26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Baldur's Gate III

davkar9
#171 davkar9 [11429]
Óóó, elértem az ea végére. Felszínen mindenhonnan visszafordított, underdarkban pedig a vége-vége fogadott.

Hát gyerekek, tudom nem lenne szabad, c77 és társai, de hosszú idő óta ez az első olyan cím aminél úgy érzem teljesen megalapozott, megérdemelt, megatöbbi a hype! A "döntések számítanak", "gyilkolás nélkül végigvihető a játék", "csinálj amit akarsz" és a többi hangzatos ígéret amit minden kisebb-nagyobb rpg indulása előtt elsütnek itt most tényleg megvalósulni látszik. Elképesztő mennyiségű szerteágazási lehetőség (gameplay, döntés, rng) van már ebben a demóban is, amiknek a következményeit győzze majd az ember számon tartani a következő felvonásokban. Ellenőrzésképpen majd még visszatöltögetek főbb pontokat és indítok más classt is, de itt tényleg minden eleménél azt érezni, hogy valami különleges van készülőben!

Válasz erre

Juraviel.Ihuan.Bedvin
#170 Juraviel.Ihuan.Bedvin [5160]
Megmondom őszintén, ezt a beállítást én sem figyeltem.

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2023.07.17. 18:28
MattMatthew
#169 MattMatthew [11804]
Nem is tudtam, hogy van ilyen!

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: gothmog 2023.07.17. 17:01
davkar9
#168 davkar9 [11429]
Nálam be van pipálva, de szerintem ez ugyanolyan rng mint nélküle. Amikor egy könnyűre bedob valami rosszat azt úgyis visszatöltöm.

Azt nem tudom, hogy ez a combat gurításokra is vonatkozik-e, mert az mondjuk megmagyarázná, hogy miért olyan bénák a közelharci és cantrip támadások.

Válasz erre

Előzmény: gothmog 2023.07.17. 17:01
gothmog
#167 gothmog [5088]
Apropó, a Karmic Dice opcióval ti mit csináltatok?
Én kikapcsoltam még a legelején. (Ahogy utánaolvastam, a totál randomitást venné el, vagyis valamennyire írányítottak lesznek a dobások, ha be van kapcsolva. Nekem ez alapból nem szimpatikus, de ahol utánanéztem, ott azt írták, hogy nem is működik túl jól per pillanat.)

Endure. In enduring, grow strong.

Válasz erre

MattMatthew
#166 MattMatthew [11804]
,,De mondom ha esetleg mind-sexre kerülne sor az csakis azért történhet mert a játékos úgy építette fel a kapcsolatot."
Hát... ha Dark Urge vonalán indulunk ott már most ki van bukva reddit kicsiny népe, hogy player agency where?! Nehéz megérteni, hogy ez "Dark Urge" nem pedig "Mild suggestion on doing shady stuff that can be rather easily ignored"...
Szóval vigyázni kell, nehogy meglepetés érje az embert a válaszlehetőségeknél...

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2023.07.17. 15:02
davkar9
#165 davkar9 [11429]
Én szerintem az a figura vagy a kukac vagy a lelkiismeretünk/ambíció/megmaradt eszünk/hasonló vagy tényleg valami istenség aki segíteni/"segíteni" (aztán majd kérjük a szívességet) akar. Bizonyos szempontból mindegy mi ez, ahogy az is ha szexi törpenőt vagy a kari 1-1 másolatát (önző karakternek amúgy ez zseniális, lehet lopom) csináljuk, mert abból a 3-4 jelenetből (mintha főszálon történő mindreadet követő alváshoz kapcsolódna, nem külön LR) nekem az a benyomásom, hogy a választott beszélgetésekkel elvihetjük mindenféle irányba a kapcsolatot. Mármint komolyan mindenféle irányba; ellene, mellette, barát , ellenség, románc, ezek különféle kombinációja, minden, lényegében +1 társ.

Van egy nyilvánvalóan csábító vibeje a karakternek szóval ha valakit feszélyezne a random buzilás veszélye, akkor érdemes valami ellentétes nemű csini arcot választani neki (plusz alaposan odafigyelni, hogy milyen neme és "neme" van a beállításoknál...). De mondom ha esetleg mind-sexre kerülne sor az csakis azért történhet mert a játékos úgy építette fel a kapcsolatot.

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2023.07.17. 11:17
MattMatthew
#164 MattMatthew [11804]
Tegnap csináltam egy Barbárt, csak a Man Literally Too Angry to Die toposz miatt és mókás... igazából Human kéne, de majd megnézem, hogy low-light vision varázstárgyat mennyire gáz beszerezni.
De szerintem sokan leszünk character creation sokkban 3án...

