26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Total War: Attila pontszámok

Megérkeztek az első beszámolók a legújabb Total War játékról.

Írta: GeryG 35 hozzászólás

Még néhány nap és megjelenik a The Creative Assembly legújabb stratégiája, a Total War: Attila. A számunkra különösen kedves témát feldolgozó alkotásról a külföldi sajtó már elmondhatta a véleményét, amelyet pontszámok is kísérnek. Íme az első értékelések:

A Total War: Attila tehát a pontszámok alapján hozza a sorozattól elvárható színvonalat és a rajongók biztosan kellemes órákat töltenek majd vele. Erre már nem is kell sokat várniuk, a premierre ugyanis napokon belül, február 17-én sor kerül.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Total War: Attila

Platform:

Fejlesztő: Creative Assembly

Kiadó: Sega

Megjelenés: 2015. február 17.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Baracklekvár
Baracklekvár [1768]
Hát, ha kicsit filozofikusabban - ha úgy tetszik, cinikusabban - nézzük ugyanazt a tükröt, úgy elmondható, hogy a történelmet leginkább közhelyekkel írják. Akció és reakció, egyik dolog követte a másikat - az összes olyan közhely és frázis elsüthető, amivel az utókor magyarázza felmenői cselekedeteit.

Az elmúlt tíz év arról szólt, hogy 'én mindenkivel jó viszont szeretnék ápolni, s csak önvédelemből nyúlok fegyverhez'. És a vége mégis az a helyzet lett, mint amikor a mániákus őrült a bíróság előtt széttárt karokkal értetlenkedik, hogy ő csak önvédelemből irtotta ki a falu felét.

A család, nemzetség, törzs - és szövetségesek - védelme okán végül kifosztottam, majd felégettem Rómát, s nemzetek sorsát pecsételtem meg; jobb esetben boldog adófizetők, rossz esetben földönfutók, legrosszabb esetben azok sem. Racionalizálás és polkorretség nyelvén ez úgy hangzik, hogy "népek olvasztótégelye". Római és barbár törzsek tűntek el, váltak elfelejtett lábjegyzetté a - közhely - történelem viharában.

Nem a humanizmus dominál ebben a korban.

A Pireneusok két oldala megérdemel azért egy méltató szót. Szemérmes kifejezéssel élve ők az erkölcsi győztesek, mert vitéz ellenállást tanúsítottak, s a sikerrel megszállt népek behódolása is kicsit zötyögős arrafelé.

A kipusztított városok-civilizációk pótlása hatalmas feladat. Galliát még mindig nem tudtam újra benépesíteni, a világ összes pénze is kevés - különösen, ha az ember 3-4 néppel folyamatos háborút vív és a front épp azon a vidéken van.

Birodalmam ez után a rettegett tíz év után kiterjedt Skandináviától a Pireneusokig, az Orkney-szigetektől az Adriai-tenger csúcsáig, s a kelta végtelen zöldtől egész a Visztuláig.

A féltucatnyi "örökellenségből" már csak Makedónia jelent komolyabb tényezőt, meglátjuk, kibírják-e anélkül, hogy kihúznák a gyufát. Kétséges...




Hogy kicsit kilépjek a történetből - lassan ez a hadjárat a végéhez közeledik. Bár van még bőven mit kutatni, van mit bőven építeni, s mindig van valami teendő a belpolitikában, mégis elmondható, hogy lassan kezd rutinná válni a birodalom kormányzása. Olyan elsöprő fölényben vagyok a többi néphez képest, hogy kezd kicsit irracionálissá válni a helyzet, amikor ezek a mazsola népek úgy döntenek esetenként, hogy márpedig az én területemre jönnek fosztogatni, s megtámadnak engem. Annyira nagy a szakadék már köztem és a legtöbb nép között, hogy annak játékbeli kezelése már túlmutat a racionalitáson. Csak az a két nép van velem jóban, akivel már a kezdetektől együtt harcolok - a többiek szinte mind gyűlölnek, s csak egy hajszál választja el őket a háborútól. Néha némelyik átlépi a vonalat, s azt elpusztítom.
Ez a konok ellenségesség már életszerűtlen, még akkor is, ha birodalmam mérete és pogány mivolta nyilvánvalóan mély kulturális szakadékot jelent a meg nem szállt déli-afrikai területekkel szemben.

