Sokak számára – köztük nekem is – az Outlast a túlélőhorrorok koronázatlan királya. A Red Barrels csapata már gőzerővel dolgozik a folytatáson, ám eddig csak hangulatkeltő videókat láthattunk az Outlast II-ből. Mostanáig.
Tegnap bukkant fel a világhálón az alábbi négy és fél perces video, amely egy kukoricamezőn játszódik. A videón karakterünk egy csapatnyi titokzatos idegen elől menekül és bujkál, akik az éjszaka sötétjében zseblámpáikkal próbálják őt becserkészni, miközben kántálnak. Azt már az eddigi jelekből is sejteni lehetett, hogy az új játékban valamilyen szekta körül bonyolódik majd a történet, ez most újabb bizonyítékot nyert. A játékból természetesen nem maradhat ki az éjjellátó kamera, amely most is nagy segítség lesz, ahogy a környezetünkre is érdemes lesz odafigyelni, hiszen bárhol elbújhatunk az itatóvályútól kezdve a kimustrált hordókig. Ha pedig ránk bukkannak, marad a kétségbeesett menekülés.
Az Outlast II legalább annyira ígéretesen fest, ahogy az első része tette annak idején. A premierre a tervek szerint valamikor idén ősszel kerül sor. Reméljük, nem csúszik (sokat) a játék…
Outlast II - találtkamerás felvétel a kukoricásból
Megérkezett a játék első igazi játékmenet-bemutatója.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]