25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

A világ legveszélyesebb és legkiszámithatatlanabb életformája: a nő

Guar
#122 Guar [1224]
De a kulcs szerintem is a HUMOR!!!!!!!!

És tökmindegy, hogy melyik formálya a humornak! Lehet a humorod fekete is, szóval szeretsz másokat egy kicsit beégetni, kellemetlen helyzetbe hozni, persze nem nagyon, csak ilyen vicces helyzetbe hozni őket, ha mellette megmutatod, hogy rendes és jólelkű vagy, akkor már fasza vagy!

Bírom, hogy én speciel egyből kiszúrom az emberen ( legyen lány vagy fiú ), hogy mivel elégedetlen magán, mit próbál dugdosni, és ezért tök vicces helyzetbe lehet őket hozni!!! És akkora műsértődést be tudnak vágni, hogy az fenomenális (a lányok legalább is) és provokálják ezzel, hogy menj oda, kérj elnézést, mond, hogy csak poén volt és abszolút nem rondít a helyzetén, és ebből szépen jön a többi! Persze ez inkább ilyen kis partikon működik!

Nem azt mondom, hogy én így csajozok, mert nem, de ez vicces, és máris közelebb kerültök egymáshoz.

Válasz erre

Guar
#121 Guar [1224]
De azt is imádják, ha jófej vagy ugye, de néha olyan kis szerencsétlen is! Szóval néha beégsz, de nem ilyen hatalmasakat, hogy beszartál töri óra közben és rohadt büdös vagy, hanem ilyen kis apró dolgokban! Az imponál, mert elpirulsz, meg minden és akkor te vagy a kis aranyos!!

Válasz erre

vally
#120 vally [9772]
Ha nem disznó viccet mondasz, hanem olyan kedveset, amin lehet derülni, akkor még be is jön nekik. Csak ne vidd túlzásba a viccelődést, mert a végén bohóc leszel.

Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.

Válasz erre

Előzmény: 'Tacker Takk' 2003.03.12. 14:52
Pyrogate
#119 Pyrogate [21776]
a humort szeretik, de a legnagyobbakat azon röhögnek, ha magadból kikelve hülyeséget csinálsz, szíészkedsz, és hülyének nézeted magad. Na az ilyen embereket tényleg nem veszik komolyan

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Előzmény: 'Tacker Takk' 2003.03.12. 14:52
Tomsess
#118 Tomsess [1440]
Persze,hogy használhatod.Örülök is neki,még soha nem dícsérték meg a mondásomat.Kösz.

Tacker:Ebben van igazság.De azért a lányok szeretik ha megnevettetik őket (tapasztalat).Csak nem ugyan olyan vicceket kell mondani mint egy fiúnak.Ez a trükkje.Először meg kell gondolni,hogy mit mondasz.Ha pedig már nevet rajta (IGAZÁN) akkor helyben vagy.Ez már egy ponttal előrevisz az ismerkedésben.De vannak lányok akik nem értik a viccet.Ez már probléma.De szerencsére még nem nagyon találkoztam ilyen lánnyal.Másképp ezt a viccelést-nevettetést át lehet vinni bókolásba is.Ez már befutó.

Válasz erre

Gilgamesh
#117 Gilgamesh [2447]
vally:
Takk:

"Ne törődj vele, hogy mit mondanak, Az vagy akinek tartod magad!"

Válasz erre

'Tacker Takk'
#116 'Tacker Takk' [3167]
Mondani kell valami vicceset, ezzel jól meg lehet nevetetni a embereket, aztán a büdös életben nem lesz lány aki komolyan vesz majd...

"Látod nincs mit mondanom, a napot, az órát sem tudom..."

Válasz erre

vally
#115 vally [9772]
Te nem mondasz ilyen nagy egetrengető bölcsességeket, Te inkább olyan csendes viéágmegváltó tipus vagy.

Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.

