Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Beszélgetés a játékokról

»» Grim Dawn

25517 levél
Válasz 18.02.25. 07:38 #59
Peace
Újrajátszhatóság szempontjából is inkább a GD nálam a kedvenc. Igazából szinte minden téren jobban imádom a Diablo 3-nal. Elsőre sok lehet a kis fejlesztő cuccok száma, a sebzésfajták és a többi, de behatóbban úgyis csak ultimate-en kell foglalkozni velük, addigra még már lesz fogalmad mindenről. Az ellenállások növelése úgyis mindig a végcél, hogy életben maradj. És minden egyes nehézségi fokozat elég rendesen levesz belőlük. Normalon ugye még nincs semmi levonás. Sok idő kell hozzá, mivel általában saját karakternek nem nagyon esik cucc, csak ha mázlid van. Nekem is ez sokadik karakterem és ehhez tudtam összekukázni a felszerelést a másikaktól, hogy eljuthasson erre a szintre. És talán ez lesz az első karim, ami végigviszi az ultimate-et. D3-at eluntam egy év alatt, ezt a mai napig nem tudom megunni a statikus pályák ellenére sem. Mondjuk jót tett ez a kiegészítő is!!!
1321 levél
Válasz 18.02.24. 21:24 #58
ivanova36
Nekem a Diablo féle pályarandomizálással sem volt gondom. Ugye ott is a főbb helyszínek fixek voltak, csak a kitöltő terület volt random. Persze valahol jó, hogy tudod mi merre van, de az újrajátszásban lehet unalmas lesz egy idő után, hogy minden ugyanott van, ok a mobok picit máshol vannak, de a terep az változatlan.
Pl legutóbbi ilyen élményem a Subnauticában szintén ez volt. Terep nem változott, ellenfelek nagyjából ugyanott voltak, nem volt akkora élmény, mint elsőre amikor felfedeztem a "pályát". Másodjára már tudtam mi hol van, hová kell menni, hol vannak az érdekes és fontos helyek. Két végigjátszást ért eddig, a harmadik még várat magára.

Én egyelőre nem a max szintre hajtok, hanem hogy megismerjem a kasztokat, mert a bemutatószöveg nem sokat segít a választásban, a skilleket meg csak választás után lehet meglesni, és persze megint más, hogyan is fognak a skillek élesben működni.

Számomra még kaotikus a rendszer, mert pl egy-egy skill néha nem úgy viselkedik, mint amire számítok, de majd megszokom. Na meg nekem túl sok a sebzésfajta. Ok egy ilyen stílusnak a velejárója a 2+ sebzésfajta, plusz az ellenállások, de itt mennyi is van? 10-12 fajta.
A felszerelés fejlesztésekhez felhasználható kis izék száma is eléggé rendesen az egekben van, ráadásul mazsolázd össze melyik mire jó, melyik milyen felszerelésre rakható, melyik is kell most.
25517 levél
Válasz 18.02.24. 20:35 #57
Peace
Pálya felépítése nem változik. Valahol ez a szépsége a játéknak, Diablo-val ellentétben. Nekem talán ez a 6. karakterem, amivel elsőként végre meglesz a max szint, pedig 2016-ban vettem a játékot.
1321 levél
Válasz 18.02.24. 19:33 #56
ivanova36
Az új karakter egy Shaman lett, aki kétkezes harc + petekre lesz gyúrva Normal-veteran módban.
Eddig a legkeményebb csata lvl15-ön a kultisták bázisának a kitisztítása volt. Négy halál és 20+ hp poti után lootokkal teli zsákkal távoztam onnan lvl16-on. Nem tudom hogy gondolták, hogy lvl15-16 környékére beraknak 20-21es ellenfeleket, de kihívás volt, az biztos.
Hja és a pálya ahogy nézem statikus, talán csak a mobok azok amik random popolnak.
1321 levél
Válasz 18.02.24. 15:15 #55
ivanova36
Peace kolléga ajánlására végül beszereztem a Grim Dawn-t, de óvatosan kezdtem és csak az alapot zsákoltam be. Majd az alap befejezése után a mostani Ashes of Malmouth DLC-t is. Az alap első nekifutásra 17 óra volt normalon, a kiegészítő rátett még 9 órát, így első végigjátszás 26 óra, és lvl51-en fejeztem be.

Első karakter egy tiszta Demolotionist lett aki végig puskával osztotta az áldást.
Alap skillnek a Fire strikeot tettem meg és azt maxoltam ki végig.
Másodlagos skill a Grenado lett, de csalódtam benne, így nem is skilleztem végig, helyette a későn felfedezett Mortar lett a nagy kedvenc. Számos bosst kiteoltam a Mortar körül körbe-körbe, míg az folyamatosan dobálta a boss fejére a "Big One" tölteteket.
Devotion ágon Ascendant-Order lett a cél, a Living Shadow skill miatt, de első végigjátszás alatt csak az Ascendant (14 pont) részt tudtam feloldani.
A lövöldözés egyetlen hátránya az volt, hogy akkor is lőtt és fogyasztotta az Energyt, ha az ellenfél fal vagy más kis akadály mögött volt. Sebezni persze falon keresztül sima lövéssel nem nagyon lehetett, de az energy-t azt zabálta. Jó pár halálom ilyen line of sight-ba belógó tereptárgy okozta. Pumpálom az ólmot a célpontba de az kb 5 hp-n röhög rajtam, majd kilép a fáklyatartó mögül és agyoncsap.
Az AoM DLC-ben ez hatványozottan igaz lett, a város nagyon sűrű helyenként és néha azt sem látni a "rossz" kamerakezelés-átlátszóság vezérlés miatt, hogy azt az ellenfelet most tudom-e sebezni vagy sem.

Főtörténetre koncentráltam, nem jártam be az egész pályát, nem néztem be minden bokor mögé.

Nem tudom, hogy a pálya statikus-e, eddig csak egy karakterem van, de annak nem változott belépésenként, mint a Diabloban, de ettől függetlenül is szép nagy területet sikerült jól megtervezni. Kellően változatos, az ellenfelek sem annyira zavaróan ismétlődnek, legalábbis nekem nem volt velük ilyen jellegű gondom.
Ami viszont zavaró volt, hogy gyakran a képernyőn kívülről berongyolt 10+ darab ellenfél körbeálltak és agyonvertek, anélkül hogy egy skillt is el tudtam volna nyomni. Ez gyakrabban megesett, mint elviselném, így "hibának" rovom fel. Na nem azért mert 10+ ellenfelet túl tudtam volna élni, hanem hogy teljesen random mikor támad ekkora túlerő, akár a képernyőn kívülről, akár a karakter lába alól. Lehet nehezítésnek szánták, ám ha annak, akkor annak normal módban nem hiszem hogy helye lenne. Pláne hogy szerintem kevés kaszt képes egy ekkora túlerőt túlélni. Ha én húzom be vagy óvatlanul futok bele ekkora tömegbe az ok, elszabtam, az én hibám. Ellenben a fenti esetekkel.