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Peace 2023.07.17. 14:45
Peace
#163 Peace [28470]
Affene, pedig annyira kis ocsmány. Cleric nem hiszem....egy jó fighter vagy rogue....majd kiderül. Szívesen szúrnék hátba és zsebelnék ki mindenkit, de fighter és esetleg pala is vonzó. Nálam szerintem úgy lesz, hogy feltelepítem majd 3-án és amihez éppen kedvem lesz karigenerálásnál.

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2023.07.17. 12:38
MattMatthew
#162 MattMatthew [11804]
Life cleric is frontliner könyv szerint, kap nehézvértet.
Crap guide to cleric

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: gothmog 2023.07.17. 12:46
gothmog
#161 gothmog [5088]
Jaja, látatlanban azt mondanám, hogy egy War domain-es pap klasszikusan tuti valami nehézvértes/pajzsos/pörölyös figura, és ahogy ránéztem most gyorsan a fextralife-on, valóban kapják a heavy armor és martial weapons feateket alapból.

Endure. In enduring, grow strong.

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2023.07.17. 12:38
MattMatthew
#160 MattMatthew [11804]
Bagabú nem lesz, legalábbis kezdéskor. Fighter, de akár Cleric is illeszkedhet a pajzsos harcmodorhoz.

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Peace 2023.07.17. 11:35
Peace
#159 Peace [28470]
*nem feltétlen

Válasz erre

Előzmény: Peace 2023.07.17. 11:35
Peace
#158 Peace [28470]
Bagabú(Bugbear) van? Legutóbbi élő kalandunkban az voltam. Egy jó kis assassin két rövid karddal. De az a baj, hogy nagyon vonz a nehéz vértes pajzsos harcos gondolata is. Ha van sima warrior, én feltétlen paladin. Assassin előtt paladin voltam hónapokig...

Válasz erre

MattMatthew
#157 MattMatthew [11804]
Az nagy kérdés, hogy az a... dolog micsoda. Pláne, hogy kronológiailag a tadpole után generálja az ember, tehát még akár annak a félrevezetése is lehet az egész. Vagy az Absolute... vagy Shar... vagy Mystra... vagy a Dead Three...
De annak a nemétől teljesen független, hogy Astarion csábosan fog-e nézni a ffi karakteredre! Ez egy érdekes világ, rasszizmus az masszívan jelen van, de senkit sem érdekel, hogy ki kibe rak mit. Bár a Wizards PC ámokfutásával nem tudom, hogy mennyire van összhangban a tiefling gyűlölet...

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: gothmog 2023.07.17. 10:56
gothmog
#156 gothmog [5088]
Női karaktert sosem csinálok, ha van opció férfi változatra. (Ilyen szempontból nálam fontos az önazonosság.) Tehát hím leveli béka/démonork keverék lesz majd a paladin (Aki egyébként a faji bónuszok alapján a paladin osztályra sem éppen a legkézenfekvőbb választás, de nem tápolásra megyek majd, hanem egy elképzelt karakter megvalósítására.)
Azt olvastam, hogy a darkvision hiánya szívás lehet, de majd kiderül, biztosan ki lehet valahogy cselezni a dolgot.

Kíváncsi vagyok, hogy ez a "Kiről álmodsz éjszakánként?" mire jó? Poénból gondoltam, hogy mi lenne ha az önzőre tervezett Sorcereremnek saját magam pontos másolatát csinálnám meg, vagyis olyan önimádó lenne, hogy még éjszakánként is saját magáról álmodna De azután eszembe jutott, hogy hátha egyéb okból kérdezik, és a végén minden LMBTQXYZVW karakter, aki csak a játékban esetlegesen szerepel, extra párbeszédopciókkal "örvendeztetne meg", amely "élményre" én személy szerint nem igazán vágyom...

Endure. In enduring, grow strong.

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2023.07.17. 09:41
MattMatthew
#155 MattMatthew [11804]
Békanő! Mondjuk biztos sok érdekes extra opció van azzal, legalább az elején!

Bár nekem úgy tűnt az eddigiek alapján, hogy a low-light vision az eléggé kell. Dobhat mindent disadvantage-el az ember dungeon felfedezés közben egyébként.
Bár lehet működik, hogy valami hotkey-re rárakja az ember (gith/dragonborn/halfling) a fáklyát, csak azt nem tudom, hogy a free action-t hogy számolja a rendszer. RAW kicsit szopacs a cserebere tartott tárgyak közt, ha harc lesz, bár mintha itt nem lenne költséges a fegyverváltás.

