25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

II. Világháborúban fejlesztett fegyverek, félbemaradt eszközök



Írd ide hozzászólásod:

Lacko
Lacko [11509]
Ez a vonal húzás mindig nagyon érdekelt - lévén spanyolos gimnáziumba jártam. Igazából nem értek egyet vele, mert ha a náciknak nem húztak vonalat Magyarországon (sőt, ugye nemhogy a náciknak, de azoknak sem, akik sem a nácikat, sem a komcsikat nem csípték), akkor miért kapják meg ezt az esélyt a komcsik. De az baromira érdekelt, hogy hogyan működik ez Spanyolországban. És nemrég volt a HVG-ben egy cikk erről, hogy ott sem igazán működik. Úgy tűnik, hogy ez a vonalhúzás a 80-as évek elején csak lefolytotta az indulatokat - ami ugye sokkal veszélyesebb dolog - és mostanában meg kezd előtörni ott is, hogy ki volt falangista és ki nem.
Ennek ellenére azt nem tartom jó dolognak - ennél még a vonal húzás is jobb - hogy hirtelen relativizáljuk a bűnöket és kiderül, hogy aki ÁVÓ-sként vagy pufajkásként kínozta az embereket az nem bűnös ellentétben azzal, aki nyilas, vagy SS egyenruhában tette ugyan azt.
Előzmény:

Vissza