Itemizáció
Jellemzően nem a kasztnak megfelelő tárgyak estek, számtalanszor volt +100-900dmg-es kétkezes spádék estek, puskából meg -600-asok, pisztolyból meg nem volt ritka a -1100as sem. Néha viszont árusnál is találtam hasznos, +200as puskát, és menet közben egy "demo" szett 2 része is kiesett az alapban, amit a dlc feléig hordtam is, lvl30-tól, kb lvl45-ig.
Receptek alig-alig estek, így a craftolást jelenleg elkönyvelem "bekerült, mert a diablóban is volt" ficsőrnek. Egy Runát gyártottam vele és annyi.

Környezet
A dinamit használata érdekessé tette, de sajnos vagy sem, én csak későn találtam annyi dinamitot hogy mindent ami utamba esett felrobbanthattam, átjárók, ládák, így nem mentem vissza a korábbi helyekre kirobbantani amit otthagytam.

Érdekeség
Marrow Band gyűrű kiesett lvl14 körül és jóformán végig rajtam volt. Oka: chance on hitre egy "kutya" idéződött, ami megtámadta és esetekbe feltartotta az ellenfelet, míg én ledurrantottam. Lehet lett volna másodlagos kaszt ami idézni is tud, de így a tiszta demom is "kapott" egy petet.

Lesz még legalább 1 végigjátszás, új karakterrel, más kaszttal, és ezt a demot szerintem nyugdíjazom. Nem azért mert rossz, hanem mert nem fogom ugyanezt a világot még 1-2-3 alkalommal végighentelni nehezebb fokozaton. Abból a játékstílusból elég volt a Mass Effectben és Diabloban.
3272 levél
Válasz 18.02.19. 11:39 #54
Shadowguard
Nem is lenne ezzel semmi bajom, ha mellette nem azt látnám, hogy párosával esik az a loot, ami nem jó a karakteremnek. Castercuccok, közelharci fegyverek töménytelen mennyiségben, de más semmi. Epic páncél is esett tegnap, épp csak a hajamra kenhetem, mert spirites.
Annyi időm lenne játszani, mint régen akkor lehet nem érdekelne, mert játszanék 2-3 karakterrel párhuzamosan és csak összejönne valami, de így inkább keresek olyat, ami kevésbé akar megszívatni.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
25517 levél
Válasz 18.02.19. 09:50 #53
Peace
Bizony, ez a játék sajnos ilyen. Nem nagyon kényeztet el loot-al. 50-től 75-ig én is ugyanazzal a fegyverrel toltam.
3272 levél
Válasz 18.02.19. 09:18 #52
Shadowguard
Nekem parkolópályára ment a játék a tegnap este után. Amerre a kampány szerint mennem kellene lerágnak a yetik, na mondom nem baj, van még egy mellékküldetésem, hátha esik valami hasznos. Jön a boss és konkrétan oneshotol... Jó, biztos nem figyeltem valamire, próba újra... És megint... Oké, biztos gyenge a gearem/karakterem, elnézek olyan helyre, ahol nincs szintlimit és húzok kicsit a karakteren+hátha esik valami... Konkrétan egy sárga pisztoly esett, de az legalább használhatatlan. De egyébként sárga kardokból olyat dobál már ami +4-500 DPS-t jelentene... Boltban ugyanez, a pisztolyok csak mínuszt adnak, de vehetnék zöld kardot, ami +621 DPS-t ad (egykezes ráadásul). És ez még csak a normál (veterán, de akkor is), ezek után valahogy nincs kedvem még kétszer végigszenvedni ezt és újrakezdeni másik karakterrel sem, hogy azzal is nekiálljon szívatni a loottal...

Peace: Éreztem én, hogy nem fog kelleni nekem az a két pisztoly Lehet még később visszanézek, de most egy-két hétig látni sem akarom a játékot
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
25517 levél
Válasz 18.02.18. 09:49 #51
Peace
Elite kipörgetve! Nem bíztam a véletlenre, 12 potiont pakoltam magamra az uccsó boss előtt. Majdnem 85-ösön értem át ultimate-re, ami nem semmi, mert a kieg előtt a Commando karimmal 82-n már bőven ultimate felénél jártam. Mindig felcsillant a szemem, mikor végre egy lila tárgy esett, de egy gyűrű kivételével semmi nem volt jó a kasztomnak.
25517 levél
Válasz 18.02.17. 10:14 #50
Peace
Jajj, azt a gyalulást még olvasni is fájdalmas volt. :'( Meglátjuk, hogy sikerülhet-e kitolni ultimate-en. Mondjuk egyelőre még Elite is húzós, de például tegnap éjjel esett egy 82-es kétkezes epic fegyver, ami megint adni fog +4000 sebzést. Bizakodó vagyok.
4333 levél
Válasz 18.02.17. 09:03 #49
gothmog
dupla
Endure. In enduring, grow strong.
4333 levél
Válasz 18.02.17. 09:03 #48
gothmog
Ja, láttam, hogy másik (oldal) fórumán eléggé aktív voltál, kraftolás meg fegyverhajhászás terén.
Én még nem próbáltam a kieget (megvan), majd valamikor sort kerítek rá, de pont az taszít kicsit, hogy nem akarom mondjuk négyféle karakterrel végigvinni, inkább egy karakterrel maxolnám ki, de ha pont annak nem esik semmi, az szívás.
Ugyan elég sok, és elég jó cuccaim voltak korábbról, de anno, amikor leszedtem a játékot, a mentéseket is legyalultam, úgyhogy kezdhetném nulláról.
Endure. In enduring, grow strong.
25517 levél
Válasz 18.02.17. 01:18 #47
Peace
Pedig van rá esély, hogy rálicitálnak. Legalábbis szerintem. Elég kemény lett a kieg. amúgy. Az új Act-ig simán ment a dara, aztán elkezdődtek a halálozások úgy elég rendesen. Nem is nagyon kaptam észbe az utolsó felvonásig, hogy mi is folyik itt. Most jelenleg ismét a 6. Act-nál járok 79-es szinten még csak Elite-en, de így is szépen megizzasztanak néha a dögök, pedig elég szépen feltápoltam a 100% Soldier-emet. Úgy döntöttem, hogy kivételesen nem veszek fel második kasztot és nem is bántam meg. Egyelőre...
4333 levél
Válasz 17.10.11. 15:50 #46
gothmog
Ja igen, elfelejtettelek javítani a múltkor. Csak azoknak lesz ingyen, akik annak idején támogatói csomagban (talán loyalist edition? néven) vették meg a játékot.
Azért az a ~15 euro (én a GoG-on veszem majd meg, az alapjáték is onnan van meg) nem lesz egy vészes ár a várható tartalomért cserébe.

