Hú bazz, ez kegyetlen volt. Sok mindennel próbálkoztam, de igazából egyik neten talált ötlet vagy taktika sem vált be számomra tökéletesen, úgyhogy végül hosszas szenvedés után úgy sikerült elverekednem magam az 5,0-ig, hogy semmi extra dolgot nem csináltam, csak játszottam legjobb tudásom szerint.
Például egyesek azt javasolják, hogy érdemes egy játékra koncentrálni, és a többit lényegében feladni. Ennek kétségtelenül megvan az az előnye, hogy így nem kell észben tartani, melyik játék hol hagyódott félbe éppen, és nem kell irreális reakcióidő a játékmenetbe való bekapcsolódáshoz, amikor újra előveszi a gép. Hátránya viszont, hogy hosszú távon mindegyik játék kib@szottul nehezedik, és nagyon könnyű elrontani, vagy egyenesen egy idő után lehetetlen folytatni (pl. túl lassan mozog már az ütő a golyókhoz képest, túl sok oldalról jön egyszerre az elkerülendő cucc stb.) Legalábbis nekem olyan sose fordult elő, hogy egy játék beállna egy megfelelő sémára, és kis erőfeszítéssel a végtelenségig folytatható lenne, mint ahogy ebben a videóban a golyók nemcsak összetapadnak, hanem még ugyanazon a pályán is mozognak végig lényegében.
Szóval igyekeztem minél több játékot életben tartani minél tovább. Ez persze nem könnyű, mert sok játékban túl nagy szerepe van a szerencsének. Például van az, ahol alul pattog egy golyó, a másik meg egy rúdon forog körbe. Ott például szinte alig kell csinálni valamit, és szerencsével egész sokáig el lehet menni, sőt konkrétan az a legjobb taktika, ha hozzá se nyúl az ember, csak imádkozik. Vagy az, ahol minden oldalról érkeznek a négyzetek, és úgy kéne kerülgetni őket. Oda megint emberfeletti rekacióidő lenne szükséges a tudatos játékhoz egy idő után...
Egyébként is igaz, hogy a játékok nehézségi szintje nagyon különböző. Van, amelyikben két-három menetet is már szinte lehetetlen túlélni még az alacsonyabb sebességeken is, mert még a szerencse sem segíthet. Például az, ahol egy háromszöggel kell menekülni a követő körök elől. Vagy az, ahol jobbról jönnek a hatalmas szakaszok, és egy négyzettel kéne ugrálni előlük úgy, hogy még arra is vigyázni kéne, hogy a négyzet a falakról rugalmasan visszapattan a pálya közepéig...
És van néhány játék, ami könnyebb a többinél, na azokra kell valahogy mégis támaszkodni. Az én kedvenceim, ahol felfelé lőve kell kerülgetni a négyzeteket, vagy ahol középen fel-le mozgatva kell a két oldalról érkező szakaszokat lőni folyamatosan. Leginkább ezt az utolsót ajánlom, nekem ez maradt meg legtöbbször utolsó játéknak. Csak az nem mindegy, mikor válik ez az egyedüli játékká.
Eddig olyan 3-as szint körül már kezdtek drasztikusan fogyni a játékaim, olyan 3,4 körül pedig már csak ez az egy volt. Így 4-es szintig tudtam kihúzni végül, mert végtelenségig az se megy, egy idő után elkezdenek halmozódni a szakaszok a képernyőn. A fenti, a badge-et meghozó menetben sikerült 4-es szintig elvinnem több játékot, és csak olyan 4,2-4,4 körül kellett elkezdenem kizárólagosan játszani ezzel a két oldalra lövöldözőssel. Még így se bíztam benne, hogy meglesz az 5,0, de végül hatalmasat küzdve a sok részecske miatt belaggoló géppel is éppen sikerült elérni. Szó szerint éppen, már tele volt a képernyő a végére, és nem hogy egy menetet, de egy fél másodpercet se bírtam volna tovább kihúzni, ha nem jön a megváltó fekete képernyő az 5,0-s szöveggel.
Egyébként igen találó a badge neve: most tényleg kicsit "microgame masochist"-nak érzem magam.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
