Fórum » Beszélgetés a játékokról
Combat Mission
Egyébként az, hogy nincs olyan sok Királytigris a CM-ben, mint az SS-ben annak az az oka, hogy a CM-et komolyabb emberkék játszák és ha csinálnak egy scenariót, akkor abba azért élethű helyzeteket hoznak létre. Mert ha akarnánk, akkor betehetnénk egy nagy rakás királytigrist, csak úgy nem élvezet egyik oldalról sem és nagyon nem reális.
Tényleg az a jó az early warban, hogy még taktikázni kellett. A PzII és a Pz38(t) bármelyik korabeli szövetséges tank átlőhette, ezért ott igaz volt Gurderian mester elmélete: sebesség és tömegben való bevetés. Meg ahogy Kurt Vonneguth is írta, akkor még nem gyerekek harcoltak a frontokon...
Ja és kösz, a kirándulás jó volt. Kis izomlázat is szereztem, meg egy fészekalja kullancsot... De az izmolázat már nem érzem, mert ma reggel befele jövet akkorát taknyoltam biciklivel, hogy az a fájás elnyomja az izomlázat...
A pct. puskák, azért voltak annyira elterjedve, mert a 41-es hatalmas harctéri veszteségek miatt, sok tüzérezredet elvettek a frontcsapatoktól és főparancsnoki tartalékba helyezték, így ez volt a szükségmegoldás páncélelhárításra. Tudom persze, hogy nem volt a valóságban akkora jelentősége, mint ahogy felvetettem, de gondolj arra pl: géppuska helyett beraknak egy ilyen rajt, az is már megakasztja a pár páncélosod előrenyomulását.
Ezek az elméleti fejtegetések is mutatják, hogy mennyire várom a 2. részt.
A CM-ben pozitívum még, hogy nem masíroznak Királytigrisek tömegével a pályákon, ellenben a Sudden Strike-al ahol több Sturmtiger látni, mint ahány gránátot kilőttek a németek Szevasztopol ostrománál.
Én is szeretem a korai időszakot, talán egy fokkal jobban, mint a 43 utáni időket. Oka az, hogy "még nem arról szólt ki tud minnél rövidebb idő alatt, minnél nagyobb bomba vagy gránátözönt zúdítani a ellenre, melyik harcskocsinak tudnak minnél nagyobb löveget gyártani" persze ha, ezeket akkor megtehették volna meg is teszik.
Lacko, láttam az interjúban, majd tobzódhatsz a Pz38(t) változataiban is.
Én a természetben leszek úgyhogy nem valószínű, hogy nagy veszteséget okozok az AI-nek, de majd gonolok egy jó kis csatára...
Persze a te kezedben ott lesz egy editor amivel simán készíthetsz olyan scenariót, amiben a páncéltörő puskások nagy tömegben vannak jelen. Mint ahogy én is készíthetek olyat, ahol JagdPantherek vannak többségben (pedig ennek nem túl nagy valószínűsége lett volna a valóságban)
Én igazából a legjobban az early war-t várom már. A CMBO-val is megrpóbáltam néhány kvázi 1940-es scenáriót készíteni, mert ez a része valahogy jobban tetszik a háborúnak. Akkor még nem volt totális jellege.
Ja és - ahogy az az interjúból is kiderül - a kedvenc tankom a Pz38(t), aminek nem sok esélye volt egy orosz páncéltörő puska ellen.
;-o
"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok."
Érdekes lesz a CMBB-ben, hogy oldják meg az orosz páncéltörő puskák problémáját. A nyugati fronton az ellenség a korlátozott, pontatlan kézi rakétavetőjét, viszonylag biztonságosan lehetett lekezelni, de a szovjeteknél egész szakaszokat szereltek fel pct. puskával, így a könnyű páncélosaink sokaságát kilövöldözhetik már több száz méterről. Kiváncsi leszek mennyire lesznek korrektek az amerikai készítők az orosz fegyverarzenál technikai adataival kapcsolatban, ha már a teljes realizmust tűzték ki célul.
Van egy baromi jó, új főképernyő a játékhoz: hangulatos ardenneki tájjal, Királytigrisekkel, németekkel fűszerezve.
És a tiszt mint előretolt megfigyelő, csak az aknavetősökhöz jó? Basszus, akkor ezért nem sikerült a spotterrel. Kösz. Lecsekkolom.
Persze azért a németeket preferálom.
Igazán arra leszek kiváncsi, mit fogok érzeni a CM2-nél. Fogom-e tudni érzelmek nélkül irányítani azokat a pufajkásokat, akik megerőszakolták fél magyarországot. Ráadásul most olvasom a Berlini csata c. könyvet, ahol nagyon plasztikusan le van írva, hogy mit kellett elszenvedniük a nőknek, ha egyszer bejöttek az oroszok... ;-(
Lehet, hogy ott csak németekkel, meg magyarokkal, meg finnekkel leszek. Na majd meglátjuk.
"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok."
A Talonsoft féle East Front, West Front óta ez az első program, ahol valóban van értelme a gyalogságnak, nem csak ágyútöltelékek. Én nem szoktam menteni, így bontakozik ki igazán a játék AI-je, ha a páncélosod kilövik old meg a gyalogsággal, csomószor vesztek, de így reális.
Van egy zseniális scenárió: Berlin-Get the Reichstag! Angolszászokkal kell bevenni Berlin központját, letöltöd a Frontovnik modot és már játszhatsz is az oroszokkal, akik tök jól néznek ki, ráadásul oroszul is beszélnek.
Tudom, ez nem jó taktika, mert magam is érzem, sokszor kellene a gyalogságot használni, de valahogy a bakáimat mindíg hamar lemészárolják
"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok."
Valahol még régebben azt olvastam, hogy az utászokkal fel lehet robbantani a hidat. De én ezt nem hiszem. Cáfoljon meg valaki...
Szóval van pár eset.
Az egyik, hogy a spotter nem látja a célt, ilyenkor aera lövetés van, ami NAGYON pontatlan.
Ha viszont látja a célt, akkor sokkal pontosabb, DE amint észreveszi az ellen, azonnal lőni kezdik (érthető okokból) és pikk-pakk kicsinálják.
A harmadik eset - a cikkek alapján a legjobb - hogy egy tisztet rendelsz hozzá (legyen köztük piros vonal) és a tiszt látja a célt, akkor is tud a spotter pontosan lőni. Ilyenkor a tiszt előretolt megfigyelőként szolgál. Viszont ezt a harmadik esetet eddig nem sikerült produkálnom. Vagy nem volt tiszt, vagy mire felállt ez a formáció és a spotter kérte a támogatást, addigra a többiek elintézték a célt...
De egyébként a tüzérségek típusától is függ a pontosság. Például a rakétás tüzérség MINDIG pontatlan. Ha egy 230mm-es rakétából kérsz aera lövetést, akkor egy közepes méretű pálya esetén MINDENHOVA (tehát a saját csapataidra is) záporozik a BRUTÁLIS (230mm) áldás...
Viszont a tüzérséget még mindíg nem nagyon tudom jól használni sajna. Valahogy sosem azt lövik, amit szeretnék.
"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok."
"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok."
"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok."
Legfeljebb arról, hogy keresgélni kellett kedvenc topicodat...
A Combat Mission többet érdemel!
Szerintem összeszedtek viszonylag sok magyarhangot (köztük a tiédet) és ezekből keverik össze, hogy ne csak egy ember hangja legyen végig.
Jó neked, hogy kapsz tisztelet példányt. Én remélem kapok majd sajtó példányt...
Úgy néz ki a CMBB-hez én fogom adni a magyarhangokat (legalábbis nekem ezt mondták), de sokáig annyira fogalmam nem volt a gémről, hogy asszittem szimulátor .
Ha mindenigaz kapni fogok 1 tiszteletpéldányt, ami tartok tőle el sem fog indulni a gépemem.
És még a végén kiderül, hogy egy faszántos stratégia, amit még élveznék is, de maradnom kell a SteelPanthers-nél (mert az legalább fut). Télleg mi is a gépigénye ?