Válasz erre

Előzmény: Gilgamesh 2003.03.11. 22:06
vally
#114 vally [9772]
És azóta ilyen? Vagy mi???

Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.

Válasz erre

Előzmény: okoska3000 2003.03.11. 17:43
Gilgamesh
#113 Gilgamesh [2447]
Igen, jó észrevétel De szerintem a legjobb szövegek így spontán kell hogy szülessenek Ja, és az hogy nézne ki ha a sajátom lenne ott? De végülis lehet hogy eme szónoki kérdésedet is benyomom magamnak egyszer

"Ne törődj vele, hogy mit mondanak, Az vagy akinek tartod magad!"

Válasz erre

vally
#112 vally [9772]
Te mindig más beszólását rakod be magadnak?

Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.

Válasz erre

Előzmény: Gilgamesh 2003.03.11. 21:34
Guar
#111 Guar [1224]
Persze nem baj!!! Jól esik mások szenvedédéről olvasgatni így este felé!!!

Válasz erre

Loeb
#110 Loeb [1280]
Van ez így!

Repülőjegy 184 Euro.. Autóbérlés 271 Euro.. Rálépni a világ leghíresebb Special Stage-re... Felbecsülhetetlen! 2007 Neste Rally

Válasz erre

Gilgamesh
#109 Gilgamesh [2447]
Á ez kúrva jó 'A bakugrást biztos nő találta fel' Ez lesz az új kedvenc mondásom! Utólagos engedelmeddel viselni is fogom

"Ne törődj vele, hogy mit mondanak, Az vagy akinek tartod magad!"

Válasz erre

Guar
#108 Guar [1224]
Azér szépen elfajult ez a topic is!

Válasz erre

Tomsess
#107 Tomsess [1440]
Nekem meg tornán.Rúdmászás volt,de úgy,hogy felmásztál a bordásfalra és onnan rá kellett ugrani a rúdra majd lecsúszni.Na én neki is ugrottam csakhogy pont azt a pontot ütöttem bele.Úúú...
Azóta amikor olyat csináltunk,hogy húzd fel magad a rúdra,majd tett át rajta az egyik lábad aztán meg hintázz én nem is mentem azon.De nem voltam egyedül.Elmondtam mindenkinek mi történhet vele hogyha megcsúszik és aztán mindenki egymás mögött bújdosott.Persze voltak vakmerőek.A tanár meg ezért mert nem akartunk menni azt mondta,hogy mennyünk akkor futni óra végéig.Meg még a bak ugrása is brutál.Amikor úgy kell ugrani,hogy szét kell tenned a lábad.Abba is majdnem elintéztem magam.A bakugrást biztos nő találta fel )

Válasz erre

Vándor.
#106 Vándor. [64]
Hát az én esetem is elég brutál volt karatén

Tartotta a gyerek a zsákot ( pajzsot - ahogy tetszik ! ) és bele kellet rugni eggyet felugrásból .
Nos a technika totál szabályos volt . Lábbal belerugtam volna a pajzsba , és a mesik lábamat pedig felhuztam a másik mellé .

Na a faszkalap elkapta a zsákot én pedig végigcsusztam a padlón és így a sarkam belevertem a golyóimba . Higyétek el ez kurva szar tud lenni

Se szerencsére nekem MÉG mind a kettő herém a helyén van és ivarképes

Van ki vándor s hazatér

Válasz erre

Gilgamesh
#105 Gilgamesh [2447]
Silent, elég hangos vagy
Guar: Ez brutális. Világuralmi tervei nincsenek véletlenül azóta? Csak mer Napoleon és Hitler uraknak sem volt több.

"Ne törődj vele, hogy mit mondanak, Az vagy akinek tartod magad!"

Válasz erre

Silent
#104 Silent [15516]
"Engem egyszer rúgtak tökön, az egy lány volt és ilyen hegyes cipővel..."

baz de loooooooooooooooooooooooooool
esküszöm amikor ezt a kibaxott mondatot elolvastam leestem a székről baz
bocs, de tudom, hogy szar ijen cipővel, de LOOOOOOOOOL

...mert szegény vagyok, csak álmaim vannak. Álmaimat a lábad elé terítem, Óvatosan lépkedj, mert az álmaimon lépkedsz....

Válasz erre

Előzmény: okoska3000 2003.03.11. 17:43
Vándor.
#103 Vándor. [64]
Ok értem

Ez az elfonnyadós dolog nagyon brutál ! Szegény

Van ki vándor s hazatér

Válasz erre

okoska3000
#102 okoska3000 [12750]
Ja és ráadásul meg sem érdemeltem, kicsit komolyan vette a viccet

Válasz erre

Előzmény: okoska3000 2003.03.11. 17:43
okoska3000
#101 okoska3000 [12750]
Engem egyszer rúgtak tökön, az egy lány volt és ilyen hegyes cipővel...

Na most nem mondom milyen volt, de utána a WC-ben megnéztem mi is történt ott lent, megvannak e golyók, igazából a bal golyómat kapta telibe nekem is, dehát nem kívánom azt senkinek, úgy összezsugorodott az egész zacskóm, hogy nem lehetett kitapogatni a golyóim...

De szerencsére megmaradt mindkettő...

Válasz erre

Előzmény: vally 2003.03.11. 07:38
Guar
#100 Guar [1224]
Azt írtad, hogy lány még nem rúgott tökön, de mást már csinált VELÜK. Ebben egy szó sem esik a herékről, amiből mellesleg nekem is kettő van, de van olyan ismerősöm, akinek az egyik herélye eltűnt!!!; Elkezdett neki fonnyadni, vagy nem is tudom én mit, és szépen felszívódott neki!!!

Jó nem?:sick-(

Válasz erre

Vándor.
#99 Vándor. [64]
Nekem is kettő van. Úgyhogy problémád nem értem ?? két golyóm van és hál' istennek tuléltek már pár herén rugást

Van ki vándor s hazatér

Válasz erre

vally
#98 vally [9772]
Nemtom, hogy te hogy vagy vele, de nekem 2 heregolyóm van...

Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.

Válasz erre

Előzmény: Guar 2003.03.11. 08:09
Guar
#97 Guar [1224]
Vándor:

Te a töködről mért beszélsz többesszámban?
Több tököd van?

Visszatérve a herénrugásra! Aki még nem tapasztalta, az ne hiányoljon semmin tapasztalatot ez iránt! A tökönrugás pillanatától kb még 1 napig úgy érzed, mintha valaki folyamatosan a heréden állna! Vagy mintha 2 kis acélgolyó között őrlődne! Legalábbis gondolom, hogy azok is ilyesmi érzés, mert még ezekhez nem volt "szerencsém"!

Válasz erre

vally
#96 vally [9772]
Én egyszer táborban kaptam egy akkorát, hogy aszittem, soha nem látom többet a bal herémet. De az egy haverom volt.

Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.

Válasz erre

Előzmény: Guar 2003.03.11. 00:07
Vándor.
#95 Vándor. [64]
Engem még lány nem vágott tökön hála az égnek , de mást már csinált velük , de az sokkal kellemesebb érzés volt 8-} 8-}

Van ki vándor s hazatér

Válasz erre

Guar
#94 Guar [1224]
Én is csak foci közben kaptam, de lábra se tudtam állni!!!!

Olyan kibaszottul eltalálták, de csak az egyik herémet, az meg úgy jobban sajog!!!

Iszonyú volt! És utána még vagy 2 napig éreztem, hogy nem egészséges a kicsi!

Válasz erre

Tomsess
#93 Tomsess [1440]
Megoldás: Ágyékvédő LOL
Engem még lány talán nem rúgott tökön.Remélem nem is fog.A hajamat azt már húzta.Meg a bokám,abba már rúgtak.De fiú az már igen.Véletlenül(ki tudja...).Foci.Azt hittem,hogy ott maradok azon a helyen.ÚÚÚ...

