(szerelmes vagyok ebbe a csajba)Fórum » Beszélgetés a játékokról
Mass Effect 3 befejezés - SPOILER!
"de a kedvencem a ME2, ahol az öngyilkos küldetés változatos halálozási rátájával szépen elterelték a figyelmet arról, hogy valójában az egész játék arról szólt, hogy a végén legyakjunk egy elképesztően nevetséges Terminátor-Reaperbébit. Meg hogy gyakorlatilag csak arról dönthettünk, hogy odaadjuk-e TIM-nek a Collector bázist, vagy beintünk neki."
(szerelmes vagyok ebbe a csajba)
(szerelmes vagyok ebbe a csajba)Folyt:
Rengetegen panaszkodnak amiatt, hogy jajj, mi lesz a kvarián/krogan/stb fajjal, hát minek szerveztem be őket, ha nem tudok meg róluk semmit, stb. Szerintem téves ezt az egészet úgy értelmezni, hogy semmilyen döntésünknek nem volt értelme, én úgy látom, hogy a játékban helyenként kőkemény eredménye lett annak, hogy az eddigi három felvonás során mikor hogy döntöttünk.
Hogy a végén a konkrét választási lehetőségeket nem befolyásolták? (Pontosítok: hogy csak számszerűsítve, war assetként befolyásolták a lehetőségek számát?) Nade a Bioware eddig sem arról volt híres, hogy túl sok variációt kínálna a játékai végén, csak általában aránylag logikus volt a sztori, és főleg képes volt megédesíteni a lezárást. Hol egy badass zárójelenettel (DAO koronázás, ME, Kotor, Jade Empire), hol epilógussal (BG2, DAO), de a kedvencem a ME2, ahol az öngyilkos küldetés változatos halálozási rátájával szépen elterelték a figyelmet arról, hogy valójában az egész játék arról szólt, hogy a végén legyakjunk egy elképesztően nevetséges Terminátor-Reaperbébit. Meg hogy gyakorlatilag csak arról dönthettünk, hogy odaadjuk-e TIM-nek a Collector bázist, vagy beintünk neki.
A ME3-nak szerintem két hibája van: egyrészt ellentmondásos, homályos a magyarázat és érthetetlen pár esemény, másrészt hiányzik a befejezést követő mesemesemeskete. Ettől még (ismételten szerintem) nem válik a trilógia Mátrix-szintű katyvasszá.

Szerintem sem folytatják mind a hármat... sajnos.
De jó volt elképzelni.
Képregény formátumú vagy csak szöveges epilógust viszont simán készíthetnének, csak neki kellene ülni.
Nézzük csak a Dragon Age Originst.
DAO SPOILEREK jönnek:
Itt igazából két nagy verzió volt:
a) valaki (Warden, Alistair, Loghain) gyereket csinál Morrigannek, és akkor mindenki életben marad
vagy
b) valaki (Warden, Alistair, Loghain) feláldozza magát az Archdemon elpusztítása során
Ezek az achievementekben négy variációban jelennek meg: A Dark Promise (gyerek), The Ultimate Sacrifice (Warden hal meg), Redeemer ( Loghain hal meg), Warden-Commander (Alistair hal meg).
Ami igazán érdekessé tette a végét, az, hogy volt egy kedélyes koronázási ünnepség (öt uralkodó/uralkodópár verzióval), amely során lezárult a Warden története, majd ezt követően egy tonna epilógust zúdítottak a nyakunkba, amelyek elmesélték, hogy mi lett a következménye egyes döntéseinknek. Melyik néppel/szereplővel mi történt, kit hogyan sikerült tönkretennünk/helyrehoznunk.
Ha most eltekintünk attól, hogy a Guardian léte és céljai eléggé zavarosak, a ME3 befejezése olyan, mintha a DAO története Fort Drakonban véget ért volna.

Hát kétlem, hogy mind 3hoz csinálnának folytatást.
Szóval csak az azelőtti lesz, vagy az egyiket kiválasztják és úgy. (Mint a könyvekben pl. Anderson lett megválasztva tanácstagnak, és Shepard oda adta IM-nek a Collector bázist)
Szóval csak az azelőtti lesz, vagy az egyiket kiválasztják és úgy. (Mint a könyvekben pl. Anderson lett megválasztva tanácstagnak, és Shepard oda adta IM-nek a Collector bázist)Néha az, amit nem teszünk meg, többet számít, mint amit megtehetnénk.
a) A Bioware valóban úgy tervezte, hogy lesz egy "valódi befejezés" DLC, és Shepard az egészet haluzta. Országos botrány kerekedne a dologból. Mert igen, izgalmas lenne végigvinni az egész agymosás-teóriát a trilógián, de akkor ezt még helyben, az alapjátékba beillesztve kellett volna kivitelezni. Így, DLC-formában, ráadásul három ennyire véglegesnek tűnő lezárás után viszont egy nevetséges Dallas-utánérzetet (kösz, Leon) jelentene.
b) Noha nem tervezték, a rajongók haragjának engedelmeskedve hegesztenek egy ilyen befejezést is. Még cikibb, még szánalmasabb szituáció.
Nekem nem jön be ez a "haluzós DLC"-elmélet. Szerintem csak katasztrófához vezethet, még nagyobbhoz, mint ami most van.
Ahogy az már szóba került, annak lenne értelme, hogy az utolsó órákban megalkotott tátongó lyukakat tömjék be, meg ha nagyon-nagyon tökösek, akkor mindhárom befejezéshez alkotnak egy végigjátszható vagy csak képregényszerű "és ez történt később a galaxissal" epilógust. És ha még tökösebbek, akkor pedig alkotnak egy kiegészítő csomagot, olyasmit, mint az Awakening. Kár, hogy ez a formátum kezd teljesen kihalni a DLC-mánia miatt.

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]