Magyarok Krónikája (wes mod) 3:
Az Úr 1121. esztendejében Európa számos tartományában tehát véres háborúk dúltak, aminek következtében szinte minden ország jelentős hadsereget tartott fegyverben, így a bevételek nagyrésze a háborúk feneketlen zsákjába folyt bele.
Az 1120-as években az állandó háborúk már odáig fajultak, hogy sok várost szerte Nyugat- és Észak-európában a földig leromboltak, a népet földönfutóvá tették, a tartományok pedig szinte évről-évre cseréltek gazdát.
Amikor a Pápai Állam elbukott, a Velencei Dózsa is hozzájutott némi területhez, de mivel étvágya (és ezel együtt mohósága) nem ismert mértéket, ezért a halott pápa nevében hadjártot indítot a Német-Római Császárság ellen, hogy annak földeit betagolja a velencei kereskedők érdekében birodalmába. Mivel serege csupa kiválóan felszerelt italian light infranty és genovai íjász egységekből állt, ezért a hosszú háborúban kimerült német seregek nem tudtak hatásos ellenszert találni a taljánok harcmodora elen, így tartományaik egymás után lettek a Velencei Kereskedelmi Szövetség adófizetői. Időközben a lenygyelek is látták, hogy mennyire meggyengült a nyugati szomszéduk, ezért gyorsan betörtek ők is a német tartományokba, és így a németek már kénytelenek voltak teljesen szétforgácsolni haderejüket, de a végső bukást nem tudták elkerülni.
Az 1125. év aztán fordulópontnak bizonyult ebben a kaotikus háborúban, mert ekkor a gróf Macchiavelli vezete velencei csapatok visszaszorítoták az Alpokból a németeket Ausztriába, és ott a Bécs várába visszaszorult II. (Gyenge) Rudolf vezette német csapatokat ostrom alá vették. A német császárnak ekkor már egy fia, Friedrich volt életben (Ottó herceg a lengyelek elleni prágai csatában esett el, miközben a Császárság keleti tartományait védte), aki megpróbálta felmenteni atyját a szorongatott helyzetből, de leharcolt csapatai nem voltak elegendőek az ostromzár feltöréséhez, így csak maga a herceg és testőrsége jutot be a Császárhoz.
Mindez már nem sokat számított, és a következő évben elesett Bécs is, ahol a német császár hősiesen, utolsó csepp véréig védte a fellegvárat, de a velenceiek legyűrték az ellenállást, így II. Rudolf és fia is megtért a Teremtőhöz számos katonájával.
Mivel a német uralkodócsalád ezzel az epizóddal megszűnt létezni, ezért a birodalmuk azonnal szertehullot, és a helyi hercegecskék, lázadó földesurak tették rá a kezüket minden értékesebb földre.
természetese ezt a helyzete Lengyelország sem hagyhata ki, így gyorsan bevonult Csehországba, Sziléziába és Brandenburgba, ahol a földesurak ellenálását letörte, így a lengyel fenmhatóságot nyugati irányba kiterjesztette.
A legnagyobb hasznot ebből a véres konfliktusból természetesen már megint a velencei kalmárok húzták, hoszen a teljes Itáliai-félsziget mellett rétették a kezüket a nyugati és a középső német tartományokra is.
Azonban mivel III. (Mohó) Vitale dózse csak a hódítással, pénzszerzéssel és egyébb élvezetes földi örömökkel foglalkozott, elhanyagolta, hogy a kiválóan képzett seregeiből elegendőt vezényeljen vissza Itáliába, és az ottani elégedetlen polgárság a püspökök és papok bújtogatására egy addig kolostorban bújkáló püspököt III. Orbán néven pápává választot 1127-ben. Az új pápa jelentős seregek kiállítására ösztönözte az elégedetlen - és emellett igen gazdag - itáliai polgárságot, ésm az így felállított seregekkel elfoglalta a közép-itáliai tartományokat, majd gyorsan kiátkozta a taljánokat.
Miközben Európa más részein az élet ilyen mértékben megnehezedett, a Magyar Királyság békében fejlődött II. (Építő) Béla uralkodása alatt, aki tovább folytatta országa gyarapítását. Mivel a felséges királyúrnak igen jó érzéke volt a gazdasághoz, ezért minden tartomány élére egy tapasztalt, a végletekig hűséges és a kancellárián megfordult nemesurat nevezett ki. gyarapodott is szépen az ország, egyre nagyobb bevételek áramlottak a kincstárba, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy a Földközi-tenger minden kis szegletében állomásozott legalább egy magyar hadihajó, és vigyázott kereskedőink életére és értékeire. Seregeink közben szépen sokasodtak, már a kiváló székely íjászok is kellő számban álltak rendelkezésére a királynak, aki azonban látva, hogy mit tett az örökös háborúskodás más nemzetekkel, egyenlőre inkább a békét és a csendes fejlődést választotta.
