25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Combat Mission

Pras
#5463 Pras [5487]
Kis sztorizgatás.
Mivel "új" a hét éves laptopomban az akkumulátor, újabban azzal töltöm el a vonatozgatós óráimat, mivel azonban a MÁV wifije a teológia tárgykörébe tartozik, újabban rászoktam, hogy CMBB-zek az úton.
Néhány nappal ezelőtt pedig megtörtént az elképzelhetetlen: Egy ilyen kis szemétláda szivatott nagyjából hat-hét percen keresztül. Volt ugyan két 75mm-es gyalogsági ágyúm, azok elhelyezkedése viszont problémás volt. Az 'A' jelűt a tankette DT géppuskatüze lefogta (bár nem veszélyeztette kritikusan: az orosz jószerivel üresre lőtte a rakaszait, de két sebesült lett a végeredmény), így gyakorlatilag nem tudtam visszalőni, a 'B'-től pedig takarásban volt.
...aztán azért a vége az lett, hogy annyira nekibátorodott Iván a sikeres kulcslyukazástól, hogy előbbre jött, egy 75-ös meg 'B'-ből az eszébe jutott - megalázó volt azért így is.

Korrekt cuccok ezek a gyalogsági ágyúk azért, alapvetően az áruk miatt, bár a későbbi tarackokat jobban díjazom. '41-ben az aprólék harckocsikat pedig ki lehet kapkodni HE-vel is. Csak hát közvetlen irányzással is mocskosul pontatlanok.

Válasz erre

Morello
#5462 Morello [5410]
Igen, végső soron innen kell elindulnia mindennek.

Válasz erre

Előzmény: uhu 2014.03.04. 08:10
uhu
#5461 uhu [443]
Is. Persze ez csak egy tényező, illetve "a világ csak belülről változhat meg", szóval magunkban kell meghozni a változást.

Válasz erre

Előzmény: Morello 2014.02.13. 09:49
Lacko
#5460 Lacko [11532]
Szerintem ez pont az a topik, ahol ez a téma nem OFF.
Mi, akik CM-et játszunk, nyilván mélyebben (de természetesen különbözően) viszonyulunk a történelemhez (az belül a hadtörihez), mint mondjuk egy átlagos RTS vérpistike.
Nyilván egyikünk sem viszonyul pozitívan semmilyen népírtáshoz. Nagyon nehéz például a barátaimnak, rokonaimnak megmagyarázni, hogy az, hogy háborús érdeklődésű vagyok (sokat olvasok, nézek, játszok ebben a témakörben) az nem azt jelenti, hogy örülök a háborúknak! Azt meg végképp nem jelenti, hogy szívesen részt vennék egyben.
De igenis érdekel minden szintje: ahogy a politikusok kitalálják, hogy na akkor most háború, ahogy a tábornokok megtervezik a stratégiát, ahogy a századosok taktikailag megoldják a helyzetet és ahogy a közkatonák az egészet elszenvedik. És legvégül a fegyvertelen civil lakosság szörnyű és embertelen tapasztalatai is érdekesek. És ez nem perverzió. Ahogy a bélyeggyűjtés vagy a fókák leölése elleni tüntetés sem az. Csak egy érdeklődés. Érdekel, hogy mit érez/gondol az a katona vagy egyszerűen csak résztvevője ennek vagy annak a történelmi (leginkább háborús) helyzetnek.

Válasz erre

Előzmény: uhu 2014.02.12. 21:08
Morello
#5459 Morello [5410]
Arra a magasabb rezgésszintre gondolsz, amibe 2012. dec. 21 után lépett át a világ?

Válasz erre

Előzmény: uhu 2014.02.12. 21:08
uhu
#5458 uhu [443]
Ez kicsit OFF lesz, de talán mégis másoknak is érdekes...
Szóval ez a változás nálam összefügg a lelki, spirituális ébredéssel. Hogy már nem tudom a harcot, meg az izgalmas kütyüket (páncélosok) külön választani a céltalan pusztítástól, szenvedéstől, amit az emberiség magának okozott. Bár nem tudom nem elolvasni a wikipedia-n a különböző eseményeket (amikor pl. egyes scenariok történelmi hátterét kutatom), amelyek mély hatást tesznek rám. Elképesztő, hogy a konkrét harci cselekmények mellett, mintha tényleg teljesen megbolondult volna az emberiség, hogyan irtotta egymást százezerszámra (!) a számos különböző népcsoport.
Persze megtörtént, a múltunk része, csak én már erősebben koncentrálok az új korszakra, amely a szeretetről, a gyógyításról és az együttműködésről szól.
...de CMBB meccsekben tényleg benne vagyok - pontosabban leszek!

