Fórum » Nem számítástechnikai témák
Forma 1 2013
Ehhez képest tükörsima nemét győzelem. Szép volt Schumi, szép volt Vettel! Remélem, holnap végre megnyeri az egyéni versenyt is az öreg.
Ezt én sem nagyon értem, bár talán mondott valami olyasmit, hogy idén még biztosan elindul, szóval jövőre már nem 100%. Remélem, nem hagyja abba.
Német-francia döntő lesz, nem előre lefutott párharc, az Ogier-Grosjean páros is jól megy.
Német-francia döntő lesz, nem előre lefutott párharc, az Ogier-Grosjean páros is jól megy.
Meg úgy reklámozza a sport2 hogy "Schumni búcsúvezetése" hát akkor is indult mindig, amikor az F1-ben nem, miért ne indulhatna jövőre is?
Pont erre gondoltam én is, amikor elkezdték, ezért érdemes volt elvinni a világ végére Európából.
Elég sok az üres hely a lelátókon...
Nemsokára (14 óra) kezdődik a Race of Champions, amit a Sport 2 élőben fog közvetíteni. Ma Schumi és Vettel a hatodik közös Nemzetek Kupája győzelemre készül, holnap meg jön a Bajnokok Tornája, tehát az egyéni verseny.
A két német mellett ott lesz a címvédő Ogier, Lorenzo, Doohan, Kristensen vagy éppen Grosjean, tehát jó kis mezőny jött össze. Kár, hogy ütközik a női kézi EB elődöntőjével.
A két német mellett ott lesz a címvédő Ogier, Lorenzo, Doohan, Kristensen vagy éppen Grosjean, tehát jó kis mezőny jött össze. Kár, hogy ütközik a női kézi EB elődöntőjével.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]