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: gothmog 2023.07.17. 09:11
gothmog
#154 gothmog [5088]
Ma reggelre döntöttem: a játékkal az early access keretein belül történő ismerkedésre Sorcerer lesz a main karakter, aki fekete sárkány vérvonalát is hordozó Mephistopheles ivadék tiefling, és az egyébként sármos/intelligens megjelenés mögött egy önző, a saját hatalmát akár mások kárán is növelni képes, elvtelen, opportunista (mindig a legtöbb személyes haszonnal járó döntés meghozatala), ha kell gátlástalanul hazug (sarlatán háttere lesz), szarrágó figura (Élesben ilyennel úgysem játszanék soha.)

A rendes játékra meg jön majd a githyanki oath of vengeance (illithid-irtó) paladinom, ha csak valami más karakterötlet el nem kap addig.

Endure. In enduring, grow strong.

Válasz erre

Előzmény: gothmog 2023.07.16. 18:34
MattMatthew
#153 MattMatthew [11804]
Hmm... nem tudom hogy érzek annak kapcsán, hogy normál skill checkek class mögé vannak zárva: Shadowheart bábját harcossal nem lehet felfeszíteni, de barbárral igen. Amúgy egy DC10es strength check, szóval nem értem miért kell zárolni.
Tudom, hogy cél a kasztok sajátossá tétele, de itt most úgy történt, hogy más kasztoktól elvettek egy teljesen logikus opciót...

Man literally too angry to die

Válasz erre

MattMatthew
#152 MattMatthew [11804]
Durge kapcsán egy érdekesség, ugye az egyik potenciális origin, Karlach is a pokolból jön, illetve teszünk is ott egy kitérőt az introban: Styx folyó ami a bugyrokat köti össze többek közt azt csinálja az emberrel (mással is), hogy kitörli az emlékezetét. Akár ez is lehet a háttérben... akár tök más is.

Man literally too angry to die

Válasz erre

Shadowguard
#151 Shadowguard [4431]
Nekem is alaposan meghozta a kedvem a topic olvasgatása, pedig ez ritka D4 inkább csak elvette azt a minimálisat is. Egyik nap még a kosárba is betettem, de most erős leszek és tartom magam ahhoz, hogy amíg egy hasonlóan nagy léptékű cRPG nem tűnik el a backlogomról addig nem fogom megvenni.

Én elsőre ragaszkodok a régi megszokásokhoz, első körben DW-es tolvajt fogok csinálni, aki különösebb lelki és morális megfontolások nélkül fog végigrabolni mindenkit aki útba esik.
BG első két részét is ilyen karakterrel toltam, a kettőben ráadásul volt is kit, ami ezt kiszolgálta. Swashbuckler talán.

...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...

Válasz erre

gothmog
#150 gothmog [5088]
Klasszikus rpg játékokban sosem csinálok főkarakternek "pure castert", mert nem az én stílusom/világom. Itt most - tét nélkülre/megjelenés előtti elszórakozgatásra - viszont egy sorcererre vagy warlockra gondoltam kasztként. Faj/kaszt kombóként pedig olyasmik jártak/járnak az eszemben, mint Mephistopheles ivadék sorcerer némi fekete sárkány vérrel is az ereiben, vagy éppen egy Lolth hívő sötét elf warlock (akinek, szerepjátékos megfontolásból, Lolth valamelyik nagyobb hatalmú démoni szolgálója a patrónusa - legalábbis tételezzük ezt fel).
Ha Vhaeraun választható istenség lenne, akkor meggondolnék egy Vhaeraun hívő drow papot is. (Női karaktereket nem gyártok, mert ha már én csinálom a saját hősömet, akkor ragaszkodom a saját nememhez. Ezért nem játszik a Lolth hívő drow pap. Hiszen, ha már ragaszkodunk a szokásokhoz, azok csak nők lehetnek.)

A lényeg, hogy alávaló, szemét, de nem ostobán gonosz figura legyen! (És kíváncsi vagyok, hogy mire lehet vele jutni, milyen lehetőségei lesznek.)

Endure. In enduring, grow strong.

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2023.07.16. 15:54
MattMatthew
#149 MattMatthew [11804]
Na igen, az irányítás ahhoz képest, hogy hány csapda milliméterezés van elég... ügyetlen. Meg volt egy real-time merénylet aminél ott kapkodtam, hogy mivel támadok és miért nem turn-based most?!