Hogy kicsit kézenfekvően érzékeltessem a helyzetet: Tegyük fel, hogy a hitleri Németország, vagy a Szovjetunió megszállja a világ gazdagabbik felét úgy, hogy nincs egységes és jelentős ellenpólus; s a maradékon sok-sok gyenge, egymással is marakodó piciny nép szoroskodik. S bár a nagyhatalom próbál mindegyikkel jóban lenni, kereskedni, megnemtámadási szerződést kötni, a kicsik ezt szinte egyöntetűen mereven elutasítják, s némelyik néha magányosan meg is támadja a nagy szörnyeteget. Annak ellenére, hogy e kereskedelem lehetne az a bevételi forrás, mely egyik-másik kis törzset felemeli. Ez vagy a fanatikusan idealista mártíromság, vagy egyszerűen csak irracionális viselkedés - s szerintem ez a fajta irracionalitás jelent meg a játékban mostanra.
Lehet mélyen tisztelni az elvhűséget, de szerintem államfők számára a pragmatikus hozzáállás gyümölcsözőbb.
Pras
Pras [5487]
Pár képet is szúrhatsz be az ütközetekről, térképről, hangulatról, miegymás. :) (Csak rá kell tenyerelni F12-re, és a Steam lopja a képeket)

Amúgy nem tudom, tudatos-e, de gyakorlatilag krónikát írsz, ami nagyon tetszik. :) Jó tíz évvel ezelőtt így hívtuk azt, amikor készítettünk egy-egy honlapot a kampányunknak, és rendszeresen frissítve (ahogy haladt a játék), képekkel gazdagon illusztrálva leírtuk a sztorit. Jó volt, mert "fékezett" is a játékon, meg duplán éltük át.
Ma már sajnos a krónikám - anno a Barbarian Invasion-nel Keletrómáról írtam egyet - csak a Wayback Machine-nel elérhető képek nélkül. Mindenesetre, azért is becsületbeli ügyem most itt is Keletrómát vinni. :D
Baracklekvár
Baracklekvár [1768]
Még mindig csak az Úr 440. évének végét tapossuk.

Mondják közhelyesen, hogy a történelmet vérrel írják. Nem, barátaim, nem így van.
Tűzzel.

Az emberi jellem gyarló. Kicsinyes, irigy, számító, s mindezek által kegyetlen, agresszív és gonosz. Barátai és felebarátai ellen fordul, amint lehetőséget lát, hogy elvegye azt, amiről úgy gondolja, hogy jár neki; vagy egyszerűen úgy gondolja, hogy megszerezhetni.

Ott hagytuk abba történelemkönyvünk lapozását, hogy alig hogy a hunok elmenekültek területeinkről, a makedónok megtámadták a békés dolgozó geat népet. És ez most nem 20. századi szófordulat, hanem ténylegesen épp egy nagy újjáépítés kötötte le erőforrásait. Ami támadás kellemetlen, de végső soron nem váratlan esemény volt. A váratlan az volt, amikor a nyugatrómai birodalom maradékát jelentő szeparatisták és a VII. légió veteránjainak népe (Septimania) is megtámadott, ezáltal egy háromezer kilométer hosszú frontvonalra kényszerítve seregeimet. Ha ez egyáltalán lehetséges, nehezebb helyzet előtt álltam, mint Attila idején.

Egy-két védtelen tartomány rajtaütésszerű elfoglalása után éppen csak feltartóztatható ellenállásba ütköztem, mely nem történelmet megváltoztató ütközetekbe, hanem inkább hónapokig-évekig tartó sakkjátszmába kényszerített. Hogy mindig és mindenhol pont egy kicsivel nagyobb hadsereggel tudjak felállni, mint amennyivel a folyamatosan átcsoportosuló ellenség megjelent. Valójában egy igazán nagy csatát sem vívtam, mégis nagyobb veszélyben volt a birodalmam, mint valaha. Mindezt éhínség, járványok, elégedetlenkedők és lassan kimerülő kincstár csak súlyosbította.