Kíváncsi vagyok, hogy ezzel a kiegészítővel befejezik-e a félbehagyott történeti részt? 100-as szinthatár, két új kaszt stb.... valahogy nem hiszem, hogy egy combosabb második kieggel rálicitálnak még erre a jövőben.
Endure. In enduring, grow strong.
25517 levél
Válasz 17.10.11. 12:41 #45
Peace
Nem ingyen!!! Csak nem írták ki Steam-re, mivel még nem elérhető a játék. Bele kellett másznom kicsit fórumtémákba és ott leltem rá a 17.99 dolláros árra.
25517 levél
Válasz 17.10.07. 09:24 #44
Peace
Köszi gothmog az értesítőt, tényleg október 11.-en itt a kiegészítő és ráadásul ingyen!!! Elolvastam mi lesz benne, nem semmi!!!
25517 levél
Válasz 17.06.28. 19:01 #43
Peace
Mivel úgyis csak én írogatok ide magamnak, folytatom ezen jó szokásomat. Leporoltam a játékot a múlt héten és végre indítottam egy demolitionist-et!!! Amikor megvettem a játékot, akkor eredetileg ilyet indítottam, de valamiért 5-6-os szint környékén meggondoltam magam és mégis kétkezes közelharcos lett belőle. 50-es szintig puskával lövöldözött, de ott végre betehettem a ládámban heverő két legendary revolvert és valami elképesztően brutális lett. Alapból mindkét pisztoly 1-1-et ad minden demolitionist skillhez, tehát összesen kettőt, ugrott is egyből a damage-em vagy 2000-et! Nagyon komoly, a főellenséget úgy daráltam be, hogy pislogni sem volt ideje. Most már elite-en megy a történet, remélem itt sem lesz komolyabb probléma.
25517 levél
Válasz 16.12.14. 08:58 #42
Peace
Elite-en esélytelen voltam már, folyamat hullottam. Majd ráfordítottam 2 napot, utánaolvastam a karakter build-eknek, voltak olyan létfontosságú skill-ek, amiket sosem használtam előtte. Teljesen át kellett alakítanom a blademaster-emet, de megérte, mert állat módjára darál, félelmetes pusztításra képes. Így is akad azért nem egy szopatósabb boss, amit kite-olni kell, de nem vészes. Mikor gyakran halok már, akkor úgyis tartok pár óra vagy 1 nap szünetet kiheverni, aztán mehet tovább újult erővel. Most shrine-okat fogok vadászni, mert kiderült, hogy normalon van még 3, amit nem leltem eddig. 66-os szinten vagyok jelenleg Elite-en a főboss előtt kicsivel, de itt azért már elég gyengécske, régen esett bármi értelmes. Legendary ruháim meg egy szem kardocskám is csak 50-es. Farmolni kéne még rendesen. Ami még mindig nagyon nem tetszik, az a nem intelligens loot, vagyis tele van már mindenféle legendary-val a ládikóm, de az én karimnak való szinte semmi.
25517 levél
Válasz 16.09.02. 12:12 #41
Peace
Nem érzem, hogy annyira jól belőtték volna. Mert a 4. act-ig piszok jól ment, aztán hirtelen elkezdett nagyon gyengécske lenni a karakterem. Értem azt úgy, hogy pillanatok alatt ledarálják a HP-ját. Persze megint idióta voltam, és nem nyomtam be a veterán módot a második karakterem indításánál. A bounty-kkal nincs kedvem időt fecsérelni, mert 2 szintet lépek, mire google segítségével levadászok egy boss-t. Majd most nekivágok nehezebb fokozaton és meglátom mennyire lesz energiám a 46-os karimat feljebb tornászni...
25517 levél
Válasz 16.06.08. 14:04 #40
Peace
Sword Coast hatalmas!!!!!! Rég nem élveztem annyira játékot, mint azt. A játékdinamika, a küldetések, a szövegeken szakadok!!! Nagyon-nagyon bejön! ÉS a semmiből tűnt fel!
Witcher az egyértelműen az utóbbi 16 év egyik legzseniálisabb játéka!!! Monsjuk én folyamatosan játszottam, úgyhogy jelenleg csak a legújabb DLC-t nyüstölöm, de valami félelmetesen csúcs!!!
4333 levél
Válasz 16.06.08. 13:53 #39
gothmog
A Sword Coast nem érdekel, de a Witcher3 és a Shadowrun HK nálam is talonban vannak még! Utóbbi rövidebb lélegzetvételű, azt valamikor a nyáron beizzítom, de a Witcher3-mat (az összes DLC-vel) a téli hónapokra/szünetre tartogatom Ja, és "W3 szűz vagyok még" , ráadásul direkt nem spoilereztem magamnak semmit a játékból, úgyhogy az én esetemben már az első végigjátszás is egy addigra full extrásan kipolírozott "definitive" Witcher3-ban (remélhetőleg abszolút definitív élmény formájában) fog lezajlani. (Ezért is tartogatom még egyelőre, mint valami különleges csemegét )

Nálam a GD azért is fut most (illetve még mindig) annyira, mert egészen egyszerűen tökéletesen ideális, ha a játékokra jelenleg fordítható időmet és energiámat veszem alapul. A történetre nem kell koncentrálni, a párbeszédek minimálisak, ellenben a hentelés intenzív és dinamikus, a nehézség jól belőtt, a loot normális ütemben jön, a karakterfejlődés folyamatos (és ugyan még nem túlbonyolított, de azért odafigyelős módon (elő)tervezést és gondolkodást igénylő, már ha életképes karaktert akar magának az ember összehozni; plusz a rengeteg lehetséges és működő! build miatt iszonyat változatos is). Ha tudok, akkor ülök előtte két-három órát, ha meg nem, akkor fél órára is pontosan ugyanolyan remek kikapcsolódást nyújt. Ergo, ez most számomra az ideális játék!

Különben a GoG patch hibás, így aki esetleg olyan verzióval rendelkezik, és bele szeretne nézni a játékba, várja meg a hotfixet!
Endure. In enduring, grow strong.
25517 levél
Válasz 16.06.08. 13:34 #38
Peace
Egyszer még biztos leülök elé, mert nagyon élveztem az első végigjátszást. Meg persze ha már egyszer megvettem, akkor illik tovább nyüstölni.
De most annyira jól elvagyok a Shadowrun: Hong Kong - Sword Coast Legends - Witcher 3 triumvirátussal, hogy jó ideig elleszek.
4333 levél
Válasz 16.06.07. 18:18 #37
gothmog
Ma új patch jött ki a játékhoz! Néhány kisebb javítás és karakter/tárgy/skill-balanszírozás mellett új tartalom is kerül vele a játékba: a The Hidden Path. Ez egy új dungeont, új szörnyeket, lore-t és tárgyakat jelent. A történet a három boszorkányisten - Bysmiel, Dreeg és Solael - körül bonyolódik.

Nyáron érkezik majd még egy jelentősebb csomag (Crucible néven), majd ezt követően már a kiegészítőre koncentrálnak a készítők.
Endure. In enduring, grow strong.
4333 levél
Válasz 16.05.08. 18:28 #36
gothmog
Harmadszorra is végigvittem normál fokozaton (veterán módban), szintén egy warderrel. A kétkezes fegyverekkel hadonászó soldier/shaman kombó nagyon bejött már az első próbálkozásra is, de a végére sokszor megfeküdt. Ezúttal viszont kicsit (na jó, nem kicsit, hanem durván) átgondoltabban fogtam bele a fejlesztésébe. Ennek meg is lett az eredménye!
A neten elérhető buildekkel nem törődve (egyiket sem éreztem a mmagaménak), abszolút saját kútfőből (skillek, devotion pontok elosztása stb. tekintetben) megalkotott, totál "magatalálós" (tehát korábbi karakterekkel megtalált és félrerakott kacatokat nem használó) karakterem elhalálozás nélkül jutott el a főellenség legyőzéséig, illetve ezen túlmenően teljesítette a teljes (tehát tolvajkulccsal megnyíló részekkel együtt számított) Steps of Torment és Bastion of Chaos labirintusokat is. Gyakorlatilag ami küldetéseket (beleértve a frakcióküldiket is) el lehetett érni, azokat mind megcsinálta. (Így a titkos slith-laboratóriumot, illetve a Mogdrogen shrine helyreállítását is.)

56-os szintű lett egyébként a végére (igen, semmit sem csináltam meg kétszer, és nem is bountyztam orrba-szájba - ha valaki bejárja rendesen a területeket, megcsinálja a frakcióküldetéseket és a SoT és BoC labirintus kombót, akkor el lehet érni már normálon is ezt a szintet). 37 órámba került, pedig a párbeszédeket és írásos bejegyzéseket (így harmadjára) már nem igazán olvasgattam. Durva, micsoda tartalmat préseltek bele a játékba! Ennyi idő (kb. 37 óra) alatt röhögve viszem végig (pénz és cuccok tekintetében is nulláról indulva, egyedül játszva, minden helyet felkeresve) három különböző karakterrel a Diablo3-mat a kiegészítőjével együtt.

A Bastion of Chaos tolvajkulccsal elérhető részei nagyon kemények voltak (aki a Steps of Tormenttel nem boldogul, az inkább el se nézzen oda!), ott volt egy-két melegebb pillanat, de azt leszámítva atomstabil volt végig a karakter (sebzés, életerő és védelem tekintetében jól kiegyensúlyozva). Szerintem magasabb nehézségen sem lesz vele gond (bár ott a rezisztekre jobban rá kell majd feküdnöm).

Ezzel a karakterrel ezer százalék, hogy benézek az epic nehézségre is, nem hagyom úgy félbe, mint a korábbiakat. (Bár most kipróbálok majd egy caster típusút, amihez találtam néhány igen durva (50. szint környéki) tárgyat.)

Azt hiszem, a stíluson belül most jó darabig ez a játék lesz nálam a nyerő, ha ilyesmi szórakozásra vágyom.
Endure. In enduring, grow strong.
4333 levél
Válasz 16.04.18. 15:44 #35
gothmog
Múlt héten végigvittem normal/veteran módban egy Warder (Shaman/Soldier) karakterrel is. 51-es szinten fejeztem be.
Találtam még egy-két olyan rejtett helyet (nem csak sima beomló falra, hanem konkrét "térképdarabokra" gondolok), amelyeket első végigjátszásnál nem vettem észre, akkor nem találtam meg.

A kétkezes fegyverrel operáló, fizikai és villámsebzésre gyúró emberkém keményebben csapkodott, mint a sima kard/pajzs kombós soldier, csak úgy olvadtak az ellenfelek, ám míg az utóbbi a játék végére kifejezetten strapabíró gépezetté nőtte ki magát, addig a játék nagy részében mosolyogva szaladgáló warder olyan 45. szinttől fölfelé (Fort Ikon és onnan tovább) már igen hamar megborult, ha csak egy fél pillanatra is elbambultam.
Igaz, néha előfordult, hogy egyszerre 3-4 darab csillagos ellenfél került a "látókörébe", ami azért elég kemény tud lenni. (Nem tudom, hogy bug vagy pedig a veteran fokozat finomsága, de volt, hogy konkrétan négy darab csillagos (nevesített) bandita vagy éppen aether-akármicsoda akadt az utamba egy csoportban ácsorogva.)

Végül ezt a wardert sem vittem tovább magasabb nehézségi szintre. (Túl sokszor megborult, úgyhogy kicsit elmenet tőle a kedvem.) Most egy Blademastert indítottam (Soldier/Nightblade), erősen a kétfegyveres harcra ráfeküdve. Odafigyelős a karakter (bár még csak 23-as vagyok és a Warden előtti titkos laborban járok), de élvezetes vele a játék! Nagyon jó a mobilitása (shadow strike!), remekül lehet taktikázni vele. Egyelőre még behalás nélkül vagyok (bár a warderem is 30. szint fölött hullott el elsőre), és igyekszem is így maradi. (Salazarhoz (Strange key quest) még be sem mertem nézni.)

Egy ismerősöm (aki kb. pre-alpha óta tolja) inkább a petes buildekre esküszik. Most egy Occultist/Shaman kombóval megyeget (és tárgyakból is idézget le lényeket, úgyhogy van neki mindig lent néhány), és elmondása szerint nagyon könnyű így a játék (a Steps of Tormenten is simán végigszaladt, csak egy ellenfél izzasztotta meg kicsit). Azt mondja, hogy a petek skálázódnak a nehézségi szinttel is! (Vagyis elvileg végig használhatók maradnak). Bár engem egyelőre nem vonz ez az irány, maradok a pofozógépeknél

Azért, azt hiszem, hogy ha a Blademastert kipörgetem (reményeim szerint Elit és Ultimate nehézségen is, hogy legyen majd már egy maxos karakterem), akkor tartok majd egy kis szünetet.