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2014.02.09. 19:10
Lacko
#5457 Lacko [11532]
Fura, mert nekem tökre fontos érezni a veszteséget. Nekem pl a sakk nem is volt soha kedvenc játékom.
Engem mindig is (könyvek, filmek) érdekelt a katonák élete, érzései... stb. Ezért ez fontos a játékban is. Amikor én egy századod irányítok (ezt leginkább a CM Shock Forceban éreztem), akkor teljesen át akarom élni egy százados gondjait: egyrészt végre kell hajtanom a parancsokat, másrészt meg kell mentenem az embereimet, harmadrészt a technikát is óvnom kell. Szóval ha egy Humveenak lerobban a kereke, az nem csak olyan szempontból szar, hogy nem vehet részt a csata további részében (pl egy spanyol faszi írt blogot az egyik kampányomról, ahol minden csata után a technikai veszteséget kiszámolta dollárban). De a lényeg nem is a technika, hanem pont az élőerő. Az, hogy a veszteség megérint. Nem csak egy szám. Hanem látom, hogy ő ott a M4-essel elfeküdt. És bár semmi taktikai előnyöm nem származott belőle, mindig küldtem egységet, hogy kezeljék le (buddy aid) és ne engedjék elvérezni. Ez szerintem pont előnye a CMx2 motornak. De persze tökre megértem a te verziódat is.

Válasz erre

Előzmény: uhu 2014.02.06. 08:14
uhu
#5456 uhu [443]
Igazából nem is emiatt, hanem a CMx2 keleti megjelenése okán kívántam véleményt nyilvánítani. Nekem két gondom van vele:
- Egy általános probléma: nekem ez a fajta megjelenítés már nem elfogadható. Túlságosan élethűen adja vissza a pusztítást, az emberek szenvedését, halálát. A magam részéről addig élvezetes egy stratégiai játék, amíg sakkhoz hasonló a koncepciója - tehát a fókuszált gondolkodás - és nem szembesülök az emberiség értelmetlen önpusztításával.
- a másik gond: szerintem teljesen meghibbant a kiadó ezzel az árpolitikával - gyakorlatilag DLC-ket, meglehetősen átlagos grafikával, kiadni konzol-teljes játék áron?????? Ha majd össze akarnám gyűjteni a keleti front egészét lefedő játékot, kis népekkel, stb., akkor majd fizetek 50-100.000 Ft-ot? Noooormális?
Szomorú, hogy immár egyes kis cégek is sikeresen beküzdötték magukat a, kizárólag profitot hajszoló, nagy cégek szintjére.

Válasz erre

uhu
#5455 uhu [443]
A magam részéről nem tettem le, hogy egyszer majd ismét fogok másokkal multi-CMBB-zni. Bár lehet, hogy mire idáig jutok, addigra már senki sem fog játszani vele.
Nálam ott maradt félbe a CMBB karrier, hogy 1944 decemberében felfügesztettem az egyszemélyes kampányt, amikor megjelent a Panzer Corps. Az elmúlt több mint 2 évet annak szenteltem, mert annyira kiválóan moddolható, hogy készítettem én is olasz kampányt, magyar kampányt és a gyári, gyenguska DLC kampányt is feljavítottam. Ez meg ugy nem kevés idő és energia... De mint írtam, egyszer visszatérek!

Válasz erre

Solyom2
#5454 Solyom2 [202]
Hmm az a közös CM meccs rohadt jó volt, kár hogy félbeszakadt. Igazából csak azt nem értem, mi történt, hogy így széthullott a magyar CM közösség. Ezt a fórum is 1-2 éve már szinte teljesen kihalt.
Habár ahogy elnézem ez a mai világban szinte minden komoly wargame esetében igaz, sajnos. De javítsatok ki ha (remélhetőleg) tévedek.

