Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Helyzetjelentés

20612 levél
Válasz 07.05.11. 23:11 #45102
Pyrogate
Jaj hát igen, amikor Descenteztünk hetedikbe, akkor lett ez a nevem (én nyertem gyakran, de nem ismertek el a többiek, h IGAZI bajnok vagyok). Így lettem Gagyi, aztán 13 évesen (merthogy 6 éve regisztráltam) ez még nem volt olyan gáz. Akkoriban amúgy a fórumon igen fiatalnak számítottam, az átlagéletkor 15 körül volt (bár Ghoost még nálam is fiatalabb volt egy évvel), és a napi 10-20 hsz - ÖSSZESEN - igen nagy dolog volt (meg akkoriban mindenkinek kevés hsz-e volt, ezért mindenki arra hajtott, hogy elérje az 1000.t, bizony ez rohadt nagy dolognak számított). Aztán 1500 után, miután teleoffoltam az összes topicot, szarrálámáztak (az is voltam) kissé megkomolyodtam, és nevet váltottam, ezzel is megerősítvén ezt. A hsz-eim száma pedig átinvesztálódott a Pyrogate-be, tehát 2001.01.12 óta gyűjtöttem ennyit... Ja, furi h már a hetedik év...
Ennyi volt már a Dome Legendák c. óra

És még egy érdekesség: AMikor én jöttem még kékes volt a design, és lehetett a fórumba képeket illeszteni (mármint meg is jelenítette), csak mindenki a GTA 3 1024 * 768-as gigaméretes képeket nyomta, és szétcsúszott az egész, ezért is lett betiltva
38329 levél
Válasz 07.05.11. 22:13 #45101
kopé
szarul vagyok
egy édlután alatt kurvaszarul lettem.
úgy köhögök h kiszakad a torkom a helyről + be is taknyosodtam...
most fürdök aztán majd valami...
jó9-7+6
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
29184 levél
Válasz 07.05.11. 22:11 #45100
Germinator
figyu Pyrogate, most olvasom hogy az első nicked Gagyi volt... mondjuk megértem, ilyen névvel nem lehet erőskezű moderátort alakítani
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
9513 levél
Válasz 07.05.11. 22:00 #45099
Mattmaster
Bazzeg.

Befújtam monitortisztítóval, már szépen ragadnatnak rá, csak már a bogaraktól elbarnult a lé is, és tiszta barna. Meg van már vagy 50 darab szétragadva a monitoron.
29184 levél
Válasz 07.05.11. 21:45 #45098
Germinator
muslicák nekem is vannak, csak nemtom honnan jönnek...

egyébként ezekről a mutáns darabokról eszembe jutott, amikor múltkor egyik osztálytársamhoz átmentem. Családi házban laknak, ez persze nem fontos, csak amolyan részletkérdés Na szóval, megláttunk a falon egy iszonyat nagy bogarat... illetve nem is maga a bogár volt nagy, hanem a potroha. Legalább háromszor akkora volt, mint a fej és a tor együttvéve, ezen kívül totál fekete volt. Egy helyben állt, mi ketten osztálytársammal nagyon fosunk az ilyen élőlényektől, már ha a közelünkben vannak, de azért bátorságot vettünk magunkon, vagy legalábbis haverom, úgyhogy lerúgta a ház faláról (najó, lábával lesöpörte) a bogarat, aztán egy hatalmas ugrást követve elpusztította. Végülis jogos önvédelem volt Khm... a bogár szétdurrant, és valami gusztustalan, mustársárga trutymóval telekente a padlót és barátom cipőjét. A folt még azóta is a házuk előtt figyel a betonon. Igazából le kellett volna fényképezni, vagy befogni, és elküldeni az MTA-nak, mert ilyen állatot még nem is láttunk... lehet hogy valami ősbogár volt, és most megöltük az utolsó példányt
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
9513 levél
Válasz 07.05.11. 21:37 #45097
Mattmaster
Ez a fasz tesóm kinyitotta az erkélyatót lámpánál, és most itt élősködik többezer bogár. Lefosom a bokám, már belepték a monitort. Van köztük ilyen muslica nagyságú szar, meg vannak óriás mutáns példányok, ami már a kajámba mászkál. Jézusom.
38329 levél
Válasz 07.05.11. 15:26 #45096
kopé
nem tudok róla h lenne, na mind1...
nem tom olyasmin gondolkodok h ha összejövök most egy csajjal, akkor nyáron lemenni cangán Dombovár mellé (ott lakik) meg ilyenek, kb 200km-es túra lenne
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
13840 levél
Válasz 07.05.11. 15:24 #45095
powerhouse
Szekszárd környékén . Olimpiai ötpróba lesz, valszeg BudaPest közelében is van valami ilyesmi.
If I look back I am lost
38329 levél
Válasz 07.05.11. 15:19 #45094
kopé
az marhajó, merre mentek?
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
38329 levél
Válasz 07.05.11. 15:19 #45093
kopé
Ma is cangával jöttem haza suliból...
Bazz már 4.kerben jártam mikor túl gyorsan és egy túl kanyargós szakaszon kezdtem el lazázni (kéz nélkül tekerni + közben inni...) aztán lecsúsztam a bicikliút mellé, és mitadisten nem pont ott volt egy saras gödör
aakkorát zakóztam mint egy ház, mire észbekaptam kb 2 méterrel arréb hevertem, mint ahol a cangám volt... na mind1, bajom nem lett csak szétkurtam a bal vállam meg a gatyám bal szárát megkoptattam 2 ponton (pont a vadiúj feketének kellett rajtam lennie )