Ó, és igen, állítólag néhány napon belül érkezik majd egy kisebb frissítés a játékhoz. Benne új dungeonnel, lore-ral és szörnyekkel (Dreeg, Bysmiel és Solael, vagyis a "bozsorkányistenek" lesznek állítólag a központban)! Bővebben
Endure. In enduring, grow strong.
740 levél
Válasz 16.04.04. 17:22 #34
stero
Nem csodálom. Szörnyű az a lassúság amit az produkál. Nagy hiba ez a játékkal, de íjásszal ilyen pl egyáltalán nincs.
4333 levél
Válasz 16.04.04. 14:47 #33
gothmog
Marauderrel toltam anno. Talán ez volt a probléma. (Egy végigjátszás alatt "belefáradtam".)
Endure. In enduring, grow strong.
740 levél
Válasz 16.04.04. 13:28 #32
stero
Köszi.

A POE-ben valóban van némi gond a dinamikával, de csak ,ha olyan karival nyomulsz aminek lassú a run és attack speedje. Pl íjásznál egyáltalán nem volt ilyen dinamika problémám, de marraudernél és whitch-nél viszont nagyon.
4333 levél
Válasz 16.04.04. 13:22 #31
gothmog
Írtam is neked anno, hogy vszg. így lesz ez. A TQ-nál is ez pontosan volt. A legnagyobb móka ott amúgy a végső nehézség volt. (Vszg. itt is az ultimate lesz az.) Ott már, ha jól fejlesztetted a karaktert, akkor pillanatok alatt öltél. De téged is pillanatok alatt öltek meg, ha lankadt a figyelmed. (Meg volt egy-két g*ci szörny, amelyik kb. már a nézésével is meg tudott fektetni.) A lila cuccok meg potyogtak, mint gyümölcs a fáról.
Endure. In enduring, grow strong.
4333 levél
Válasz 16.04.04. 13:20 #30
gothmog
Szia!

Hangulatra nekem leginkább egy Titan Quest / Path of Exile keveréknek érződik. Nagyon-nagyon érződik, hogy a TQ volt az alap, a kiindulás, de rengeteget fejlesztettek/módosítottak/finomítottak a korábbi recepten. A PoE pedig a sötét, realista hangulat miatt ugrik be. A Grim Dawn utóbbinál azért némileg egyszerűbb a mechanikáját tekintve, de itt is bőven van mire odafigyelni a fejlesztésnél, tehát nem egy Van Helsing egyszerűségű valami lesz. Plusz nagyon jó a játék "dinamikája", vagyis a hentelés része. Megvan a maga ritmusa. (Számomra ez volt anno a PoE gyenge pontja - az tisztára Diablo2-es szinten komótos/öreguras volt ebből a szempontból, így a remek fejlődési/fejlesztési rendszer ellenére hamar bele is untam.)

Skilleket tekintve alapesetben nem használsz annyit aktívan, mint mondjuk a D3-ban, kicsit szegényesnek is tűnhet ebből a szempontból, viszont csillagképek összerakásával (néhány skillekhez pattintható extra skillszerűségeket is ad), illetve bizonyos skilleket adó/talán módosító is? szettes vagy egyéb tárgyakkal rendesen meg tudod kavarni a rendszert és tudod finomítani a karakteredet.

Plusz itt borzasztóan oda kell figyelni (ha kellően hatékony szeretnél lenni), hogy mi milyen típusú sebzést ad és/vagy növel. Az alapvető elemi ágakon kívül vitality, bleeding, chaos, internal damage meg még mittudoménmostfejbőlhogymilyen sebzéstípusok és egyéb, elsőre talán nem is annyira szembetűnő finomságok vannak. Csillagképek kirakásával, fegyverek/tárgyak megválasztásával, skillek fölvételénél mind érdemes odafigyelni a "harmóniára" ebből a szempontból.

Mondom, összességében egyszerűbb a PoE-nél, de azért itt is van mit bogarászni, ha nagyon bele akar merülni az ember.

Viszont a jó része az, hogy ha valaki csak egyszeri mókára vágyik, akkor is el tud lenni vele különösebb skillekbe és játékmechanikai részletekbe merülés nélkül.

Elsőre végigjátszásra nem ajánlanék harcdcore karaktert, csak ha legalább egyszer végigvitted. Vannak benne kifejezetten kihívás jellegű dungeon-ök, és ott bizony nagyon könnyű megborulni. Viszont, ha ezeket kitapasztalta az ember, akkor eléggé adrenalinfokozó lehet bemerészkedni egy-egy ilyen helyre, figyelve, hogy ne vállalja túl magát az ember.
Ellenben a Veteran módot (enyhén nehezíti a játékot, de jobb lesz a loot is) ajánlom rögtön bekapcsolni.
Endure. In enduring, grow strong.
25517 levél
Válasz 16.04.04. 12:53 #29
Peace
Az első végigjátszás után kezdődik az igazi móka! Lvl 50 felett kezdenek csak esni a legendary itemek.
740 levél
Válasz 16.04.04. 12:34 #28
stero
Hali,

Mennyire addiktív a játék? (Nagyon szeretek beleszopódni ezekbe a henteldékbe - Path Of Exile, Diablo 2, Diablo 3, Sacred, Titan Quest, Torchlight 1-2 - mindet végigtoltam és hardcore-ként űztem amennyire lehetett) Ilyesmit elvárhatok a Grim Dawn-tól is vagy inkább olyan mint a Van Helsing (egyszer végigjátszós és annyi)?
4333 levél
Válasz 16.04.04. 10:04 #27
gothmog
Most beszéltem egy ismerősömmel, aki kb. a pre-alphaa verzió óta tesztelte a játékot (eredeti támogató), és ő azt írta, hogy folyamatosan fejlesztik a játékot. Pl. a kis rajzos introt vagy a némelyik NPC-hez fűződő beszédhangokat is csak a hivatalos megjelentetés előtt rakták bele. De folyamatos volt az újabb animációk, területek, apróságok játékba implementálása, mint ahogy a balanszírozás is, vagy éppen újabb játszahtó kaszt(ok) kiadása. Sőt, a történet is folyamatosan, lépésről-lépésre alakult a különféle build verziókban.

Bár gondolom, miután hivatalosan megjelent, nagyobb változtatásokat (sztori folytatása, új területek, új kasztok stb.) már csak kiegészítővel fognak adni. Most inkább a balanszírozásra és az apróbb finomításokra fognak koncentrálni.

Ja, észrevettem még két apróságot:
1. A mindenféle romos házakban és egyéb helyeken vannak direktbe meg nem célozható, de shift + támadással mégis szétverhető asztalok/szekrények. Ezek helyén időnként (ritkán) tárgyak vagy lore jellegű bejegyzések maradnak. Apróság, de jópofa.

