25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on



Írd ide hozzászólásod:

Juraviel.Ihuan.Bedvin
Juraviel.Ihuan.Bedvin [5105]
Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatója - összefoglaló

Az esetleges pontatlanságokért mindannyiótok elnézést kérem.

Most hallgattam meg a nemzetközi sajtótájékoztatót. Orbán konkrétan konkrétumokat (már ha szabad ilyen párosításban fogalmaznom) nem mondott, inkább irányokat és elképzeléseket (részben közhelyeket).

Amellett, hogy "forradalomról", "új napra ébredésről - a Nap is másként sütről", "új korszakról", "rendszer megdöntéséről" beszélt, ahogy mondtam, egy-két szempontot megfogalmazott.

Nullapont. Kiemelte, hogy nyíltan EU-ellenes párt (Jobbik-e?), csak 12%-ot szerzett, a többi párt 88%-ot, ebből a FIDESZ 68%-ot. Azt mondta, ez a az emberek csalódottságát fejezi ki, azt, hogy nem tudtak élni az elmúlt hat évben az EU-s tagság előnyeivel, ez most meg fog változni.

Elmagyarázta, hogy az oligarchia itt a Közép-Európában azt jelenti, hogy gazdag emberek és érdekcsoportok befolyás, uralma, de azt monta ők nem tőke ellenesek, pénzember-ellenesek.

Először a kétharmadot hoznám fel. Több helyütt írták a blogokban, hogy anno 94-98 között az MSZP-SZDSZ-nek 72%-os többsége volt. Erre ellenérvként felhozták (szerintem jogosan), hogy a SZDSZ sokkal inkább "alátett" az MSZP-nek, mint a KDNP (aki mintegy kiegészítője a FIDESZ-nek) fog a FIDESZ-nek, hisz a lényegi kérdésekben "egyetértenek".

[A KDNP-s frakció kapcsán azzal utasította el a kérdést, hogy ez Semjén Zsolt hatáskörébe tartozik.]

A végén pont ennek kapcsán tett fel kérdést az M1-es hölgy, hogy a ellenzéki pártok féltik az országot ekkora többségtől. Orbán erre azt mondta, "Ki mit él, úgy ítél" - továbbá azt mondta, hogy pont azok az emberek kérik ezt számon rajta, akik huszonöt éve az egypártrendszerben jól elvoltak, és ott még ellenzék sem volt?

Idézet (tudom, kiragadott, de ők is kiragadták): "Azok, akik huszonöt éve egypártrendszerben éltek, most elkezdenek rettegni attól, hogy a Fidesznek kétharmados többsége van? Ez álszentség – reagált Orbán arra, hogy az MSZP aggódik a túlhatalma miatt. – Bátorság, elvtársak és elvtársnők, a demokrácia megmaradt. [...] Az ellenzéknek elegáns alkotmányjogi elbánásban lesz része." Forrás: index.hu

Korábban is tettek fel neki erre vonatkozó kérdést, és azt mondta a Parlament úgy működik, hogy a törvénytervezetet előterjesztik, az a bizottságok megvitatják, de nem fogják hagyni, hogy a viták elhúzódjanak, elhúzzák a döntéseket, hisz erre megvan a felhatalmazásuk. Azt mondtam, továbbra is egyeztetni fognak a többi párttal, a parlamenti viták keretein belül az ő javaslataikat is meghallgatják, a kétharmados törvények esetében is.

Nyilván ez egy ügyes "diplomatikus", "demokratikus" "normákhoz" "illő" megfogalmazás volt, nem fogják azzal húzni az időt, hogy leüljenek bratyizni a többiekkel.

Azt is mondta, volt már más nyugat-európai országban is, hogy egy párt ilyen többséget szerzett csak az harminc éve volt, elfelejtették, és a most a FIDESZ (egy újabb kis önfényezése ) ebben is példát mutatott.

Kiemelném azt is, hogy végig önmagát, mint polgári, jobboldali embert definiálta, visszafogottan (a bejegyzés elején tett kijelentések ellenére) beszélt, többször utalt tapintatra és szelídségre, európai normákra.

A következő fontos pont, amire utal az az ún. nemzetik együttműködés. Itt majd lesz később egy érdekes csavar, de előbb ezt ír le.

