Megkérnélek, hoyg ne forgasd ki a szavaimat.
Azt gondolom, a DVSC megérdemli bőven a bajnoki címet, a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt a Loki mutatta, csak 2 vereség, az egyik egy irrális talajú pályán (ZTE), az újpestiről most nem ejtenék szót, az egyik meccsről sem.
Az, hogy kiemeltként indulhat, természetesen nem szubjektív indokok alapján, nem is egyéb felmérés alapján van, légy szíves ne nézz hülyének, és demagógnak.
Nem tudom mi történt Erőssel (ugyanis nem mutatták, bár 2x is megnéztem a meccset, te láttad????), de amit kapott biztosan megért volna egy pirosat, de amit Erős megengedett magának, az is megért volna egy pirosat. Tedd a szíwedre te is a kezed, Hanacsak csak azért nem állította ki, mert akkor már tényleg nindent a bíróra lehetett volna fogni. Nekem úgy tűnt, hogy az Újpest nem hitte el, hogy ez nem egy "normális" meccs lesz, és többet megengedhetnek maguknak mint a normál meccseken. Pl megjegyzem, a Loki anno egy szotyis-zacskó bedobásáért pontlevonást kapott, mígnem bíróverésért az UTE most szinte "semmit". Az volt, hogy még jó is a pályaváltás, mert többen beférnek ide.
Nekem az a véleményem, hogy a magyar szurkolásban addig nem lesz rend (függetlenül a csapatoktól) amíg olyan szigort nem vezetnek be, mint anno Angliában. Minek menjen ki az ember, ha a saját szurkolótáborától is félnie kell (1-2 éve pl egy fradista gyerek egy idős embert pofozott meg, a saját szurkolóiból, mert az szólt neki valamiért). Oda mostmár nem kell szögesdrót meg rácsok, hanem emberi körülmények között lehet focimeccsre menni, és nem úgy érzi az ember, mintha egy koncentrációs táborban lenne.
GB GA-P55A-UD4, Core i5 750, 2x4+2x2GB DDR3 1600, Gigabyte HD5870 1GB, 1TB+3x2TB+750GB SATA2 Samsung, Genius5.1HomeTheater, Logitech G5, Samsung P2770HD, Corsair CX400W