2. Ez még jelentéktelenebb dolog, az első végigjátszásnál fel sem tűnt, de érdekesség gyanánt leírom, hogy ha a HP- és manacsík között lévő szintkijelző fölötti kis kerek bigyulára viszed az egérmutatót, akkor fent a képernyő közepén mutatja a játék a valós időt.
Endure. In enduring, grow strong.
10723 levél
Válasz 16.04.03. 06:54 #26
MattMatthew
Már én is majdnem elkezdtem, részben azért mert Peace után te is neveddel fémjelezted!
Szóval szívesen olvasunk a tapasztalataidról!
“This is not going to go the way you think.”
3272 levél
Válasz 16.04.02. 19:52 #25
Shadowguard
Dede, tessék csak írni, szívesen olvasom, hátha találok valami nekem hasznosat is Én is játszok vele (fogjuk rá), de csak kis adagokban. Elég vontatottan haladok vele, egy hét alatt jutottam el lvl29ig, nemrég öltem meg Crowley-t, de azóta elvagyok a bountykkal.
Tisztán távolsági karakter (demo), általában szépen lehet vele haladni, a morcosabb ellenfelekkel kell kicsit fogócskázni, de eddig még nem haltam.
Csak én a hasznos skilleket keveslem. Van az alap lövésem, a molotov és egy aktiválos passzív amit használok, meg egy passzív (vagy időnként aktiválódó, nézőpont kérdése) ami csillagképből jött.
Szépen lassan csak a végére érek majd, végülis nem sietek sehová.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
25517 levél
Válasz 16.04.02. 17:30 #24
Peace
Az. Nem rossz.....lehetne jobb is!
4333 levél
Válasz 16.04.02. 15:43 #23
gothmog
Razorleaf Glaive?
Pedig azt én is megtaláltam (a Soldierrel) és nem tűnik rossznak. Kifejezetten sámán fegyver. Félre is tettem (több más zöld/kék kétkezessel együtt)az új sámánomnak.
Endure. In enduring, grow strong.
25517 levél
Válasz 16.04.02. 14:49 #22
Peace
50-es kék kardom van 50-en. De elég gyengus.
4333 levél
Válasz 16.04.02. 12:39 #21
gothmog
Még annyi jutott eszembe, hogy ha egy csoportnál kategóriát ugrik (javul) a megítélés, akkor érdemes gyorsan újra végigjárni az oda tartozó NPC-ket, mert szinte mindig lesz valaki közülük, aki új küldetést ad.

Én egyébként - ahogy most utánaolvastam - szinte az összes mellékküldetés megcsináltam. Egyedül Fort Ikonnál hagytam félbe az Outcast mellékküldetéseit, mert akkor már a játékon szerettem volna végigmenni, és nem hiányzott egy (vagy több, ha megpadlózik az ember) kirándulás a Steps of Torment kihívás dungeonjébe.

Még egy utolsó dolog: a játékban rengeteg titkos hely van. Tipikusak a kazamatákban lerombolható falak mögött megnyíló, kincsekkel teli fülkék, átjárók (amiket a térkép természetesen nem jelöl, sőt ha a térképre vetsz pillantást, akkor gyakorlatilag "légüres térben lépdelsz" ezeken a helyeken). Ugyanakkor a külső helyszíneken is ráakadtam több rejtett helyre (nyilván közel sem az összesre). Volt olyan pl., amikor a folyóba belépve és abban haladva eljuthattál egy máskülönben megközelíthetetlen kis szigetecskére, ahol ráadásul nagyon komoly holmikat áruló kereskedőbe lehetett belebotlani. (Sárga/zöld cuccai voltak, nem egyedi kék tárgyak, de a normál kereskedőknél kapható holmikhoz képest ezek mégis jóval combosabb - és ezzel magasabb szintkövetelményű - darabok voltak.)

Máskülönben tényleg jó játék. Sok minden más is érdekel (ebben a hónapban bezsákoltam egy GOG-os leértékelésen a The Witcher3-at, és pont ma vettem meg GOG-on az új Baldur's Gate kiegészítőt, plusz van még egy rakat más játék is talonban), a játékokra fordítható időm meg sajnos közel sincs annyi, mint mondjuk 15 évvel ezelőtt volt, így azért nem hiszem, hogy egyhamar sok száz órát beledobnék (azért a következő karakterrel rendesen nekifekszem még), de időről-időre tuti vissza fogok még térni ehhez a címhez.
A remélhetőleg majd valamikor érkező kiegészítőt pedig már most várom! (A történet jelenlegi félbehagyottságáért egy kurva nagy fekete pont azért jár a fejlesztőknek.)
Endure. In enduring, grow strong.
4333 levél
Válasz 16.04.02. 12:02 #20
gothmog
Rendben, egy-két dolog még akkor:

1. Olvasnivalók a játékban: Szerintem határozottan adnak a hangulathoz. Az ilyen mindenfelé megtalálható naplótöredékek, firkálmányok stb. között akadnak nagyon hangulatosak/vérfagyasztók is, amik segítenek megérteni a történéseket, illetve színesítik a sztorit.
Apropó, történet! Itt nagyon érezni, hogy a játék még befejezetlen. Anélkül, hogy spoilereznék, az aetherieal fenyegetést nem oldjuk meg, sőt ez a vonal meglehetősen információszegény módon szorul a háttérbe a végigjátszás második felében. Pusztán "darálnivalóként" tűnnek fel erre-arra az ebbe a brancsba tartozó szörnyek.
A játéknak igazából vége sincsen rendesen, hiszen csak az egyikkel bánunk el a két fő fenyegetés közül. Nagyon érezni, hogy a remélhetőleg korrekt zárást és minden szál elvarrását egy kiegészítőre tervezik. De elegánsabb lett volna, ha nem egy cliffhangerrel ér véget az alapjáték, hanem legalább részlegesen kap egy normális zárást. Ráadásul még egy videót/kis összefoglalást sem kapunk a főszörny elintézése után, hanem mindenki mehet tovább amerre lát normálon, vagy léphet a következő nehézségi szintre. Tudom, hogy kis stúdió, kis költségvetés, de ez így elrontja a végén az ember szája ízét. (Pedig a játék maga nagyon korrekt!) Szóval ez a rész nem tetszett.
Máskülönben a történet összességében átlagos, de a kategóriáján belül abszolút vállalható. Ugye ez a stílus nem az áll-leejtő fordulatokról és művészi módon kidolgozott NPC-kről szól. Egy Diablo2 vagy 3 ugyan komolyabb volt ezen a téren, de az igazi érzelmi pluszt ott is csak a rendkívül profi módon összerakott, izgalmas átvezető videók adták.

