For Honor
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Mozi

Nem a Cloverfield folytatása lesz a "Super 8"

Spielberg 70-es, 80-as évekbeli UFO-s filmjeit idézi meg JJ Abrams új mozija.

2010.05.18. 11:43 | szerző: Retee | kategória: Mozi

Pár napja került ki a netre a JJ Abrams által írt és rendezett Super 8 című film teaser videója, mely után sokan azt gondolták, hogy egyfajta Cloverfield folytatást kaphatunk az arcunkba. S mivel Abrams nem hajlandó egyelőre részleteket közölni, így ez a teória erősödött, ám néhány apró részlet azóta mégis kiszivárgott róla. Ezek alapján pedig a Super 8-nak semmi köze sincs a Cloverfieldhez, és maga a film sem kézikamerás felvételekkel akarja majd bemutatni az 1979-ben játszódó cselekményt. Abrams elmondta, hogy ezzel a produkcióval a 70-es, 80-as évek kult UFO-s filmjei előtt kíván tisztelegni, és egyúttal megidézni azok hangulatát.
Viszont a Steven Spielberg által is támogatott film forgatása csak idén ősszel indul, a költségvetés pedig várhatóan 45-50 millió dollár közé esik majd, míg a megjelenés 2011-ben esedékes. ■

hozzászólások (11)

Rigida
Rigida 2010.05.18. 16:13
még jó hogy nem te döntesz erről
powerhouse
powerhouse 2010.05.18. 16:15
De most komolyan, annyira fontos, hogy mitől siklott ki a vonat? :D Simán lehet, hogy a beszoruló alkatrészek ledobták a pályáról, ha ennyire kell a fizikai magyarázat.
cygary
cygary 2010.05.18. 16:16
Drágaság... Szerinted ha direkt ráfarol a sínre valaki autóval, teljes gázzal nekimegy a vonatnak akkor az véletlen reflex :D?
powerhouse
powerhouse 2010.05.18. 16:20
a felmentő sereg?
Rigida
Rigida 2010.05.18. 18:02
na erre akartam rávilágítani, a "felmentő seregre"
további hírek

JátszóDome: Sniper Elite 4 - 2. rész

Közel egy órán át folytatódnak kalandjaink San Celini szigetén.

Négy új videón a Horizon: Zero Dawn, amely pontokat is kapott már

Bemutató a világ felfedezéséről, annak lakóiról, a vadászatról és a főhősről, Aloyról.

Square Enix akció a Steamen, Bandai Namco a Humble Store-ban

Ezen a hétvégén a két japán kiadó játékait lehet olcsón begyűjteni.

JátszóDome: videón a Husk első órája

A Twin Peaks és a Silent Hill hangulatát ígérték a fejlesztők.

Tom Clancy’s Ghost Recon: Wildlands gépigény és nyílt béta

Jövő hétvégén tartja a nyílt bétát a Ubisoft, amelyhez részletes gépigényt is mellékeltek.