Ezt csak azért írtam le, hogy lássátok mien a magyar helyzet.
A hangok 1ébként rosszak lettek, szórri.
Jó munkához idő kell, és lelkesedés (1ik sem volt meg mikor csináltam).
A programról szeretném megosztani a tapasztalataimat. Taktikai játékban, még soha nem volt semmi, valóságosabb ezt tényleg nevezhetjük harci szimulációnak.
Mesterséges intelligencia fényévekkel ver mindent: az elsődleges célpontjai mindig a nehézfegyverek: géppuskás, aknavetős, páncéltörőrajokra tüzel először, majd a szakaszparancsnoki rajra. A páncélosok, ha bármilyen akciót is hajtanak végre, a felbukkanó páncéltörő fegyvereket küzdik le elsődlegesen. A gyalogság ill. harcjárművek a számukra legveszélyesebb célpontra tüzelnek, nem csak arra ami épp a közelükbe esik, mint a játékok többségen. A M.I. visszavonul ill.megfutamodik, ha erősen kétséges a párharc kimenetele, ezt pozitivumként mondom. Az alegység támogató géppuskáknak pontosan az a szerepük, mint a valóságban, hosszantartó tüzelésnél pedig elakadnak.
A grafika a sok új moddal gyönyörű lett, ajánlom figyelmetekbe a Combat Mission HQ, CM mod alkalmazó programját. A grafika összhatását talán a nagyon élénk fű rontotta, de már letölthetők reális megoldások.
Néhány furcsaság: titeket nem zavar egy ennyire élethű játéknál, hogy a német hadilobogó közepén balkenkreuz van svastika helyett? A Waffen-SS egységeket agyrém Waffen-grenadiernek titulálják a CDV-féle kiadásban?
Valamelyik interjúban olvastam, hogy a Combat Mission engine-e számolja ki a legkorrektebb,legbonyolultabb módon a harcjárművekre való tüzelésnél találatot (vagy nem találatot), figyelembe véve az egymáshoz viszonyított szöget, terepviszonyokat, páncélvastagságot stb...
Bocs, ha hosszú voltam.
D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr
SirmelonT
Si vis pacem, para bellum!
"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok."
Nem olyan igényes, mint a német Tom oldala, de szinte minden megtalálható. Ők fejlesztették ki azt a modmanager utility-t.
Bár mostanában picit lanyhult (minden nap van újdonság, de most, hogy a CM-et már kivesézéték és a CM2 még nem jött ki, most csak történelmi híreik vannak).
De érdemes átnézni a MOD-okat. Innen töltöttem le a skótdudás modot is, amit - basszus - megint elfelejtettem behozni.
Egyébként - a régi játékokat nem számítva - most két olyan játék van, ami állandóan hullámzik a napjaimban, hogy előveszem, nyomom egy -két hétig, aztán picit megunom, de pár hét után ugyan olyan elementáris erővel csap belém a felismerés, hogy JÁTSZANOM kell vele. Na ez a kettő a Combat Mission és az Operation Flashpoint.
Úgyhogy ha abba is hagyod, csak egy rövid időre tedd. Nem bánod meg!
D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr
Pont jókor, mert már kezdtem feladni a dolgot, meg félretenni a játékot, de most megint van ösztönzőerő.
"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok."
Természetesen az enyém jobb!!!!
Például egy elit fallschirmjager alakulattal szétkergetni a GI Joekat... eheh
De az is szép látvány amikor én panzerschreck-elek meg egy shermant, csak fordítva nem szeretem.
Ti szoktatok screenshot-ot készíteni a hőseitekről? Nekem már van egy adag. Hihetetlen figurák vannak. Egy amerikai lángszórós, totál túlerő ellen (mindenhol németek voltak a környéken) kinyomott a lángszóróval egy párducot...
Egyszer meg egy Hetzer nyiffantott ki egy Jumbo Shermant, pedig amikor megláttam azt az állatot én már keresztet vetettem szegény is taligámra...
A páncélöklösök sok borsot törnek az orrom alá, főképp mert mint Heinz Guderiannak, nekem is a páncélosok a szemem fényei!