2. A karakterem: sima Soldier, pajzsos/egykezes fegyveres. A Devotionnél eredetileg az Oleron (jobb alsó) csillagképet céloztam meg, és az ahhoz vezető úton (persze nem jutottam el oda: egy szimpla normálon végigjátszás nem elég ehhez) olyan csillagképeket is felszedtem, amelyek kardspecifikusak, így egy idő után csak kardokat használtam egykezes fegyverként.
A karaktert borzasztó egyszerűre szabtam: gyakorlatilag a Cadence volt az egyetlen (default) támadóskillem, emellett pedig kettő ki/bekapcsolható skillt használtam, plusz a túlélést/sebzést segítő passzívokat. Hosszútávon egysíkú, unalmas karakter lenne így egyébként, de első végigjátszásra megtette. Viszont nem kellett vele sokat stratégiázni, bármibe beleállhattam. Persze ha túlvállalja magát az ember, akkor jön a padlózás. De a legvégére elég kemény lett. A Necropolis kapujától a legvégéig már egyszer sem feküdtem meg, pedig meglátogattam a Bastion of Chaost is, ahol elhasználtam egy tolvajkulcsot a megfelelő helyen, és a megnyíló "kihívás dungeon" első szintjét teljesen lepucoltam, majd a másodikat is félig megcsináltam, mire elfogyott a gyógyitalom, így kiléptem (onnan nincs teleport sehova). Durvák lesznek egyébként ezek a csak tolvajkulccsal megnyíló dunegonök. Persze kifejezetten kihívósra, buildeket tesztelősre csinálták őket.

Ez volt a körülbelüli buildem


A következő karakterem egyébként egy sámán lesz (egyelőre tiszta kaszt, de lehet, hogy felveszek majd idővel mellé egy másikat). Kétkezes fegyverekkel, villámsebzésre rámenve. Ezzel a Soldieremmel olyan kétkezes fegyvereket találtam (és raktam félre), hogy Peace elsírná magát, ha meglátja!
Endure. In enduring, grow strong.
25517 levél
Válasz 16.04.02. 10:52 #19
Peace
Sima kétkezes közelharcost tolok én is, csak van egy passzív Shaman skillem (Brute Force) kimaxolva, ami plusz sebzést ad, és toltam rá 12 pontot. Szerintem ritka jópofa. Főleg az aktív támadásokhoz párosítható devotion skillek!!!
Ha érdekel a történet meg a háttér infok, akkor mindenképpen érdemes! Menet közben előbukkanó NPC-kel is vannak nagyon jópofa párbeszédek és döntési lehetőségek, melyek hatással vannak a későbbiekre. Nem döntő mértékben, de kicsit feldobják a játékot.
25517 levél
Válasz 16.04.02. 10:34 #18
Peace
Én is végigmentem mindenhol, robbantgattam az akadályokat. Bounty-kat nem csináltam egyedül, és így lettem majdnem 48-as, mire végeztem normálon. Elvittem bátyámnak is feltelepítettem, és ahogy néztem játszani, újra kedvet kaptam hozzá. Elindítottam egyel nehezebb fokozaton, ahol azért elég durván gyaknak már kapásból az elején is. De csak meglett az 50-es szint!!! És végre felvehettem a két legendary motyómat meg az összes többi 50-es kéket, ami eddig a tatyóban pihent! Lesz itt ne mulass rendesen. A kultisták egyből 57-es szinten fogadtak, fejvesztve menekültem is.
13362 levél
Válasz 16.04.02. 10:23 #17
McCl@ne
Azért írj csak róla nyugodtan! Én olvaslak, csak eddig nem reagáltam, mert nem tudtam, hogy mik a terveim a játékkal (vannak-e egyáltalán). Ugyanis csak arra vettem, hogy elüssem valamivel az időt a Division megjelenéséig, és arra nagyon jó is volt, aztán ilyen 30-31 körüli szinten meg is maradt. Én puskás (faszomtudja, melyik kaszt, talán demolitionernek hívja a játék) karakterrel nyomultam, mert a közelharcost az elején nem találtam túl érdekesnek. Elvittem egyet 10-es szintig, de fingom nem volt a játékmechanikáról, meg semmiről, aztán meguntam és toltam a puskás/bombás formát, na, az szerintem kurva jó!

Esetleg egy-két szót írhatnál arról, hogy milyen formában használtad a közelharcost, engem ez érdekelne, pláne így, hogy nem vettél fel mellé másik osztályt! Kétkezes volt, vagy kard+pajzs kombó, meg ilyenek. Ugyanis ma felteszem laptopra, remélem elmegy rajta (el fog), aztán tolom újra, nagyon bejött!
Ja, még valami: szégyenszemre bevallom, hogy a sok pofázást elnyomtam mindenhol, úgyis csak menni kell és ölni, leszartam, hogy mit dumálnak. Pedig mindig végig szoktam olvasni mindenhol mindent. Érdemes itt is?
Respect is not given. It's taken.
4333 levél
Válasz 16.04.01. 23:57 #16
gothmog
Csak a rend kedvéért röviden... az imént értem végig a játékon normál nehézség/veterán fokozat párosítással: 36 óra volt kereken, 50. szintű karakterrel zártam. (Bountykat nem igazán csináltam, talán max. 6-7 darabot, viszont az összes helyet teljesen bejártam, beleértve a Chthonic rifteket is. Így jött össze a játékidő és szint páros.)

Holnap belevágok egy új karakterrel. Azzal a normál után vszg. megyek majd tovább epic és ultimate nehézségekre is. Bár arról itt már nem adok számot, mert a jelek szerint a kutya sem játszik vele rajtam kívül
Endure. In enduring, grow strong.
4333 levél
Válasz 16.03.27. 23:15 #15
gothmog
No, átléptem a 25. játékórát, megléptem a 40. szintet, és még bőven messze van a vége (Homesteadtől délre mindent megcsináltam, plusz a farmokat nyugatra és keletre is, de északi irányba még nem hagytam el a települést.)
Valaki (azt hiszem, Peace) írta, hogy 26 óra volt az egész. Nem tudom, hogy a fenébe csinálta, mert én is megyek folyamatosan, nem vacakolok (igaz, mindent bejárok, a lezárt helyekre is visszamegyek némi dinamittal (oltári nagy területek tudnak így megnyílni!), de szerintem egy jó tízórányi non-stop szörnydarálás még benne van így első ránézésre, mielőtt eljutnék a vége főcímig. (Ami nem lesz a vége, mert legalább két másik karaktertípust is ki akarok próbálni, s azokkal magasabb nehézségi szintre is felmennék majd, ha bejönnek.)


