Ahogy azt a Telltale Games kalandjátékai esetében már megszokhattuk, a történetek általában öt epizódból álló szezonokon keresztül bontakoznak ki. A stúdió ugyanezt a sémát követte a Minecraft: Story Mode esetében is, amelynek egyes fejezetei 2015 októberétől idén márciusig bezárólag jelentek meg. A fejlesztők korábban már jelezték, hogy az ötrészes első szezonnal nem ér véget a történet, ugyanis DLC-k formájában további felvonásokkal szeretnék azt kibővíteni. Ezek közül az első az A Portal to Mystery címet kapta és a minap pontos megjelenési dátumot kapott. Eszerint a hatodik fejezet június 7-én fog megjelenni PC-re és Macre, PlayStation 4-re és 3-ra, Xbox One-ra és 360-ra, valamint iOS-re és Androidra.
Az új rész egyik érdekessége, hogy a Minecraft-közösség néhány ismert tagja is felbukkan majd benne, akik mind saját Minecraft-karakterüket fogják alakítani. Így találkozhatunk majd Stampy Cattel (Joseph Garrett), Stacy Playsszel (Stacy Hinojosa), DanTDM-mel (Dan Middleton) és CaptainSparklezzel (Jordan Maron) is. Ők az alábbi videóban mutatkoznak be.
Dátumot kapott a Minecraft: Story Mode hatodik fejezete
A Portal to Mystery címmel érkezik hamarosan a kalandjáték első extra felvonása.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
Minecraft: Story Mode - A Telltale Games Series
Fejlesztő: Telltale Games (2004-2018.)
Kiadó: Telltale Games (2004-2018.)
Megjelenés:
2015. október 13. PC
n/a: Mac, PS3, PSV, PS4, X360, X1, WiiU, iOS, Android
Minimális rendszerigény: Core 2 Duo 2 GHz vagy hasonló processzor, 3 GB RAM, ATI/NVIDIA videokártya 512 MB memóriával, 3 GB HDD, Windows XP SP3
HOZZÁSZÓLÁSOK
Még nincs hozzászólás, légy Te az első!
Legnépszerűbb cikkek
- 1. A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot
- 2. Várható megjelenések – 2026. június
- 3. Bő húszperces játékmenet-bemutatóval robbant be a köztudatba a God of War Laufey a State of Playen
- 4. Bemutatkozott a Clutch, az egykori Forza-fejlesztők új játéka, amely jövő tavasszal jelenhet meg
- 5. Megvan, mikor kap próbarepüléshez felszállási engedélyt a fura című Korea. IL-2 Series korai változata
Legfrissebb fórumtémák
- 12:35
- Az összes ikonikus hollywoodi szuperjárgány benne lesz a State of Playen bejelentett Stuntman: Hollywoodban [hozzászólások] [4]
- 11:42
- A Tomb Raider: Legacy of Atlantis a State of Playen kapott új előzetest és abban pontos premierdátumot [hozzászólások] [6]
- 11:03
- Játék kívánságlisták és várólisták [12]
- 18:23
- A Resident Evil Veronica nyitotta meg az idei Summer Game Festet [hozzászólások] [1]
- 11:55
- Világkörüli kocsmabirodalom magyar fejlesztőtől: készül a Busy Bar: World Tour [hozzászólások] [8]
- 12:29
- boldog születésnapot nekem!:) [4012]
- 11:32
- Szét*** az ideg [5483]
- 22:02
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1595]
- 21:15
- Ki van fent legtovább? [31520]
- 11:45
- Combat Mission 2: Barbarossa to Berlin (Ismertető) [3]