Tomb Raider I-III Remastered teszt - Azok a régi jó dolgok.... [hozzászólások]

Ez mondjuk elég kellemetlen...

Elég zavaros a magyarázat, elvileg valami hiba miatt egy korábbi build jelent meg Epicen, ami határozottan előrébb mutatónak tűnik... ebből is látszik, hogy ma már nem szabad megjelenéskor játszani kb. semmivel, várni kell legalább fél-1 évet, amíg a fejlesztők tisztességesen kipatchelik a játékaikat úgy, ahogyan azt eredetileg tálalni szerették volna.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

A motoros ugratásnál én is elakadt egy darabig, a főellenséghez először nem tudtam lemenni, szóval nagyjából én ezen a pontokon feneklettem meg.

Én ezzel a résszel kezdtem a Tomb Raider-es pályafutásomat. Brutál nehéz volt, de máig egy meghatározó emlék. Azóta is várok egy végig Egyiptomban játszódó TR részre. Brutál hangulata volt. Viszont a Trenches - Citadel Gate - Street Bazar hármas helyszíntől máig PTSD-m van. Egy hétig voltam itt elakadva, végül egy idősebb haverom jött át és megmutatta nekem, mit kell csinálni és mikor, hogyan, hova kell ugratni a motorral, aminek emlékszem, nitrót is kellett adni. Utána meg én mutattam meg 2 további haveromnak és az unokatesómnak. Mindenki el volt itt akadva, annyira brutál körmönfont volt a megoldás, hol mit kell csinálni, hogy bejuss a citadellába. Ennyire összetett és hosszú fejtörő azóta sem volt egyetlen TR részben sem.

Nah meg a főboss. Az összes létező fegyverem összes töltényét belelőttem, szóval nagyjából fél órán keresztül lőttem megállás nélkül, amikor már gyanússá vált, hogy sebezhetetlen és nem is lehet legyőzni , hanem el kell menekülni és bezárni. Ez volt a másik, amit megmutattam a haveroknak, mert itt is el voltak akadva, de büszke vagyok, hogy erre magamtól jöttem rá.

Adjál kölcsön generátort holnapig!

Imádtam ezt a játékot, de nehéz volt megszokni, hogy külön gombot kell nyomni és nyomva tartani a kapaszkodáshoz, azt, hogy ki kellett centizni, hova ugrasz. Nekem a régi érából a Tomb Raider: The Last Revelation volt a kedvenc, tetszett, hogy egy helyszínen játszódik és ebben már több volt a logikai feladvány.

Nekem máig ez a zárórésze az eredeti szériának.

Hát Aladdint repülés kóddal toltuk, de úgy nem volt élvezetes és a 2. pályánál így se mentünk tovább, a The Lion King-ben pedig az a fránya 2. pálya a majmos logikai feladványokkal és a pixelpontos ugrándozásokkal... Mindig elakadtunk a végén, mert gyerekként nem jöttünk rá, hogy az egyik majmot vissza kell ordítani a 2. körös ugrásnál és ez a trükk, hogy ne dobjon a vízbe. Amikor meg végre rájöttem és egyetlen egyszer túljutottam a 2. pályán, rögtön megölt a sakál a 3. pálya elején, ami ugye a bossfight-tal indult... Game over és kezdhettem az egészet elölről... A pár éve történt újrakiadással is vért izzadtam vele. Azzal a kikötéssel toltam, hogy csak checkpointoknál save-elek, visszatekerést pedig csak a bónuszpályákon használok. A későbbi pályák még brutálisabbak voltak nehézségben, nem beszélve a végső bossfight-ról... De végül eljutottam a végére.

De gyerekként nem volt célom sose a végigjátszás, tudtam, hogy ilyen feltételekkel nem fog menni. A legnagyobb ilyen gyerek achie-m C64-en a Giana Sisters végigjátszás volt. 33 pálya egyhuzamban, a 20-as felett pixelpontos ugrásokkal. Úgy sikerült, hogy ARMN kóddal (durva, hogy máig emlékszem rá) először minden pályát végigtoltam és kitapasztaltam, ezután már ment egyhuzamban, pályaugró kód nélkül is. Volt benn 1-2 secret skip lehetőség a Mariohoz hasonlóan, de így is brutál nehéz volt a végére érni egyhuzamban, véges számú élettel.

