25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Jéghidegen az igazi!



Írd ide hozzászólásod:

mgf
mgf [542]
Ebben természetesen teljes mértékben igaza van Eric-nek, én mindössze annyival egészíteném ki a dolgot, hogy ugyan mindenképpen több a semminél ha valamivel "kiszívjuk" a levegőt a házból, azonban az optimális megoldás ha olyan ventilátor is van a gépben ami befelé szívja a levegőt, mert ebben az esetben el lehet érni a levegőáramlást a házban ami mégjobban "kicseréli" a meleg levegőt odabent.

Jómagam is rendesen megszenvedtem a meleggel a nyáron, kezdetben úgy ment a gép, hogy három 8 cm-es ventillátor szívta be elől a levegőt, kettő 8 cm-es pedig hátul szállította ki. (egyéni megfontolásból bátorkodtam így kiépíteni a rendszert, többek között azért, mert elől 3 "férőhely" volt ilyen célra hátul pedig kettő és nagy okosan kitaláltam, hogyha elől "bejön" több, akkor az már csak kislisszol valahol hátul.)

Na ezzel a megoldással sikerült elérni azt a fantasztikus állapotot, hogy a háznak olyan hangja volt mint valami ruszki porszívónak, szinte lehetetlenség volt mellette megmaradni, mert igencsak hangos volt.

Ezek után jött az a megoldás amivel végülis egész nyáron ment a gép, hogy a ház oldalát lekaptam és oldalról "behűtöttem" egy nagy (földön) álló ventillátorral ami aztán fújt befelé mint a szél.

Végülis így sikerült kihúzni az éppen hidegnek semmiképpen nem mondható nyarunkat.
Most, hogy beütött a hideg idő, most valószínűleg úgy fogom üzemeltetni a gépet, hogy az összesen 5 ventillátorból csak kettőt állítok munkába és természetesen a ház oldala vissza lesz téve. Remélhetőleg így már kellőképpen csöndben lesz a cucc, de a nyárral én is megszenvedtem keményen.

Lényeg: Zárt házban vajmi keveset ér egy jó proci ventillátor és egy jó venti a vidkártyán. Ugyanis bent megreked a meleg levegő, majd mivel nem képes semerre távozni a házból ezért értelem szerűen a ventillátorok odabent idővel azzal a meleg levegővel fogják hűteni a processzort és a többi dolgot.

Tehát ha léghűtés mellett marad az ember akkor mindenképpen gondoljon arra, hogy a zárt házból a meleg levegőt valami módon ki kell juttatni, hogy a helyére hidegebb levegő kerülhessen.

Vissza