25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Bee Simulator gamescom bemutató

Gyerekbarát méhecskeszimulátor készül Lengyelországban.

Írta: Dino 2 hozzászólás

A Varsav Game Studiost alapító Łukasz Rosiński saját élménye nyomán álmodta meg az idei év egyik talán legfurább játékötletét. Történt ugyanis, hogy főhősünk egy méhekről szóló könyvet olvasott gyermekének, és rádöbbent, hogy mennyire veszélyeztetett ez a sárga-fekete csíkos repkedő lények alkotta faj. Így hát fogta magát, és ha már játékfejlesztőként dolgozik, egy családbarát játék designján kezdett dolgozni. Ennek eredménye lett a Bee Simulator, amelyet a gamescom során alkalmam nyílt működés közben is látni, kipróbálni.

Bee Simulator gamescom bemutató

Történetünk természetesen hol máshol indulhatna, mint egy kaptárban, ahonnan egy kis méhként kiszabadulva fedezhetjük fel a New York-i Central Park ihlette helyszínt. A kiállításon leginkább a tutorialt próbálhattam ki, így sok-sok instrukciót kaptam közben a képernyőn (és a demonstrátortól), és a feladatok se voltak bonyolultak. El kellett kísérnünk egy másik méhecskét, hogy hazataláljon, össze kellett gyűjteni különböző virágporokat, és persze óvakodnunk kellett a ránk veszélyt jelentő állatoktól.

Bee Simulator gamescom bemutató

Elsőre kicsit nehézkesen ment számomra az irányítás, de kis megszokás után már úgy irányítottam a méhecskét, mint anno a Descent űrhajóját. Ha összegyűlt a megfelelő mennyiségű virágpor, vihettem vissza a kaptárba, ahol a méhkirálynővel is lehetett persze találkozni. Egy másik feladatban egy másik méhet kellett hazakísérni – gyakorlatilag a checkpointokon kellett végigszálldosni. Amikor pedig összefutottam egy lódarázzsal (vagy valami hasonló fenevaddal), következett a harc. Ez igen egyszerű mechanikát alkalmazott: egy sávban mozgott egy csík fel-le, és a megfelelő pillanatban kellett megnyomunk a gombot, hogy sikeres legyen támadásunk. Másik minijátékot jelent a méhtánc, ami gyakorlatilag egy kis zenei ritmusjáték a programon belül.

Bee Simulator gamescom bemutató

A helyszín amúgy tényleg hasonlított hangulatában a híres manhattani parkhoz, az egyik rét jellegzetes sziklás részét például elég egyértelműen fel lehetett ismerni. Túl messze mondjuk nem merészkedtem a kipróbálás során (nem is nagyon volt lehetőség az oktatórész fix feladatai mellett), de bizonyára más ikonikus részek is visszaköszönnek a pályán, például a tó vagy az utakon átívelő hidak.
Az egyszemélyes történeten kívül játszhatunk sima felfedező módban, amikor kedvünkre repkedhetünk a pályán, osztott képernyős módban pedig kooperatív és kompetitív játékra egyaránt lehetőségünk nyílik.

Bee Simulator gamescom bemutató

A bemutató után még gyorsan odajött hozzám Łukasz is, aki nagyon fontosnak találta kiemelni, hogy a játékkal fel szeretnék hívni a figyelmet a méhekre leselkedő veszélyekre, valamint környezetünk védelmére. Nemes cél, némiképp talán szokatlan egy játékfejlesztőtől hallani ezeket, de igen dicséretes ez a fajta hozzáállás.

Bee Simulator gamescom bemutató

Az elmúlt 1-2 hónap során rengeteg pozitív visszajelzést kaptak a fejlesztők, amelyekből kiderült, hogy az eredetinél tágabb közönségre is célozhatnak vele, ugyanis a felnőtt korosztály is komoly érdeklődését fejezte ki, mind a kiállítások során, mind a trailert látva. Így a lengyel csapat úgy döntött, hogy az eredetileg tervezett őszi megjelenés helyett inkább jövő tavaszra csúsztatják a játékot, és jelentősen kibővítik. Így a gyermekbarát játékmód mellett lesz külön felnőtteknek szánt, nagyobb kihívást jelentő rész, nehezebb harcrendszer, és a méhek táncából is komolyabb verziót kapnak az idősebb játékosok. Sőt, még fullánkunkat is használhatjuk majd. Emellett a hosszabb fejlesztési idő új ellenfelek megalkotására, komplexebb méhversenyekre és további, kifejezetten osztott képernyős játékra fejlesztett pályákra is elegendő lesz.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Bee Simulator

Platform:

Fejlesztő: Varsav Game Studios

Kiadó: Bigben Interactive

Megjelenés:
2019. november 14. PC
n/a: PS4, X1, Switch

» Tovább a játék adatlapjára

Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Egoraptor
Egoraptor [91]
Én megvárom a tücsök szimulátort.
TBone142
TBone142 [416]
Az első pár sor alapján nekem is felkeltette az érdeklődésemet, de amikor harcrendszerről meg fullánkhasználatról lett szó, akkor azért kicsit elment a kedvem... Értem én, hogy játék, de ha egyszer az alapvető célja az ismeretterjesztés lenne, akkor ezek nehezen férnek bele.
Ettől függetlenül kíváncsi leszek a végeredményre, mert nem tűnik rossznak, sőt!
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (2 db)