de legalább hétvége

Barthezz: nem szoktam, nagyon ritka és vkinek nagyon fel kell ahhhoz húzni, ált inkább maradok rejtve és beszélek azzal akivel akarok...
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
13840 levél
Válasz 07.05.11. 15:16 #45092
powerhouse
holnap megyek 80 km biciklizni...
If I look back I am lost
52026 levél
Válasz 07.05.11. 10:18 #45091
Barthezz
Bejött a tervezett taktika Nagyon süti lett, 10-ből sztem 9 pont meglesz

Most meg megyek összepakolok, aztán go home to Egerszeg.
52026 levél
Válasz 07.05.11. 00:05 #45090
Barthezz
Üzleti etika zh-ra kéne tanulnom, a tanárnő meg is modnta a kérdést, vmi "ecióni" modell, de nemtom hogy kell leírni, így meg nem is találtam meg a kinyomtatott előadásanyagokban (lehet be kellett volna járni órákra ) Szal holnap reggel negyed órával előbb bemegyek, akkor már lesz ott 1-2 stréber, majd megkérdem vmelyiket mi is ez a modell és a hátralévő negyed óra alatt gyorsan elolvasom még

Nah de most megyek aludni, jó 8 Dome!
52026 levél
Válasz 07.05.10. 23:41 #45089
Barthezz
Nézte valaki a Kész átverést? Vágó átverése a Milliomosban vmi eszméletlen volt, szakadtam és a térdem csapkodtam közben végig

Lyobag: "Queent idézzek kicsit módosítva" végülis igazad lett, télleg 'kicsit' módosítva idézted

Ko Pé: tiltás gomb
32039 levél
Válasz 07.05.10. 23:38 #45088
szbszig
Hm. Folytatás az eurovíziós topikban...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
32039 levél
Válasz 07.05.10. 23:19 #45087
szbszig
Na, hát én a második végigfutásra ki tudtam választani kb. 11-et a 28-ból, amit továbbjuttatnék mindenféle geopolitikai hovatartozás nélkül. Mi nem lennénk közte... De azért bízzunk benne, hátha a külföldieknek (és a határontúli magyaroknak) tetszett...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
7503 levél
Válasz 07.05.10. 22:42 #45086
Attila88
ez a belgium is egy vicc.

mi ez a kabaré műsor? - csak most kapcsolódtam be, de szerb adón nézem, magyar kommentátort nem bírom.
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
32039 levél
Válasz 07.05.10. 22:39 #45085
szbszig
Hát, én megeszem a kalapom, ha a mi Rúzsa Magdink bejut a szombati döntőbe. Jó hangja van, ez kétségtelen, de ez a szám valahogy nem az a magával ragadó a külföldi hallgatóság számára, úgy érzem. Mondom ezt úgy, hogy én se hallottam korábban ezt énekelni.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
6266 levél
Válasz 07.05.10. 22:31 #45084
Lyobag
de! csak megártott az a pár sör, amit a hsz megírása előtt bevágtam
32039 levél
Válasz 07.05.10. 21:56 #45083
szbszig
Te jó ég, ennél a dán transzvesztitánál már nem lehet lejjebb...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
38329 levél
Válasz 07.05.10. 21:24 #45082
kopé
nagy unalmamban baszogattam a myvip-es képeimet...
lassan neki kéne állni a 30 oldal törit kijegyzetelni...
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
32039 levél
Válasz 07.05.10. 21:19 #45081
szbszig
Jé, mit találtam!
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
32039 levél
Válasz 07.05.10. 21:14 #45080
szbszig
Úristen, ez a "Pus dö batön" című izraeli szám igazán fájdalmas volt az eurovíziós dalfesztiválon...

