Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

E3 2019

For Honor

Lélekrablós esemény a For Honorben

A Shadow of Hitokiri egészen június végéig lesz elérhető.

2019.06.11. 00:45 | szerző: GeryG | kategória: E3 2019

A Ubisoft a harmatos E3-as show-ján szentelt néhány percet a For Honornek is, amely a kezdeti igen gyatra rajt után apránként valamennyire azért csak összeszedte magát. Köszönhető ez többek közt a folyamatos bővülésnek és javulásnak. Már korábban is voltak benne időszakos események és játékmódok, az E3 alkalmából pedig elrajtolt a legújabb.

A Shadow of Hitokiri tegnap rajtolt el és egészen június 27-ig tart. Ebben egy új játékmód debütál, a Soul Rush. A játékosok két csapatban csapnak össze egymással, a cél pedig az ellenség minél több lelkének megszerzése. A játékosok ugyanis nem egy, hanem Shang Tsungot megszégyenítő mennyiségű lélekkel vannak megáldva, ám minden halálukkal elveszítenek ebből néhányat, amit az a harcos nyer el, aki végzett vele. A játékosok lelkei adják a csapatok pontszámait, és végül az a csapat nyer, amelyik előbb éri el az ezret.

A Shadow of Hitokiri esemény természetesen PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on is elérhető. ■

For Honor
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
For Honor

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló