Videokártyák
Ha erőműved van, természetesen.
ez igyvan 100% ban

ebben egyett értek ez igy van

off: de nekem csak netezésre, filmezésre, meg játékra kell a gép, sztem ezekre az egyszerű dolgokra alkalmas lesz... eddig is xp-t használtam, egy jó régi változatot és nekem tökéletesen megfelelt. ha sokat fagy meg ilyenek, akkor lehet kipróbálom a vistát, de az új oprendszer nekem most nem hiányzik, ha az xp 64 sp3 hozza az xp 32 sp3 szintjét, akkor számomra nem lesz kérdés, hogy fent maradhat-e. én nem programozok rajta, nem dolgozok rajta komoly dolgokkal, csak élvezeti és kulturális cikk a számítógép, azt meg kötve hiszem hogy ezeket nem teljesítené a 64-bit, de mint azt már mondtam, majd meglátom, ha feltettem (holnap este esedékes).
Igen, mert trükköztek a mmeóriakezeléssel, mutatok neked olyan linuxot ami feláll 1,5mp alatt, de aki vistát használ, annak úgyse kéne
De ez megint egy véget nem érő vita lenne, itt fejezem be
De ez megint egy véget nem érő vita lenne, itt fejezem be

Pont ezért nem értem azokat akik szidják a Vistát. Nálam olyan mint a villám, az XP pedig siralmas, nem győzöm kivárni mire leáll, újraindul, meg lassúak a rendszer folyamatok, a betöltések, míg Vistán villanás minden!
Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!
Igen, én nem operációs rendszerekkel ismerkedem
A lényeg, amit sokan nem tudtok, esetleg nem akartok felfogni, hogy egy operációs rendszernek a célja nem az erőforrások lefogása, hanem a kezelése. Van aki okosan beszól, hogy gyenge a géped, azért nem megy, ilynekor ajánlom figyelemesen elolvasni az előző mondatot.
kain: 64 bites xp-ről sokat mesélhetnének az elte géptermei, a zh alatti fagyások, percenkénti félperces megakadások, stb...

mert durván processzorlimitált játék. c2d mellé rakhatsz te akármit. ezt a toxik gyári oc-t meg akármikor ráhúzom tweakerrel ingyen. 

Nem a korrupció a gond, hanem, hogy engem nem akar lefizetni senki. :)
de ugyan miért? fejtsd már ki légyszíves.
És te minden esetben tökéletesen tudtál mindent az újonnan feltelepített op. rendszeredről, szóval sosem kellett ismerkedned velük használat előtt. Még ha poénnak szántad, akkor is gyenge próbálkozás volt. 

Vannak olyan emberek, akik egy operációs rendszerrel nem ismerkedni akarnak, hanem használni azt
Viszont a 64bites XP-nél majdnem minden jobb
Viszont a 64bites XP-nél majdnem minden jobb

Nem olvasgatni kell, hanem telepíteni és tesztelni. Én magasról tettem rá hogy mit írnak a W7-ről. Láttam hogy ott az RC, már tettem is fel. Először nagyon idegenkedtem tőle, nem is voltam hajlandó elindítani. Xp-ről bootoltam 1-1,5 hétig, aztán rászántam magam az ismerkedésre, és azóta már vissza nem váltanék egyik korábbi windowsra sem. 

btw már bent csücsül az új alaplap, Asus P5K Premium, nem rosszul néz ki, olcsó is volt, már tényleg csak a kártya kell a masinába (meg persze utána egy jó stabil windows, úgy döntöttem xp 64-bit lesz, sokat olvasgattam fórumokat a win 7-ről és a vista ultimate-ről és arra jutottam, hogy még mindegyikkel csak a szarakodás van, míg az xp 64-bit-nél már sokféle jól belőtt verzióiból lehet válogatni és elég stabilak, kevesebb és kisebb probléma van velük, mint a másik kettővel-tudom majd kapom a savat, hogy miért nem hét meg minden, de mondom utánaolvastam, nekem így jött le).
már miért ne lenne?
csak a kétszer annyi ram is elég érv, de a toxic amúgyis egy referencia 4890-eshez van közel, akkor ne mondd, hogy nem lesz elég nagy az ugrás a 4850-hez képest!
meg amúgyis, ha folyamatos lesz és nem lesz olyan ocsmány textúrahibás, akkor nekem már meglesz az, amit akartam.
Kb. két hét múlva tudok majd erről érdemben nyilatkozni, mert kb. holnapután jön meg a kártya, de 20-tól lanparty, addig nem rakom fel a GTA-t, úgysem hiányzik, meg fel sem fér majd.

lehet a riva nélkül is, ott van az atitools(?)ban, vagy nvidianál is a gyári driverhez járó cuccosban tutira.
Felteszeda RivaTunert, első indításnál megvárod, míg végigmegy a csík. A megjelenő figyelmeztetésre "detect now"-t nyomsz, egyéb feliratnál meg ok-ot.
A felső "customize" gombra rámész és az első gombra kattintasz.
"Enable low-level fan control"-t bepipálod és bejelölöd a "Fixed" rádiógombot. Ha megint elöljön a figyelmeztetés, akkor ismét "detect now"-t nyomj! Itt állítsd be a fordulatot úgy, hogy csökkenjen a hőmérséklet, de még ne legyen zavaró a venti hangja.

