A 60. Cannesi Nemzetközi Filmfesztiválon tartott Zodiákus című film premierje óta a filmes városon nemcsak úrrá lett, hanem még mindig tart a sorozatgyilkos-láz. David Fincher már a Hetedikkel bebizonyította, hogy szakértője a témának, ám új rendezése, a Zodiákus (hazai bemutató: június 7.) egészen más: az itt összegyűlt kritikusok egyetértenek benne, hogy ez a mostani thriller mélyebb, feszültebb, különlegesebb lett. És egy ideig nem lesz folytatás.
– A Hetedik után sokat kerestem a következő forgatókönyvet – nyilatkozta a Fesztiválpalotában Fincher –, és csak egy alapszabályom volt: nem szerepelhet benne sorozatgyilkos. Az ügynököm többször is megpróbált meggyőzni, hogy olvassam el a Zodiákus szkriptjét, de én nem voltam hajlandó. Szegény annyit szabadkozott a “sorozatgyilkosos” film miatt, hogy a címét nem is mondta. Pedig amikor megtudtam, hogy a Zodiákusról van szó, rögtön kíváncsibb lettem: hiszen én is San Francisco környékén nőttem fel, és tisztán emlékszem, hogy amikor Zodiákus azzal fenyegetett, gyerekeket fog ölni, néhány hétig egy rendőrautó kísérte az iskolabuszt. Mostantól viszont tényleg szigorúbb leszek: több sorozatgyilkosról nem akarok filmet forgatni.
Cannes a sorozatgyilkosokért rajong
Jó ideig ez Fincher utolsó sorozatgyilkosa.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:46
- Játék kívánságlisták és várólisták [11]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 15:52
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [5]
- 13:09
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [3]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]