Az Evoland, a Darksburg és a Northland fejlesztője, a Shiro Games az E3-ra időzítette legújabb játéka bejelentését, készül a Wartales. A csapat nem távolodik el túlságosan az eddig tőlük megismert stílustól, ám ezúttal egy nyílt világú taktikai szerepjátékon dolgoznak.
A Wartales Edoran birodalmában játszódik, amelyet súlyos járvány pusztított el, így már semmi sem lehet olyan mint azelőtt. A játékosok egy csapat mindenre kész zsoldost irányíthatnak majd, akikkel egy sor olyan küldetést vállalhatnak el, amire senki más nem vállalkozna. A játék világát húsznál is több zónára osztják, ezeket szabadon be lehet majd járni. Utunk során vadakkal, útonállókkal és más ellenségekkel fogunk harcolni, a csatákat pedig körökre osztott rendszerben vívhatjuk meg. Időnként új tagokkal bővíthetjük csapatunkat, akik mind más téren jeleskednek, így egyre mélyülnek majd a taktikai lehetőségeink.
Mindenféle küldetéseket és megbízásokat vállalhatunk el, megvédhetünk másokat, illetve vérdíjakat zsebelhetünk be. De vigyáznunk kell, mert ha túl sok bajt kavarunk, a mi fejünkre is vérdíjat tűznek ki. Valamire való szerepjáték révén a Wartales karakterszerkesztővel, fejlődési rendszerrel és craftolási lehetőségekkel is kecsegtet. Fegyvereket és páncélokat kovácsolhatunk, de meg is javíthatjuk felszereléseinket. És persze időnként sokkal jobbakat is találhatunk belőlük.
A Wartales egyelőre nem rendelkezik megjelenési dátummal, de a tervek szerint még idén meg fog érkezik PC-re. Aki szeretné az június 16-22. között a Steam Next Festival keretein belül a demóját ki tudja majd próbálni.