Sirmelon™
Si vis pacem, para bellum!
Ha óvatos vagy és gyorsan visszavonulsz ha "találsz" valamit, akkor nem olyan nagyok a veszteségek. Amúgy meg olyan közel kell követni őket a tankokkal, hogy ilyenkor közbeléphess. Én igazából csak a páncélöklösöktől féltem a tankjaimat, nem egy másik tanktól, azzal csak megküzdöm valahogy...
Amugy jó ötlet a gyalogságot felderitésre küldeni, a páncélosok addig fedezékben.
De ha találnak valamit...
Sirmelon™
Si vis pacem, para bellum!
D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr
Az angol egységek "előre, előre" wav-ját cseréli le egy skót-dudás "előre"-re. Félelmetesen szuper hatása van a feelingre.
Sajnos már nem emlékszem honnan töltöttem le, de akit érdekel, annak küldöm mail-ben.
Inkább vagyok őrült optimista, mint egy pesszimista akinek igaza van !
Mi a tapasztalatotok a páncéltetőről? Régebben mindig bezártam, hogy az a tuti, de akkor baromi vakok lettek a tankok: már rég lőtte őket az ellen, amikor ezek még mindig dzseggeltek az úton. Most mindig nyitva tartom, mert ha lőnek rájuk maguktól is becsukják.
És a snipert tudjátok effektíven használni?
Én egyébként gyalogsággal is tudok támadni, hogy ne legyen nagy veszteség. Csak kell a tűzerő, azaz egy helyen kell előrenyomulni és fedezve, nem egyszerre.
Na majd a CM2-ben lesznek veszteségek, amikor a lerészegített ivánokkal urrrrrááááázva rohansz an émet géppuskákba...
D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr
De erőteljesen gyakorlok
"A meggyőződések veszélyesebb ellenségei az igazságnak, mint a hazugságok."
Nekem a kedvenc taktikam a kovetkezo:
egy pancelozott nem tul ertekes (sdkfz vagy konnyu amerikai harckocsi) egyseggel berobogni az ellenseges teruletre, ez magara vonja az ellenseges panceltoro egysegek tuzet.
Na ekkor johet a neheztuzerseg (2 - 3 kor) es utanna a nehezharckocsik.
Gyalogsagot csak vedelemben szoktam alkalmazni( tamadas eseten tul magasak a vesztesegek)
Az én kedvenc egységem a Puma.
A taktikám pedig a nagyon óvatos gyalogsági előrekúszás, mögöttük biztonságos távolból a harckocsik. Ja és a gyalogosokkal erdőtől erdőig nyomulok.
Az nagyon tetszik, hogyha én látom az ellent, az nem biztos, hogy lát engem. Sajnos ez fordítva is igaz.
Van köztetek, aki felderítőnek használ szétválasztott gyalogságot? Ezt az egyik fórumon olvastam, hogy az ilyeneket nagyon utálják.
Tök jó!!!!!
Van egy magyar (szerény tudásom szerint az egyetlen magyar) site is: http://tzs.pardey.org/frontvonal/
Bár még igen szegényes, de drukkolok nekik.
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Próbáld ki a Commandos: Origins demóját!
- 2. Test Drive Unlimited Solar Crown teszt – A hong-kongi balhé
- 3. Napokon belül kipróbálhatjuk a The Precinctet
- 4. Készül az Alien: Isolation 2
- 5. Dragon Ball: Sparking! Zero teszt – Sokadszorra is üvölthetjük, hogy Kamehameha!
Legfrissebb fórumtémák
- 21:37
- Elden Ring [247]
- 14:48
- Diablo IV [414]
- 14:36
- Ki mivel játszik mostanában? [7897]
- 14:16
- Nioh [104]
- 14:07
- John Marston kalandja PC-re jön végre [hozzászólások] [1]
- 13:21
- Total Club Manager 2004 [66]
- 12:49
- Szét*** az ideg [5130]
- 12:40
- Helyzetjelentés [157225]
- 15:45
- Próbáld ki a Commandos: Origins demóját! [hozzászólások] [7]
- 15:00
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1441]