Jah meg a GameBoy. Azon sok játékot kitoltam, pl. Duck Tales 1-2, Jungle Book, Tom & Jerry, The Flintstones egyhuzamban (mert nem autosave-elt), de voltak autosave-es játékok is már, mint pl. Super Mario Land 2 és a Wario Land. Ezeket is sikerült végigtolnom, ahogy a Super Mario Land is sikerült még autosave lehetőség nélkül. A GameBoy valahogy megengedőbb volt a nagykonzolokhoz, C64-hez és DOS-os játékokhoz képest. Persze azon sem volt könnyű végigtolni bármit is, pláne, hogy az elem lemerüléssel is számolni kellett, ami szintén jó sok újrakezdést okozott egy-egy játék finisében járva...

Adjál kölcsön generátort holnapig!

Mondjuk a Lion King/Aladdin esetében direkt az volt a cél, hogy hosszú időre lekösse a gyerekeket, és ezt úgy lehetett a legköltséghatéko legegyszerűbben elérni, ha K nehézzé tették a játékokat, szerintem egy generációnak okoztak vele PTSD-t. Utólag visszagondolva fingom nincs, minek kezdtük elölről ezeket 150x, valamiért az lehetett bennünk, hogy ezt végig kell játszani.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Akkoriban baromi nehezek voltak a játékok. C64-en pl. alig volt valami, amit végig lehetett tolni. De pl. a PC-s / konzolos Sonic 1-2-3, The Lion King, Aladdin is ilyen volt a DOS korszakból. Pár éve játszottam ki ezekből a remastered verziókat, ahol volt állásmentési, visszapörgetési stb. lehetőség és még így is vért izzadtam. Az eredeti verziókban kapott az ember 3 életet, aztán tolja végig az egészet egy ültőhelyben, pixelpontos ugrásokkal és időzítésekkel, úgy, hogy a Sonic 2 brutál nehéz dupla főbossain nem adott gyűrűt és checkpointot sem a játék (szóval egy hiba és az 1. boss elé rakott vissza az 5 perces brutál nehéz dupla bossfight-ban)! Ha meg elfogyott az összes élet, kezdhettük elölről az első pályától az egész játékot. Én nem tudom, volt-e ember, aki ilyen feltételekkel végig tudta-e játszani őket. Mert manapság is vannak ilyen achiek, meg hardcore fokozatú nehézség, ahol ezek a feltételek, de mielőtt belevágnak a hc játékosok, előtte normál módban százszor végiggyakorolják az utolsó pályákat és bossokat. Régen erre sem volt lehetőség. Fél óra volt minimum eljutni a végére és ott kellett kitalálni rögtönözve, mit csinálj, előgyakorlási lehetőség nélkül. Ma már ilyen szintű nehézség eladhatatlan lenne. De ez a kristályos save rendszer is ilyen az első pár Tomb Raider-ben. Nem találtál elég kristályt? Szevasz. Elhasználtad az összes kristályt, mielőtt belefutottál egy jó nehéz szakaszba? Akkor is szevasz.

Adjál kölcsön generátort holnapig!

Minden korosztály a technológia csúcsával játszik...

