25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Carrier Command 2 teszt

A klasszikus Geometa-menü: zseniális ötletek többé-kevésbé működő katyvasza.

Írta: Pras

Bevallom, David Lagettie lelkesedése, amellyel a hamvaiból főnixként támasztotta fel a legendás MicroProse-t, magával ragadott. Azt is elismerem, hogy az elmúlt évek viszonylagos érdektelenségét a fejemben hosszú ideje egyedül a Carrier Command 2 ígérete volt képes áttörni. És azt is meggyónom, hogy hiba volt teret engedni az óvatlan optimizmusomnak.

Carrier Command 2 teszt

Némileg mentségemre legyen mondva, egyrészt a fejlesztő Geometa a Stormworksszel már letette a – nem minden kritikán felül álló – névjegyét, a Carrier Command 1988-as ősatyja pedig egy szellemes, a mai napig érdekfeszítő, és megkockáztatom, hogy (jól implementálva) még mindig újszerűnek ható, egyedi sémát alkalmazott: adott egy tulajdonképpeni stratégiai játék (egy RTS – szinte furcsa ezt a betűszót leírni 2021-ben!), amelyben a játékos egyrészt fizikailag reprezentált a legfontosabb „egysége”, a hordozó hídján, másrészt annak kezelőszervein keresztül bármely további egységének, drónjának irányítását képes átvenni. Mindezt lássuk el a hálózati játék lehetőségével, és máris adott a Carrier Command 2, amely tartalmaz logisztikát, stratégiát, némi direkt lövöldözést és járművezérlést földön, vízen és levegőben egyaránt. Ebből a mixtúrából vallom, hogy még több, mint harminc év elteltével is műfajteremtő mű lenne előállítható.

Lenne...
Úgy tűnik azonban, ilyen nagyívű kijelentéseket tenni sokkal egyszerűbb, mint mindezt átültetni a gyakorlatba. Kezdjük viszont talán az elején. Amint arra már utaltam, a játékost, mint hibernációban fekvő gyorsregálású, bolygóközi instant parancsnokot a Carrier Command 2 egy képzeletbeli, háborús nyersanyagokban dúskáló szigetvilágba dobja – szó szerint – le, hogy egy, terroristák által meghackelt, immáron ellenséges hordozót megállítson, és a háború válságos helyzetén fordítson. Ehhez tervszerűen el kell foglalnia saját hordozójával, annak támadófegyverzetével és az abban található, modulárisan felfegyverezhető légi- és kétéltű járművek garmadájával a különféle gyárakkal bíró szigeteket, ezeket újra termelésre kell bírnia, és termékeiket egy logisztikai rendszeren keresztül a hajójához visszacsatornázva végül el kell pusztítania az ellenséges hordozót.

Carrier Command 2 teszt

Ezekből probléma mindössze a hordozóval, annak támadófegyverzetével, az abban található, modulárisan felfegyverezhető légi- és kétéltű járművek garmadájával, a szigetekkel és magával a logisztikával van. A szigetek a kampány során a nagyon divatos véletlengenerációval állnak elő, ami a monotónia ellen papíron jó ellenszer lenne, de a játékos(ok) sikerességét nagyban befolyásolja, ha a kezdésnél fontos nyersanyagok és gyártási tervrajzok távol, erős védelemmel vagy egyáltalán nem kerülnek legenerálásra a pálya méretétől függően. Amennyiben a szigetek rendben vannak, és sikerül elfoglalni őket, indulhat a logisztikai háló megszervezése, amihez a katasztrofális „kézikönyv” vajmi kevés segítséget ad, ha pedig ezzel meg is birkózunk, az továbbra sem lesz tiszta kezdetben, melyik fegyverrendszer hogyan működik, mire jó, vagy egyáltalán melyik lőszert tüzeli. (Megj.: talán ezen a ponton felmerülhet ötletként az MI saját logisztikai hálózatának a támadása, elvágása – nem érdemes fáradni, a jelenlegi információim szerint, a mentésekből kinyert adatok alapján az MI nagyon jó eséllyel csal.)

Arra se vegyünk azért mérget, hogy a kétéltű támadásunk rendben fog lezajlani, mert az útkereső algoritmus kritikán aluli, a járművek még most, egy-két patch után is hajlamosak fatörzsekben vagy szimplán a domborzatban elakadni, amelyből nem tudnak kikeveredni automatikusan. Ezek persze csupán a „parasztjaink” a sakkjátékban, de volt játékos, aki magának az ellenséges hordozónak a partra futását jelentette!
Manuális vezérléssel sem sokkal jobb a helyzet, különösen a légi egységeknél mind a repülési modell, mind az irányítási séma megdöbbentő, mintha a játéknak fogalma sem lenne a hosszú évek óta létező, jól bevált alternatív megoldásokról. Időnk legalább lesz gyakorolni a repkedést miközben vagy arra várunk, hogy hordozónk a következő szigetig küszködje el magát a tengeráramlatokkal szemben, vagy arra, hogy az utánpótlás-szállító bárkák befussanak a készleteinkkel. Utóbbi jó szervezéssel jól kézben tartható, de erre szükségünk is lesz, tekintettel arra, hogy egy-egy gyártási-szállítási ciklus akár több mint egy órába is belekerülhet.