Válasz erre

NorboS
#92 NorboS [177]
kösz

"Igen lattam, volt egy aranyos lany akivel.."

Válasz erre

vally
#91 vally [9772]

Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.

Válasz erre

Előzmény: Guar 2003.03.10. 19:09
Guar
#90 Guar [1224]
Vally, látom te fiatal vagy még és naív! Amit te kívánsz az lehetetlen!

Válasz erre

vally
#89 vally [9772]


Neked csaj kell öregem. egy rendes, kis aranyos lány. Aki nem rug tökön, és feltétel nélkül szeret.

Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.

Válasz erre

Előzmény: Guar 2003.03.10. 15:28
Guar
#88 Guar [1224]
Azt senki nem mondta, hogy szar amit az emberrel csinálnak, de akkor is egy buta, szarkeverő népség ez "a nő"!!

Ja és gonoszak!!! Lerí róluk, hogy gonoszak!!Vegyük azt, hogy megcsodálsz közelről egy katicabogarat és az rászarik a kezedre, erre te szétnyomod!!! Akkor te vagy a nagy geci, bezzeg a férfi egy rossz szót szól, vagy csak igazat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!, akkor a női láb már lendül is a legféltettebb kincs felé ! Mi mikor vágjuk őket mellen? Soha! Mert az fáj nekik! Ők meg csak rugdossák azt, ami oly sokszor okoz csodákat! Hát igazságos ez?

Válasz erre

MagicMoment
#87 MagicMoment [17778]
Na igen akad amelyik a pénzre utazik..
De nekem már volt szerencsém 2 fullos cápával közelebrről megismerkedni,sajna nem eccere voltak
Viszont amit velem müveltek az ágyban azt minden férfi társamnak szivesen ajánlom!!!!!!

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2003.03.07. 22:34
vally
#86 vally [9772]
Minek akarod leállítani?

Komolyra fordítva a szót: MSN Inbox Protector

Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.

Válasz erre

Előzmény: NorboS 2003.03.08. 13:22
Guar
#85 Guar [1224]
Te szegény!!!!!!!!

Válasz erre

NorboS
#84 NorboS [177]
Segitség!!! az Msn.com email cimemre özönlenek a pornóképek, hogy lehetne leállitani?

"Igen lattam, volt egy aranyos lany akivel.."

Válasz erre

NorboS
#83 NorboS [177]
ich bin einverstanden

"Igen lattam, volt egy aranyos lany akivel.."

Válasz erre

Pyrogate
#82 Pyrogate [21776]
Hát nálam nem ez a picsa, hanem amelett, hogy jól néznek ki, még beképzeltek, és teljesen a pénzre utaznak. LEgalább is nekem sajnos sok ilyen ismerősöm van. Sőt van olyan aki nem is néz ki olyan jól, mégis szépnek képzeli magát. Nekem ő is picsa!

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Előzmény: MagicMoment 2003.03.07. 08:13
Guar
#81 Guar [1224]
Szerintem szánalmas, hogy manapság ezek a kis 14 éves lotyók már faszra éheznek, hogy mehessenek dicsekedni, hogy őket már megszúrták!!!

Válasz erre

MagicMoment
#80 MagicMoment [17778]
picsa=fullos cápa
Iszonyat jol kinéző vadmacska,aki tudod h szétszed az ágyban.
Mondhtanák h pláza cica,de mióta láttam a klaudia sóban azt a 14évest aki plázacicának nevezte magát azota óvatosan bánok a szavakkal!

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2003.03.05. 22:35
Pyrogate
#79 Pyrogate [21776]
tudni kell azt először, hogy mit jelent nálad a picsa...