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2013.10.21. 08:00
Krieger
#5453 Krieger [283]
Tényleg az idősebbek játsszák viszont idő nem kell hozzá sok. Van olyan ellenfelem is akivel átlagban heti egy kört cserélünk.

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2013.10.21. 10:16
Lacko
#5452 Lacko [11532]
Én eléggé őrlődtem ugyan ezen, amin te, hogy CMx2-vel nagyon kevesen játszanak magyarok, pedig szerintem is rohadt jó és nem csak a grafikában jobb. De megértem őket is, hiszen a CM-hez rengeteg idő kell és aki CM-ezik (és nem valami agynélküli, egérrrángatós RTS-t játszik, az már inkább az idősebb fajtából kerül ki, akiknek köztudottan kevesebb az idejük), az inkább a keleti frontot preferálja, ahol magyar vonatkozású csatákra éhes.

Válasz erre

Előzmény: Krieger 2013.10.21. 09:27
Krieger
#5451 Krieger [283]
Elhiszem. Pont most indul egy CMx1-es kampány FGM-en. Nem az én asztalom úgyhogy hajrá.

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2013.10.21. 08:00
Lacko
#5450 Lacko [11532]
CMBB-zel? Mert az rengeteg van itt! Még közösen is tartottunk egy hatalmas Borbála majoros partit. Bár az félbeszakadt. De azért vagyunk egy páran, akik multiztunk/multizunk CM-mel, csak hát nem a Normandy-val, hanem a régi CMBB-vel.

Válasz erre

Előzmény: Krieger 2013.10.21. 00:15
Lacko
#5449 Lacko [11532]
Hát azért a CMx1-ben is kellett modell egy tankhoz vagy emberhez és azt a BMP-t arra húzták rá. Ez nem sokat változott a CMx2-ben sem: itt is van a modell, meg a textúra meg a hang. Csak most már sokkal összetettebb a modell (több a poligon). Itt is elég volna egyetlen BMP egy tankhoz (mondjuk nagyobb kéne a jobb felbontás miatt), csak azért nem elég, mert a hihetőbb kinézett miatt vannak random részek az egységeken: pl ne minden katona ugyan úgy nézzen ki, hanem egy két dologban legyen más a felszerelés, egyenruha. És emiatt kell csak több BMP.

A másik dolog meg az, hogy világviszonylatban is nagyon kevés ember játszik CM-et. Tehát amire egy Totál War-nak futja az eladásokból, akkor nem futja a Battlefront-nak. Ezért osztottak szoroztak és kihozták, hogy vagy nem csinálunk CM-et és lehúzzuk a rolót, vagy rohadt drágán adjuk. És a modulok sem azért vannak szerintem mert ne tudnák megcsinálni a teljes keleti-frontot egyben, hanem azért hogy újabb és újabb bevételük legyen.

Válasz erre

Előzmény: Solyom2 2013.10.20. 19:24
Krieger
#5448 Krieger [283]
Én azt nem értem, hogy ezek az igazi magyar CM játékosok miért nem szeretik a multiplay-t? Nem akarok senkit semmire rábeszélni de az a szomorú valóság, hogy kis hazánkat egyedül szerény személyem képviseli A felfokozódott nemzetközi helyzetre való tekintettel a népszerűbb oldalon még a nyilaskeresztes avataromat is lecseréltem egy tigris tank mellett együtt vidáman dohányozgató magyar és német katonát ábrázoló fotóra.

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2013.10.20. 19:01
Solyom2
#5447 Solyom2 [202]
Mondjuk annyi legyen a mentségükre szólva, hogy egy 1. generációs CM igazából csak BMP. meg Waw. fájlokból állt, szóval lehetséges volt egy egész hadszíntér lemodellezése.
Nem vagyok nagy szakértője az új CMx2 motornak, de azért egy teljes keleti front jó pár gigát elfoglalna a merevlemezen, hála a modernebb grafikának.
Persze ha nagyon szeretnék, simán meg lehetne csinálni, végül is egy Total War epizód is bőven van 20GB

Válasz erre

Lacko
#5446 Lacko [11532]
Nem kell "eljutni" addig - már ha eljutás alatt azt érted, hogy megvenni a részeket és modulokat. Elég megvárni a magyar modult (gondolom a románokkal együtt adnak majd ki minket külön) és akkor tuti lesz valami bundle megoldás, hogy az alapjátékot és a magyarokat egyben megvenni.

