csőpályás lövölde, és főleg rövid is. Úgy, hogy még meg sem jelent. Szóval ebből jól kijönni már nem lehet, nagyon kíváncsi vagyok, hogy a teljesen negatív közhangulat rányomja-e majd a bélyegét a kritikákra. Szerintem sok esetben igen, már várom az 5-6 pontos értékeléseket. De még annál is sokkal jobban, hogy pénteken végre megérkezzen a játék. Ahogyan magamat ismerem, nekem biztosan nem 5 óra lesz végigjátszani, de egyébként is többen arról számoltak be, hogy normal vagy hard fokozaton megvan az 10-12 óra is. Ami meg teljesen normális ebben a stílusban, ahol nem kell 5 percig csak szaladni egyik helyről a másikig egy küldetésért, nem kell kinyitni 500 ládát, meg összegyűjteni kismillió egyéb dolgot.
A korábbi Ready at Dawn-os GoW játékok sem tartottak tovább ~6 órás gameplaynél.
A nyilatkozat alapján itt sem számíthatunk Skyrim-szintű játékhosszra, 6 óra viszont tényleg rövidnek hat, még ha az átvezetők is beleszámítanak.