(Pedig két éve, amikor minden ország a szomszédaira szavazott az értékelésekkor, és a mi kurva jó kis Nox-számunk így simán a vert mezőnybe került, megfogadtam, hogy nem nézem ezt a szart többet.)
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
38329 levél
Válasz 07.05.10. 20:48 #45079
kopé
elmentem haverral délután csak megittunk 2 sört meg csocsoztunk, uhh ezek a legjobb kiruccanások, iszonyat jól éreztem magam...
aztán most emiatt sztem ma nem fogok aludni, hogy törit tanuljak...
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
9513 levél
Válasz 07.05.10. 20:43 #45078
Mattmaster
Vótunk bringázni meg ilyesmik, vacsorázni kéne brassóit.
29184 levél
Válasz 07.05.10. 18:43 #45077
Germinator
ráadásul anyám - ha minden igaz - ma este csinál tenger gyümölcsés spagettit... NYAMM
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
38329 levél
Válasz 07.05.10. 18:29 #45076
kopé
grat
amugy nem Champion?
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
6266 levél
Válasz 07.05.10. 18:24 #45075
Lyobag

5-ös lettem programozásból!!! ez csak azérrt nagy szó, mert a BMF-en kétszer is megvágtak belőle!!! úgyhogy, hogy Queent idézzek kicsit módosítva:
I'm the Champian!!!
38329 levél
Válasz 07.05.10. 18:09 #45074
kopé
hülyét kapok ezektől a szarvasi csajoktól...
elv félrészegen eldumcsiztunk velük egy estét osztkiránduláson, azóta 5en vettek fel iwiw/myvipre, ketten ppl-re is és 3an msn-re, amint hazajöttem msn-re felléptem kb 5 mp kellett és 10 üzenet jött 2 csajtól... kezd kicsit sok lenni belőlük...
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
38329 levél
Válasz 07.05.10. 18:01 #45073
kopé
persze hogy Jochen! De nem csak volt
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
10536 levél
Válasz 07.05.10. 17:51 #45072
TcG|Rommel|Hun
Marseille volt fogadjunk. Attól még lehettek jó emberek, hogy egy rossz eszmét szolgáltak...
7161 levél
Válasz 07.05.10. 17:50 #45071
Sturmgewehr
Nekem MSN-en szinte mindig német katonák voltak kirakva képnek és leszarom, hogy mit szól rá a sok okostojás.
10536 levél
Válasz 07.05.10. 17:50 #45070
TcG|Rommel|Hun
hát bazz, itt olvasom első pár hsz-t és nem értettem mi az a 88...Én még sosem hallottam ebben a formában. Emberek mi ez a színvonalas beszélgetés?
29184 levél
Válasz 07.05.10. 17:50 #45069
Germinator
hmmm... sültkrumpli + hagymakarikák + majonéz = dilíííísösz
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
16989 levél
Válasz 07.05.10. 17:49 #45068
KisCsirkee
Mibe, hogy Hans-Joachim Marseille volt? Vagy Hartman
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
38329 levél
Válasz 07.05.10. 17:48 #45067
kopé
egyrészt. másrészt:
nekem pl anáym szólongat be folyamatosan mert iwiw-emen ki van téve két kép egy német II. vh-s pilótáról, és hogy az egyik képen az egyenruháján, a birodalmi sas alatt mint a kitüntetés kiegészítője ott lóg egy kb 10mmes körben egy horogkereszt, és hogy bárki meglátja, akkor mindenki szerint én leszek a nagy neo.
mondom persze, namost egy: aki ismer tudja, hogy a katona a repülés miatt van kint és semmi közöm a náci/neonáci eszmékhez
2. aki meg nem ismer de ez alapján véleményez engem annak gratulálni tudok csak és leszarom.
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
7161 levél
Válasz 07.05.10. 17:47 #45066
Sturmgewehr
Te tényleg leállhatnál a nácizással de komolyan. Ha mondunk egy zsidó viccet te egyből elküldesz a picsába mindenkit, netán kimondom azt, hogy Adolf Hitler akkor meg egyből fasiszta vagyok. A múltkor még a cigányokat is óvtad. Erre már tényleg nem kíváncsi senki.
13840 levél
Válasz 07.05.10. 17:30 #45065
powerhouse
Most estem haza fociból, zuhanyoztam, negyed óra múlva meg már edzésre megyek... Sportosan élek, na
If I look back I am lost
1946 levél
Válasz 07.05.10. 17:16 #45064
devastator
tíccsuk be a 8as számot és a H betűt is nem? már külön-külön is arra utalhatnak a büdös nácik.. ecsém aki mindenbe ezt keresi, annak legalább nem lesz unalmas élete.