Kettős érzelem munkált bennem. Egyfelől az óvatos sakkjátékos, ki minden lépését óvatosan megrágja és megfontolja, másfelől a sértettség érzése, hogy ellenségeim ily hamar elárulták a barátságom; s ez utóbbi őrült Néróvá változtatott. Nem tudtak minden hágót őrizni ellenségeim, így egyetlen hadsereget odaküldtem, ahova nem várták - a hátországukba.

A mai Kolozsvártól Milánóig lángolt Európa. Kő kövön nem maradt, csak üszkös árnyak és szélben szálló hamufelhő. Nem érdekelt területgyarapodás, nem érdekelt fosztogatás. Aki ellenem támad, annak minden saját ütése is jobban fájjon önmagának, mint nekem!

Mielőtt Rómát is felgyújtottam volna (a kapuk előtt álltam már), a 'rómaiak' békét kértek - s meg is kapták. Na nem barátságból - azt rég eljátszották már - hanem mert épp ezt akartam elérni. S az így magukra hagyott makedónok már egy gyors katonai vereség után jobbnak látták makedónosan távozni országomból.

A békét mindig fegyverekkel vívják. S e pillanatnyi béke alatt most szó szerint lehet rendezni a sorokat. Persze nem igazi, őszinte béke, csak mint ahogy a közmondás tartja: a béke az, amikor nagyobb botod van, mint a szomszédodnak..

Mondják közhelyesen, hogy a történelmet vérrel írják. Nem, barátaim, nem így van.
Tűzzel.
Baracklekvár
Baracklekvár [1768]
Eltelt pár év.

Ha úgy tetszik, a sötét középkor épp bekopogott, hiszen a nyugatrómai birodalom bukásán túl vagyunk - de mégsem érzem középkornak, egyfajta reneszánsz inkább a pillanat.

Népem jelentős befektetéseket eszközöl a határvidéken leégett városok-tartományok újjáépítése céljából. Európa szó szerint sokadvirágzását éri, köszönhetően a viszonylagos békének és a gazdasági fellendülésnek.

A béke - mint mondottam - viszonylagos. Attila bukása nem jelentette egyben azt, hogy a hun seregek nyomtalanul eltűntek. Korántsem. Hunor és Magor vette át a seregek vezetését, s meg is leptek, súlyos vereséget szenvedtem tőlük 435 tájt. Végül azonban felülkerekedtem rajtuk, s már messze járnak - fület-farkat behúzva menekültek el a keleti sztyeppék felé; a csodaszarvast megsütöttük.

Ahogy a nagy veszedelem tovaszállt, egyből kezdődik az áskálódás. Európa összes népével próbáltam jóban lenni - kereskedelmi- és házassági szerződések köttettek, s nem engedtem a cselszövéseknek, nem léptem önként háborúba senki ellen. A háborúhoz három dolog kell - pénz, pénz és pénz; de én ezt most újjáépítésre akartam fordítani.
Hát, ember tervez, a makedónok meg felrúgták a hunok támadása elején köttetett tűzszünetet, s kiásták a csatabárdot.

De ezt nem tudom, mire vélni. Mert seregeik azok nincsenek. Legalábbis nem mifelénk. Így azonnal támadólag léptem fel, egy tartományt rohammal bevettem. A széles újjáépítési program okán seregeim részben elszórtan és létszámban nem feltöltötten állnak, így kíváncsian, de némi aggodalommal is várom a folytatást.
Reneszánsz, vagy sötét középkor?
xyzw
xyzw [755]
Folytasd, elég jó stílusban nyomod :-). Tegnap végre én is kipróbáltam, elkezdtem egy frank kampányt. A sok kisebb-nagyobb változtatás miatt részleteiben és főleg az összképet tekintve sokkal jobb játék, mint a Rome 2. Azt valahogy még az Emperor Edition-nel sincs nagy késztetésem elindítani. Az AI olyan szinten pozitívan lepett meg az Attila-nál, hogy csak néztem. Pl ostromlok egy települést. Az AI hajón hoz egy felmentő sereget+ szárazföldön egy másikat, így három sereget összevonva próbálja feltörni az ostromzárat. A régi TW-s probléma, a passzív kampány AI úgy tűnik megoldódott. Jó értelemben nehezebb lett ellene.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (35 db)