Melyik programmal es hogyan lehet novelni egy kicsit a videokartyan a cooler sebeseget???/ vagy lehet e egyaltalan novelni??? pls aki tudja irjon koszi!
Hát 1 éven belül.
Vagy Blizzard módra nemsokára készen bétára! 
Vagy Blizzard módra nemsokára készen bétára! 
Mindjárt? És ezek után leírtál két Blizzard játékot? 

A kibaszás társas játék, sose feledd.
gta4 a 4870-nel se lesz jobb. 

Nem a korrupció a gond, hanem, hogy engem nem akar lefizetni senki. :)
Vagy csak kel la legfrissebb patch mert a kedves fejlesztőurak atira megen nem optimalizáltak pedig mindjárt itt az Ati szezon! (Diablo3 Starcaft2, Crysis2 is már nem nvidiás lesz stb.)
Márkafüggő is lehet, mert pl. nálam a Sapphire vaporX-el a far cry2 demoját kipróbálva semmi gond nem volt.
jaja.
Szóval a villám miatt cseréled, akkor okés.
de, egy alap órajeles 4850 512 MB-ot egy gyárilag húzott, 4870-esre, 1 GB-al a hátán. szerintem elég jó, főleg ha azt nézzük, hogy alig kerül többe a Toxic, mint amennyiért nemrég a 4850-et vettem.
de lentebb le is írtam, hogy nem volt minden olyan a 4850-essel, mint amilyennek lennie kellett volna (GTA IV és Far Cry2 hibák).
de lentebb le is írtam, hogy nem volt minden olyan a 4850-essel, mint amilyennek lennie kellett volna (GTA IV és Far Cry2 hibák).
Rosszul írtam. Szal 41%-al drágább a 4850-nél.

Van akinek megér majd 61%-os felárat a 20-25%-os gyorsulás. 

Ugye nem a 4850-et cseréled le 4870-re?
Emberek aki akar újítani és egy kurva jó Geforce az álma, annak tudom ajánlani prohardverről az "MSI N260GTX-T2D896-OC TwinFrozr 3év-47100Ft" ajánlatot
alapból én is ilyet akartam, de nekem tegnap még 53k-ért akarta egyik eladó megszámítani, szal nemet mondtam, és utána sokkal lett a másik döntés, amit hétfőn meg is rendelek (4870 Toxic 1GB ugye), de ha előtte ezt az árat kapom a 260-as misi kártyára akkor az lett volna, szal aki GTX 260-ra vadászik, az az egyik legjobbat megcsípheti
(jah és ez nem reklám, nem kapok érte semmit, csak jóarc vagyok simán
).
Nagyon ez lett volna a választottam GTX 260-ból, mert brutálisan jó hűtést kapott és húzva is van alapból.
na szép napot!

Mi a fa**om az a take? 

"ki nem szarja le a take-et" >> Úgy tűnik, hogy Te 

A kibaszás társas játék, sose feledd.
Pedig azt hittem, a humor egyenes út a békítés felé...
My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.
de leírom. a sok smiley még nem ment meg...
Nyugimár
Észrevettem, hogy pont 27999, hát akkor gondoltam. Egyáltalán nem izgat a take, pont azért feltételeztem, hogy mást sem fog, ha egy ilyen faszságot csinálok
Most egy ilyen baromság miatt ne írd már le a személyiségem
Észrevettem, hogy pont 27999, hát akkor gondoltam. Egyáltalán nem izgat a take, pont azért feltételeztem, hogy mást sem fog, ha egy ilyen faszságot csinálok
Most egy ilyen baromság miatt ne írd már le a személyiségem
My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.
azt ki is felejtettem, hogy durván jó hűtése van, az egyik legjobb a 48xx szériában.
DX-et frissíteni nem nagyon tudok (2008 novemberi). Ugyanez a probléma előfordult majdnem minden hardvernél amíg fel nem raktam valami szart a chipsethez.
Nem rossz választás. 

