25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Futuretro western akció-kalandjáték lesz az Exekiller

Az események New Yorkban játszódnak 1998-ban, de nem lesz ismerős a környezet.

Írta: GeryG

A lengyel Paradark Studio neve még aligha csenghet ismerősen a nagy tömegek számára, de könnyen lehet, hogy ez a jövőben jelentősen változni fog. Az indie stúdió első játékán dolgozik, amely az első képek és előzetes alapján megérdemli majd, hogy odafigyeljünk rá. Az Exekiller egy futuretro western akció-kalanadjáték lesz.

A történet egy alternatív valóságban játszódik, így lehet az, hogy az események 1998-ban New Yorkban zajlanak majd, mégsem lesz ismerős a környezet. Ebben a valóságban a ’70-es évek végén világméretű katasztrófa zajlott le: egy globális tűzvész szinte az egész bolygót felperzselte. Fajok ezrei pusztultak ki, az emberiségnek is csupán 30%-a maradt életben. Ők most a kevés még élhető helyre zsúfolódva tengetik életüket, és mivel a kormányzatok mindenhol csődöt mondtak és megszűntek, az irányítást hatalmas vállalatok ragadták magukhoz.

A játékosok egy Exekillert, vagyis fejvadászt alakítanak, akik S.O.U.L. chipeket gyűjtenek be. Ezek a chipek tartalmaznak minden létező információt a viselőjükről, lényegében ezek nélkül az egyén nem is létezik. Célpontjaink elsősorban törvényen kívüliek és bűnözők lesznek, de az már rajtunk múlik, hogy mihez kezdünk velük: megölhetjük őket, az igazságszolgáltatás színe elé hurcolhatjuk, de akár szabadon is engedhetjük őket. De akárhogy is döntünk, annak mindig lesznek előre be nem látható hosszútávú következményei.

Az Exekiller egyelőre nem kapott megjelenési dátumot, ahogy azt sem tudni még, hogy PC mellett konzolokra is elkészül-e.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Exekiller
  • Exekiller
  • Exekiller
  • Exekiller
  • Exekiller
  • Exekiller
  • Exekiller
  • Exekiller
  • Exekiller
  • Exekiller
  • Exekiller
  • Exekiller
  • Exekiller
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!