25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Helyzetjelentés



Írd ide hozzászólásod:

Barthezz
Barthezz [53961]
"nincs olyan nap, amikor ugyanakkor feküdnék le, vagy kelnék fel"

+1 Ez engem sem zavart sohasem pont ezért. Szombatról vasárnapra virradóra mindig alszom 11-12 órát, így vasárnap este sokáig ébren vagyok, aztán a hajnali kelés miatt a hét második feléhez közeledve egyre korábban alszom be, van, hogy már fé1 10-kor. A felkelésem időpontja mondjuk hétköznapokon viszonylag állandó, de a hétvége teljesen random ilyen téren.

Amiket pedig szbszig írt, tényleg jogos érvek, viszont azzal nem értek egyet, hogy Spanyolországban lényegében csak a délebbre fekvés miatt sötétedik később. Magyarországon sokat utaztam Zalaegerszeg és Budapest között és azt figyeltem meg, hogy Budapesten majdnem fél órával (kb. 25 perc) előbb besötétedik, mint Egerszegen. Pedig ez szélességi körön mérve kb. 160-180 km mindössze. Mivel az időzónánk keleti végében vagyunk, ilyen léptékben mérve Franciaországban hasonló szélességi körön órákkal később megy csak le a nap. Persze lehetséges, hogy ennek az az ára, hogy még reggel 8-kor is koromsötét van.

Az is tény persze, hogy átlépve más időzónába decemberben az a +1 óra sem sokat segítene, mert 5-re ez esetben is sötét lenne. Szal alapból ilyen tré a földrajzi fekvésünk, hogy a téli hónapokban a nap háromnegyed részében sötét van. És az is tény, hogy a +1 óra révén sem fognak meggyógyulni a depressziósok, mivel rengeteg más, jelentősebb hatással bíró tényező is közrejátszik a kialakulásában.

Ettől függetlenül nekem sokat dobna a hangulatomon a +1 óra, a téli időszakban is aktívabb lennék szabadidős programok terén, mert sötétben már nem nagyon van kedvem semmihez, úgy érzem, vége a napnak. Ezzel pedig sok ember így van.

De teljesen értem az ellene szóló érveket is. A legjobb az lenne, ha uniós szinten törölnék el az óraállítgatást és tartanák meg a nyári időszámítást.
Előzmény:

Vissza