"- Nagypapa, te tényleg éltél, amikor a Debrecen bejutott a BL-be?
- Így van, így van.
- Akkor már létezett a 3D holográf? Milyen volt a pályán sétálva figyelni az utolsó BL-be jutott magyar csapatot?
- Á, nem, kisfiam, akkor még nem találták fel. (*)
- Ó, de kár! És mi volt akkoriban, még csak a színestelevízió, ugye?
- Úgy bizony.
- De azért azon keresztül is bizsergető érzés volt nézni őket, nem?
- Hát, az az igazság, hogy nem is láttam a meccseket, mert az akkori tévécsatornák össze-vissza baszakodtak a közvetítési joggal, és így az akkor élőknek kb. 5%-a láthatta a meccset.
- Ez komoly?? Egyszer jutott be a Debrecen, de azt sem tudtátok megnézni?
- Jah. Hurrá!"
(*) Például úgy képzelem el a távoli jövő sportközvetítéseit, hogy a pálya és a stadion körbe lesz ültetve millió kamerával, amely valós háromdimenzióban képes megjeleníteni otthon akár a teljes játékteret (vagy amennyi befér belőle a szobába), és a néző maga mozoghat benne, maga dönti el, hova áll, és merre néz éppen. Akár effektíve a pályán sétálva, vagy ha ez helyhiány miatt nem megvalósítható, akkor is legalább saját maga irányíthat egy a virtuális játékteret pásztázó kamerát, így mindig garantáltan azt nézheti, amit akar.
Persze a holografikus közvetítési technológia még nagyon kezdetleges szinten áll. Tavaly, akik figyeltek az amerikai elnökválasztás éjszakáján, láthatták, hogy valamelyik amerikai tévécsatorna hasonlóval próbálkozott, azaz hogy 3D-ben jelenítse meg a kintről tudosító riportereit. Elég nagy bukás lett akkor még belőle, mert egyrészt a kép is ronda volt, és akadozott; másrészt teljesen felesleges és giccses erőfitogtatás volt csupán, hiszen az adott feladathoz abszolút semmi szükség nem volt 3D-s képre.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
