Megérkezett a konzolos World of Tanks eddigi legnagyobb frissítése, amely azon kívül, hogy javít a grafikán, a kezelőfelületen és a játékélményen, még a nyolcvanas évek akcióhőseit is elhozza a játékba.
A WWE SummerSlam és Hot Wheels együttműködés után ezúttal három legendás filmes karakter érkezett a játékba a 3. évadra. Három ilyen szereplő kapott saját tankot a játékban, számos skinnel, no és hangmintákkal. A legismertebb közülük talán John Rambo, aki természetesen Sylvester Stallone hangján szól hozzánk. A második karakter Snake Plissken, a Menekülés New Yorkból és Menekülés Los Angelesből filmek főszereplője (Kurt Russel), a harmadik pedig James Braddock a Ütközetben eltűnt filmből (Chuck Norris).
Megújult a játékban a HUD, és fejlesztettek a járművek menedzselésén, valamint a parancsnoki és felszerelési rendszereken. Egy új profil fülön találhatunk meg minden fontos információt fejlődésünkről.
A konzolos World of Tanks PlayStation 4 és Xbox One mellett az új konzolokon, azaz PlayStation 5-ön és Xbox Series X/S-en is játszható, a cross-platform játékmenetnek köszönhetően pedig a konkurens masinák tulajdonosai is megmérkőzhetnek egymás ellen.