Nagyon fura, hogy pont most került elő ez a kérdéskör, ugyanis épp ma fejeztem be a cikket a Market Gardenről és ennek a befejező mondata ugyan ezt a témát öleli fel. Habár én ott próbáltam pozitívan hozzáállni, hogy az igazi magyar CM játékosok úgyis arra a részre várnak - amiről mi most itt társalgunk. Méghogy nem létezik telepátia...!

Válasz erre

Előzmény: Pras 2013.10.20. 17:45
sulyid
#5445 sulyid [899]
Engem érdekelne egy keleti frontos magyar oldalon történő játék, de semmi kedvem nincsen a lehúzásaikhoz, szóval inkább marad a CMBB...

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2013.10.20. 16:48
Pras
#5444 Pras [5487]
Na hja, na hja, de ilyen árszabásban mire a Turánig jutunk, HA eljutunk egyáltalán, kizárt, hogy legyen rá fedezetem.

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2013.10.20. 16:48
Lacko
#5443 Lacko [11532]
Hát a CMx2 szériát elnézve egyet kell értsek. A fő bajom nem is az időszak, mármint, hogy szét fogják darabolni ezt az időszakot több részre, hanem az, hogy az alapjátékban nem lesznek finnek, magyarok, románok. Sőt még waffen-SS és mondjuk IS-2 sem, hanem majd a modulokban...
A jó hír viszont hogy szerintem már dolgoznak rajta, mert elvileg most már az jön. Megjelent a Normandy utolsó kiegészítője és az Italyhoz se tudnak már nagyon sokat (mondjuk egy Krétásnak örülnék). Tervben van még egy CMSF2 is, de mivel az 1. rész is CMx2-es volt, ezért az nagy hülyeség volna a CMBB2 előtt.

Válasz erre

Előzmény: Solyom2 2013.10.20. 13:34
Solyom2
#5442 Solyom2 [202]
Szerintetek ha még egyszer elkészül egy CMBB2, mekkora történelmi időszakot fog felölelni?
Mert kétlem, hogy benne lesz '41 júniusától - '45 májusáig a teljes hadszíntér

Válasz erre

Krieger
#5441 Krieger [283]
Végül is a munka nehezét már megcsinálták. Már csak pofozgatni kell itt ott és új textúrákat rajzolgatni.

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2013.07.16. 10:03
Lacko
#5440 Lacko [11532]
A BFC fórumon is folyamatosan írják, hogy miket ígért be a BFC erre az évre és abban szerepel a keleti front, ami azért gyanús, mert még semmi bejelentés nem volt. Mondjuk állítólag idénre beígértek még egy Shock Force 2-t is.

Válasz erre

Előzmény: Krieger 2013.07.16. 09:18
Krieger
#5439 Krieger [283]
Az Italy-ból van persze A Gustav Line kieggel együtt 43 júliustól - 44 májusig tartó időszakot öleli fel, szal van már benne tél is. Amúgy vannak olyan pletykák FGM-en, hogy még idén lesz valami bejelentés. Szerintem magyarok nem lesznek rögtön de remélem benne leszel a csapatban.

Válasz erre

Előzmény: Lacko 2013.07.16. 08:21
Lacko
#5438 Lacko [11532]
Helló. Honnan vannak a képek? Benn vagy a beta-teszt csapatban? Vagy a BFC fórumból?
Csak azért kérdem, mert annak idején én mondtam a BFC-nek, hogy a Fortress Italy meg a többi ny-i fronti CM nem érdekel, de a Normandy után szívesen béta tesztelném (főleg nehogy elcsesszék a magyarokat) a keleti frontos CM-et, de nem írtak.
A másik ok, hogy ilyen havas és nagykabátos képeket láttam már a CMFI-ből is (ami persze furcsa, de állítólag van az FI-ben is nagykabát és hó).

