28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Diablo II

Rettenthető
#10379 Rettenthető [1963]
A tegnapi nap folyamán kaptam ajándékba egy Skullder's Ire-t, mert olyan rendes voltam vkivel, hogy így hálálta meg


A Barbárom vészesen közeledik az ősők felé, nem tom mi lesz, félek egyedül kevés leszek...

A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.

Válasz erre

Aruns
#10378 Aruns [7073]
Először a skeletonokat maxold, utána csak a masteryre. 1.10-ben a csontik rettentő sokat erősödtek. Korábbi fejlesztések közül a revives nekrót lehet átalakítani jól 1.10-hez ha csontizni akarsz, mert annál a skeleton masteryt amúgy is nyomni kellett (meg manapság az sok idézett lény már nem csinál akkora lagot, bár ha van a partiban két idézős nekró, akkor az már sok még ma is)

Régen nagy szívfájdalmam volt, hogy a csontik olyan hurkák, most akkorát erősödtek, hogy talán picit át is ment a másik végletbe 8a szintjükhöz képest nagyon erősek)

Kóbi: a három barbárnak is nyugodtan neki lehet menni velük még hellen is
Kell egy jó merc (csontis nekróhoz thornsos, esetleg ahhoz is lehet mightes) meg egy golem amit üthetnek, pár erős revive meg a csontik és persze tenni kell a fejükre a ronda átkokat

Válasz erre

Előzmény: Death666 2004.09.14. 21:16
SShark
#10377 SShark [2387]
Ja és Amplify Damage átkot használok. A fizikálisan erőset sebzők ellen meg Iron Maident

Válasz erre

SShark
#10376 SShark [2387]
Az 1.10-zel szvsz. nagyon jók lettek a csontik. A Nekróm 80-as és eddig menetelt. Igaz most hellen eddig volt egy-két húzósabb meló mivel a csontik az ellent körbevéve gyorsan lepucolják egy két átokkal és corpse explosion-nal kísérve. Ez az Arcane Sanctuary pályán és a Maggot lair esetében qrva nehéz volt de ezen kívül sima volt eddig. A gólem és a hireling egymagában kevés mert lerohannak. Az 1.09-es gólemes nekrómat széjjelcsapták.
Szóval jók azok a csontik. /eddig mindenképpen de előreláthatólag kicsit többet figyelve, hogy el ne fogyjanak, szerintem végigvihető velük. Act 3-4-5 ben biztos többet kell majd támasztgatni és a CE-nél is figyelni kell, hogy ne robbantsak fel minden hullát.
A 3 barbár ellen nem mernék megesküdni rá.
A maradékot én azért a golem mastery-re pakolgatom.

Ja és ez nem tuti, csak az utóbbi hét tapasztalatai alapján írtam ezeket, meg a Diablo páholyban nézelődtem.

Válasz erre

Előzmény: Death666 2004.09.14. 21:16
kelkáposzta
#10375 kelkáposzta [6439]
Mivel nem volt még csontis negrom, ezé inkább qussba maradok

A hízás jó dolog ! 1367 B.u.É.k

Válasz erre

Előzmény: Death666 2004.09.14. 21:16
Death666
#10374 Death666 [1113]
Kezdtem 1 necrot most vagyok vele normal act5-ben,és mivel eddig nem volt necrom ami act3 nál túljutott volna lenne néhány kérdésem:
Csontik lesznek - e nagyon erősek?Mert már itt is kicsit akadozva megyek valahol már azt mondom nem létezik hogy ezt leölik,aztán hipphopp kész is,valamikor meg egy szar miniboss letakarítja az egész állományt.eddig 10 skeleton mastery 10 skeleton 3 mage 2 summon resist-en van innen mennyit fog még erősödni mer ha nem számottevőt akkor inkább áttérek fire golemre,ami ahogy így elnézem már első szinten 3x akkorát üt mint a csontik,igaz ők többen vannak, szal sztetek mi legyen?

Twelve galaxies, and all coming at me!

Válasz erre

GRIM ONION
#10373 GRIM ONION [4084]
Köcce, megtaláltam. Helyzetjelentésben volt...

Az élet jó! Csak a világ szar...

