Nézzük csak a Bioware szerepjátékait:
BG + kiegészítő (1998-1999)
BG2 + kiegészítő (2000-2001)
NWN + kiegészítők (2002-2003)
KOTOR (2003)
Jade Empire (2005)
ME (2007)
DAO + kiegészítő (2009-2010)
ME2 (2010)
DA2 (2011)
SW:TOR (2011 + a kiegek folyamatosan)
ME3 (2012)
DAI (2014)
Sokan már a Neverwintert is visszaesésnek tartották a BG-sorozathoz képest. Ahogy a nevem is mutatja, azért egész jól elvoltam vele, de azt nem állítom, hogy ma hajlandó lennék ismét előszedni, akkor már ezerszer inkább az Infinity Engine-es játékok.
Úgy látom, hogy a kétezres években kikristályosodott egy sajátos Bioware-stílus, ami harc és fejlesztések terén egy RPG light vonulatot képviselt, de még mindig elég kihívást nyújtott a játékosoknak, és cserébe elképesztően erős sztorikat tett le az asztalra. A KOTOR, az ME de még a (szerintem gyengécskébb) JE is kifejezetten izmos színvonalt hoztak, majd jött a DAO, ami hozzájuk képest jóval magasabbra tette a lécet. Na, ez az, amit azóta sem sikerült megugrani, ehelyett az ME2, ME3 és DA2 egy új, aggasztóbb úton indultak el. (Írom mindezt úgy, hogy nyugodtan a homlokomra tetováltathanám, hogy "Mass Effect buzi vagyok".) Túl sok már bennük a leegyszerűsítés és a hack&slash vonulat, sztori terén pedig a DA2 eléggé katyvaszos, az ME2-ME3 befejezései meg gagyik voltak. Kérdés, hogy mi lesz ennek a folyamatnak a vége. Ubisoft 2?
Na, megyek vissza DA2 DLC-zni, mert így az életben el nem kezdem az Inkvizísönt.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Dragon Age: Inquisition
2003ban a KOTOR már sem olyan volt, mint bármi előtte, ahogyan azóta a többi sem, még a DA
is csak félig meddig, pedig az EA csak 2007ben lépett be a képbe.
is csak félig meddig, pedig az EA csak 2007ben lépett be a képbe.“If you want something you've never had You must be willing to do something you've never done.”
Korábban jó eséllyel olyan crpg-k jelentek meg, amikben mindenki megtalálhatta azt, amit keresett. A két órás, taktikázós csaták rajongói és a magamfajta csak-a-sztori-meg-a-karakterfejlesztés-meg-a-felszerelés-és-a-stronghold jellegű, "oké, állítsuk be a legkönnyebb fokozatot, és ha kell, akkor még arra is küldjünk egy trainert a biztonság kedvéért, viszont ha ahhoz van kedvem, akkor visszaállítom nehezebbre, és megdolgozok az eredményekért" hozzáállású megúszós népek is. Ezeket kérem vissza.
Ez a cég már nem a Bioware, hanem az EA csicskája. Evvan. És biztos vagyok abban, hogy idővel a zseniális történetek is mennek majd a kukába a többi feláldozott fícsör után, ennek már most vannak jelei. (Bár továbbra is imádom az ME3-at, meg a DA2-vel is elvoltam.)
Mindenesetre reménykedek abban, hogy tekintettel az előbb említett eleve elnézőbb hozzáállásomra és a másfajta igényeimre, így is nagyon jót fogok szórakozni ezen a játékon.
Viszont miután oly szépen pofára estem kedden a régiózárral, úgy döntöttem, hogy akkor inkább kezdésnek végigviszem a kimaradt DLC-ket a másodikban, és két fullos mentés viszek majd át a hármasba.
(Az általad és gothmog által felsorolt játékokat pedig már egy ideje feljegyeztem a "jövő évi program" listára.)

Köszi, most olvastam a másik topikban a véleményedet, meg is vettem GoG-on a játékot, holnap kezdem!
Erről (hogy ne csak off legyen) néztem egy videót most az elejéről. Az a fő bajom így első ránézésre, hogy nincs meg benne a fokozatosság. Nem tudom, a topikot olvasók játszottak-e pl. az említett Baldur's Gate-tel, vagy mondjuk az Arcanummal, de volt egy hihetetlenül magával ragadó feelingje annak, hogy az elején egy farkascsapat vagy akár csak egy darab bandita is vért izzadós harcok árán ment csak le, 150-200 órával (és több száz komoly küzdelemmel) később pedig félisteni képességekkel, látványos varázslatokkal és harci képességekkel osztottad az ellent.
A fejlődés érzete megvolt mind vizuális, mind hatékonyság terén. Persze nyilván ebben a játékban is megvan, de már az első percben effektben úszó, látványosan ugrabugráló csúcsharcos benyomását kelti a főhős, akinél családi háttér és megélt múlt helyett azt lehet beállítani, hogy tudjon szexin nézni.
Mindegy, azért pár komolyabb véleményt megvárok én is, aztán ha vannak jelek arra, hogy csak a hozzáállásom miatt látom így ezt a valójában kitűnő és mély szerepjátékot, akkor bepróbálom.
Bár a 2. rész kimaradt, nem tudom, így érdemes-e egyáltalán...

Respect is not given. It's taken.
Erősen OFF (DAI szempontból):
Én a Pillars of Eternity-vel most már nagyon óvatos vagyok (már előrendelhető GOG-on pl., de egyelőre hanyagolom) Megmondom őszintén, akkorát puffantam a Wasteland 2-vel, hogy az csak na! Nem is tudom, mikor csináltam utoljára ilyet, de bizony féltávnál unistalláltam mentésekkel együtt, mert egyszerűen már mazochizmus volt játszani vele, annyira unalmas és semmitmondó a főtörténet/questek, annyira jellegtelenek a párbeszédek és az NPC-k, és annyira monoton volt a játékmenete. Azt hiszem, sokat elárul, ha azt mondom, hogy bár fogalmam sincs a történet alakulásáról/végkifejletéről, de nem is érdekel. Kb. ennyire "jó" a játék.
Mindezt csak azért írom, mert ez a csalódás rányomta a bélyegét most a Pillars of Eternity-vel kapcsolatos gondolataimra is. És most van bennem egy kis aggodalom, hogy vajon nem ugyanazt kapom-e majd? Vagyis egy olyan játékot, ami játékmechanikájában hoz pár jó dolgot a BG/IWD vonalról, csak éppen az érzést és a hangulatot nem tudja átemelni, sőt ezek teljsen hiányozni fognak belőle. Mert a Wasteland 2-nél pont ez történt. Olyan, mint egy Fallout ripp off, ahol a mechanikát nagyjából okés módon átemelték az eredetiből, csak éppen a hangulat, illetve mindaz, ami jó volt az eredetiben, 100%-ban eltűnt valahová menet közben.
Persze remélem, hogy a PoE-nél nem ez lesz a helyzet, de most már úgy vagyok vele, hogy megvárom az első jó néhány játékosi véleményt majd.
Másik dolog, csak nagyon röviden: tavaly valamiért kimaradt nálam, és csak most pótoltam/pótolom éppen, de nagyon tudom ajánlani a Shadowrun Returnst, és a kiegészőtjét a Dragonfallt (állítólag különösen ez utóbbi sikeredett igen erősre, és ugyan még csak a kezdőküldetését toltam végig, de ezt már ebből alátámaszthatom így előzetesen). Ha a Shadowrun Returnst az Original Sinhez hasonlítanám, akkor azt mondanám, hogy itt megvan az a típusú történet (nem világmegmentős, de végig izgalmas, fordulatokat hozó, rejtélyes, nyomozós, mindez élvezetes párbeszédekkel és érezhetően profik által megírva), amit oda is meg kellett volna írni. Persze egyéb téren egyértelműen elmarad azért az OS-től, különösen a környezettel való interaktivitás az, ami közelíti a nullát benne, de mégis baromi jó! Az alapjáték egy végig feszes, üresjárat nélküli bő tucatnyi órát tud ajándékozni az embernek. Amit tényleg ajándéknak fogsz érezni.
OFF vége

Endure. In enduring, grow strong.
+1
Sőt, kb. botránkozva olvasok mindent a játékról. Olvastam, hogy nagyon részletes a karaktergenerálás, belenéztem. Aha, tényleg az, faszán lehet formálni az orrnyerget meg a fülcimpát megint, új-generációs "rpg"-hez híven.
Valahogy nem megy ennek a műfajnak a valódi tömegekhez történő eljuttatása súlyos következmények nélkül. Anno a Bioware az első Dragon Age-et a Baldur's Gate szellemi örököseként emlegette, és bár nem lett az, azért egy rettentő korrekt játékot kaptunk, sok helyen tényleg megidézve a régi nagy elődöt.
Amúgy ez nem igazán egy óda akar lenni a régi szép időkhöz, sokan sajnos beleesnek ebbe a csapdába, és emiatt bármit kapnak, élből lehúzzák. Pl. az Original Sin csatái messze a legélvezetesebbek a műfajban, ha a történet is elérné ezt a szintet, simán minden idők legjobbja lehetett volna. A Pillars of Eternity-nek viszont minden esélye meg is van erre.
De ez a csilli-villi ugrabugra pont olyan meghajlás a tömegek által ömlesztett pénz előtt, mint a trilógiává bővített Hobbit. Nem tudom ezt a gondolatot elengedni, hiába lett esetleg kiváló játék, akkor is csak az elkurvulás szobra marad.

Hm, sosem gondoltam volna még két-három évvel ezelőtt, hogy Bioware játék semmilyen szinten nem fog izgalomba hozni, de a jelek szerint ezt is megértük.
Az Inquisition dolgait nem is nagyon követtem idáig, és hogy őszinte legyek, a megvételét sem tervezem a közeljövőben.
Azonban, így a megjelenése táján azért rápillantottam a kritikákra, és a metacriticen pl. brutális nagy különbséget látok a hivatalos kritikák és az átlag játékosok által adott értékelések között (87 versus 5.5).
Oké, a játékosok sokszor dühből pontoznak, és simán benyomnak egy nullát, ha nagyon kiakadnak valamin, bár az átellenes oldalon is vannak ugyanígy olyanok, akik meg öt perc után szórják a 10 pontot, ha a főcímzene vagy a grafika megtetszett nekik.
Nem egy csalódott játékos egyenesen "lehazugozza" a hivatalos kritikákat is.
Mindenesetre azért kíváncsi leszek az itteni véleményekre! Fokozódik-e a kezdeti lelkesedés, és zseniális játékot rakott le a Bioware, vagy valóban jönnek majd elő azok a negatívumok, amelyeket már jó páran keserűen emlegetnek...

Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]