Válasz erre

Előzmény: Krieger 2013.07.16. 00:50
Krieger
#5437 Krieger [283]
Közeledik már az a keleti front

1.

2.

3.

Válasz erre

Krieger
#5436 Krieger [283]
Fortress Italy promó trailer Érdemes megnézni.

Válasz erre

Krieger
#5435 Krieger [283]
Ép most lett vége a második csatámnak az online Operation Overlord Campaignban egy igen erős ellenféllel szemben.Erre az eredményre én is büszke vagyok.

Válasz erre

sulyid
#5434 sulyid [899]
Nekem jöhetne egy kis irak-iráni háború is, vagy éppen libanoni polgárháború, vagy éppen az afrikai háborúkról szóló kis gyűjtemény... Vagy Indokína... Vagy India versus Pakistan
Csak ne 2. vh-s legyen, mert azt már annyit játszottuk, hogy szépporhad az ember kezében.

Válasz erre

Előzmény: Krieger 2012.10.03. 00:06
Krieger
#5433 Krieger [283]
Elismerem, hogy szélsőséges rajongás az enyém de azért azt nem lehet tagadni, hogy a 2.vh minden a modern háborúk nagytestvére Ettől függetlenül én is szívesen kipróbálnék egy hasonló kaliberű első vh-s vagy vietnámi háborús taktikai játékot, de nem nagyon hiszem, hogy egyhamar fogunk CM-ben lovasrohamot vagy alagútban közelharcot látni

Válasz erre

sulyid
#5432 sulyid [899]
Nekem az a bajom, a CMBN-el, hogy kb már 199999x megnyertük a háborút az összes létező oldal parancsnokaiként, és szeretnék végre már valami kreativítást is a CM szériába... Mondjuk CM WW1, vagy CM Israel v. CM Irak v. CM Vietnam... tehát felőlem bármi jöhet, ami nem a második világháborúban játszódik és a combat mission széria tagja.


ui: a CMSF-et is rongyorra játszottam már, túl könnyű az is.

Válasz erre

Előzmény: Krieger 2012.10.01. 23:21
Morello
#5431 Morello [5410]
Homocommando der Wehrmacht

Válasz erre

Előzmény: Krieger 2012.06.22. 18:34
Krieger
#5430 Krieger [283]
Igen nekik kb csak az ambush meg a szűk terep az egyetlen fegyverük (meg persze a győzelembe vetett feltétlen hit), de azért RPG-vel nagy pusztítást lehet végezni a páncélozott járművek között. Géptől nagy csodát nem kell várni. Még Normandy QB-ben is körbe lehet szaladni a gép tankjait Éppen ezért nem is sokat játszottam az afganisztánnal.

Válasz erre

sulyid
#5429 sulyid [899]
Ez kemény, játszottam egy meccset az afgán hadsereg oldalán, az embereimnek a FELE(!!!!!!!!!!!!!!!!!!!) dezertált / megadta magát az ütközet kemény 15 perce alatt... a mudzsahedeknek kemény 4 sebesültjük volt az összes veszteségük...

Válasz erre

sulyid
#5428 sulyid [899]
Ja és még kimaradtak a felsorolásból a afgán hadsereg tagjai...

Felszerelésileg hasonlítanak a szovjet hadsereghez (gyak ugyanazt használják), de nincsen légitámogatásuk, s ahogyan a 9 Rota nevű örökzöldben fogalmaztak az orosz ejtőernyősök: "azt hiszed, hogy ott vannak az oldalaidon, de mikor eldörren az első lövés, már kettő heggyel arrébb vannak". Amúgy meg nem. Rosszabbul felszereltek és morálisan gyengébbek, mint a szovjetek, de megfelelő felszereléssel és megfelelő parancsnokkal KÖRÜLBELÜL képesek hozni az orosz kollégák szintjét.