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: subject17 2023.07.16. 18:03
subject17
#148 subject17 [6842]
Én meg refundoltam is.

Volt egy kis időm megnézegetni, és egyszerűen olyan szinten nem áll nekem kézre/kedvemre ez a meglehetősen lomha, kissé furán kialakított irányítás, hogy inkább nem teljes áron adok esélyt annak, hogy "hátha megszokom".

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2023.07.16. 13:26
MattMatthew
#147 MattMatthew [11804]
Gnome bard? Orc sorcerer? Elf barbár?

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: gothmog 2023.07.16. 13:33
gothmog
#146 gothmog [5088]
Én meg éppen telepítem... (Amihez aktuálisan lenne kedvem egyéb játékok (pl. a két Pathfinder játék), azok túl nagy falatot jelentenének, amikről meg úgy gondoltam, hogy addig is legköthetnek... (Diablo 3 pl.) hát, nem sikerült most nekik.)
Így legalább kicsit tanulmányozom megjelenésig a rendszert, kezelést stb.

(És rögtön csinálok majd valami gennyláda karaktert , lehetőleg olyan kasztot választva hozzá, amit valószínűleg teljes végigjátszásra sosem választanék, mert kevésbé az én világom.)

Szerk.: Hopp, ne feledjem: nem egész egy hónap és két évtizedes leszek itt a dome-on!

Endure. In enduring, grow strong.

Válasz erre

MattMatthew
#145 MattMatthew [11804]
Így kezdtem én is nem rég és pár napra rá már meg is vettem. Veszélyes itt olvasgatni.

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Aruns 2023.07.16. 01:00
Aruns
#144 Aruns [7073]
Hűha. Elkezdtem olvasni a hozzászólásokat és nő a kedv, de foglamam sincs, mikor lesz rá időm...

Válasz erre

MattMatthew
#143 MattMatthew [11804]
Pfff... INT a dump stat, mindig!

Ami trükkös lehet a csatákban, és ami nagy eltérés pláne X-Com, de DOS-hez képest is az az adventuring day resource management. Ttrpg 5E esetén olyan 1-2 harc van, aztán short rest, repeat és a harmadik SR után egy long rest. A slotok kb erre vannak skálázva. Itt meg 2 SR van LRenként, szóval picit más, de valószínűleg többet kell aludni mint az ember (meg Bae'zel gondolná).

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2023.07.15. 16:14
davkar9
#142 davkar9 [11429]
Tegyél még pár pontot intelligencere és akkor nem lesz bajod a becenevekkel.

Szerintem spoiler csak a komoly sztori részekre kell. Amennyi félefajta kimenetele lehet akár egy rövid küldinek egy-egy megoldás inkább érdekesség, nem pedig élményromboló. Jelölés egyszerű pl act1 mocsár, quest-, karakternév is használható.

Pl gobbo tábor. Mindhárom vezetőt megöltem. Goblin picsa "egyszerű" volt, sikerült elcsalni egy magánbeszélgetésre.
Alapvetően nekem nem jön be a combat, nem igazán értem mit csinálok rosszul ráadásul xcomot megszégyenítő gurításokkal reagál a pozitívabb %-ra is. Gondoltam kipróbálom a beépített exploitokat.
Drow bossnál kitakírottam a szomszéd szobát, az őt vigyázó őrt is sikerült kiiktatni így maradtak ketten. Wizarddal raktam egy minor illusiont a szakadék mellé majd Lizzievel (strengthes kari kötelező lesz úgy látom) pár próbálkozás után sikerült olyan szögben taszajtani rajta, hogy beleessen. A mellett álló őr nem kezdett el visítani (bug?) így hát két lökéssel ment utána. Nem valami nagy epic adventure, de működött.

Harmadiknál belöktem minden-1 őrt a pókverembe ahonnan nem tudtak kimászni. Astarion és a pc a fenti gerendákról lődözött, Sha.. khm Katetel pedig lopakodásból fireboltot puffogtatva levittem a boss hpjának 95%-át mire mindenki bele lett kényszerítve a combatba. Ezután már csak a lentiekkel kellett végezni, perem, lő, elfut módszerrel.

De elvileg lehet a drow mellé is állni, igaziból vagy "", amit gondolom a groveba visszatérve még utoljára át lehet alakítani rajtaütéssé vagy druid mészárlássá. Egy boss már halott volt mikor beszéltem vele szóval talán olyat is lehet, hogy minkét oldalt meggyengíted aztán csak hátradőlve nézed mi az eredmény, vagy vállrándítás, elárulod a druidákat és haladsz tovább a történettel.