A játék különben szerencsére "bedurvult", helyenként kifejezetten odafigyelős (veterán módban tolom a legelejétől). A statisztika szerint 15-ször sikerült is már behalnom. Igaz, ebből kb. tucatnyi egy olyan területhez és főnökhöz köthető még viszonylag a játék elején, ahova igen-igen alacsony szinten estem be (17-es szinten sikerült benyitnom a kultisták egy kulcsra zárt rejtekhelyére), de nem fordultam meg, hanem megmakacsoltam magam, és az átlag szarjankókat gond nélkül be is daráltam, de a főnökük rendesen leizzasztott. Egész pontosan 12-szer padlóztatott, mire kellően kitapasztaltam, és le tudtam rendezni a buráját (szerencsére nem full hp-ról kellett minden alkalommal).

Azt hiszem, nálam a Diablo3 megy szépen nyugdíjba a következő kiegészítőjéig van a 4. rész megjelenéséig (az új gépemre már fel sem telepítettem, de nem akarok igazságtalan lenni, az orrvérzésig toltam korábban - valahol 1500 és 2000 óra között járhatok benne a játékidőt tekintve), és ha diabloid hentelésre fogok vágyni, akkor egy jó ideig a Grim Dawn fogja nyújtani ezt a jövőben. (Meg most is még legalább két-három további karakter kipróbálásáig majd.)
Endure. In enduring, grow strong.
4333 levél
Válasz 16.03.20. 12:10 #14
gothmog
No, miután pénteken megláttam, hogy már a GOG-on is elérhető a játék, megvettem én is.

Játékmechanikailag Titan Quest újratöltve és finomítva/kicsit átkavarva (mind-mind pozitív irányba), hangulatra pedig kellően sötét, amolyan D2 és PoE keverék.

Soldiert indítottam (TQ-ben a Warfare/Defense páros Conqueror volt a kedvencem, és itt a Soldier - ha pajzs/egykezes fegyver felállásra fekszik rá az ember - hasonlít a leginkább hozzá).
Eléggé az elején járok, 12-es szinten vagyok. (Második szakmát nem vettem fel. Ahogy elnéztem - szemben a TQ-tel, ahol a két hivatás felvétele kötelező volt, ha életképes karaktert akart az ember magasabb nehézségi szintekre - itt valószínűleg egyetlen hivatással is el lehet lenni.)

Egyelőre nagyon könnyű a játék (pedig bekapcsoltam a Veterán módot), gyógyitalt még nem kellett innom. Igaz, ilyen 6-8 szinttel magasabb bossokkal sem akadtam még össze (3-4 szinttel volt talán fölöttem az eddigi legizzasztóbb, de az sem jelentett igazán akadályt.)

Ami kicsit csalódás egyedül: elég kevés fajta szörnnyel találkoztam idáig. Lehetne kicsit változatosabb ebből a szempontból.
Endure. In enduring, grow strong.
7048 levél
Válasz 16.03.06. 15:49 #13
GustyX
Kontrollerrel lehet irányítani? Steam oldal szerint igen, de a kezelőfelület alapján nem igazán.
Egyre inkább érdekel ez a játék, de nem merek belevágni több okból sem.
Pedig nightblade+soldier epic karakter lenne (ex TQ assassin+warrior).

Lehet várok vele míg lesz valami extra tartalom hozzá és javítanak rajta.

Egyébként március 24-én kerül early accesbe az ex-Umbra, vagyis a Wolcen, ami hasonló kategória.
http://gustyx.web4.hu - saját véleméyeim, tapasztalataim játékokról
4333 levél
Válasz 16.03.03. 18:31 #12
gothmog
Anno a Titan Quest sem volt hosszú vagy éppen túl nagy szám normál nehézségen, ellenben epic és legendary nehézségeken nagyon bepörgött a játék (sokkal dinamikusabb volt, mint a Diablo2 a maga idejében - én személy szerint jobban is élveztem). Gyorsabban ölted a szörnyeket, mint normálon, de hamarabb fel is dobtad a bakancsot, ha nem figyeltél oda. És ott már, különösen Legendary-n, szépen potyogtak a unique cuccok is.

Bár a Titan Questhez kellett a kiegészítője is, mert az alapjáték önmagában nem volt egy nagy szám. (A kieggel viszont állat lett.)

Ez a Grim Dawn érdekes. Egy ismerősöm már pre-alfa (vagy milyen verzió) óta tolta és állandóan csábítgatott rá. Láttam is nála működés közben úgy talán egy éve. Egyszer lehet, hogy belenézek majd, de egyelőre totál beleuntam a stílusba (a megjelenése óta elég sokat pörgött nálam a Diablo3 és kiegészítője), illetve totális gépátépítés (gyakorlatilag új gép összerakása) lesz a jövő heti projektem (kb. 15 éve nem raktam össze magam gépet, így egyrészt baromira várom a mókát, másrészt meg "fingers crossed": minden alkatrész működjön, ne nekem kelljen kitesztelni, ha valami nem megy, hanem működjön szépen minden elsőre).
Utána pedig van néhány felhalmozott "adósságom", amit le kell tudnom (persze édes kötelesség lesz valamennyi): Divinity 2: Original Sin Enhanced Edition végigtolás, első két Shadowrun játékkal újrázás, majd a Hong Kong rész lenyomása, és végül, ha lesz egy kis időm valamikor, akkor The Witcher3 végigjátszás bevállalása, természetesen valamennyi megjelent DLC-vel. Ez utóbbi - a mostanában játékra jutó időmennyiséget figyelembe véve, nálam szerintem olyan kb. három hónapos projekt lesz Viszont szűzen fogok nekiállni: szándékosan semmit sem olvastam el idáig a játékról/játékból, ami akár kicsit is spoileres lehet.

Ja igen, és valamikor elvileg a tavasszal jön egy új Baldur's Gate kiegészítő (Siege of Dragonspear), úgyhogy ennek apropóján lesz egy újrázásom a teljes sorozattal (az EE verziókkal).

Huh, azt hiszem, a fentiekkel az egész évet le is fedtem
Endure. In enduring, grow strong.
25517 levél
Válasz 16.03.03. 12:40 #11
Peace
Én második hete vagyok itthon tüdőgyulladással, nem volt jobb dolgom.
13362 levél
Válasz 16.03.03. 12:40 #10
McCl@ne
Pedig ez várható, egyszerűen nincs elég háttér (anyagiak, munkaerő) a csapat mögött. Viszont szerintem sikeres lett (bár ezt csak így megérzésből mondom, majd utánanézek), úgyhogy előfordulhat, hogy jön hozzá még extra tartalom! Én még csak 29-es szintű vagyok, lassan haladok, ki kell húznom vele jövő keddig
Respect is not given. It's taken.

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.