25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Football, Tactics and Glory

Körökre osztott foci? Ez mi ez?

Írta: Lacko

Amikor először hallottam a Football, Tactics and Gloryról, és arról, hogy ez egy körökre osztott focis játék, egyből lecsaptam rá. Bevallom férfiasan, hogy engem a FIFA sorozat sosem tudott megnyerni magának: kontrollerrel nagyon béna vagyok, billentyűzettel meg sosem éreztem rá az irányítására. Viszont minden témakörben szeretem a körökre osztott játékokat: legyen az háborús, bírósági tárgyalásos, foci, űrverseny stb. Így aztán nagy elánnal kezdtem neki ennek a játéknak is. És mivel sok évig éltem a Szusza stadion tövében, meg is alapítottam az UTE nevű grundcsapatot, amellyel megkezdtem rögös utamat az NB1 felé, amit a játékban First League-ként ismernek.

Football, Tactics and Glory

Az elején még könnyen mentek a meccsek – persze tutorial is segítette a győzelmeket –, de aztán elkezdett benehezedni. Ez azt jelenti egyrészt, hogy a játék nem is olyan egyszerű, mint elsőre látszik. Másrészt persze azt is, hogy rossz stratégiát követtem: más tulajdonságokra kellett volna fókuszálnom, ügyesebben kellett volna adnom-vennem a játékosokat. A lényeg, hogy ebben a játékban sokkal több van, mint elsőre látszik.

Football, Tactics and Glory

A klasszikus, menedzselős részen túl a játék szívét a meccsek adják, amiket akár át is ugorhatunk (elfogadva a generált eredményt), de akkor lemaradunk a legjobb részről. A mérkőzés során felváltva lépünk az ellenféllel, és minden egyes lépésünk három akciót tartalmazhat. A sima futáson és passzoláson kívül különböző trükköket is tudnak játékosaink, de csak ha már megtanulták. Így szép lassan egyre cifrábbak lesznek a meccsek.

Football, Tactics and Glory

A Football, Tactics and Glory nem akarja ledönteni a piacvezető FIFA vagy Football Manager játékok helyét. De egy jó kis játék azoknak, akiknek nem annyira fontos, hogy az aktuális valós statisztikák alapján lemodellezett focistákkal játszhassanak. És azoknak is, akik nem szeretnék minden évben megvenni az ugyanarra (vagy minimálisan javított) a motorra készülő rókabőrt. Persze az se árt, ha nem kapnak frászt a körökre osztott játékmenettől. Így ugyan kevesebb az akciódús jelent, de azért izgalomból, szurkolásból, dühöngésből itt sincs hiány.
És hogy jobban érthető legyen, hogyan is működik a Football, Tactics and Glory, mutatunk egy Fradi-Vecsés meccset a megye 3-ból.

A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Football Tactics & Glory
  • Football Tactics & Glory
  • Football Tactics & Glory
  • Football Tactics & Glory
  • Football Tactics & Glory
  • Football Tactics & Glory
  • Football Tactics & Glory

Football Tactics & Glory

Platform:

Fejlesztő: Creoteam

Megjelenés: 2018. június 1.

» Tovább a játék adatlapjára

Lacko

Lacko
Még ZX Spectrumon kezdte stratégiai játékokkal. Azóta megkedvelte a taktikai FPS-eket, a point'n'click kalandjátékokat, a gazdasági- és társadalomszimulátorokat. Örök Arma-játékos és tartalomfejlesztő.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!