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2023.07.15. 15:10
MattMatthew
#141 MattMatthew [11804]
Csak előtte megjelölni, hogy mi van a dobozban, az lesz nehéz, mert annyi szál, quest van. Azt hiszem most már technikailag mehetnék az Act 1-ből, de tudom, hogy van még komoly mocsári rész meg egy komoly underdark rész, de később amikor az ember már a tag-et sem érti akkor mókás lesz. Pláne, ha davkar9 mindenféle hülye elnevezést fog használni, amit csak részegen lehet érteni.

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Juraviel.Ihuan.Bedvin 2023.07.15. 12:58
gothmog
#140 gothmog [5088]
Én szándékosan csak megjelenés után ugrok majd neki (valószínűleg akkor is kivárok valamennyit, hogy lássam, mennyire bugos stb.), addig videókat sem nagyon nézegetek, úgyhogy nekem minden (amit itt olvasok) olyannyira idegen (a nevek stb.), hogy gyakorlatilag még csak spoileresnek sem érzem. (Oké, pár dolog megvan még a bejelentése körüli időkből, így az illithid "ebihal" beültetés ügyében pl. képben vagyok, de kb. ennyi.)

Off: Rájöttem, hogy valahogy nincsen kedvem nagy rpg-be belevágni a BG3 előtt... A BG sorozattal terveztem (de hiába imádom, most nem kapott el a nosztalgia, így csak azt érzem, hogy minden szörny helyét tudom BG1-ben, már előre a fejemben van, hogy hol kit fogok felfogadni, így meg nincs meg az igazi élvezeti érték), de a múltkori Pathfinder: Kingmaker ajánlgatásom meghozta a kedvem egy lawful evil végigjátszáshoz ott is (viszont az a játék bődületesen nagy, így őszbe fordulna az idő mire végigérnék rajta, s nem biztos, hogy lenne erőm rögtön utána egy újabb nagy rpg-hez), illetve a Divinity: Original Sin2-őt 2018-ban vittem végig utoljára, így ez is felmerült (de mechanikájában sok szempontból túl hasonló lenne a BG3-hoz, plusz ez sem egy rövid alkotás).
A Diablo IV visszatérésen gondolkodtam egy karival, de rájöttem, hogy nincs kedvem hozzá, úgyhogy a D3-at tettem fel éppen. Egy Season karit csinálok (hogy nulláról kelljen kezdeni), ráadásul Demon Huntert (ezzel az osztállyal játszottam a legkevesebbet). Könnyed aprítás, míg meg nem unom. Akkorra pedig már remélhetőleg bele lehet ugrani majd a BG3 egy stabil, a játék végéig megbízhatóan működő verziójába
(Majd helyben/a pillanat hevében fogok csak dönteni úgyis, de most nagyon húzok látatlanban egy Oath of Vengeance alosztályú, "illithid-irtó terminátor", szabálytartó, hagyománytisztelő, de aki az utamba áll a "szent küldetésen", az inkább ássa meg a saját sírját jellegű githyanki (anti)paladin felé.)

Endure. In enduring, grow strong.

Válasz erre

Előzmény: Juraviel.Ihuan.Bedvin 2023.07.15. 12:58
Juraviel.Ihuan.Bedvin
#139 Juraviel.Ihuan.Bedvin [5160]
Eddig elég felületesen érintettük a témákat.

Ám mivel az Act I.-en is módosítottak + kapott még tartalmat, azt javaslom, hogy a megjelenéskor mehet a spoiler tag mindenre, tekintve, hogy az origin szereplők is elérhetők lesznek, és a saját szemszögükből nézve sokkal több információ lesz elérhető, mintha csak társként faggatjuk őket.

Igen, valószínűleg a "gonosz" szálon több lehetőség nyílik egyes dolgok felfedezésére előbb.

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2023.07.15. 12:17
MattMatthew
#138 MattMatthew [11804]
Igazából teljesen indokolatlan a goblinok mellé állni, de másik oldal mellett sem szól sok indok. Inkább csak a gonosz vonalat akarom jobban kipróbálni, mert bízom benne, hogy lesznek komoly lehetőségek és tényleg kidolgozzák azt, hogy lehessen értelmesen gonosznak lenni, nem csak murderhobonak.
Szerintem Minthara szál mellett majd több lore dolog fog szólni, ő tudhat is valamit arról, hogy mi a tök van, miért nem változtunk még át mindflayerré, az Absolure hogy függ össze a murder trioval, meg ilyenek. Remélem sok kontextus majd bekerül a véglegesbe ami miatt lesz indok (bár önző), hogy melléjük álljunk, míg a menekültek miatt csak piros pontok járnak.