Apám még gyerekként egy egyszerű bottal hajtva valami fából vaskarikát gurítgatott a haverjaival; akkoriban a cocializmusban az volt a szórakozás csúcsa.
Én gyerekként fél marék pixelt nézegettem értelmezhetetlen irányítás mellett. S amivel ma játszok, azt majd 20 év múlva fogják megosolyogni olyanok, akik még talán gondolatként sem születtek meg.

szerk: hozzáteszem, akkor teljesen más is volt az ingerküszöb, pl. irányításnál. Volt egy Pentium 1-esünk, egy olyan billentyűzettel, amit a nővérem egyszer nyakon öntött kólával, és a billentyűk egyharmada onnantól kezdve hol működött, hol nem, hol beragadt, hol nem. És így játszottam végig olyanokat, mint a TR1, meg olyanokat, mint az Abe. Az utóbbin teljesen meglepődtem, amikor pár éve újra kipróbáltam, te jó ég, milyen fáziskésés volt az irányításban úgy, hogy közben mindent ki kellett centizni. Más fából faragtak akkor minket, vagy nem tudom.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Én szerettem a klasszikusokat (I-től IV-ig) és az Angel of Darknesst is. Szóval számomra akkor lesz teljes az öröm, ha a IV-est és az AoD-it is remasterelik. Mondjuk az utóbbira várhatunk, mert elég rendesen gyűlölik a mai napig azt a játékot. Holott az első felén remekül szórakoztam, a második felére már láthatóan elfogyott az idő és a pénz. Szuper játék lett volna belőle, ha engedik a fejlesztőknek normálisan befejezni.

Azért így is örülök ennek a remasternek, de előbb megvárom, amíg olcsó lesz, mert bőven van mivel játszani...

Barthezz: mondjuk ez fura, egy TR játék volt, ami kiidegelt, az Anniversary, főleg a T-Rexszel meg az utolsó pályával. A sima első résszel tök kényelmesen elvoltam.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Erről jutott eszembe, hogy ez ugyanaz, mint pl. a Dune 2 esetén, ahol nem lehetett több egységet kijelölni, vagy a WarCraft első része, ahol konkrétan 4 darabot lehetett és osztagok sem voltak létrehozhatóak. Copy paste only graphic remastered helyett ma már muszáj komolyabban hozzányúlni a játékmenethez.

Adjál kölcsön generátort holnapig!

Hát jah. Én is csak kipróbáltam anno valamelyik egy-két részt, de hamar feladtam. Nekem már - nemtom - ~20 éve sem hiányzott ez az akrobatikus szenvedés.
Vagy hát persze szenvedtem én PC játékokkal, csak máshogy. (Pl. XCom UFO Defense...)

Én a 4., Egyiptomos résszel csöppentem bele a sorozatba, szóval épp az érintett remastered részek kimaradtak, de a 4. és még az 5. is a nagyon körülményes klasszikus irányítási struktúrát követte. Megkapaszkodáshoz, függeszkedéshez, kötél megfogáshoz is nyomni és folyamatosan nyomva tartani kellett az akciógombot, az ugrásokat pedig valóban kimérni pixelpontosan. Amikor ráadásul időre ment egy-egy rész, ez különösen nehézzé tette az egészet. (Rengeteg időzített kapcsoló volt.) Ennek ellenére beletanultam és kijátszottam ezeket a részeket. Ma már nyilván nem tudnék egy ilyenféle játékmenetet követni, de anno az sem okozott gondot, hogy még C64-en fél órát várjak egy játék betöltésére, majd újabb 5-10 perceket a következő pályákra vagy egy állás visszatöltésére. Szóval ettől még nagyon jó játékok, de már már egy ilyen, elavult és nem felhasználóbarát irányítási sémát megőrző remastered kiadásnak nincs létjogosultsága. Sokkal inkább volt az Anniversary epizódnak.

Adjál kölcsön generátort holnapig!

"Akárhogy is indul neki egy mai ifjonc, valószínűleg hamar felteszi majd a kérdést, hogy mit evett ezen az apuka vagy nagyapa (!) és hogy tudott ezzel játszani?"

Leginkább sehogy. Egyiket se játszottam végig, annyira idegesítő egy nagy rakás szar volt. Egyedül az óriási csöcsök miatt kezdtek bele sokan. Teljesen felesleges volt szvsz "felújítani" ebben a formában. Talán az Angel of Darkness volt az, ami már élvezhető volt, több értelme lett volna azzal foglalkozni. Bár persze, ami késik...

Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN | Canyon Endurace 7