Az erre a kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy leülnek a különböző érdekcsoportokkal, meghallgatják őket. Itt egy kérdésre kifejtette, hogy itt nem ők tesznek javaslatokat, hanem meghallgatják a Zembereket. És majd ezek tükrében tesz a kormány javaslatokat (Hmm... ez talán utalhat arra, hogy igazából "semmi" elképzelésük sincs, vagy csak viszonylagos?)

Az elkövetkező hetekben sorra fognak ilyen tárgyalásokat véghez vinni, és ez része lesz a kormányzati politikájuknak. Arra kérdésre, hogy ez intézményi rendszerű lesz-e, azt mondta, ez még nem körvonalazódott, először ezt az elképzelést szeretnék meghonosítani.

Viszont -és itt a CSAVAR- arra a kérdésre, hogy a más pártok szavazói is részei-e ennek, az ő szempontjaik is, azt felelte, természetesen, hisz a Parlamentben ott van a demokratikusan megválasztott ellenzék(ük). Nos, ez ez kicsit jelez valamit, khm...vagy nem....

Az egyik legfontosabb elem, amit kiemelt pont a közbiztonság volt. Az első nemzeti konzultáció ügyében Észak-Magyarországra mennek, és tárgyalnak a polgármesterekkel, helyi cigányvezetőkkel.

Azt mondta, a kisértékű lopást is meg kell torolni (ezt a szót használta), ugyanakkor meg kell akadályozni, hogy ebbe a helyzetbe kényszerüljön valaki is. Azt mondta nem állapot, hogy becsületes magyar emberek becsületes munkával fölhalmozott vagyontárgyait ellopják, a terményeiket leszedjék, ami megtermel magának, meg kell állítani a nyaralólopásokat.

Azt mondta, mindent embert megillet e védelem joga. Azt mondta, e kérdésben azonnal tenni kell valamit, és ezzel akarja megszüntet, hogy félkatonai szerveztek jöjjenek létre, vissza akarja adni az emberek rendőrségbe vetett bizalmát, ennek egyik lépése, hogy a kisértékű lopások ügye, ami a jegyzőkhöz került, vissza kerülne a rendőrség kezébe.

Tehát a legfontosabb az emberek védelme lesz.

A saját megjegyzésem: Észak-(Kelet)-Magyarország felhozása, azon lopási "kategóriák", amiket felsorolt, azokat az említett területen a cigánysághoz szokták kötni. Nem mondta ki, nem játszotta ki a cigánykártyát, amit a Jobbik (hisz ezen területen nagyon erős a támogatásuk), de a cigányvezetők felemlítésével nagyon finoman utalt a problémára.

Beszélt az adóreformról, hogy nagy baj, hogy év közben kell hozzányúlni, de ez most szükséges lesz. Azt mondta ez szükséges az ország talpraállításához, a családi adókedvezmények rendszerét januárra tolta ki.

Azt mondta, el kell érni, hogy a magyar ember ne megszorításokat várjon, hanem a lehetőségeket keresse. Azt mondta, ő e szellemben fog munkálkodni, hogy lehetőségeket termet a megvonások helyett.

Továbbá azt mondta, tarthatatlan az az állapot, hogy az emberek hétköznapi életét érintő törvények számukra értelmezhetetlenek. Azt is mondta, hogy nem állapot, hogy az adótörvényeket egy középiskolát végzett ember nem tudja értelmezni. Azt mondta egyszerűsítik a bevallásokat, ami söralátét nagyságú vagy kisebb lesz.

Többször hangsúlyozta, hogy az államot újra kell építeni, új rendszer és elképzelés szerint, csökkenteni a bürokráciát. Felhozta, hogy az állam és az önkormányzatok együtt működösét újra kell gondolni. Azt mondta, hogy az önkormányzatok többsége súlyos pénzügyi gondokkal küzd. Azt mondta az egészségügyet és az iskolák ki szeretnék venni a kezükből, mert ha egy önkormányzat csőd közelébe kerül, akkor az kihat a két említett területre, ami nagyon fontos kérdés, mert érinti a beteg ember és a gyermeküket iskolába járató családokat, és ez is tarthatatlan.