Carrier Command 2 teszt

Ezt a mixet koronázzák az átlag alatti hanghatások, stílusos, de repetitív zene, és hát a grafika. Utóbbit nem is esztétikai oldalról kívánom érinteni – de gustibus non est disputandum, elvégre –, hanem utilitárius oldalról. Bár a Geometa elvileg a csillagokra esküdözött, hogy a Stormworks és a Carrier Command 2 két külön pár két genetikailag független gyermeke, a vizuális hasonlóság (is) gyanúsan szembetűnő a nem-előddel, csakhogy a CC2 esetében a retrózás sűrűn még ráadásul a funkció rovására is megy, mint például a szükségtelenül pixeles fegyverzetvezérlő UI, vagy a kezelhetőség szintjét inkább alulról verdeső logisztikai panel esetében. A szívem pedig vérzik, mert a problematikus megvalósítás halotti leple mögül folyamatosan felcsillannak a zsenialitás fényei. Az egész hajónk szépen kidolgozott, bejárható – de ennek semmi értelme, kizárólag a villanykapcsolók működnek rajta, az egész játék érdemben magán a hídon zajlik.

A CC2 elvileg multiplayerre kihegyezett – de nincsenek dedikált szerverek, nincs szerverlista, csak meghívásos alapon működik a multi. Egészen fantasztikus méretű arzenállal legózhatjuk össze távirányítású drónjainkat – de ebből egy maroknyi, ha valóban hasznos. A kihívás mértéke pedig végeredményben inkább függ a véletlengenerátortól és a vakszerencsétől, mint az ostoba, feltehetőleg nem a saját játékszabályai szerint játszó MI-től. Jobb élmény a Carrier Command 2 többjátékos módban, mindennek dacára? Persze, de több játékossal jobb élmény az Activity is, utóbbiért pedig nem kell három személyre 120 eurót felköhögnünk. Ráadásul egy hosszú CC2 kampányt aligha fog egy baráti társaság végigvinni (kivéve, ha véletlenül beleakad az MI hordozóba, és másodpercek alatt rommá ágyúzza), egy rövidnél pedig a játékmechanika számottevő része (gyártás és logisztika) teljesen értelmét veszti.

Carrier Command 2 teszt

Félreértés ne essék: bibliai sirámaim ellenére a Carrier Command 2 nem totális katasztrófa. Valami engem is újra és újra leültet elé, végiggépágyúzni egy-két szigetet, kiszórni néhány robotrepülőgépet, távirányítani egy-két harckocsit. Elkövetni pár háborús bűnt. Sztenderd vasárnap délután. Ettől még a játék egy számos helyen átgondolatlan, kiegyensúlyozatlan, aránytévesztett, jó esetben (!) valójában early access saláta, a mélyén hatalmas (és nagyon valószínű, hogy soha meg nem valósuló) szunnyadó potenciállal, amit némi szigszalag, gyorskötöző és a szeretet ereje tart egyben, úgy-ahogy játszható állapotban. A Carrier Command 2 olyant nyújt a játékosainak, amelyet ma, 2021-ben feltehetőleg egyetlen más játék sem képes nyújtani egy csomagban, és mégis – jelen állapotában, jelen árazása mellett, jelen megoldásaival senkinek nem tudom ajánlani.

Annyira sajnálom, MicroProse. Ez a „Fiam, nem vagyok mérges, csak csalódott” klasszikus esete. Talán a Tiny Combat Arenával annyit fogtok markolni, amennyit meg is tudtok fogni, de ez most egyelőre egy bukott vizsga, ami talán egy tisztességes elégségesre javítható lesz a szoftvertámogatás folytatásával.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Pozitívumok
  • (Elsőre) sokrétű, egyedi játékmenet
  • Figyelemre méltó többjátékos mód
  • Készletkezelés, moduláris fegyverrendszerek
  • Megnyomja a „klasszikus RTS”-gombot
Negatívumok
  • Koncepcionális és kezelési problémák
  • Repetitív feladatok sok üresjárattal
  • Balansz, kihívás, tesztelés hiánya (?)
  • Az ár/érték arányról csupán annyit, hogy a jobb állapotban lévő Stormworksért feleannyit kérnek

További képek

  • Carrier Command 2
  • Carrier Command 2
  • Carrier Command 2
  • Carrier Command 2
  • Carrier Command 2
  • Carrier Command 2
  • Carrier Command 2
  • Carrier Command 2
  • Carrier Command 2
  • Carrier Command 2
  • Carrier Command 2
  • Carrier Command 2
  • Carrier Command 2
  • Carrier Command 2
  • Carrier Command 2
  • Carrier Command 2

Carrier Command 2

Platform:

Fejlesztő: Geometa

Kiadó: MicroProse

Megjelenés: 2021. augusztus 10.

» Tovább a játék adatlapjára

Pras

Pras
2006-ban követte el először azt a hibát, hogy cikket küldött a Dome-ra - azóta is megjelenik időközönként, hogy zavaros körmondatokban próbálja elmagyarázni, szerinte miért érdemes egy tehervagon pénzt fizetni egy, a világon összesen negyven embert érdeklő wargame-ért.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!