...majd spoilere kéne valami konvenció. Most it EA már évek óta kint van, szóval nem dobozolok semmit, de majd valószínű kéne.

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Juraviel.Ihuan.Bedvin 2023.07.15. 09:15
Peace
#137 Peace [28470]
Mai napig az egyik legzseniálisabb az első résszel egyetemben!!! Örök kedvencek maradnak!

Válasz erre

Előzmény: gothmog 2023.07.15. 09:34
gothmog
#136 gothmog [5088]
Erről eszembe jutott a Fallout 2! (Régi szép idők!) Ott a kezdőhelyszín közelében volt egy város - a nevére már nem emlékszem -, ami tele volt zsebmetsző gyerekekkel. Általában igyekeztem békésen megoldani a dolgot, de egyszer csináltam egy "keményebb" karaktert az egyik végigjátszásra, és úgy döntöttem, hogy - kb. a harmadik lopás után - nála betelt a pohár... Hullott a sok kis emberlárva, meg persze a futtatójukat is lerendeztem.
Majd utána néztem, hogy megjelent a karakterlapomon a "child killer" perk. Régi, régi szép idők! Úgy rémlik, hogy a perk azt tudta, hogy bizonyos helyeken beszólogattak a karakteremnek, illetve néha fejvadászok jöttek rám random (akik kitűnő lőszerutánpótlást/eladható cucc ellátást biztosítottak így a karakteremnek. ).

Azt hiszem, hogy később kiszedték a játékból ezt a lehetőséget, de én kb. bő 20 éve vittem végig utoljára, és akkor abban a verzióban, amivel játszottam, még simán fel lehetett szabdalni/szét lehetett loccsantani a fejét/plazmafegyverrel takonnyá lehetett olvasztani bárkit, aki nem volt szimpatikus.

Endure. In enduring, grow strong.

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2023.07.14. 23:20
Juraviel.Ihuan.Bedvin
#135 Juraviel.Ihuan.Bedvin [5160]
MattMatthew

Ez valószínűleg így is lesz. Nyilván nem végleges döntésként, de meghatározó lesz, hogy és merre mész tovább az első fejezetből. Megmondom őszintén, gondolkodnom sem kellett, hogy végezzek Mintharával, meghalt, anélkül, hogy különösebben megismertem volna.

davkar9

Van ilyen lehetőség? Eszembe nem jutott volna goblin gyereket fegyverként használni.

Amúgy egyetértek. Nekem már most ez az év, sőt az utóbbi évek legjobb játéka.

Germinator

Itt egy rövid, velős összefoglaló a különböző osztályokból, mi a különbség közöttük. Már ha még gondolkozol a megvételben.

Válasz erre

MattMatthew
#134 MattMatthew [11804]
Nem tudom, hogy a gyerek dobálás, vagy a waifu potenciál a hangsúlyosabb a GOTY választásban, de nekem az volt a legmeglepőbb, hogy mennyire bug mentes volt eddig! Jól fut, nem crashel, stb. Oké, még csak pár órát toltam és inkább a main questet, de eddig pozitív nagyon!

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2023.07.14. 23:20
davkar9
#133 davkar9 [11429]
Goblin gyerekek rugdosnak egy tetemet, nagypofával kérdezik, hogy beszállunk vagy balhét akarunk? Lizzie javasolja, hogy mi lenne ha őket rúgnánk meg inkább. Pff, butus, rpgben ilyet nem lehet. De, combat start, pont Liz kezdett. Felkaptam az egyik gyereket és agyonvertem vele a másikat. És utána nem eszméletlen vagy hasonló puhányság, simán halott.

GOTY!

Válasz erre

MattMatthew
#132 MattMatthew [11804]
Nem biztos, hogy adja mondjuk, mert Minthara nagyon murder-trio lelkületű, szóval azon kívül, hogy neki is kell a MacGuffin, eléggé úgy tűnt, hogy a tieflingeket is for shits and giggles le akarja mészárolni. Szóval őt is át kéne verni, ami okés, csak lehet, hogy pont ez a szál lesz az ami a BG2ben a Bodhi/Shadow Thieves, szóval mindenképp be kell tagozódni vagy menekült mészárosnak, vagy rasszista goblingyűlölőnek.