Válasz erre

Előzmény: sulyid 2012.10.01. 08:44
sulyid
#5427 sulyid [899]
Egyébként meg legnehezebb szinten nyomtam egy meccset erdei-dombos terepen és győztem úgy, hogy 80-an voltunk 300+ ellen (beállítottam, hogy neki 100% egysége legyen), és KEMÉNY NULLA AZAZ 0 fő veszteséggel kibeleztük őket, 270 mudzsa halt meg, kb 50 sebesült, a többi meg megadta magát... Pedig meg sem erőltettem magamat, nagyjából tudtam, hogy hol fognak jönni, létrehoztam egy tűzzsákot BMP-2D és BMP-1D-kből. Azok a hülyék csak jöttek és jöttek, s a 30mm megritkította őket. Aztán amikor oldalról próbálkoztak volna egy sunyi (balra) kerüléssel, akkor pont belefutottak egy BMP-1-esembe az pedig lemészárolta őket.

Egyébként nem olyan könnyű a game, mivel a küldetések 60% abból áll, hogy vagy éppen rajtad ütnek, úgy, hogy tökéletes fedezékük van, te nem is látod őket, de ők pont rád látnak és minden létező szarral lőnek rád, vagy éppen támadtok egy olyan alakulatot, akik már megint csak be vannak sáncolva, tökéletes a rálátásuk, s szeretik az RPG-t.... Emiatt arra kell rájátszani, hogy szinte mindig van légitámogatás (2db Mi-24 + néha Szu-22), aminek a támogatása alatt előrelehet nyomulni minimális veszteségek mellett, de még így is van átlag 7-8 fő veszteség / 100m...

Egyébként mudzsákkal szinte lehetetlenség kiírtani az oroszokat, pedig a mapok 90%_án megvan a legalább 2x-ös létszámfölény, de mivel nincsen semmilyen pick-upnál nehezebb (és jobban felfegyverzett) járműved, így az esetek nagy többsége csak egy halogató harc azért, hogy mire lejár a 30-70 perc, a lehető legtöbb vesztesége legyen, s legalább részlegesen teljesíteni tudd a kitűzött célokat. Legutóbb egy konvojos-magaslati rajtütéses meccset játszottam velük, kemény 5 halott orosz volt a végén plusz 7 sebesült (+ 2 eltűnt), hiába lőttem ki 3 db BMD-1 és lőttem ki a konvoj 15-20 db tehergépjárművéből 5 db-ot, attól még a mi-24-esek és a rohamozó gyalogosok elég komoly ( szar 100-fős) veszteséget okoztak nekem, pedig volt olyan, hogy az árokban kuporgó 4 db le-enfieldes fickó feltartóztatott 10 oroszt...

Az egyetlen egy olyan helyszín, ahol meghaladhatják az orosz veszteségek a mudzsa veszteségeket, azok a városi terep, de ott olyan brutális mészárlást csaptam, hogy arra szavak sincsenek... Az egész város 3-6 emeletes házakból állt, volt olyan, hogy előrementek az utca végéig, hirtelen a BTR-t telibekapja egy RPG, majd hátulról előbújtak az embereim és kéttűzközé szorítva elesett 10-15 orosz katona... Aztán volt olyan, hogy egy RPG team egymaga mindenféle támogatás nélkül kilőtt 2 db BTR-t, s egy BMP-t plusz több gyalogost is lefogtak a tüzükkel. Arra is volt példa, hogy a szokásos RGP-s indítás és a tűzharc után megpróbált volna oldalba kerülni, én pedig megvártam, ameddig elérik a sarkot, s hozzálapulnak a falhoz, majd a szemközti épületből előbújtak az embereim és lemészárolták őket.

Végeredményben, meghalt v. megsebesült 120 orosz katona, kb 9 db BTR / BMP és még 4-6 mozgásképtelenné vált v. megsérült valamely része RPG találat miatt (volt nekik 3 db HK-juk is, megse próbálták bevinni a kb 8-10 méter szélet utcákba, inkább csak távolról támogatták a társaikat, ráadásul az egyiket kb 30 méterről oldalba kaptuk RPG-vel, de nem vitte át a páncélt...) én pedig kemény 25-30 embert veszítettem el, úgy, hogy még bőven tudtam volna folytatni a mészárlást, mivel volt még kb 50 emberem.
Nagyon meglepő lesz, hogy bőven megnyertem az ütközetet...

