Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Játék

Need for Speed Payback

Need for Speed Payback pontszámok

Nem mindegyik kritika hízelgő, sőt…

2017.11.07. 21:29 | szerző: GeryG | kategória: Játék

Napokon belül a boltok polcaira kerül a Ghost Games idei autós játéka, a Need for Speed Payback. A sorozat már régen nem tündököl egykori fényében és ezen a 2015-ös reboot is csak keveset tudott javítani. A soron következő epizód először idén tavasszal hallatott magáról, majd a nyáron érkeztek meg az első érdemi információk.

Ez volt az a pont, ahol a legtöbb rajongó kérdőn vonta fel a szemöldökét: „ez meg mi?!” Az egykor letisztultan és kizárólag csak a luxus autókkal meseszép tájakon való száguldozásra koncentráló sorozatból ugyanis a jelek szerint egy Halálos iramban filmeket majmoló játékot próbálnak barkácsolni. Ezzel a vonallal már többször is próbálkoztak, de többnyire csúfos kudarc volt az eredmény. Az persze becsülendő, hogy a stúdió nem csak egy sokadik tök egyforma folytatást akar készíteni, hanem megpróbálja az egészet valami újdonsággal feldobni. De erősen kérdéses, hogy a Need for Speed cím alkalmas-e arra, amire most készülnek vele. Nos, a ma érkezett első külföldi kritikák is elég vegyes pontszámokat hoztak, így még nehezebb eldönteni, hogy mire számíthatunk a játéktól:

Voltak tehát olyan magazinok, akik tulajdonképpen tökéletesen elégedettek voltak a végeredménnyel, ám bőven akadtak olyanok is, akik szerint a legjobb esetben is csak közepes értékelést érdemel a játék.

Hogy kinek jön be az üldözéses, robbantásos, moziszerű játékmenet, az szubjektív kérdés, és biztos, hogy a Need for Speed Payback is megtalálja majd a maga rajongótáborát. De valahogy arra nem mernék nagy tételben fogadni, hogy ez nagy részben le fogja fedni a sorozat régi rajongóinak halmazát…

A Need for Speed Payback november 10-én fog megjelenni PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. ■

Need for Speed Payback
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Need for Speed Payback

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló