Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Üzleti

A Microsofttól a Zyngához igazolt ügyvezetőnek Don Mattrick

Két hete még az Xbox One-nal kapcsolatos módosításokat jelentette be, jövő héttől már a FarmVille-t fejlesztő céget vezeti.

2013.07.02. 10:24 | szerző: Dino | kategória: Üzleti

A Microsoft interaktív szórakoztatási üzletágának elnökeként májusban még Don Mattrick jelentette be a cég legújabb konzolját, az Xbox One-t, alig két héttel ezelőtt pedig tőle származott a hivatalos közlemény, amelyből kiderült, hogy számos fontos dologban változtattak a géphez kapcsolódóan, a most érkezett hírek szerint új vizekre evez a játékipari veterán. Az új munkahelye pedig a FarmVille és más online játékokat fejlesztő Zynga lesz, ahol jövő héttől ügyvezető igazgatóként kezdi meg tevékenységét.
Mattrick 17 évesen alapította meg a Distinctive Software céget, amelynek egyik legismertebb játéka a szériát elindító, 1987-es Test Drive volt. A csapatot 1991-ben felvásárolta az Electronic Arts, és utána EA Canada néven folytatták ténykedésüket. Don Mattrick aztán átkerült az EA munkatársának, és olyan neves szériák megalapozásában segédkezett, mint a The Sims vagy a Need for Speed. 2006-os távozásakor az EA fejlesztőstúdióinak munkáját felügyelte. 2007 februárjától aztán a Microsofthoz igazolt, külső tanácsadóként kezdve, majd 2010-től lett elnöke az interaktív szórakoztatási részleg vezetője.
A Microsoftnál egyelőre úgy néz ki, nem lesz utódja Mattricknek, Steve Ballmer, a cég ügyvezetője - aki munkatársainak írt körlevélben méltatta Don munkáját - lesz a felettese az eddig Mattrick alá beosztott vezetőknek. ■

hozzászólások (5)

Yourmom
Yourmom 2013.07.04. 18:54
Faszinak mostmar van egy vadonat uj helye amit elbaszhat, remek!:D
-T0ng-
-T0ng- 2013.07.04. 18:57
Majd ha valaki nem akar havidíjat fizetni a Zynga játékokért azt mondja: "Van azoknak is egy alternatívánk, akik nem akarnak fizetni a termékeinkért...úgy hívják malmozás."

:D Kéne egy listát csinálni a játékvilág igazi rossz arcairól. Kíváncsi vagyok Mattrick előzné e Bobby Kotick-ot:D
Yourmom
Yourmom 2013.07.06. 22:40
Vagy ha nem jelentkezel fel a farmodra minden 24 oraba, akkor a farmod darabokra fog robbani!xD
gregmerch
gregmerch 2013.07.07. 08:56
Szerintem ez nem is annyira átigazolás lehetett, mint inkább az E3-as fiaskó utáni "ezt a posztot tudjuk neked felajánlani, máshol" jellegű kényszerhelyzet.

Csúnya dolgokat mondott ez az ipse (vagy önhatalmúlag, de inkább fölső nyomásra), amivel szerte a világon számos felhasználó haragját kivívta, ami durván meg is mutatkozott a hsz-okban és az előrendelési mutatókban. Az lehetett az utolsó csepp, amikor már a nemzeti ikonként számon tartott USA haderő is beszólt a sok megszorítás miatt. Akkor már nem kellet nagy jóstehetség ahhozz, hogy tudjuk: a MS vissza fog táncolni, és engedni fog, különben durván alul marad az egyébként kiélezett versenyben. Ha elveszítik a felhasználóik jelentős részét, akkor nehezen fogják őket visszaszerezni, és lehet végleg alul maradnak a Sonyval szemben (de lehet a Nintendo is felülemelkedne rajtuk). Szóval visszatánc megvolt, és az addigi karmester is távozott, véletlen egybeesésként. Mert ugye egy olyan figura, aki ennyire kivívta a nép haragját, nem azonosulhat többé a piacra dobandó új csúcstermékkel. S lám, a kedélyek lenyugodtak, előrendelések nőttek, a galád csóka félre lett állítva, úgyhogy mindenki happy és a MS is kivédte a piaci csődöt. Valahogy így lehetett.

Szerintem...
Yourmom
Yourmom 2013.07.08. 19:28
Teljesen egyet ertek veled, de en elveszitettem minden bizalmamat a Microsoftban. Ha ilyen dolgokat kepesek voltak megcsinalni csak hogy megfejeljenek minket megegyszer ki tudja miket fognak csinalni kesobb, mert ha nem ez, valami masal fognak elo rukkolni. Meg azt is birom amikor vissza valtoztatak a birtoklasi jogokat hasonlora mint az xbox 360 ban, egyben elvettek a family share plant is. Amolyan "Nem csinalhatjuk azt amit akarunk? Bazdmeg akkor ti meg nem kaptok family share plant hahahaha"
további hírek

Várható megjelenések - 2017. március

Beér-e a Tom Clancy’s Ghost Recon Wildlands? És a Mass Effect: Andromeda beváltja a rajongói elvárásokat?

Augusztusban jön a Middle Earth: Shadow of War

Folytatást kap a Shadow of Mordor.

Aranylemezen a Mass Effect: Andromeda

Véget ért a fejlesztés, már csak egy hónap a premierig.

JátszóDome: The Videokid - a Paperboy szellemi örököse

Video egy kis Commodore 64-es visszatekintéssel.

JátszóDome: Shadow Tactics - Blades of the Shogun #11

Leszámoltunk Kage Sama egyik első emberével.