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Juraviel.Ihuan.Bedvin 2023.07.14. 20:16
Juraviel.Ihuan.Bedvin
#131 Juraviel.Ihuan.Bedvin [5160]
Érdekes felvetés! Kellene, hogy majd legyen ilyen, de egy rövid keresés eddig nem dobott fel ilyen videókat. Sőt, egyenesen érdekes lenne egy Halsin és Minthara csapattársítás, bér kétlem, hogy ebbe a mélységbe elmennének (nagyon érdekes lenne ezt szemlélni).

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2023.07.14. 19:29
MattMatthew
#130 MattMatthew [11804]
Köszi!
Azon gondolkozom, hogy a tiefling kolónia pl megmenthető-e, ha Mintharával társul az ember(/humanoid). Druidák azok úgyis gyökér természeti népek, le lehet őket kaszálni, csak vajon a másik banda szöktethető-e, hogy üres tábort találjanak a goblinok.

Ami kicsit fura, hogy elvileg sietünk, de ugyanakkor a játék azt jutalmazza, ha felfedez az ember. Most melyik?

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Juraviel.Ihuan.Bedvin 2023.07.14. 14:48
Juraviel.Ihuan.Bedvin
#129 Juraviel.Ihuan.Bedvin [5160]
16:15 környéke és igazából nem sorol fel így sem minden megoldást, pl. ezek javarészt a druida táboron belülre vonatkoznak.

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2023.07.14. 09:08
MattMatthew
#128 MattMatthew [11804]
@JIB
Valahol linkeltél egy videót ami összegyűjti a legnyakatekertebb megoldásokat is a goblin-tiefling / drow-druids kérdésre, de nem találom. Be tudod linkelni megint, ha még megvan! Köszi!

Man literally too angry to die

Válasz erre

MattMatthew
#127 MattMatthew [11804]
Itt azért súlyos agymenések vannak!

Közben sikerült beosonnom a goblin táborna, nem értettünk egyet a drow vezetővel és levágtak... oké, nem, de a harci dobokat elérte az egyik goblin, szóval az egész tábor jött már és késő volt, szóval inkább kiléptem mielőtt levágnak!

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2023.07.13. 22:55
davkar9
#126 davkar9 [11429]
Wyllig még nem jutottam el (kapu harcban mintha npcként láttam volna), de a boxartot elnézve érdekesnek tűnik a helyzete... Jólvan, a elsősorban a "társára"? vagyok kíváncsi.

Galet a bemutatkozásában meg akartam ütni, de alapvetően szimpatikusnak tűnik. Ha nagyon mágust akarok indítani akkor kiesik (Wyll is), de amúgy elképzelhetőnek tartom, hogy állandó csapattag legyen a végigjátszások során.

Nono, csak óvatosan.... Shadowheartban mégis mi a Yenes? Hajszín? Ea-től még én se fogok tűzbe menni érte, de bízom benne, hogy a teljes története/románc után majd mehet a kedvencek közé. Első körben az ő helye is biztosítva van a csapatban.

Lizzie nálam pont fordítva. Csípem a szúrósat de itt kicsit soknak éreztem az ellenkezést, plusz Shadowhearttal (...) is állandóan összekapnak szóval a döntésekhez kapcsolódó approval maximalizálás céljából lehet repül majd a partyból a féregtelenítés után. Teljes kaland szempontjából viszont jól mutatna, ha jóban rosszban végig együtt maradna a tutorial csapat.

Astarion ahogy írtam engem Zevranra emlékeztet, akit évekkel később, külön végigjátszást építve rá kedve... fogadtam el. Ea morzsák és a nyilvánvaló jelek valami őszinte "boo, szörny vagyok (kérdőjel)" drámázást sejtetnek, ami érdekes lehet a seggfej személyiségévvel ütköztetve.

Összességében kiegyensúlyozott (személyiségek, classok) csapatnak tűnik, de én még állítottam volna a diversity slideren. Astarion szerintem halflingként is működne. Shadowhe... oké, állj. Ez hosszútávon tarthatatlan lesz. Waifu vagy sem, ez egy hülye név, nem jó leírni. Rövidíteni nem lehet a mert túl sok hasonló kétbetűs van már statra és fajra is. Hmm, lássuk. Borítón eléggé Evangeline Lillyre hasonlít, áhá, meg is van; innentől Kate lesz.
Szóval lehet mellélövök, de Kate sztori vibeja (töltőképernyő, félmondatok) alapján akár half/drow is lehetne.

(És mielőtt megvétóznátok; hahó, szó szerint mystery boxot tart a kezében! Duplán illik rá a név.)

