Assassin's Creed Odyssey

Az első küldetéslemez első felvonása viszonylag tetszett. A Huntsman, eszközeitől eltekintve, érdekes kérdést vetett fel Kassandra ténykedésével kapcsolatban, amiről lentebb ti is beszélgettetek már, visszás békéről és emberek segítéséről beszélni, miközben tömegek esnek áldozatul a harc közben (igaz, lehetne figyelni a rád támadó civilekre, hogy ne haljanak meg, hisz végül ki lehetne "dodzsolni" őket). Sajnos ezt ennyiben hagyták, nem mentek bele bővebben a fa alá letérdepelő jeleneten kívül, pedig az első felvonás egy jelentős részét erre felhúzni, na az érdekes is lehetett volna, mondjuk számos olyan küldetés létrehozásával, ahol az áldozataink családjaival kerülünk kapcsolatba.

A "The Tempest" küldetéssort is elcseszték, ha több társalgás és ütközés jött volna létre a másik hibrid és közötte, abból is egy érdekes történet bontakozhatott volna ki, szemben a végső konfrontációval való szembesülés során. Nekem az anya és a lánya is meghalt. Elfogadom én, hogy minden játékban vannak előre megírt, változatlan fordulópontok, de ezt a gyerekvállalást, nos, tényleg egy kicsit beleerőltették. Meghagyhatták volna mindkét testvért (Neema, Natakas), hogy valóban választani lehessen, vagy egyáltalán ne.

Mert ebből következően kitalálható volt a fő fordulata, a harmadik epizódnak. Igazából sokadik bosszúhadjárat a AC-k történetében, ráadásul sejtettem, hogy az öreg kamuzik valamit a második fejezetben, így nem volt nagy meglepetés, mikor kiderült, ő a pengés egykori barátja. Kár érte, de Darius legalább érdekes karakter volt és elismerem, hogy szépen össze lett volna kötve Ayaval. Azért is kár, hogy mire elkezdtem a DLC-t, nekem a teljes Kozmosz Kultusz ki lett purgálva, minden családtagom a hajón, erre Kassandra arról regél, hogy magányos (kérdezhettem volna Geralt-módra "where's your newfound family?"), a DLC meg úgy beszélt a Kultuszról, mintha még létezne. Ha a CDPR képes volt figyelni arra, hogy a "The Hearts of Stone" reagál és változik, ha még nem végeztél az alapjátékkal, akkor itt is illő lett volna követni ezt a minőségi példát a fordított esetre is.

Nagy reményeket fűztem a második DLC-re, de igazából semmi újat nem tudott adni, Isu-k ide, Isu-k oda. Lázadás, erődfoglalás. Pokol, embergyűjtögetés, nem túl kreatív. Atlantiszon már nagyon untam az erődfoglalást, akarom mondani adatgyűjtést. Igazából abban bíztam, hogy lesz egy kis érdekes fűszere annak, hogy egy másik humanoid faj nézőpontjával ismerkedhetünk meg, de igazából túl emberi karakterek voltak, jellemben is.

Nos, Layla, abszolút nem érdekel a jelenbeli szál. Amikor a barátnőjét, nyekk, megöli, majd a következő jelenetben, mosolyog meg kacarász, majd a végén odanyög a barátnőnek egy pár mondatos sajnálkozást a holtteste felett... Aletheia is tett erre megjegyzést, ha jól emlékszem. És még az alapjátékban Kassandra, akinek a sorsát 300 órán át követtem, átadja ENNEK a Merlin-Gandalf-pálcát, majd végül is úgy zárul a több évezredes sorsa, hogy összeesik, meghal... Egyáltalán nem látom, hogy mi az az extra, amiért Layla kiválasztott, amiért ennyi ideig küzdött a főhős, hogy átadja neki. Desmond szimpatikusabb volt.

Nálam Kyra élt, a fickót viszont le kellett vágnom mert a szentem őrülten féltékeny volt. Én "szúrtam el" mert szemtelenül kattintgattam minden beszélgetésben a szíves ikonra. Mérgezőt már a kiszabadítás után lecsaptam, gyanús volt a figura. Plusz Szókratész is összezavart előtte-alatta.

Mind a négy családtagom életben maradt. Örülök, hogy sikerült, mert igazából végig ez volt a célom.

Aspasiát elengedtem. Az is tetszett, hogy elengedhetem, hogy erre megvolt a lehetőségem. Főleg, hogy elvileg ő és a nézete a templomosok nem egyértelmű ősének tekinthető, és bár nem állnék egyértelműen melléjük, nem mindenkit tartok rossznak közülük és terveik sem rosszak minden esetben. Fenntartásokkal, de részben egyetértettem a szándékaival és céljaival, ha az eszközeivel nem is. Soha nem kedveltem igazán ezt a (sarkítva) az orgyilkosok a jók, a templomosok az elnyomók. Még most sem léptek túl ezen, pedig ideje lenne a következő részben elérni már oda, hogy választhatunk közülük vagy egyik mellé sem állunk.

Egyébként, amikor megjelent Periklész szimpóziumán, 95%-ig biztos voltam benne, hogy ő a fő irányítója a kultusznak. Később, amikor újra megjelenik és velünk tart egy ideig, akkor már megerősítette a gyanúmat (kb 100%-ra, de azért inkább meghagytam egy 1%-os hibahatárt).

Sajnos Kyra és Podarkes nálam mindketten meghaltak. Podarkes a megtámadott, Kyra öngyilkos lett. Erre a történetszálra utaltam fentebb. Ha a másik szigeten kiszabadítod Kyra emberét, akkor később megmérgezi Podarkest, mindegy milyen pozitívra véled kihozni az eseményeket.

Mongerrel a barlangjában a végeztem, aminek "örülök", mert enélkül nem tudtam volna megmenteni a családjával zsarolt arkhónt. Az anyámat itt egy kicsit vérmesnek tartottam. Brasidassal értettem egyet és hittem neki, igaza is volt.

Ebből ered a másik legnagyobb hibája a játéknak. A kultusztagokból többnek kellett volna személyes történetet adni, beszélgetésekkel, hogy megismerjük az egyéni motivációikat és el tudjuk őket engedni adott esetben, illetve, én mire elértem az utolsó küldetéshez, már nem volt élő kultusztag, mégis mindenki úgy beszélt a rendről, hogy mennyien vannak, pedig egy pelyva nem sok, annyian nem maradtak (melléküldetés sem). Ebből is látszik, hogy ez a rész nem volt rendesen átgondolva, mert a világ nem reagált erre a változásra.

A mellékszereplők közül Szókratészt szerettem a legjobban és neki voltak legjobban megírva a szövegei, a vele folytatott beszélgetések voltak a legjobbak. Nem tudom kinek a kezébe került, de nagyon eltalálta.

...ott tartok, hogy megismerkedtem Kassandra apjával, aki megadta az atlantiszi ereklyekeresős küldetéssorozatot, valamint Myrrine vár Spártában.

Szóval mivel van egy halom felfedezetlen régió, mellékküldetés, a 'Lost Tales of Greece' küldetésekből is csak kettő van meg. Mivel ezeket pedig az atlantiszi küldetések érintik, szépen körbejárom a megmaradt görög világot, a Kozmoszjampikból és Kozmoszjampinákból pedig levadászom, akiket le lehet vadászni, csak ezután megyek az anyám után.