A Ubisoft addig üti a vasat, amíg meleg: így immár hivatalosan is bejelentették az Assassin's Creed Brotherhood című új epizódot. Amelyben ezúttal Rómába vezet az utunk, persze kedvenc főhősünk, Ezio segítségével. Az új történet pedig nem véletlenül viseli a "testvériség" alcímet, mivel a világ központjában az eddigieknél is több intrika, korrupció és árulás vár ránk, így egyedül nem boldogulhatunk a Templomosok elleni harcban. Ám ezúttal - ahogy utaltunk rá - mi sem leszünk egyedül, hiszen egy egész testvériségnek parancsolunk, akikkel együttműködve, legyőzhetjük a félelmetes ellenfeleket.
És: a sorozat történetében először nem csak single, hanem multiplayer mókára is számíthatunk, amely során mindenki kiválaszthatja a neki tetsző karaktert, s azt saját fegyverzettel, technikával láthatja el. Utána pedig többféle játékmódban is bizonyíthat - mások ellen.
Az Assassin's Creed Brotherhood a tervek szerint már idén, valamikor az év végén jelenik meg PC-re, Playstation 3-ra és Xbox 360-ra. Bővebben pedig két angol magazin júliusi számában fog bemutatkozni.
Assassin's Creed Brotherhood
A sorozat történetében először multiplayer rész is érkezik az új Assassin's Creedhez.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
Assassin's Creed Brotherhood
Platform:
Kiadó: Ubisoft
Forgalmazó: An-Tec
Megjelenés:
2011. március 18. PC
n/a: PS3, X360
Minimális rendszerigény: Intel Core 2 Duo 1,8 GHz/AMD Athlon X2 64 2,4 GHz, XP: 1,5 GB RAM Vista/Win7: 2 GB RAM, GeForce 7900/Radeon X1950 vagy jobb videokártya 256 MB memóriával, DVD-ROM, 8 GB HDD
Ajánlott konfiguráció: Intel Core 2 Duo E6700 2,6 GHz/AMD Athlon 64 X2 6000+, GeForce 8800 GT/Radeon HD4700 vagy jobb videokártya
HOZZÁSZÓLÁSOK
achungary.web4.hu 2010.06.14. 15:49 [3]
Az E3-on bemutattak egy új trailert, itt megnézhetitek: KATT
AssassinXD 2010.05.15. 19:09 [22]
Remélem a 3. részben nem lesz az a 3 hiba ami a 2. részben is volt:
-Lépcsön fel-le menés
-ember eldobása a válladról és érkezése
-halál utáni rándulás:sick:
-Lépcsön fel-le menés
-ember eldobása a válladról és érkezése
-halál utáni rándulás:sick:
Retee 2010.05.12. 20:35 [1560]
Köszi, tegnap már nem voltam Dome közelben.
Beny12 2010.05.12. 08:09 [6388]
Ugyan csak láttam a játékot, de szerintem úgy ahogy minden olyan játékból, ahol két csapat van egymás ellen. Nem feltétlenül kell követnie a sztorit. Akár lehet fun-multi is, mondjuk egy Capture the Flag, vagy ki tud több ereklyét összeszedni adott idő alatt, miközben le lehet vadászni a másikat.
TcG|Rommel|Hun 2010.05.12. 07:49 [10536]
El nem tudom képzelni, hogy hoznak ki ebből egy értelmes multi-t...
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]

