Ó, a vajákok a könyvben is hülyék voltak, mert ebben szocializálódtak, és semmit sem értenek a gyereklányokhoz, kellett Triss, aki leüvöltötte a fejüket. (De persze egytől egyig nagyon szeretem őket.)
"- Geralt — fejezte be Triss a zabkásáját. — Ciri elesett tegnap az Ösvényen. Semmi komoly, de ez az idióta ruha volt az oka. Az egésznek rossz a szabása, és megnehezíti a mozgását.
Vesemir megköszörülte a torkát, és félrenézett. Aha, gondolta a varázslónő, hát a te műved, kardmester. Tény, Ciri kabátkája úgy nézett ki, mint amit karddal szabtak ki, és nyílheggyel varrtak össze.
— Való igaz, a napok egyre rövidebbek — folytatta, meg sem várva a megjegyzést. — De a mait még tovább rövidítjük. Befejezted, Ciri? Gyere velem. Elvégezzük a mundérodon a szükséges javításokat.
— Már egy éve ebben fut, Merigold — mondta bosszúsan Lambert. — És minden a legnagyobb rendben volt, míg...
—...míg meg nem jelent itt valami fehérnép, aki nézni sem bírja az ízléstelen és rosszul szabott ruhát? Igazad van, Lambert. De a fehérnép megjelent, és a rend összeomlott, eljött a nagy változások ideje. Gyere, Ciri."
"- Valóban? És te, Ciri? Semmitől se félsz? Válaszolj őszintén.
A kislány elfordította a fejét, és az ajkába harapott.
— Nem mondod el senkinek?
— Nem mondom el.
— A legjobban két ingától félek. Kettőtől egyszerre. És a szélmalomtól, de csak akkor, ha gyorsra engedik. És van még a hosszú mérleg, azon még mindig muszáj nekem azzal a, na... assze... Asszekurációval. Lambert azt mondja, hogy puding vagyok meg béna, de ez egyáltalán nem igaz. Geralt azt mondta nekem, hogy egy kicsit máshogy van a súlypontom, mert lány vagyok. Egyszerűen csak muszáj többet gyakorolnom, kivéve talán, ha... Meg akartalak kérdezni valamiről. Szabad?"
"- Csillapodj, Merigold — mondta Lambert. — Beteges, ahogy felizgatod magad, és teljesen alaptalan.
— Ne oktass ki engem! És ne nevezz többet „Merigold”-nak, ha hozzám beszélsz! De az lesz a legjobb, ha úgy egyáltalában meg sem szólalsz. Nem hozzád beszélek. Vesemir, Geralt, tudta valamelyikőtök, milyen könyörtelenül kínozzák ezt a gyereket? Nincs a testének egyetlen ép porcikája sem!
— Gyermekem — szólt Vesemir komolyan. — Ne engedd, hogy az érzelmeid magaddal ragadjanak. Te máshogyan nevelkedtél, másfajta gyereknevelést figyeltél meg. Ciri Délről származik, ott a fiúkat és a lányokat teljesen egyformán nevelik, bármi különbség nélkül, ahogyan a tündék között is. Öt éves volt, mikor pónilóra ültették, mire nyolc lett, már vadászni járt. Megtanították neki, hogyan használja az íjat, a gerelyt és a kardot. Nem újdonság Cirinek a véraláfutás...
— Ne beszéljetek nekem ostobaságokat — csattant fel Triss. — Ne játsszátok a hülyét. Ez nem póni, nem kirándulás és nem kulig. Ez Kaer Morhen! A ti szélmalmaitokon meg ingáitokon, a Vágóhidatokon tucatjával törték a csontjukat és a nyakukat fiúk, kemény és edzett csavargók, olyanok, mint ti, akiket az utakon szedtek össze, és árkokból halásztak ki. Olyan inas gazfickók és semmirekellők, akik nem keveset megtapasztaltak rövid életük során. Milyen esélyei vannak Cirinek? Még ha Délen is nevelkedett, még ha tündemódra is, még ha egy olyan zsarnoki asszony keze alatt is, mint amilyen Calanthe, a Nőstényoroszlán volt, az a csöppség hercegkisasszony volt és maradt. Finom bőr, törékeny felépítés, könnyű csontozat... Ez egy kislány! Mit akartok csinálni belőle? Vajákot?
— Az a kislány — szólalt meg Geralt halk és nyugodt hangon —, az a finom és törékeny hercegkisasszony túlélte a cintrai vérfürdőt. Csak magára hagyatkozhatott, de átlopakodott Nilfgaard cohorsai között. Sikerült elmenekülnie a falvakban garázdálkodó martalócok elől, akik mindent kifosztottak és mindent lemészároltak, ami csak élt. Két hetet húzott ki a Folyóntúl erdőségeiben teljesen egyedül. Egy hónapon keresztül vándorolt menekültek egy csoportjával, ahol ugyanúgy gürcölt, mint a többiek, és ugyanúgy éhezett, mint a többiek. Majdnem fél évig dolgozott a szántókon és az állatok mellett, amikor magához vette egy parasztcsalád. Hidd el nekem, Triss, az élet próbára tette, megedzette és megkeményítette, nem kevésbé, mint a hozzánk hasonló semmirekellőket, akiket az országútról rángattak Kaer Morhenba. Ciri nem gyengébb a hozzánk hasonló nem kívánt fattyaknál, akiket úgy dobtak oda kocsmákban a vajákoknak egy vesszőkosárban, mint valami macskakölyköt. És a neme? Miféle jelentősége volna?
— Még kérded? Még kérdezni mered? — kiabálta a varázslónő. — Miféle jelentősége volna? Hát olyan, hogy az a kislány, aki ebben épphogy nem hasonlít hozzátok, éppen havibajos! És kivételesen rosszul viseli! Ti meg azt akarjátok, hogy kiköpje a tüdejét a Vágóhídon meg valami tetves szélmalmokon!
Bármilyen mérges is volt, Trisst gyönyörteli elégedettség töltötte el a fiatal vajákok ostoba arckifejezése és Vesemir hirtelen leesett álla láttán.
— Még csak nem is tudtátok — csóválta a fejét immár nyugodtan, aggodalmas, szelíd szemrehányással a hangjában. — Ti hétszentséges gondviselők. Szégyell nektek beszélni erről, mert azt tanították neki, hogy az ilyesfajta gyengélkedésről ne beszéljen férfiaknak. És szégyelli a gyengeségét, a fájdalmát, azt, hogy kevésbé ügyes. Eszébe jutott ez bármelyikőtöknek is? Érdeklődtetek utána? Megpróbáltátok kitalálni, mi baja? Talán lehetséges, hogy életében először itt vérzett nálatok, Kaer Morhenban? És éjszakánként sírt, sehol sem találva együttérzésre, vigasztalásra, de még megértésre sem? Eszébe jutott ez egyáltalán bármelyikőtöknek is?
— Hagyd abba, Triss — nyögött fel halkan Geralt. — Elég. Elérted, amit el akartál érni. Talán még többet is, mint amit akartál.
— A fene vigye el — káromkodta el magát Coën. — Mit mondjak, szép kis fajankóknak bizonyultunk. Eh, Vesemir, hogy te...
— Elhallgass — hördült fel a vén vaják. — Ne szólj semmit."
Utána persze rohamosan javult a helyzet.