Válasz erre

Előzmény: kelkáposzta 2004.09.14. 16:13
kelkáposzta
#10372 kelkáposzta [6439]
Arra a csöves trogerre gondolsz? Hát elég ritkán jön mostanság, de a helyzetjelnetés topicba néha irogat. Vagy a sulesba? hmm, mind1.

Muhahaha, nah megyek felviszem a diot, me megvan az "úJ" gép. Asszem elöveszem a régi gamakat, amik régen akadtak.

A hízás jó dolog ! 1367 B.u.É.k

Válasz erre

Előzmény: GRIM ONION 2004.09.14. 15:50
GRIM ONION
#10371 GRIM ONION [4084]
kelkápi: Mivel tudom, hogy te szinte mindig itt lógsz , megkérdezném hogy hriszto milyen gyakorisággal téved ide?

Az élet jó! Csak a világ szar...

Válasz erre

Előzmény: kelkáposzta 2004.09.13. 22:34
GRIM ONION
#10370 GRIM ONION [4084]
Ismerős helyzet. Kb én is így állok csak én Poison Novás vok...

Az élet jó! Csak a világ szar...

Válasz erre

Előzmény: SShark 2004.09.14. 12:35
GRIM ONION
#10369 GRIM ONION [4084]
Tudom, hogy nem vagy zsírbüfé hisz láttam azt a rusnya képed...

Az élet jó! Csak a világ szar...

Válasz erre

Előzmény: kelkáposzta 2004.09.13. 22:34
SShark
#10368 SShark [2387]
Nemcsak kellemes de hasznos is lenne a kooperatív játék. Tegnap az Arcane Sanctuary résznél vért izzadtam mire elértem Summonert.
-A keskeny utak miatt mindíg 1, max 2 csontival tudtam közvetlenül támadni a többiek csak sorbanálltak a pikásommal egyetemben. A puszta bone spirittel meg egy kicsit időigényes volt kiírtani a fizikai támadás immunitással rendelkezőket.
-Gyakorlatilag nem voltam veszélyben csak lassan ment a szekér. A corpse explosiont pedig elég jól bírták a gazok. Ma azthiszem megpróbálom kipucolni a máguskanyont.

Válasz erre

Előzmény: Rettenthető 2004.09.14. 11:29
Rettenthető
#10367 Rettenthető [1963]
Egyszer igazán összeröffenhetnénk így a bneten mindahányan...

A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.

Válasz erre

Aruns
#10366 Aruns [7073]

Válasz erre

Előzmény: SShark 2004.09.13. 19:18
kelkáposzta
#10365 kelkáposzta [6439]
Grim: Hajjaj.. lázadunk, lázadunk? Asszem itt az ideje h befenyitselek, pedig birtam a burád.
Ugye most nem hiszed azt h hamburger zabálo zsirmű vok? Hidd el ha lenne pénzem akkor nem vegetálnék májkrémen, hanem dagadtra zabálnám magam

A hízás jó dolog ! 1367 B.u.É.k

Válasz erre

GRIM ONION
#10364 GRIM ONION [4084]
Hogy a francba nem híztál még el? Csodálkozom, hogy nem folyod körbe a széket...

Az élet jó! Csak a világ szar...

Válasz erre

Előzmény: kelkáposzta 2004.09.13. 19:37
GRIM ONION
#10363 GRIM ONION [4084]
Na ja. De nem fizetsz túl jól, úgyhogy még mindig nem riadok vissza az árulástól ha jobb ajánlatot kapok...

Az élet jó! Csak a világ szar...

Válasz erre

Előzmény: kelkáposzta 2004.09.13. 17:12
kelkáposzta
#10362 kelkáposzta [6439]
ööö hát nos... ami igaz az igaz 1.10 alatt eddig ha 3 nem édeséggel kapcsolatos karim van

A hízás jó dolog ! 1367 B.u.É.k

Válasz erre

Előzmény: SShark 2004.09.13. 19:18
sipec
#10361 sipec [19623]
deli!

