Nagyon remélem, hogy ez nem csak egy mézesmadzag, amit elhúznak az orrunk előtt, aztán nem lesz belőle semmi, de egyelőre azért kezeljétek a dolgot "mi lenne, ha" módjára. Emlékeztek még a Planescape: Tormentre? Már hogy ne emlékeznétek, hiszen a világ egyik legjobb szerepjátékáról van szó, ahol a hangsúlyt az akció helyett inkább a karakterek lelki világa, valamint az NPC-kkel való kommunikáció és maga a sztori kapta.
"Egy jobb megközelítés lehet a D&D rendszer elhagyása" - közölte a Gamesindustry Internationallel Avellone, "és megnézni, hogy meg tudjuk-e csinálni, amit a Fallout csinált, mely a Wasteland szellemi örökösévé vált."
Tehát továbbra is megmaradna az alap koncepció, a síkok közti utazás, de úgy néz ki, a harc és akció háttérbe szorításával a D&D rendszer csak az élmény útjába állt. Ami azt illeti, úgy néz ki, hogy Avellone már most sok időt töltött el azzal, hogy gondolkozzon a folytatáson, vagy valami hasonlón, mely közelebb áll a Tormenthez mint magához a Planescape világhoz. Azonban, mint tudjuk, az Obsidian keményen el van foglalva a South Park RPG hegesztésével, így egyelőre biztos nem számíthatunk semmi konkrét bejelentésre.
Planescape: Torment folytatást a Kickstarterre!
Chris Avellone valami ilyesmit forgat a fejében.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Planescape: Torment
Platform:
Fejlesztő: Black Isle Studios
Kiadó: Interplay
Forgalmazó: Ecobit Rt.
Minimális rendszerigény: Pentium MMX 200, 32 MB RAM, 4xCD-ROM
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. MindsEye teszt – Adtunk majd’ egy évet, hogy összeszedje magát a játék, most megnéztük, mit tud
- 2. A VR történetének egyik legcukibb játéka kilép a virtuális valóságból, nyáron jön a Moss: The Forgotten Relic
- 3. Tizennégy játékkal bővül a következő két hétben az XBOX Game Pass kínálata
- 4. Dark fantasy shooteren dolgoznak a Hatred alkotói, a Nailcrown nem kevésbé lesz véres és brutális
- 5. Megjelent a legújabb ultrarealisztikus shooter, de a Better Than Dead sem fogja megváltani a világot
Legfrissebb fórumtémák
- 17:18
- Christopher Nolan [85]
- 13:46
- Skulls and Bones [5]
- 13:24
- Warhammer 40,000 [315]
- 11:28
- Versenyszimulátorok [53]
- 10:10
- Warhammer 40,000: Mechanicus II [6]
- 18:22
- Aphelion teszt – A Don’t Nod visszatért a gyökerekhez, és újra dobott egy sci-fi kalandot [hozzászólások] [1]
- 14:54
- Elhunyt... [2778]
- 14:41
- Játékhírek a szerkesztők figyelmébe [1522]
- 11:10
- Diablo IV [480]
- 10:49
- GG - GameGuess játék [977]