Válasz erre

sulyid
#5426 sulyid [899]
Nem, nincsen benne vírus, csak 1680x1050-es felbontású BMP volt eredetileg a kép, s hiába nyomtam át JPG-be, sehova sem engedte feltölteni... :S
Úgyhogy kénytelen voltam a data.hu-ra feltölteni, hogy lelehessen szedni és megnézni. :S

Válasz erre

Előzmény: Krieger 2012.09.30. 22:33
Krieger
#5425 Krieger [283]
Ugye nem valami vírust csempésztél ebbe az 5 megás képbe? Mert én megnéztem. Ha basic training szinten szarrá vertek volna a mudzsahedek az vicces lenne, de így.. ez csak terészetes Azért grat!

Válasz erre

Előzmény: sulyid 2012.09.30. 15:15
sulyid
#5424 sulyid [899]
http://data.hu/get/5624940/CM_Afghanistan_2012-09-30_14-50-59-76.bmp

Válasz erre

Lacko
#5423 Lacko [11532]
Az hiszem, gyakorlatilag csak a battlefront.com-ról.

Válasz erre

Előzmény: szabolint 2012.09.21. 01:00
szabolint
#5422 szabolint [326]
A legújabb Combat Mission Battle for Normandy-t hol lehetne olcsón megvenni?

Válasz erre

Krieger
#5421 Krieger [283]
Drága otthoniak!

Örömmel hallom, hogy odahaza minden nyugodt és csendes. Távol vagytok a fegyverropogástól és a harci cselekményektől. Nekem kellemesen telik a frontszolgálat. Itt Szicíliában is folyamatos az APRÍTÁS!

Válasz erre

Krieger
#5420 Krieger [283]
Köszi Nem a nyilaskereszt a lényeg hanem a magyar vonatkozás. Ha rózsaszín póniló lett volna a jelvényük akkor azt használnám

Válasz erre

Előzmény: Morello 2012.06.22. 13:58
Lacko
#5419 Lacko [11532]
Jön a következő CM. Jó hír a küldiszerkesztőknek, hogy mire ti is játszani fogtok vele (Pras, Petyo), azaz a keleti frontos rész, addigra egész tűrhető lesz az editora. Most azt tették bele, hogy térkép rajzolásakor betehetünk alulra egy BMP képet, így bármilyen eredeti térképről/légifelvételről készíthetünk sokkal pontosabb CM map-et.

CM:Italy

Válasz erre

uhu
#5418 uhu [443]
Jó kis képek! Mondjuk a hk. személyzeténél, ha kiszállt a gépből, a program levehetné a fülhallgatót, mert így úgy néznek ki, mint a walkmenező fiatalok.

Válasz erre

Előzmény: Krieger 2012.06.21. 19:16
Morello
#5417 Morello [5410]
Azért a Hunyadis logó elég szigorú... De amúgy grat!

Válasz erre

Előzmény: Krieger 2012.06.21. 19:16
Krieger
#5416 Krieger [283]
Elég nagy a csönd úgyhogy itt van néhány kép meg egy kis dicsekvés

egy kis tankcsata

egy kis kivégzés

egy nagy kivégzés

Válasz erre

uhu
#5415 uhu [443]
Köszönöm, úgy tűnik, nálam sikerre vezetett ez a 'workaround' megoldás (ahogy olvasom, nem mindenkinél).
Viszont mosolyogva olvasgattam a Battlefront hozzászólásai közt, hogy sokan még mindig installálgatják a programot - én már ezer éve rájöttem, hogy nem kell install, egyszerűen át kell másolni a játék könyvtárát és már megy is (igaz, egy crack-kelt exe-vel játszom, nem óhajtom emiatt állandóan a CD-t a meghajtóban tartani). Be is krepálnék, ha az összes skin-t állandóan újra kéne bemásolgatni.

Válasz erre

Előzmény: szabolint 2012.05.28. 11:43
szabolint
#5414 szabolint [326]
Itt próbálj meg utána nézni:

]Lehetséges megoldás

Egy mappát kell majd letöltened és bemásolnod a kép fájlokat a saját mappádba és akkor fehér szöveg lesz fekete háttér előtt.

Válasz erre

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.