Válasz erre

SShark
#10360 SShark [2387]
Ismerős ez a név...
Nekem az elsőt Bonesmith-nek hívták de ezt rendesen elqrtam mert ez még nagyon az elején volt. Aztán jött Kazgaroth és nekem egy fél éves internet szünet ami szegény karaktereim odakozmálásához vezetett. Az otthoni nekróm Thalantyr, és az új generációs csontiidéző hullarobbantgató mágusom a Fautalaxius névre hallgat mert közben a Kazgaroth nevet lenyúlták a B-neten, igaz én is a BG ből mazsoláztam.
Igaz az új neveket is fonetikusan és egyébb módon koppantottam.
Fautalaxius (Fistandantilus-Dragonlance)
Tervalina (Tervalin pkh.-Dragonlance)
Raistlina (Raistlin-Dragonlance)
-A barbáromnak magyar neveket szoktam adni (Aba Amádé, Durbints Sógor)
-A paladinom mindíg Kolbász Cápa
-A druidám Weltorex vagy Tripla X
-Az amazonom rendszerint Timora Dorlana.
-A varázslónőm pedig mindíg Gobby Hilda névre hallgat.

Kelkáposzta gondolom a Horváth Rozi szakácskönyvben mazsolázik.
Uh kicsit rámentem a nevekre... bocsesz

Válasz erre

Előzmény: Aruns 2004.09.13. 09:48
ZZoli3
#10359 ZZoli3 [1961]
1.10!!!!!!! KÖSSZ!!!!!!!

Ooooh you set my soul alight

Válasz erre

vortób
#10358 vortób [12314]
Semmit nem kell kikeresned:
For a Complete overview of ALL available Games check the [ Game Index ] van egy ilyen szöveg az oldalon, game indexre kattints.

,,Happiness is only real when shared."

Válasz erre

vortób
#10357 vortób [12314]
Röhejjessen egyszerű:
Fogod az 1.10patchet(eredetitt) és felteszed.Most ugye nem indul.De te felmész erre az oldalra kikeressed a listábból a Diablot és leszeded az 1.10 tört exe fájlát amivel rögtön felülis írrod az eredetitt.

,,Happiness is only real when shared."

Válasz erre

ZZoli3
#10356 ZZoli3 [1961]
Mire keressek?Mert nekem Blizzardot hoz ki mindig és gondolom,hogy a Blizzardról eredeti Cd-re tölt le patchet

Ooooh you set my soul alight

Válasz erre

vortób
#10355 vortób [12314]
Csak csendessen megsuggom˙Ő hozzájuk fordulj bizzalommmal.pssszzzt!!

,,Happiness is only real when shared."

Válasz erre

ZZoli3
#10354 ZZoli3 [1961]
Valki egy oldalt plíz.Akinek van gondolom ő is letöltötte.Honnan?

Ooooh you set my soul alight

Válasz erre

kelkáposzta
#10353 kelkáposzta [6439]
Nah megjött a személyes testöröm

A hízás jó dolog ! 1367 B.u.É.k

Válasz erre

Előzmény: GRIM ONION 2004.09.13. 15:30
GRIM ONION
#10352 GRIM ONION [4084]
hriszto: Nem kaptad meg a levelem, vagy csak lusta dög vagy válaszolni?

Az élet jó! Csak a világ szar...

Válasz erre

Előzmény: hriszto 2004.09.09. 20:03
Aruns
#10351 Aruns [7073]
Tegnap este volt az az eszement film, a Bone Collector, mikor megláttam a címet, már kigyúlt a gonosz fény a szemember az egyik régi nagy öreg necromat híják Bone Collectornak (sokan szörnyülködtek már a nevén,mikor meglátták a B.neten )

Válasz erre

Előzmény: SShark 2004.09.11. 11:05
SShark
#10350 SShark [2387]
Na én meg végre mecsíptem egy Lum rúnát. Belepusziltam egy diamond mail-be aztán most tépek is vissza hellre. 79-es a nekróm és night Baalrunokat csinálva végre összejött. Ja meg egy Herald of Zakarum meg egy Bartuc is. Ezek után már egy Assát is gyártok.

Válasz erre

sipec
#10349 sipec [19623]
nah mar 36os az amám

amugy cuccoltam single-ben is és most kb 5500at sebez a lighting sentry

Válasz erre

ZZoli3
#10348 ZZoli3 [1961]
mindegy milyen patch mert én csak Player8-at szeretnék.

