Mindig nagy örömömre szolgál olyan játékokról beszámolni, mely kizárólag a PC platformra érkezik, s a Star Citizen egyike ezen ritka példányoknak. Tovább tetézi a helyzetet az is, hogy ezt a remekül festő űrhajó szimulátort maga Chris Roberts álmodta meg. Az a Chris Roberts, akinek játékórák ezreit köszönhetjük a Wing Commander sorozatnak hála.
Kell ennél több? Végre egy űrhajó szimulátor érkezik, melyet a nagyobb kiadók már nem mernek bevállalni, ráadásul egy igazi űrhajó veterán dolgozik a programon, ami nem mellesleg a videóból is kitűnik, hogy gyönyörűen néz ki és olyan hangulat bombát robbant a monitorokon, hogy minden száj tátva marad.
Azt le kell még szögeznünk, hogy a Star Citizen nem a Wing Commander 6 lesz, sem a Privateer folytatása, sem pedig a Freelancer 2. Ez egy teljesen különálló játék, melyen természetesen érződik a mester munkássága, bárhova is nézünk. A játék egy összeomló galaktikus birodalomban zajlik majd, ahol hatalmas online csatákban vehetünk részt. Mivel a galaxis háborúban áll, nem sok biztonságos helyet találhatunk majd. Bárkinek odapörkölhetünk, aki számunkra nem szimpatikus, és úgy gondoljuk, hogy győzelemre vihetjük hajónkat. Az egész csata a játékos képességeire épül, el is felejthetjük a megszokott MMO-s szintrendszert.
Ez pedig még csak a kezdet, hiszen ha Chris mindent bele tud tenni a játékba, amit tervez, akkor akár saját univerzumunkat is elkészíthetjük majd, nem beszélve a testreszabható, teljesen egyedi hajókról, melyeket akár árulhatunk is a többi játékosnak.
Egyelőre a játék magánemberek finanszírozása által készül, de ahogy sejteni lehet, lesz itt közösségi jótékonykodás is, melyet nem a Kickstarteren keresztül visznek majd véghez, hanem egy egészen érdekes ötlet vezérli. Az ötlet pedig nem más, mint az, hogy rendeld elő a saját hajódat, természetesen valódi pénzért. Kíváncsi leszek, mennyi lesz a minimum összeg, melyet fel kell ajánlani egy hajóért cserébe.
Ha többet akartok megtudni, mindenképp keressétek fel a hivatalos honlapot, ahol egy teljes hosszúságú cinematic trailer és még sok érdekes információ vár rátok!
Bemutatkozik a Star Citizen
Egy ízig-vérig PC-re íródó űrhajó szimulátort takar a cím, melyet maga a Wing Commander atyja felügyel.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Star Citizen
Platform:
Fejlesztő: Cloud Imperium Games
Kiadó: Cloud Imperium Games
Megjelenés: 2015.
HOZZÁSZÓLÁSOK
Playbahnosh 2012.10.12. 14:26 [482]
Kicsorgott az összes nyálam! Én, mint ősrégi Freelancer és X-széria rajongó, nagy várom. Ülve. Tűkön.
Drukala 2012.10.11. 18:49 [559]
Éljen a PC :D
Tyű, nem semmi, rég nem láttam ízelítőt ami ennyire megfogott, bár az is igaz, hogy a Bridge Commander óta várok egy űrhajó szimulátorra. Mindenképpen követni fogom a játékkal kapcsolatos fejleményeket, nagyon ígéretes.
Tyű, nem semmi, rég nem láttam ízelítőt ami ennyire megfogott, bár az is igaz, hogy a Bridge Commander óta várok egy űrhajó szimulátorra. Mindenképpen követni fogom a játékkal kapcsolatos fejleményeket, nagyon ígéretes.
draftbeer 2012.10.11. 14:16 [15]
Chris Roberts, huh, na ez várós lesz.
:>
:>
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Jövőre visszatér a gyökerekhez a 47-es ügynök, készül a Hitman Classic Trilogy Remastered
Legfrissebb fórumtémák
- 19:22
- Játék kívánságlisták és várólisták [13]
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]