1128-ban, sokévi tanulóidő és hadapródi szolgálat után az igen délceg termetű. és feltünően jóképű Károly herceg apjan udvarában megkezdte szolgálatát, hogy egy igazán bölcs uralkodótól lesse el az uralkodás csínját-bínját. Károly herceg első feladatául azt kapta, hogy irányítsa a kémek képzését Szerbiában, akiket a király a keleti szomszéd szándékainak kifürkészésére nagyszámban akart Kievbe küldeni, és ha a nép ott elégedetlen, egy lázadást kirobbantani, hogy a Moldáviában levő nagyszámú orosz csapat elkotródjon határaink közeléből, hiszen minden indok nélkül már négy sereget is összevont a gyönyörű Erdély határai mentén.
[ Itt kell lejegyeznem a történelmi hűség kedvéért, hogy múltkorában magához kéretett a király, és megtekintette, hogyan vezetem a Magyarok Krónikáját. Nagy örömömre elnyerte tetszését, azonban szemöldökráncolva megjegyezte, hogy nem kellenne ennyire tömjéneznem sem őt, sem az uralkodócsaládot, mert az én dolgom a tények lejegyzése, hiszen az utókor csak az igaz tények alapján tudja megítélni tetteinket. Megjegyzte királyom azt is, hogy ő sem magtától lett ennyire bölcs, hanem kiváló érdemekkel rendelkező atyja előrelátásának köszönheti azt, hogy tapasztaltan és felkészülten kezdhette meg az uralkodást, és ezt szándékozik is továbbadni fiainak, így Károlynak is. Mivel azonban látta a jó urunk, hogy alaovetően ragaszkodom a történelmi hűséghez, ezért megjutalmazott engem és a nemzetségem ama kiváltsággal, hogy bármikor előzetes bejelentkezés nélkül jelenhetek meg színe előtt a királyi udvarban, illetve hogy a megélhetéssel se legyen gondja a szépszámú családomnak, Esztergom környékén számos jó erdőt és szántót a hozzájuk tartozó falvakkal a Buccafiak nevére adta örökös időkre.]
Még ugyanezen évtizedben a mohó velenceiek hátbatámadták az angolokkal még mindig háborúzó franciákat, és gyors ütemben foglalták el a spanyolokkal együtt a francia hátországot, így a Velencei Kereskedelmi Szövetség területe egyre nagyobb lett Nyugat-Európában.
1129-ben az új pápa, miután kezdeti sikereket ért el a velenceiek ellen, kezdte elveszteni a kezdeményezést, ezért elődjéhez hasonlóan üzent, hogy misden igaz keresztény uarlkodó indítson szent kereszteshadjáratot a szicíliaiak és a velenceiek ellen.
Időközben szemfüles követeink hírűl hozták, hogy a Norvégiát birtokló földesúr jó pénzért seregeivel együtt szívesen szolgálná a magyar koronát, így Norvégia lett a Magyar Királyság legújabb tartománya, melynek kormányzójává a fiatal Ambrus Urat nevezte ki a kiály, aki azon nyomban belefogott a tartomány felvirágoztatásának, aminek elismeréseképpen a kiály hozzáadta Aldeheid nevű leányát, amivel Ambrus Úr hűsége az Árpád házhoz még inkább megerősödött.
Időközben a velencei hadak számos tartományt elfoglaltak Európában, és 1137-re már övék volt Nápoly kivételével teljes Itália, a volt német tartományok, és a Francia Királyság nagyrésze. Mindez a gazdagság hatalmas bevételeket hozott III. (Mohó) Vitale dózsénak, aki így Európa legerősebb hadseregét állította fel. Nagy szerencsénkre a dózse stabil szövetségese volt a magyaroknak, mert egyedül mi nem bontottuk fel velük a szövetséget. Azt, hogy a velenceiek szinte egyedül maradtak, teljes mérétkben maguknak köszönhették, hiszen dölyfösségükben és elbizakodot ságukban még korábbi szövetségesüket, a szicíliaiakat is megtámadták a tengereken.
Krónikám sorait az Úr 1137. esztendejében zárom.
"Szerintem pedig a kampány csatáit is fel kéne tudni venni"