Ooooh you set my soul alight

Válasz erre

kelkáposzta
#10347 kelkáposzta [6439]
Nem tudom, nem tudom

A hízás jó dolog ! 1367 B.u.É.k

Válasz erre

Előzmény: Diablo_666 2004.09.12. 18:22
Diablo_666
#10346 Diablo_666 [139]
Lesz e Star Craft 2 ??? És Mikor ????

Válasz erre

Bartuc the bloody warlord
#10345 Bartuc the bloody warlord [135]
Nézz jól körül mert nekem már nyár előtt volt 1.10-es patchem. Haver töltötte egy warezoldalról. Kérj meg vaalkit, hogy nézze meg neked.

A legszebb öröm a söröm.

Válasz erre

ZZoli3
#10344 ZZoli3 [1961]
LoD is fenn van és nem eredeti
1.10 patchet kéne most szerezni

Ooooh you set my soul alight

Válasz erre

ZZoli3
#10343 ZZoli3 [1961]
Másolt Cd-re!!!!!!Letöltöttem,felraktam és az egész diablo el lett szúrva!!!!!!!!

Ooooh you set my soul alight

Válasz erre

kelkáposzta
#10342 kelkáposzta [6439]
páholy oldala pl.

A hízás jó dolog ! 1367 B.u.É.k

Válasz erre

Előzmény: ZZoli3 2004.09.12. 12:27
ZZoli3
#10341 ZZoli3 [1961]
Honnan lehet letölteni(másolt Cd-re)

Ooooh you set my soul alight

Válasz erre

kelkáposzta
#10340 kelkáposzta [6439]
Akkor viszont ha használni akarod a p8-at, fel kell vinned az 1.9-et vagy 1.10-et.

A hízás jó dolog ! 1367 B.u.É.k

Válasz erre

Előzmény: ZZoli3 2004.09.12. 09:14
ZZoli3
#10339 ZZoli3 [1961]
Nekem 1.07

Ooooh you set my soul alight

Válasz erre

ZZoli3
#10338 ZZoli3 [1961]
Nincs rajta semmi patch.

Ooooh you set my soul alight

Válasz erre

vortób
#10337 vortób [12314]
Ha még csak 1.9 van akkor players 8 simán.És ne ijedj meg ha nem ír ki semmit!

,,Happiness is only real when shared."

Válasz erre

ZZoli3
#10336 ZZoli3 [1961]
Nem működik.Honnan lehet letölteni az 1.10 patch-t ami másolt CD-n is megy?

Ooooh you set my soul alight

Válasz erre

ZZoli3
#10335 ZZoli3 [1961]
Kössz.Szerintem nem cheat mert az ellenségek is erősebbek.

Ooooh you set my soul alight

Válasz erre

kelkáposzta
#10334 kelkáposzta [6439]
Sojnak eléggé lement az ára Andy bot miatt. Ber Runa olyan 4-5 soj szvsz. Ha nem több...

off

Vehehehe, voltam Hauni napokon, és ingyen volt kaja(grill csirke, süti, sajtos rud, jégkrém), pija(cola, fanta, sör ) + rodeo bika, légvár, meg minden szar KAjakra mint meseországba

A hízás jó dolog ! 1367 B.u.É.k

Válasz erre

Előzmény: Ice Tea 2004.09.11. 22:52
Ice Tea
#10333 Ice Tea [2]
1-2 soj?????????? az biztos nem mer, a soj helybol istet er

Metallica

Válasz erre

vortób
#10332 vortób [12314]
/players 8 nincsmit.
A Ber runa 1-2 soj.Nm.

,,Happiness is only real when shared."

Válasz erre

Előzmény: ZZoli3 2004.09.11. 20:25
sipec
#10331 sipec [19623]
nemtom egyik valaszt se!

Válasz erre

ZZoli3
#10330 ZZoli3 [1961]
Van egy kód amit ha beírunk akkor kiírja,hogy player set to 8 vagy valami ilyesmi,és ha beírjuk akkor sokkal több xp pontot kapunk de erősebbek az ellenek.Mi a kód?

Ooooh you set my soul alight

Válasz erre

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat