Tegnap este épp csak leültem egy félórácskára a játék elé, majd éjjel fél kettőkor eszméltem fel, hogy nagyon elment az idő. A körülbelül két és háromnegyed órából két és fél a karakteralkotással telt. Tudom, hogy egy szerepjátékban nem az a lényeg, hogy milyen mélységekig lehet a Sims 7-ből importált szerkesztőben molyolni a főszereplő pofájával, de én akkor is végtelenül élvezem az ilyesmit.
Viszont öt perccel később kukáztam is a nagy nehezen összerakott karaktert, mert mozgásban már a legkevésbé sem tetszett.
A hajfelhozatal is hagy nem kevés kívánnivalót maga után, mondjuk ez már a DAO-ban is probléma volt. Három fő kategóriába sorolható a kínálat:
a) azok a hajak, amelyek egyértelműen csak a férfi karaktereknek szólnak
b) nőies, dús hajzuhatagok, fánk alakú kontyok, hiperdizájnos ábrándos loknik - amikkel úgy fest az inkvizítorom, mintha most jött volna egy Barbie Hercegnőképzőből (igen, kénytelen voltam végigülni pár ilyen rajzfilmet)
c) a nem királylányos, nem férfias frizurákkal meg úgy festett, mint egy elbaszott Tilda Swinton hasonmás, a helyi LGBT közösség oszlopos tagja
Rendben, látom, hogy nem csak én picsogok ezeken.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]