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Előzmény: MagicMoment 2003.03.03. 11:21
Tomsess
#78 Tomsess [1440]
Viszont a nőnek pont az adja a báját,hogy kiszámíthatatlan.A vásárlás azt tényleg nagyon kínos.Pl míg a férfi egy óra alatt körbejár egy bavásárlóközpontot addig a nő csak a negyedét.De ha nem volna nő akkor egy csomó minden marhaságot megvennél baromi drágán.A férfi csak azt figyeli,hogy mi az míg a nő azt is,hogy mennyibe kerül ebben az üzletben és mennyiben egy másikban.Ez pedig bizonyos szinten jó.

Válasz erre

Guar
#77 Guar [1224]
Z az egy teljesen tetszőleges név! De nem ez a fontos, megértem, hogy nem tudjátok követni az eseményeket, mert én se érteném, ha elolvasnám mint egy ismeretlen, a lényeg az, hogy Y és a nők többsége egy rohadt szarkeverő banda, és a legundorítobb az, hogy még a barátnőjüket se veszik figyelembe, mikor keverik a szart!

Az üzenetet átadom, de nem hinném, hogy hajlana rá

Válasz erre

MagicMoment
#76 MagicMoment [17778]
Hogy lehet valaki nevében sms-ezni??
Amugy a haverod helyében mind a 2 csajt tolnám!
Add át neki h a jó öreg Magic mit tenne és h a fogadja is meg!!
Viszont ki az a Z???
ROla még nem beszéltél!
Ő lenne a 3ik csaj?? Akkor őt is tolja meg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Válasz erre

Előzmény: Guar 2003.03.04. 08:33
Guar
#75 Guar [1224]
A nőkröl nekem az a véleményem, hogy mindegyik féltékeny a mésikra, mert az esetleg szebb vagy okosabb ( talán van ilyen , ezért mind utálja mindet, és mind keveri a szart a másiknak és ez fordítva, de ezek mindig fordítva sülnek el.

Egyik osztálytársam nemrég dobta a barátnőjét ( hívjuk Y-nak). Namost a haverom másnap összejött a barátnője falujában 2 másik csajjal, az egyiket lerázta, a másikra meg ráhajtott ( a másik legyen X). És most jön az a rész, ami a nőkröl a véleményemet igazolja!! Y elkezdett X-nek SMS-eket írni Z néven, hogy ne jöjjön össze az én öreg barátommal, mert ő egy szugyok geci! Persze a két csaj ismeri elvileg egymást! Y eközben egy másik kis párocskának is rosszat akar, de erre mi már rájöttünk, úgyhogy tisztára mi irányítjuk a dolgok menetét, és ebből a végén Y-nak egy akkora besülése lesz ország világ előtt mint a ház!!!!

Bocsi ezért a levélért, kétlem, hogy túl sok embert is érdekelne, de gondoltam megosztom, mert ez egy tipikus PL.

Válasz erre

MagicMoment
#74 MagicMoment [17778]
Jajjj..nekem abba suliba kéne mennem
Ujra beiratkozok a középsuliba!!!
Jajj de LOL lenne
AZ összecsajt megmásznám,aztán dicsekedhetnek majd.

Válasz erre

Előzmény: Johnny Mnemonic 2003.03.03. 22:55
Johnny Mnemonic
#73 Johnny Mnemonic [48]
Nők... háhááháá... ahol az a kedvenc lyukjuk van... háháháá... csak móresre pofozod magad és gyúrsz egyet oszt már ugranak hozzád a nők.
Igy van. Mindig az izmos pasikat szeretik és minnél erősebb sráccokat. Na ezt nagyon utálom. Szerelem nem az hogy milyen vagy hogy néz ki a csávó, hanem hogy MENNYIRE szereted. na ez általában a suliban 80% nem szeretetből jár a csaj hanem dicsekvésből meg vagányságból... na ezt rohadtul rühelem

Jelszavak elvésznek, S gépek halnak meg...

Válasz erre

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.