Az IMF és az EU kapcsán, a hiánycél (3,8%) kapcsán azt mondta, hogy ők nem a feletteseink, azt mondta mi pedig nem az alárendeltjeik vagyunk. Azt mondta, tárgyalni fognak velük, a saját javaslataikkal. Azt mondta a normális ember célja a nulla hiány, mert a családi kassza sem működik, ha többet költünk, mint amennyit megkeresünk.

Földmoratórium. Ezt a BBC-munkatársa tette fel. Orbán angolul felelt. A lényege az volt (már amennyit megértettem), hogy külhoniak földvásárlását osztrák és francia modell szerint képzelik el, de a moratórium is fontos, de e kettő két különböző dolog. Brüsszel tárgyalni fognak, de a mi szempontjaik érvényesítése szerint.

Egy kis lopás az idex.hu-ról ennek kapcsán:

"A földvásárlás ügyében különbséget kell tenni a jogi szabályozás és a valós helyzet között. Orbán szerint Ausztriában jogilag semmi sem tiltja a külföldiek földvásárlását, mégis lehetetlen külföldieknek földhöz jutniuk. „Megpróbálom meggyőzni a magyarokat, hogy a földmoratórium fontos, de ezzel párhuzamosan olyan jogi szabályozás kialakítására törekszem, amilyen Ausztriában van. Azaz, a brüsszeli tárgyalásoktól függetlenül új szabályozást alkotunk Magyarországon, de ezzel párhuzamosan megpróbáljuk fenntartani a moratóriumot” – válaszolta Orbán a BBC kérdésére."

Alkotmányozása, választási struktúra: azt mondta ezekhez a kérdésekre egyelőre nem nyúlnak, nem is kerül napirendre. Azt mondta, előbb a gazdasági problémákkal, az egészségügy rendbetételével, a munkanélküliséggel és a közbiztonsággal kell foglalkozni, így ezt későbbre halasztják.

Határon túli magyarok. Az egyik "legpozitívabb" pont a beszédben (számomra).

Nem mondta ki Trianont, de azt mondta, hogy majd kilencven éve egy történelmileg sajátos helyzet állt elő a magyarság számára, hogy milliók rekedtek kívül a határon, és nem arról van szó, hogy oda költöztek, hanem ott őshonosak. Azt mondta, mindenképp ápolni fogja velük a kapcsolatot, és európai normák szerint fog eljárni. Azt mondta, ilyen támogatottsággal egy környező ország kormánya sem rendelkezik (ismét utalás ), és e szerint fognak fellépni. Azt mondta tapintatosan, tárgyalások útján, de nem megengedhető az a hangnem, amit az utóbbi időben megengedtek a környező országokban (gondolom utalás Slotára és a nyelvtörvényre). Azt mondta, ha mi tisztelettel beszülünk velük, akkor ezt mi is elvárjuk tőlük.

Természetesen ez egyrészt "emberfogás", hisz ha a másik fél nem hajlik egyezkedésre, az állami döntéseikbe úgy sem tud beleszólni. Másrészt, hiába hivatkozott az európai kisebbségi normákra, és a különböző kisebbségi "népi" értékeinek védelmére, ha az EU kisebbségi jogok főbiztosa tavaly nem látta problémásnak a törvényt, és az az EU-normáknak megfelelt.

Egy fontos intézkedés, ami az elsők között lesz, hogy törvényileg meg legyen határozva, hogy melyik időponttól kezdődik az új kormány munkája, mert a jelenlegi átmeneti állapot inkább szóbeli-közmegegyezés, mint konkrét jogi szabályozás. Azt mondta ennek alapjait konkrétan le kell fektetni, hogy a választók számára egyértelmű legyen mettől meddig tart a kormányok munkája (a felelősségre utalt).

Volt egy enyhe utalás, hogy az elmúlt nyolc év terheivel és következményeivel szembe kell nézni, de ez az utalás arra vonatkozott, hogy az érdemi munkájukat ez hátráltatja. Egy kicsit leendő kifogások előszelének éreztem.

A kormányai embereiről nem beszélt. Azt mondta nem fogja a köztársasági elnököt félresöpörni, az nem ildomos. Azt mondta, akkor fogja ezt megtenni, ha az elnök úr felkér valakit a kormányzásra, azt mondta Magyarországon ez a menete, a hivatalos menete, és tiszteletlenség lenne. Ő már most kész leülni e kérdésben az elnökkel, de a e tárgykört érintően csak ezek után fog válaszolni.

_______________________________

Összegzés:

Huh, biztos volt, amit kihagytam, kb. egy óra hossza volt a beszéd és kérdések együtt. A beszéld inkább az "új időkről" és a győzelemről szólt, az irányokat inkább a kérdések kapcsán fejtette ki.

Konkrétumokat szinte alig mondott, mint mondtam, inkább csak elképzeléseket. A gazdaság állapotának felmérésén jelenleg már dolgozik Varga Mihály és csapata, de választ még nem kaptunk.

Azt, hogy a FIDESZ nemzeti konzultációkat kezd, arra is utalhat, hogy most kezdi el felmérni, hogy mit kéne tenni, de arra is, hogy kikhez igazodhat, kik lehetnek az esetleges szövetségeseik az elképzeléseikben.

A beszéd során Orbán végig az érett, európai államférfi szerepét "játszotta", akinek elvei, céljai vannak, az igazi reformert, aki a nemzet élére áll, és meg akarja menti azt, a beszédében kiemelte, hogy ő a közjóért fog dolgozni, és azt akarja, hogy a politika és a kormányzás erről szóljon. Új szemlélet kell az embereknek, hogy bízzanak magukban, a felemelkedésben.


A személyes véleményem: Óvatosságra intenék. Mind a diktatúrától félőket, mind a túlzottan elbizakodókat.

Nem tudhatjuk, hogy hogyan alakítja majd át a választási rendszert, de majdnem biztosak lehetünk abban, hogy ezt 2014-ig elvégzi, nekem erős a gyanún, hogy hajlik majd arra, hogy saját pozícióit erősítse - és nem jövök azzal az ostoba érvvel, hogy minden párt ezt csinálná. A saját pozíció megerősítése

Viszont Magyarország nem Fehéroroszország, Ukrajna, Venezuela. Megteheti, hogy megcsinálja, de annak következményei lennének mind nemzetközileg és mind az EU-n belül. Náluk sokkal nagyobb gazdasági és politikai hatalmak (Franciaország, Németország) vannak "befolyással" ránk nézve, nem hagynák, kivéve, ha az ő érdekeikhez passzol.

Nem, nem összeesküvés elmélet, itt riport tavaly márciusból, a német hadsereg, a Bundeswehr magyarországi stratégájával. Ezt TÉNYLEG érdemes elolvasni, főleg annak tükrében, hogy a németet mennyire érdekeltek Magyarország, mint régióbeli állam ügyeiben:

http://index.hu/belfold/2009/03/06/egy_zsenialis_vezer_vezethetne_ki_a_bajbol_a_magyarokat/

[nem linkeli normálisan ]

Nem hiszem, hogy ez a "vezér" Orbán lenne, de német szempont érdekes. A nemzetközi kapcsolati rendszerek tükrében azon fontos lehet az, hogy mit és mennyit engednének meg egy másik államnak...

A túlzottan bizakodónak meg azt mondanám ne felejtsük el a négy évvel ezelőtti ígérethalmazt, azt, hogy bár ők sem tudtak érdemben ellenzékben működni, mert lesöpörték az asztalról a javaslataikat, ne feledjük az üres padsorokat (természetesen a minden párt esetében), a képviselői pénzek esetében a közös nagy egyetértést, a konkrétumok nélküli ekézést, a tavalyi rádióügy kapcsán az egymással szemben álló felek kölcsönös-egymás megsegítését.

Azt se feledjük, hogy MSZP-SZDSZ "országrontása" mögött emlegetett gazdasági csoportok nem csak e két elvtárs mögött állnak. A FIDESZ mögött is ott vannak a saját gazdasági támogatóik, akiknek megvannak a maguk elvárásaik. Azt se feledjük, hogy FIDESZ-ben is ott vannak az elvtársak, csak az érme másik oldalán.

Úgyhogy a megfigyelő álláspontjára állva várom, hogy mit hoz az Orbán Kaganátus.

Vissza