28 éve Veletek – 1998– PC Dome / 2012– PlayDome

Játékhírek

Befutott az első Outlast II teaser

"Az Outlast II próbára fogja tenni a hitünket és olyan helyre kalauzol, ahol az őrület tűnik az egyetlen ésszerű viselkedésnek.”

Írta: GeryG 1 hozzászólás

Az Outlast a menekülős túlélőhorrorok koronázatlan királya, amellyel a Red Barrels stúdió megmutatta, hogy kis csapattal is lehet nagyot alkotni. Az Outlast II-t bő egy évvel ezelőtt jelentették be, de egészen máig semmit sem lehetett tudni róla – igaz, már a bejelentéskor is jelezték, hogy nem fognak kapkodni. Ma viszont megérkezett a játék első kedvcsinálója, amely egyelőre leginkább hangulatkeltésre szolgál.
„Egy vita sohasem fekete vagy fehér. De amint elült a vihar, a győztes eldöntheti, hogy kinek volt igaza és kinek nem. Ki a jó és ki a rossz. Az emberi természet az extrém erőszak és romlottság felé taszít minket, amit aztán isteni sugallattal és a paradicsom eljövetelével igazolunk. A horror a kétségbeesésből és a vak hitből születik. Az Outlast II próbára fogja tenni a hitünket és olyan helyre kalauzol, ahol az őrület tűnik az egyetlen ésszerű viselkedésnek.” – magyarázta Philippe Morin, a Red Barrels társalapítója.
A fejlesztők egyelőre nem sokat árultak el a játékról, de azt már biztosra vehetjük, hogy a Mount Massive Asylum után egy vadonatúj helyszín vár ránk új főhőssel. Lesznek persze ismerős elemek, ilyen a videóban is látható éjjellátó kamera, amely már az első részben is a leghasznosabb segítségünk volt.
A játékot egy évvel ezelőtt jelentették be, de a jelek szerint még legalább ennyi időre szükségük van, hogy be is fejezzék. Az Outlast II jelen állás szerint valamikor 2016 őszén jelenhet meg. Hogy milyen platformokra, egyelőre kérdéses.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Outlast 2

Platform:

Fejlesztő: Red Barrels

Kiadó: Red Barrels

Megjelenés: 2017. április 25.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Dilizs
Dilizs [3315]
Kell, kell, kell!!!!! Most! :)...kár, hogy messze van még... :(
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)