amúgy énis 88ban születtem, náci-e vagyok?

(ezzel az egésszel csak arra akarok utalni, hogy kibaszottul el vannak túlozva a dolgok.)
Too stubborn to die...
38329 levél
Válasz 07.05.10. 16:55 #45063
kopé
száljatok már le a kurva 88ról...

amugy megyek füvetnyírni, este elnézek haverral sörözni, érdekes lesz a holnap, 2 doga, töri felelés 5 leckéből + jegyzetet is kéne belőlük írnom.
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
345 levél
Válasz 07.05.10. 15:30 #45062
Sol Invictus
a 88-as számot önkényuralmi jelképpé kéne tenni.. egyetlen matekpéldának se lehessen 88 a megoldása!
38329 levél
Válasz 07.05.10. 15:19 #45061
kopé
Nah itthon vaok, anámy jól fel is baszott, most egy kis msn, aztán tanulni kéne kb 50 oldal törit + doga van irodalomból/nyelvtanból is.

Star Wars(*45056) : mivan?
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
7503 levél
Válasz 07.05.10. 14:34 #45060
Attila88
hát bazmeg. nem írhatom a nevem után a 88-at, mert akkor a zsidók szerint náci vagyok?! na, akkor itt már ki van megkülönböztetve?

próbáljál meg úgy élni,h elfelejted,h ki zsidó, ki cigány, ki néger, ki kínai, ki europid... nekem beválik.
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
11786 levél
Válasz 07.05.10. 14:27 #45059
Star Wars
Milyen vagyok bazdmeg?!
52026 levél
Válasz 07.05.10. 14:20 #45058
Barthezz
Ezt mondtam én is, kellemes, lightos, dallamos, nekem is tetszik a mix.

Hát ezt a 88-at meg benézted rendesen, szvsz egyértelmű hogy a születési év, ahogy más évben születettek közül is sokan a nevük végére írják az évet.


Amúgy már egy ideje itthon, át kéne még néznem a szolgáltatások gazdaságtana beadandót meg a hivatkozásokat beleírni, meg tanulnom üzleti etika kis zh-ra amit holnap reggel írunk, de egyelőre semmi kedvem egyikhez sem, inkább ebédelek mindjárt egyet. Már nagyon ki vagyok a sulitól, ezen a héten egész végig csak beadandókat írtam
7503 levél
Válasz 07.05.10. 14:17 #45057
Attila88
azt se tudnám,h mi az a zsidó, és a többi korombeli sem, ha nem lennének olyanok mint te. (gy.k. semmi bajom a zsidókkal, se másokkal, de ez azért sok...)
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
16989 levél
Válasz 07.05.10. 14:08 #45056
KisCsirkee
OMFG! Asszem kicsit férreértetted!
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
11786 levél
Válasz 07.05.10. 14:08 #45055
Star Wars
Nekem a huli.ig-ről huligán jutott eszembe, a 88-al együtt pedig erre gondoltam...

De tudom. Hülye vagyok. Egy hülye mocskos zsidó buzi.

"A zsssssssssssssssssssidók!! " (HírTV remix)
7503 levél
Válasz 07.05.10. 14:00 #45054
Attila88
nem tűnik fel,h csak az asszociál ilyenkor nácira, aki mindenkiben azt keresi? rég felejtve lenne az egész, ha a zsidók nem emlegetnék állandóan fel...

mellesleg az angol emelt nem volt nehéz.
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
11786 levél
Válasz 07.05.10. 13:58 #45053
Star Wars

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.