OFF: ha azt nézzük, hogy mennyit írsz ebbe a topicba, ahhoz képest ez elég nagy pofátlanság, nem gondolod? vagy nincs jobb dolgod, mint azt nézegetni, hogy hol tudnál takelni? amúgyis, ki nem szarja le a take-et, most komolyan, még mindig ránézel az utcán egy autóra és azt mondod, hogy stipi-stopi? nem érzed egy kicsit csököttnek emiatt magad?
Nah emberek, jobban szétnéztem, sokat gondolkodtam, mélyen belenéztem a pénztárcámba (ez a legmérvadóbb ugye
), majd tesztek sokaságán rágtam át magam, mire végülis megszületett az eredmény:
46k-ért tudok hozzájutni egy zsír új Sapphire 4870 1GB Toxic-hoz, ami teljesítményben egyezik kb. a GTX 275/GTX 280-al és a gyári tuningnak köszönhetően a 4890-esektől sem esett messze
1 GB memóriának már csak elégnek kell lennie, a GT X260-asok között egy sincs gigás vrammal, csak a 896, meg az 1792, így megmaradt a szimpatikus középút, meg a tesztek tanúsága, miszerint nincs nagy különbség az 1792 MB-os kártyák és az 1024 MB-os kártyák teljesítménye között. btw van ugye Ati-ból is nagyobb, 2048 MB-os, nem is sok felárért, de csak a 4890-eseknél asszem.
Ha azt nézem, hogy 54k helyett 46k-t adok ki, ugyanazért a teljesítményért, akkor mindenféleképpen jól járok.
nah ennyi.

Ninjatake.
Bocs, ki kellett egyszer próbálnom.
Bocs, ki kellett egyszer próbálnom.
My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.
Nálad lehet, hogy azt, de a köztudatban A top Vga mindig a legerősebb Vga, Az pedig a GTX295 jelenleg.

Nálam már elég durván top kategóriának számít a legalább 1,5 Gb vram-os kártya. 

Nem kell hozzá top vga,(GTX295vs4870x2)mert a top vga-kon megosztva van a két gpu-ra a vram. Egy olyan kari kell a full graf., amelyiken az egy gpu-hoz tartozik legalább 1,5Gb vram.
És mégsem elég neki. Ez a szomorú. Mármint hogy egy top VGA kell a 4 mag mellé.
Mondjuk a GTA IV pont használja a 4 magot.
Frissíts directx-et, ha ez nem kell, akkor unistall régi driver, újraindít, alap XP-s vga driver, újraindít, install új driver, újraindít.
Kérdés: mitől van az, hogy a kártyám nem fogadja el a legújabb drivert? 2005-ösnél újabbal nem indul el (XP szerint minden OK, csak éppen a felbontást nem tudom 640x480x8 fölé állítani mert visszarakja).
És pontosan ez a röhej ebben az iparban, hogy ba**nak úgy megírni egy játékot, hogy kiaknázza a 2/4/vagy több magot. Inkább méregdrága videókártyák megvételére kényszerítik azokat a játékosokat, akik full pompában szeretnék élvezni a game-eket. Hihetetlen számításokra lenne képes a procim, de kényelmesebb úgy megoldani a fejlesztőknek, hogy csak 50k+-os kártyával fusson rendesen a szaros játékuk.
Azért kérdeztem tőled azt, hogy menyire dolgozik gpu, mert erősen cpu limites egy játék, és ha csak vga-t cserélsz egy gyorsabra, attól ez a játék még semivel sem fog jobban futni. Én kipróbáltam ezt a játékot 625/500mhz-re(2000mhz effektiv vram)viszavett vga órajelel, és azt tapasztaltam, hogy szinte semivel sem fut szarabul mint ref. órajeleken 750/900mhz-en. Arra szeretném csupán csak felhivni a figyelmedet, hogy csak egy kari cserével sajnos még nem lesz rendesen játszható az a szemet Gta4.
nem, mert már ezer éve letöröltem azt a 20 giga szemetet, amit egyesek gta 4-ként emlegetnek. miért? tán külön be kell állítani, hogy ugyan dolgozzon már gta alatt a videókártya???
Azt már nézted rivatunerel, hogy hány százalékon dolgozik a gpu(gpu usage)a Gta4 allatt? 64bites vistával vagy win7-tel próbáltad-e?
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Sony tervezett egy DualShock kontrollert, ami önmagában PlayStation is volt, de aztán a kukában végezte
- 2. Nyolc év után kilép early accessből az egykori Rainbow Six és Ghost Recon alkotók taktikai FPS-e, a Ground Branch
- 3. A hónap közepén újra klónozni fogjuk magunkat, jön a The Alters első sztori-DLC-je, a Last Variable
- 4. Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha
- 5. Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak
Legfrissebb fórumtémák
- 16:05
- Közelíti a 300 ezret az aláírók száma a Don’t Kill the Disc petíción, amelyet a Sony nemrég bejelentett tervei ellen indítottak [hozzászólások] [9]
- 10:43
- Szét*** az ideg [5495]
- 10:01
- Ki mivel játszik mostanában? [8256]
- 13:49
- Warhammer 40,000: Rogue Trader [74]
- 11:28
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2579]
- 19:41
- Assassin's Creed: Black Flag Resynced teszt – Edward Kenway visszatért, a karibi tengerek kékebbek mint valaha [hozzászólások] [6]
- 14:24
- Minden, ami futball - Focisarok [17472]
- 14:00
- Versenyszimulátorok [61]
- 18:57
- Helyzetjelentés [157631]
- 17:45
- Battlefield 6 teszt – Utoljára az első világháborús rész volt olyan szórakoztató, mint ez [hozzászólások] [7]