Hölgyeim és Uraim, megérkezett a nap híre! Még úgy is, hogy tulajdonképpen konkrét információknak szinte teljesen híján vagyunk egyelőre. Miről is van szó? Arról, hogy a 2K ma fellőtt a világhálóra egy rövidke, alig félperces videót, amely alatt ott virít a Mafia: Trilogy felirat. Íme:
A videóban mindhárom eddig megjelent Mafia epizód főhőse felbukkan, amiből két dologra lehet következtetni: vagy kapunk egy a teljes trilógiát magába foglaló gyűjteményes kiadást (aminek nem sok értelme van, ha az első rész immár közel húsz éves, az utolsó meg alig négy…), vagy felújítják a játékokat! Mi az utóbbira tippelünk.
A kiadó azt ígéri, hogy a részletes bejelentésre május 19-én kerítenek sort, akkor minden kiderül. És reméljük, hogy mindenki derül majd… bocs.
A Mafia: City of Lost Heaven még 2001 szeptemberében jelent meg, és bár mára sok eleme megmosolyogtatónak hathat, akkor kimondottan igényes játéknak számított, amely nem véletlenül vált mára igazi klasszikussá. A folytatásra nagyon sokat kellett várni, csak 2010-ben érkezett meg a Mafia II, amely korszakot is váltott: a ’30-as éveket az ’50-es évekre cserélték. A játék nem aratott akkora sikert, mint elődje, de számos elemében ez is újítónak számított.
Végül 2016-ban vált trilógiává a franchise, ekkor jelent meg a ’70-es éveket feldolgozó Mafia III. Rossz játéknak ezt sem lehet nevezni, de egészen más hangulatot árasztott, mint elődei, amivel sok veterán rajongót nem tudott meggyőzni.
FRISSÍTÉS:
Bár a 2K azt mondta, hogy a részletes bejelentésre csak néhány nap múlva került sor, a világhálón mégis felbukkantak az első képek, amelyek bizony az első játékból származnak. Ha ezek valóban ingame felvételek, akkor fogalmazhatunk úgy, hogy a Resident Evil 2 tavalyi remake-jét idén garantáltan letaszítják a remake-ek trónjáról...
A jelek szerint - köszönhetően egy elkapkodott Microsoft Store frissítésnek - már a premierdátum is ismert: eszerint a trilógia augusztus 28-án érkezhet meg.