Válasz erre

Előzmény: Juraviel.Ihuan.Bedvin 2023.07.13. 20:04
MattMatthew
#125 MattMatthew [11804]
Igazából, nem kritika volt, sőt, az egyik Skeletor meme vágna ide!
Meg elég felszínesek az ismereteim, épp csak meghaltam egy kriptában, Wyllt még nem láttam a játékban. Igazából minddel csak főszereplőként van gondom, társnak érdekesek lesznek! Illetve a Dark Urge monk elég jó, mert frontliner, de nem redundáns sem Lae'zellel, sem
Mintharával... és a dedikált vérpistikés történet mindig nyerő!

,, (Triss-párti vagyok )"
Mindenki tévedhet...

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: Juraviel.Ihuan.Bedvin 2023.07.13. 20:04
Juraviel.Ihuan.Bedvin
#124 Juraviel.Ihuan.Bedvin [5160]
"Röviden":

Részben egyetértek. Karlach még csak egy küldetésig volt elérhető a korai hozzáférésben, így nem tudok nyilatkozni róla, de ő és Lae'zel tényleg sokkal dominánsabbak a többieknél. Annak tűnmnek. Amit a legutóbbi bemutatón láttam Karlachból, lehet őt indítanám első origin karakterként, nem Wyllt.

Ettől függetlenül Wyll-t nem mondanám nyüzüge és lányos férfinak sem, sőt, az egyik kedvenc csapattársam. Karlach mellett ő lenne a tipikus fénylő hős toposz, nem onnan, ahonnan indul, hanem alaptermészetét tekintve (hevesen reagál, néha előbb cselekszik, mint gondolkodik, de jó lelkű, a közösségért szeret tevékenykedni, kedveli a gyerekeket és szót is ért velük), már a kapott neve is ezt jelzi, Blade of Frontiers, ugyanakkor ki is forgatják ezt a klisét majd, a története passzol a karakterosztályához, amivé vált. Nagyon várom, merre viszik el a természetét.

Gale, mint kifinomult varázsló, ő is egy alap D&D szereplő, engem leginkább egy anti-Raistlin (Sárkánydárda) figurára emlékeztet ambíciók tekintetében (minden idők legnagyobb varázslója, mit cél). Nekem ő volt a másik csapattagom.

Lae'zel - az ő története érdekel leginkább, és ha sikerül feloldani a románc opciót, bizony őt választom. Határozott elvek, morális kódex szerint él, bár lenézi és alsóbbrendűnek tartja Faerûn népeit, ugyanakkor nem gonosz, alapvetően igazságoságra törekszik (legalábbis nem akar ártani, de a céljai érdekében nem kötik a szokásos erkölcsi faerûni megkötések).

Sajnos Shadowheart annyira Yennefer érzetet keltett bennem (Triss-párti vagyok ), hogy eddig mellőztem, amennyire lehet, nem volt szimpatikus.

Ahogy nagyon Astarion sem, de az Act I. vége felé már megnyílt valamennyire és ő története is érdekes lesz szerintem ez alapján, itt egy kicsit változott a véleményem.

A másik két új társ, társfunkcióban még nem elérhetőek, róluk nem tudok nyilatkozni, Minsc és Jaheira pedig majd később oldódnak fel.

Szóval, szerintem jó szereplők lettek választva, még akkor is, ha ezt egy kicsit a mai korhoz igazították, de a D&D is rengeteget változott a nyolcvanas és kilencvenes évek óta, más közönséghez is szól (elsősorban?), nemcsak az eredetikkel játszókhoz.

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2023.07.13. 19:23
MattMatthew
#123 MattMatthew [11804]
Legalább a class-gender beosztás against type ment, kemény, harcos és barbár csajok és nyüzüge varázsló/rogue férfiak (bár ez utóbbi lehet, hogy Astarionra erős túlzás)!
Egyébként azt hittem, hogy már az origin karakterekkel is lehet játszani, de úgy látom, hogy nem, legalábbis nálam lockolva volt még.

Man literally too angry to die

Válasz erre

Előzmény: davkar9 2023.07.13. 18:45
davkar9
#122 davkar9 [11429]
Igaza is van. Viszont érdekes módon az npc csapatba meg csak "embert" raktak. Oké, hivatalosan csak kettő, de az elfek a hajuk miatt lényegében emberek. Az új tiefling (, veszélyben Shadowheart első helye ) és még Lizzie, aki egy csúnya (objektíven nézve, amúgy we'll bang, ok?) majombéka is eléggé emberi. Semmi törp, halfling? Miért!?

Válasz erre

Előzmény: MattMatthew 2023.07.13. 14:03

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.

Fórumszabályzat